Szexrabszolgaság az iszlámban


Legutóbbi bejegyzésemben arról írtam, hogy miképpen engedélyezi, sőt ösztönzi az iszlám hit a nem muszlimokkal szembeni hadviselést, gyilkosságot és elnyomást. A helyzet azonban még elkeserítőbb. Van más is, amit engedélyez, sőt bátorít az iszlám: ez pedig a nemi erőszak.

Olvastam már magyar muszlimtól olyan véleményt, hogy mélységesen elítélendő az a sok erőszakoskodás, amit a muszlimok elkövetnek Európában, és semmi köze a valláshoz, mert hiszen a házasságon kívüli szex bűn. Mi, keresztények vagy legalábbis keresztény kultúrmaradékokon felnövők pedig ezt el is hisszük, hiszen hajlamosak vagyunk a saját vallásunkból és kultúránkból kiindulni. Csakhogy az iszlám egészen más, mint a kereszténység.

Amikor egy muszlim azt mondja, a házasságon kívüli szex bűn, vagy téved, vagy direkt hazudik. A Koránban ugyanis feketén-fehéren az áll:
„És tiltottak nektek azok az asszonyok, akik már házasak, kivéve azokat, akiket jogosan birtokoltok. Allah előírása ez nektek." (Korán 4:24)

„Sikeresek bizony a hívők, akik áhítatosak az imájukban. És akik elfordulnak a hiábavaló beszédtől. És akik a zakátjukat megadják. És akik őrzik a szemérmüket, kivéve a házastársaiktól, és azoktól, akiket jogosan birtokolnak, mert akkor bizony nem érheti őket vád." (Korán 23:1-6)
Mit jelent ez? Az „akiket jogosan birtokoltok" a rabszolganők. A Korán szerint tehát egy férfi együtt hálhat nem csak a feleségeivel (az idézetekből nem derül ki, de egy muszlimnak négy felesége lehet egyszerre), de rabszolganőivel is (akikből bármennyi lehet). A 4:24 alapján ráadásul a rabszolganőkkel akkor is szabad hálni, ha egyébként férjnél vannak.

Képzeljük el, hogy egy muszlim rabszolgasorba vet minket, ráadásul úgy, hogy van férjünk, családunk. Mennyire adnánk neki önként magunkat? Az emberi pszichéből következik, hogy itt egyértelműen, az esetek nagy százalékában nemi erőszakról lenne szó. A rabszolgastátusz eleve arról mesél, hogy mindent meg kell tennünk, amit urunk parancsol, akár tetszik, akár nem.

Mohamednek magának is voltak rabszolganői, akikkel rendszeresen együtt hált, egyeseknek gyermeket is nemzett. Feleségből tizenegy volt neki (amit szabad Jupiternek-alapon), az egyiküket egyébként, Aisát annak hatéves korában vette el, és a kislány kilencéves volt, mikor elhálták a házasságot, míg Mohamed az ötvenes éveiben járt.

Vagy elég csak a török szultánra és háremére gondolnunk. A szultán számtalan rabszolganőt tartott, hogy bennük kedvét lelje és biztosítsa az utódlást, és ezt nem csak azért tehette meg, mert ő a szultán: mindez teljesen összhangban volt muszlim hitével. Bizonyára volt olyan nő, aki önként adta oda magát neki, hogy előrébb jusson, de biztos sokszor előfordult erőszak is.

Példák is vannak arra a hadíszokban, hogy Mohamed bátorította a dzsihadista harcosokat a háborúk során foglyul ejtett nők megerőszakolására. A legmegdöbbentőbbet szeretném nektek idézni:
„Allah Küldötte (béke legyen vele) sereget küldött Atwasba a hunaini csatába. Találkoztak az ellenséggel és harcoltak velük. Legyőzték és foglyul ejtették őket. Allah Küldöttének (béke legyen vele) társaságából egyesek tétováztak, hogy együtt hálhatnak-e a foglyul ejtett nőkkel hitetlen férjeik jelenlétében. Ezért Allah, a Magasságos lebocsátott egy Korán-verset (4. szúra 24): »És tiltottak nektek azok az asszonyok, akik már házasak, kivéve azokat, akiket jogosan birtokoltok.«" (Sunan Abi Dawud 2156)
Felhívnám rá a figyelmet, hogy a fenti hadísz nem csak azt mondja, hogy megerőszakolhatják a dzsihádban foglyul ejtett nőket, de ráadásul még a férjeik szeme láttára tehetik meg ezt. És ezt még csak nem is Mohamed tanácsolta (bár az is sokat vetne a latba), hanem maga Allah nyilatkoztatta ki. A Korán egyik verse tehát azért született, hogy megengedje a rabszolganők megerőszakolását akár férjeik jelenlétében is.

De mi köze van ennek a mai helyzethez? Az, hogy az ISIS dzsihádot hirdetett az európai államok ellen, tehát ha egy muszlim úgy tekint bármely európai országra, hogy ő szent háborút vív itt, akkor annak az országnak a lányai és asszonyai szabad prédák a számára szexuálisan, mégpedig Allah és Mohamed áldásával.

Mielőtt valaki a szememre vetné: ez a bejegyzés nem akarja azt mondani, hogy minden muszlim támogatja a nemi erőszakot, azt főleg nem, hogy meg is teszi. Hála Istennek, vannak, akik megpróbálják másképp magyarázni ezeket a részeket. De szerintem józan ésszel belátható, tagadhatatlan tény, hogy e szövegek alapján igenis megtehetné, ahogy például ez a muszlim prédikátor is levezette nemrégiben. Döntsétek el magatok, hogy lehet mindezt érteni, és van-e okunk félni akár a szövegeket olvasva, akár az iszlám történelmét, akár jelenét szemlélve.

MEGJEGYZÉSEK: 
A Korán-idézetek Kiss Zsuzsanna Halima fordításából valóak. 
 A hadísz-idézetet a sunnah.com oldalon ellenőrizhetitek.

Népszerű bejegyzések