Így találtam rá a nőiességemre


Írta: April Cassidy

Hol is kezdjem? :-)

Kislányként és kamaszként arra a következtetésre jutottam, hogy a fiúk hozzám hasonlóan gondolkodnak. Nem igazán fordítottam figyelmet arra, hogy ki mit visel - szóval miért is néznének meg engem a fiúk? Sosem érdekelt igazán az öltözködés. Szinte mindig farmernadrágot és pólót hordtam, kivéve, mikor vasárnap ruhában vagy szoknyában mentem templomba.

Nem gondoltam, hogy az öltözködésünknek nagy jelentősége lehetne vagy bármi fontosat elmondhatna rólunk. Nem akartam szemérmetlenül öltözködni, mert nem akartam megszégyenülni. De a lányos ruhák túl drágának tűntek tiniként a havi 20 dolláros zsebpénzemhez képest, ezen kívül kényelmetlennek és túlságosan cifrának gondoltam őket. Az elegáns ruhák nem is álltak jól - szinte mindig túl bők voltak mellben és túl szorosak a hasamnál. A ruhavásárlás mindig frusztráló élményt jelentett a számomra. Még most is!

Az egyetem évei alatt kezdtem egy kicsit jobban odafigyelni az öltözködésemre, amikor Greg, a leendő férjem megkérdezte, nem tudnék-e gyakrabban ruhákban járni. Amikor megkaptam az első gyógyszerész állásomat, azért hordtam ruhákat, hogy szakmai téren komolyabban vegyenek. Aztán egy héttel az esküvőm után komolyan megsérült a derekam. Hirtelenjében az összes szép, elegáns, lányos cipő a múlté lett, és olyan lábbeliket kellett keresnem, melyek viselésekor nem fájt a hátam. Viszont a teniszcipők nem igazán passzoltak a nőies ruhadarabhoz, ezért éveken át otthon farmert, a munkahelyemen pedig szövetnadrágot hordtam.


Úgy nőttem fel, hogy kellemetlenül és nőietlennek éreztem magam

Leginkább arra emlékszem, hogy nagyon nőietlennek éreztem magam általános iskolás koromban. Míg elég nagy nem lett a nálam hét évvel fiatalabb öcsém, hogy átvegye tőlem ezt a szerepet, én voltam az apukám „fia". Az ikertestvérem volt a „lányos iker", én pedig a „fiús". Nem túlságosan hasonlítottam a többi lányra. Nem szerettem a drámázást, és felsős koromban a célpontjává váltam néhány népszerű lánynak az osztályból, akik élvezték, ha ugrathatnak és gúnyolhatnak engem. Ötödikben szemüveges lettem - amitől még kínosabban és még kevésbé csinosnak éreztem magam. Szóval visszahúzódtam a kis csigaházamba.

Egyszer hetedikben egy fiú a buszon mindenki előtt elkezdett mutogatni az ikertestvéremre és rám, miközben a lehető leghangosabban azt kiabálta nagy röhögés közepette: „Annyira LAPOSAK vagytok!"

Elkezdtem azt hinni, hogy a srácok képtelenek rá, hogy vonzódjanak hozzám, mivel a testem túlságosan „defektes".

Azt képzeltem, lehetetlen a számomra, hogy nőies legyek. Meg voltam róla győződve, hogy nem vagyok „eléggé nő", mert híján vagyok a nőies domborulatoknak, és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Úgy éreztem, a világ a testi szépségről alkotott mércéje szerint ítéletet mond rólam, amely nem más, mint a totális elutasítás. Láthatatlannak hittem magam a fiúk szemében. Ha egy srác kedvesen viselkedett velem, azt gondoltam, csak barátkozni akar. Nem voltam képes elfogadni, hogy egy fiú vonzódhat hozzám mint lányhoz - ezért teljesen vakká váltam arra, milyennek látnak engem valójában a fiúk, és nem vettem észre az érdeklődésüket.

Ha hallottam volna valaha bármiféle tanítást az Istennek tetsző nőiségről vagy a szemérmességről, valószínűleg nem fordítottam volna rá túl sok figyelmet, mert nem gondoltam volna, hogy mindennek bármi köze lenne hozzám. Nem éreztem igazán lánynak magam, és nem gondoltam, hogy szép vagyok. Nem értettem a nőies test vagy lélek hatalmát. És mivel szinte semennyire sem értettem, hogy gondolkoznak a fiúk, nem tudatosult bennem, hogy ezekben a dolgokban érintett lennék.

Fiatal nőként

Egy hölgy a Victoria's Secret fehérneműüzletben egyszer végigmért, mikor kb. 25 éves voltam, aztán nevetett egy jót és azt mondta: „Ó, te lány, SEMMINK sincs, ami jól állna NEKED!"

Hogy tényszerű legyek, akkoriban csak a kislányok részlegén találtam megfelelő méretű fehérneműt magamnak. Igen, a gyerekrészlegen.

Most már teljesen elégedett vagyok a testalkatommal. Szeretem az alakomat és teljesen elégedett vagyok a testemmel. Hálás vagyok Istennek a testért, amelyet nekem adott. Képes vagyok meglátni az előnyeit, és szépnek elfogadni, amit régebben „defektnek" tituláltam. Hálás vagyok Istennek, hogy Greg szereti az alakomat és hogy mindig nagyon elfogadó volt a testemmel kapcsolatban.

Fiatalnak néztem ki

Egy másik probléma volt a külsőmmel, hogy általában sokkal fiatalabbnak néztem ki, mint ahány éves vagyok. 41 éves leszek idén márciusban. Legtöbbször azt gondolják az emberek, hogy a húszas éveimben járok. De rendszeresen 12 évesnek néztek még jóval azután is, hogy betöltöttem a harmincat. Nem gondoltak elég idősnek ahhoz, hogy gyógyszerész legyek. Egy férfi elkérte a jogosítványomat, mert nem hitte el, hogy már betöltöttem a tizenötöt. Pedig akkor már 27 éves voltam.

Tehát az alakom szerint 12 évesnek néztem ki, az arcom alapján is tizenkettőnek tűntem. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy nőiesnek és szépnek érezhetném magam. Hosszú időn keresztül lehetetlennek tűnt ez a számomra.

Az, hogy fiam született, egy időre még távolabb vitt a nőiességtől

Aztán megszületett a fiunk, aki legszívesebben állandóan kint töltötte volna az idejét. Képes volt órákon át szaladgálni. Szóval továbbra is csak felhúztam egy farmert, hátrakötöttem a hajamat és mentünk is a játszótérre, hogy nap napon át a teniszcipőmben futkorásszam utána. Ugyanis ha nem ilyen cipőben lettem volna, nem értem volna utol a fiamat, amikor 2-3 éves volt. Hamarosan rövidre vágattam a hajamat, pedig tudtam, hogy a férjem hosszan szereti. De én praktikusabb frizurát akartam. Kit érdekel, hogy mit szól a férjem!? - ez volt akkoriban a hozzáállásom. Aztán kiderült, hogy a rövid haj sokkal több macerával jár, mint a hosszú, legalábbis a számomra. Hiányzott a hosszú haj, és eldöntöttem, hogy többet nem vágatom le.


Aztán született egy lányunk

Akkor kezdtem el többet foglalkozni a nőiességgel, amikor született egy lányom, és elég időssé vált ahhoz, hogy egész nap ruhákat akarjon hordani és rajongjon a hercegnőkért. Tetszett, hogy mennyire romantikusan néznek ki a mesebeli hosszú ruhák, és a gondolatom támadt, hogy egész más hatást keltenének a történetek, hogyha a hercegnők farmernadrágban és pólóban lennének. Talán többet jelent, hogy mit viselünk, mint korábban gondoltam...

Elkezdtem tanulmányozni a nőiesség témáját és Isten tervét a nők/feleségek/anyák számára és hogy Isten mennyire különbözőnek teremtette a férfit és a nőt. Lassanként kezdtem megérteni, hogy a nők kinézetében nagy hatalom rejlik, és hogy ez mennyire nagy hatással van a saját viselkedésünkre, illetve a környezetünkben levő férfiakra egyaránt - beleértve a saját férjünket is.

Hihetetlenül izgatottá váltam attól a felfedezéstől, hogy akár én is nőiesnek érezhetem magam!!!

ÉN! Ki gondolta volna?!

- Lehetséges, hogy szelíd, békés, gyöngéd, alázatos szívű legyek. 
- Lehetek finom és szép. 
- Lehetek én a házasságunkban, aki követi a másikat ahelyett, hogy én vegyem át az irányítást és parancsokat osztogassak. 
- Tudok én is lányos ruhákat hordani (amint megtaláltam, ami nekem való), és végre nőnek érezhetem magam - különösen a hosszú, lenge szoknyákban. Az, hogy mit viselek, befolyással van arra, hogyan érzem magamat a bőrömben. Hm... ez érdekes felfedezés! 
- Észrevettem, hogy minél nőiesebben nézek ki és viselkedem, annál nőiesebbnek fogom érezni magamat és annál inkább férfinak fogja érezni magát a férjem. Ez pedig rendkívüli módon felszítja a köztünk levő vonzalmat! Micsoda erőteljes felfedezés! 
- Elhatároztam, hogy például akarok szolgálni a lányom számára a keresztény nőiesség terén - ahogy a fiam számára is - azáltal, hogyan öltözködöm, milyen a viselkedésem, a hanghordozásom, mi az életemben a fontossági sorrend, milyen a jellemem és milyen a szeretetem Krisztus iránt - vagyis mindenben!

A szemérmesség gyönyörű

Sokkal jobban értettem a szemérmesség fontosságát, ahogy tanulmányoztam az Istennek tetsző nőiességet, és a férfiakat is jobban megértettem. A férfiak nagyon mások, mint a nők, és olyannyira ki vannak téve a vizuális kísértéseknek, hogy az teljesen ledöbbentett. Ha tudtam volna gimnazistaként, amit most már tudok, valószínűleg nem farmert és pólót hordtam volna állandóan, hanem bő karingeket... Sok nő úgy gondolkodik, hogy ők túl alacsonyak, túl magasak, túl öregek, túl fiatalok, túl rondák ahhoz, hogy különösebben sokat foglalkozzanak a szemérmességgel, hiszen senki számára nem jelenthetnek kísértést.

Tudom, mert én is így éreztem.

De most már látom, hogy a szemérmesség olyan ajándék, amelyet attól függetlenül is másoknak adhatunk, hogy milyen a testalkatunk vagy épp hány évesek vagyunk. Ez az egyik útja annak, hogy tiszteltet és megbecsülést tanúsítsunk nem csak Isten, de magunk, a férjünk és az összes többi ember iránt, legyenek azok férfiak vagy nők. Nagyon szeretek egyszerre nőiesen és szemérmesen öltözködni - finomabbnak, szeretni valóbbnak és sokkal szebbnek érzem tőle magam. Az is feltűnt, hogy sokkal több férfi nyit ajtót vagy segít nekem. Egészen máshogy érzem magam, hogyha az öltözködésemmel is kifejezésre juttatom a női mivoltomat.

A ruhaviseleteddel el tudod mondani a környezetednek, hogy te egy igazi hölgy vagy, és egészen érdekes látni, mennyivel másképp kezelnek az emberek attól függően, hogy milyen ruhát veszel fel. A szoknyák és a ruhák arra emlékeztetnek, hogy abban a kitüntetésben részesültem, hogy nő vagyok, és hálás vagyok azért, hogy nem nekem kell hordani a családunkban a nadrágot. Finoman emlékeztet arra, hogy nap mint nap élvezetet leljek női önazonosságomban, megéljem a nőiességemet, és a férjemet is emlékezteti arra, hogy én egy finom, szép, nőies nő vagyok, akit neki becsülnie és szeretnie kell. Ami nagyszerű!

Ezzel azt akarom mondani, hogy minden nőnek úgy kéne öltözködnie, ahogy én szoktam?

Nem. Csak elmeséltem a történetemet.


Kedvenc meghatározásom szerint a szemérmesség nem más, mint alázat az öltözködésben. Ha birtokában vagyunk az alázatosság szellemének - amiként Krisztus volt, és nekünk Őt kell utánoznunk -, akkor azt fogjuk kívánni, hogy az öltözködésünkkel ne a testünkre, hanem Őrá irányítsuk a figyelmet. És kegyelmet gyakorlok keresztény fivéreimen azzal, hogy igyekszem olyan ruhákat viselni, amelyekben nem vonom el a figyelmüket és nem teszem ki őket kísértésnek. Ezen kívül a lányomnak is jó példát mutatok, ami révén úgy nő fel, hogy természetesnek fogja látni a szemérmességet és érteni fogja a nőiesség és a szexualitás gyönyörű ajándékát, és hogy miképp használja és őrizze ezt a nagyszerű ajándékot.

Úgy gondolom, hogy a szemérmesség és a nőiesség csodálatos dolgok! Valahogy úgy érzem, mintha a semmiből építettem volna fel az elmúlt öt évben a női identitásomat. Imádkozom, hogy mindannyian felfedezzük Isten csodálatos tervét a nőiességről, és hogy meg is éljük. És azért is imádkozom, hogy továbbadhassuk Isten útjait, bölcsességét és perspektíváit az utánunk következő nemzedékeknek.

A fenti írás April Cassidy (The Peaceful Wife) My Journey Into Feminity and Modesty c. cikkének fordítása. A képeken is ő látható.

Népszerű bejegyzések