Hagyományhű katolicizmus


Manapság ismert a hagyományhű vagy tradicionalista katolikus kifejezés. Én ezt nem szeretem magamra használni. Azért, mert úgy érzem, ezzel elismerném, hogy egy külön csoportba vagy klikkbe tartozom az Egyházon belül. Holott úgy gondolom, teljesen normális katolikus vagyok attól még, hogy előnyben részesítem az Egyház II. vatikáni zsinat előtti értékeit és az 1970-es liturgikus reformot megelőző miseformát. Közel kétezer évig az olyan emberek, mint én voltak a sima katolikusok, az átlag katolikusok, tehát a katolikusok. Nincs bennem semmi formabontó vagy különcködő. Ahhoz ragaszkodom, amihez húsz évszázad pápái és szentjei ragaszkodtak.

Csakhogy sajnos mégis különbséget kell tenni manapság katolikus és katolikus között. Ugyanis a legutóbbi zsinat után forradalmi hangulat söpört végig az Egyházon, és azóta súlyosan beteg. Nem gondolom, hogy túloznék, ha azt mondom, belülről rohad. Bárcsak ne lenne így. De sajnos két hívő és hitét gyakorló katolikus között ég és föld lehet a különbség attól függően, hogy ezeket a mai, forradalmi elveket vallja, vagy pedig az Egyház kétezer éves tanítását. (Természetesen nem csak ez a két vegytiszta álláspont létezik, de az érthetőség kedvéért egyszerűsítek.)

Az utóbbi időben az az általános felfogás, hogy a II. vatikáni zsinat teljesen felülírta az addigi egyházi gondolkodásmódot és viselkedést, holott egyrészt egy új zsinat határozatai mindig az előzőek fényében értelmezendőek, másrészt nem volt dogmatikus ez a zsinat, tehát a rendelkezései nem kötelező érvényűek. Ehelyett sokan úgy tekintenek a zsinatra és ami azóta történt, hogy ez a helyes, ami előtte volt, az a régi, begyöpösödött, intoleráns, ostoba emberek Krisztustól eltávolodott tévelygése volt. Elhiszik a protestánsok és a forradalmárok egyházellenes hazugságait, és így megvetik az Egyház zsinat előtti arculatát és működését. Tulajdonképpen az Istentől eltávolodott mai világ képére formálják az Egyházat. Modernista kultúrmarxistaként keresztények is akarnak lenni, ezért a katolikus tanítást és gyakorlatot a saját torz eszméik képére formálják. Így lesznek az igaz hívő katolikusok klikkesedő, külön bélyeget érdemlő maradi fráterek.

Azonban amíg mások maradi frátereknek akarnak minket beállítani, addig általában véve huszon-harmincévesek vagyunk, míg a magyar egyház összképe az, hogy idős nénikék töltik meg a templomokat. Tény, hogy ez az úgynevezett hagyomámyhű. vagyis a modern degeneráltsággal nem megalkuvó katolicizmus olyan csodákra képes, mint ami Belgiumban is megesett: a hagyományhű Léonard érsek kerületében több fiatal kezdett el tanulni a papi szemináriumban, mint az ország többi részén összesen. De a hit világhálós megvallásában is előjárnak a hagyományhűek: akár magyar, akár amerikai katolikus blogokat találtam (tipikusan a fiatalabb korosztályból), egy-két kivételtől eltekintve mindről kiderült, hogy a szerzője hagyományhű nézeteket vall és a régi rítusú misét részesíti előnyben. Tehát amíg a modernista papok azzal próbálnak nekünk imponálni, hogy rockkoncertet vagy diszkót csinálnak a misékből és elkenegetik a katolikus tanítást és erkölcsi elvárásokat, addig valójában minket az igazság és a valódi értékek érdekelnek, mert ezek azok, amelyek merőben mások, mint a mai világ, amitől már megcsömörlöttünk. Hiszen nem azért lesz valaki katolikus, hogy úgy éljen, mint eddig, hanem hogy Istennel és az Ő útján járhasson, amely manapság, mivel a világ egyre és egyre messzebb kerül tőle, teljesen más, mint egy átlagember útja. Amíg a legtöbben úgy próbálnak az Egyháznak híveket szerezni, hogy egyre lejjebb adják és egyre inkább a világ képére formálnák az Egyházat, addig mi egyre szorosabban ragaszkodunk az Egyház valódi énjéhez, mint a túlélést jelentő egyetlen egy bárkához a viharos óceánon.

Egyre több helyen van régi rítusú mise, hiába gyűlölik és tesznek keresztbe neki a papok, ahol tudnak, mintha sátánista szeánszról lenne szó. (Sajnos ismét nem túlzok... És persze: tisztelet a kivételnek!) Tőlünk nyugatabbra már hagyományhű kolostorok is alakultak - hiszen a zsinat a szerzetesi fegyelmet is jócskán meglazította -, ahol az eredeti ruhákban járnak, az eredeti szabályzatot követik és az eredeti liturgiát végzik. Egyre többen ismerkedhetnek meg a katolicizmus valódi szellemiségével és élvezhetik az eredeti liturgia lélekemelő hatásait, hála Istennek és persze XVI. Benedek pápának, aki lehetővé tette mindezt. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy bigott katolikusok egy csoportja, akik farizeusi szellemiségtől hajtva pápábbak akarnak lenni a pápánál és jobb meg különlegesebb katolikusok a többinél, mindenféle régi és haszontalan dolgot porolnak le - persze ilyen is van biztos -, hanem pápák által is elismert destrukcióval megyünk szembe, mentjük az Egyház kétezer éves értékeit és nem alkuszunk meg a világgal.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki az új rítusú misét részesíti előnyben, az nem jó katolikus. Megjegyzem, azt is lehet gyönyörűen mondani, elég csak Barsi Balázs atya miséire gondolnom. Csupán arról van szó, hogy tapasztalataim szerint a régi rítusú mise egy átlagos új rítusú miséhez képest méltóbb, jobban erősíti a hitet. Illetve általában ezt a rítust részesítik előnyben azok, akik szerint az Egyház nem a II. vatikáni zsinattal „jött létre". Ezt viszont így kell gondolni ahhoz, hogy valaki igaz hívő legyen.

Én minden kedves Olvasómnak azt ajánlanám, hogyha eddig nem vett részt ilyenen, akkor látogasson el egy régi rítusú misére! Hazánkban megteheti Budapesten, Sümegen, Kecskeméten, Szegeden, Sülysápon, Pécsett és Gödöllőn is (részletek itt). Ezen kívül mindenkinek melegen ajánlom, hogy olvasgasson a hatvanas évek előtti katolikus könyveket. Igazi kincsekre bukkanhat, olyan egyértelműségre és határozott szellemre, amely a mai művekben nagyon ritkán lelhető fel. Hogy pár magyar nevet felsoroljak: Prohászka Ottokár, Schütz Antal, Bangha Béla, Tóth Tihamér.

Ha valaki belekóstolt ebbe a világba, akkor éltető forrásként fog hozzá ragaszkodni. És a hitén, az életén is meglátszik majd.

Megjegyzés küldése

Designed By OddThemes | Distributed By Blogger Templates