A családi tekintély: férj és feleség – XII. Piusz pápa beszéde

A Szentatya az előtte megjelent házaspárok százainak és minden rendű s rangú hívek tömegének értékes tanításokat adott a család egységéhez és boldogságához elengedhetetlenül szükséges tekintélyi rendről és a házastársak kölcsönös kötelességeiről.

 

Néhány nappal ezelőtt, szeretett fiatal házasok, Isten tekintete előtt és a pap jelenlétében, miközben annak a nagy szentségnek, melyben részesültetek, egyúttal kiszolgáltatóivá váltatok, kicseréltétek ünnepélyes és szabad beleegyezésieket a felbonthatatlan életközösség feladataira nézve. Ebben a szent percben úgy éreztétek, hogy a tökéletes egyenlőség állapotában vagytok és cselekedtek s a házassági szerződést teljes függetlenséggel, mint szigorúan egyenjogú személyek kötöttétek meg. Emberi méltóságtok szabad akaratotok teljes nagyságában nyilvánult meg. De ugyane percben családot is alapítottatok. Mármost minden család élet-közösség, minden jól megszervezett közösségnek főre van szüksége; minden főhatalom pedig Istentől ered. Tehát a tőletek alapított családnak is van feje, kit Isten ruházott fel tekintéllyel: afölött, aki azért társult vele, hogy megalkossák a család első sejtjét és azok fölött, akik az Úr áldása folytán növelni és megörvendeztetni fogják azt, mint az olajfa törzséből dúsan kinövő hajtások.

Igen, a családfő tekintélye Istentől ered, mint ahogyan Istentől eredt Ádámnak, az emberi nem első családfőjének méltósága és tekintélye is, akit Isten minden adománnyal ellátott, hogy azokat átszármaztassa utódaira. Ezért ő teremtetett elsőnek és azután Éva. És Ádám, mondja Szent Pál, nem szedetett rá, az asszony azonban rászedetett és engedetlenségbe esett. (I. Tim. 2, 13–14). Ó, mennyi kárt okozott az első embernek, saját magának, valamennyi gyermekének és nekünk, Évának a földi paradicsom szép gyümölcsére irányuló kíváncsisága és a kígyóval folytatott beszélgetése! Évát, azonkívül, hogy megsokasodtak gyötrelmei és kínjai, Isten a férj hatalma alá vetette (Gen. 3, 16.). Ó, keresztény hitvesek és anyák, sohase szomjazzatok az után, hogy a család jogarát bitoroljátok! A ti jogaratok – a szeretet jogara – az legyen, melyet a nemzetek apostola adott kezetekbe: a gyermekek születése állal való üdvözüléstek, ha megmaradtok a hitben, a szeretetben, a szentségben s a józanságban (I. Tim. 2, 15).

A szentség állapotában a házasok a kegyelem révén egyenlően és közvetlenül egyesítvék Krisztussal. Valóban, azok, akik Krisztusra megkeresztelkedtek és Őt öltötték magukra – írta Szent Pál – mindnyájan Isten fiai, és nincs különbség férfi és nő között, mert mindnyájan egyek Krisztus Jézusban (Gal. 3, 26 –28). Más ellenben a helyzet az Egyházban és a családban, amennyiben ezek látható közösségek. Ezért ugyanez az apostol így intett: „Akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje Krisztus, az asszonynak feje pedig a férfiú, Krisztusnak feje pedig Isten“. (I. Kor. 11, 3.) Amint Krisztus, mint ember, alá van vetve Istennek s miként minden keresztény alá van vetve Krisztusnak, akinek tagja, úgy van alávetve az asszony a férfinek, aki a házasság erejénél fogva „egy test“ (Máté, 19, 6) lett vele. A nagy apostol kötelességének érezte, hogy figyelmeztesse erre az igazságra és alapvető tényre a korinthusi megtérőket, akik a pogány világ eszmei és szokásai hatására ezeket könnyen elfelejthették vagy nem érthették és elferdíthették volna. Nem tartaná-e szükségeseknek ugyane figyelmeztetéseket, sok mai keresztényhez szólva? Nem árad-e a mi korunkból az újjászülető pogányság egészségtelen levegője?

A jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetből származó életkörülmények, azáltal, hogy a gyárakban, hivatalokban és különböző állásokban a férfiak és nők számára egyaránt lehetővé teszik valamennyi hivatás, foglalkozás és mesterség gyakorlását, a férfi és nő munkásságának széleskörű kiegyenlítődésére vezetnek gyakorlatilag, úgyhogy a házastársak nem ritkán olyan helyzetbe kerülnek, amely szinte a teljes egyenlőséghez áll közel. A férj és feleség gyakran azonos jellegű foglalkozást űznek, egyéni munkájukkal csaknem egyenlő mértékben járulnak hozzá a családi költségvetés fedezéséhez, miközben munkájuk folytán arra kényszerülnek, hogy egymástól meglehetősen függeten életet éljenek. Hogyan lehetséges közben az Istentől nekik adott gyermekek fölött való őrködés, azok oltalmazása, nevelése és oktatása? Ha nem is éppen elhagyatva, de igen gyakran már kezdettől fogva idegen kezekre bízva, inkább mások nevelik és irányítják őket, mint saját anyjuk, akit foglalkozásának gyakorlása távoltart tőlük. Csoda-e, ha a tekintélyi rend értelme a családban meggyengül és egyre csökkenve eltűnik, ha az apa irányító és az anya őrködő tevékenységének nincs módjában derűssé és kedveltté tenni a családi együttélést?

Mindazonáltal a házasságról vallott keresztény felfogás, melyet Szent Pál efezusi, valamint korinthusi tanítványainak kifejtett, nem lehetne nyíltabb és világosabb: „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Urnák, mert a férfi épúgy feje az asszonynak, mint Krisztus az Egyháznak... Amint az Egyház Krisztusnak alá van rendelve, úgy az asszonyok is mindenben férjük alá. Ti férjek, szeressétek feleségteket, amikép Krisztus is szerelte az Egyházat és önmagát adta érette... Mindegyiktek szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony meg félje az urát". (Eph. 5, 22 –25, 33.)

Mi más Szent Pálnak e tanítása és oktatása, ha nem Krisztus tanítása és oktatása? Ily módon akarta az isteni Megváltó helyreállítani azt, amit a pogányság felforgatott. Sem Athénnek, sem Rómának, a polgáriasultság e két jelzőtüzének, melyek pedig akkora természetes fényt vetettek a családi kapcsolatokra, nem sikerült sem a filozófia fennkölt szemléletével, sem a törvényhozás bölcseségével, sem a cenzúra szigorúságával a nőt arra a helyre állítania, mely őt a családban igazán megilleti.

A római világban ama tisztelet és méltóság ellenére, mely a családanyát körülvette: Uxor dignitatis nomen est, non voluptatis [a feleség rangot jelöl, nem pedig a szexuális gyönyört – G.] (Spartiani Aelins Verus, 5, 12), az ókori polgárjog szerint jogilag mégis alá volt vetve a férj vagy családapa a pater falmilias teljes és korlátlan hatalmának, aki a ház fölött uralkodott, qui in domo dominium habet [akit a házban az uralom megillet – G.] (Ulp. L. 195, 2 D. De v. s. 50, 16), mert a feleség is a férj, vagy annak kezében és teljhatalmában volt, akinek kezében és teljhatalmában a férj volt (in mariti manu mancipiogne, aut in eius, in cuius maritus manu mancipiogne esset: Gellii Noctium Attic. XVIII, 6, 9). Ezért hirdette ki a római nép előtt Cato, a szigorú cenzor: Őseink azt akarták, hogy a nők semmiféle, még magánügyet se intézzenek gyám útmutatása nélkül, s hogy szüleik, testvéreik és férjük hatalmában legyenek. (Maiores nostri nullam, ne privatam quidem rem agere feminas sine tutore auclore voluerunt; in manu esse parentum, fratrum virorum: Tit. Liv. Ab Urbe cond. 1, 34, c. 2). A következő századokban azonban az ókor egész családjoga elévülvén (Gaii Institut. III, 17), eltűnt ez a vasfegyelem, és a nők gyakorlatilag függetlenebbekké váltak a férj minden tekintélyétől.

Kétségtelenül voltak ekkor is kiváló példájú, az ókori matrónákhoz hasonlatos feleségek és anyák, mint az a híres családból származó Ostoria, akinek a vatikáni grottákban legutóbb felfedezett s Tőlünk más alkalommal már említett szarkofágján ezt a dicsérő feliratot olvashatjuk: inconparabilis (sic) castitatis et amoris erga maritum exempli feminae (a páratlanul tiszta és férjét hasonlíthatatlanul szerető feleség példaképe). E fennmaradt emlék egyszersmind azt is bizonyítja, hogy a tisztaság és hitvesi hűség akkor már, sajnos, ritka erényét a rómaiak nem szűntek meg elismerésükben részesíteni. E feddhetetlen jellemekkel azonban szembeáll azoknak a – különösen magasabb társadalmi helyzetű – nőknek folyton növekvő száma, akik vonakodtak és idegenkedtek az anyaság kötelességétől, s olyan szórakozásokra és más viselkedésre vágytak, melyek akkor csaknem kizárólag férfiakhoz illetlek. A válások számának növelkedtével az asszonyi erkölcs és az érzelmek letértek az erényes élet egyenes útjáról, úgyhogy Seneca ilyen keserű panaszban tört ki: „Akad-e ma nő, aki elpirul amiatt, hogy házasságtörést követett el, mikor híres és előkelő asszonyok éveiket nem a konzulok, hanem férjeik száma szerint számlálják, és azért válnak el, hogy férjhezmehessenek s azért mennek férjhez, hogy elválhassanak?" (Senec., De beneficiis, 1. III., 16, 2.) A nőnek nagy befolyása van a köz- és magánerkölcsre, mert nagy befolyása van a férfire: emlékezzetek csak, hogy Éva a kígyótól csábítva odaadta a tiltott gyümölcsöt Ádámnak és az evett is belőle.

A család egységéhez és boldogságához elengedhetetlenül szükséges családi tekintélyi rend megerősítése és a hitvesi szeretetnek ősi és igazi magaslatra való visszaállítása a kereszténység műveinek egyik legnagyobbika volt attól a naptól fogva, mikor Krisztus a farizeusok és a világ színe előtt ezt parancsolta: „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza!" (Quod ergo Deus coniunxit, homo non separct: Máté, 19, 6).

Ez az a természetes s a házasság egységével veleszületett tekintélyi rend, melyet a teremtő isteni Gondviselés, a férfit és nőt megkülönböztető, sajátos és egymástól kölcsönösen kiegészítő tulajdonságokkal látott el: „Az Úrban sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfi nélkül" (I. Kon. 11, 11), kiáltotta el Szent Pál. A férfinek Isten az egységben való főséget, a testi erőt s a munkához szükséges tulajdonságokat adta meg, melyekkel családjának fenntartásáról kell gondoskodnia s azt biztosítania, s valóban azt mondotta neki: „Arcod verejtékével edd a kenyeret" (Gen. 3, 19). A nő számára a születés kínjait s a gyermekei táplálásának és elemi nevelésének fáradalmait tartotta fenn, melyeket, ha idegen személyek a legnagyobb körültekintéssel látnak is el, sohasem fog az felérni az anyai szeretet gyengéd gondoskodásával.

Bár a nőnek férjétől való, a kinyilatkoztatás első lapjain (Gen. 3, 16) szentesített függése megmaradt, a népek apostola rámutat arra, hogy Krisztus irántunk és a nő iránt érzett szánalomból enyhítette az ősi törvény mélyén még megmaradó keserűséget, úgy, hogy a Tőle „áldott vérrel eljegyzett" Egyházzal való egyesülésében megmutatta, miként alakulhat át a főtekintélye és a hitvestárs alávetése – ezeknek csökkenése nélkül – a szeretet erejénél fogva olyan szeretet, mely az ő, Egyházzal való egyesülésének szeretetét utánozza. Krisztus arra is példát mutat, hogy a parancs erejének és az engedelmesség tiszteletudó hajlékonyságának a buzgó és kölcsönös szeretetben el lehet és el is kell felejtkeznie önmagáról, s így mindkettő elnyerheti és el is kell nyernie kölcsönös nemes jutalmát, mivel ezáltal születik és szilárdul meg a házi béke, melyet mint a rend és szeretet virágait Szent Ágoston úgy határozott meg, mint a parancsolás és engedelmeskedés rendezett összhangját az együttlakók között: ordinata imperandi obediendique concordia cohabitantium (De civit. Dei 1. 19c. 14). Ez legyen a ti keresztény családotok példaképe.

Ti, férjek, tekintéllyel vagytok felruházva. Otthontokban mindegyiktek családfő, s e címben rejlő valamennyi kötelesség és felelősség súlyát hordja. Ne habozzatok és ne vonakodjatok tehát ezt a tekintélyt gyakorolni; ne vonjátok ki magatokat e kötelességek alól, ne meneküljetek e felelősség elől. Ne hagyassa el veletek a hanyagság, közömbösség, önzés vagy kényelemszeretet házatok hajócskájának kezetekre bízott kormányát. S mekkora gyöngédséget, tiszteletet, szeretetet kell kedvező és szomorú körülmények között egyaránt mutatnia és gyakorolnia tekintélyteknek azzal szemben, akit élettársatokul vettetek magatok mellé! Legyen meg parancsaitokban – fűzi hozzá Hippo imént idézett nagy püspöke – a tanácsadás szelídsége, és a tanácsadásból bátorságot és erőt fog meríteni az engedelmeskedés. A hite szerint élő és az égi város elé zarándokló keresztény ember házában még azok is, akik parancsolnak, szolgálják csupán azokat, akiknek parancsolni látszanak; mert nem uralkodási vágyból parancsolnak, hanem a tanácsadás szükségéből, és nem erejük fitogtatása miatt, hanem könyörületes gondoskodásból (Augustin, I. c.). Vegyetek példát Szent Józsefről. Szemtől-szembe látta a Szentséges Szüzet, aki jobb, szentebb, fenköltebb volt nála s akiben ő mély hódolattal tisztelte az angyalok és emberek Királynéját, Istenének Anyját. S Szent József mégis mint a Szent-család feje maradt és működött továbbra is a maga helyén és lankadatlanul teljesítette valamennyi kötelességét, melyet e méltósága rótt rá.

Ti pedig, feleségek, legyetek emelkedett lelkűek! Ne elégedjetek meg azzal, hogy csupán elfogadjátok és mintegy csak eltűritek férjetek tekintélyét, melynek Isten a természet és a kegyelem rendje szerint alávetett benneteket, hanem szeretnetek is kell a magatok őszinte engedelmeskedését, ugyanolyan tisztelettudó szeretettel, mellyel magának a Mi Urunknak tekintélyével szemben viseltettek, akitől minden főhatalom ered. Jól tudjuk, hogy a tanulmányokban, iskolákban, tudományokban, sportokban és versenyekben a férfiakkal egyenlő arányban történő részvétel sok női szívet büszkeséggel tölt el, és a gyanakvó érzékenységű független, modem fiatal nők nem minden nehézség nélkül fogják talán elfogadni a családi alárendeltséget. Sokszor hangoztatják majd körülöttetek, hogy ez valami igazságtalan dolog, tanácsolják majd nektek, hogy önérzetesebb magatartást tanúsítsatok, hirdetik majd, hogy teljesen egyenlőek vagytok férjetekkel, sőt sok tekintetben fölöttük álltok. Ne hallgassatok a kísértő, ámító kígyó-hangokra újabb Évákként, engedvén letéríteni magatokat arról az útról, mely itt lenn egyedül vezethet el benneteket az igazi boldogsághoz. A nagyobb függetlenség, melyhez szent jogotok van, a rossz kísértésekkel szemben szilárdnak bizonyuló keresztény lélek függetlensége. Mikor az isteni törvény áthághatatlan parancsaival, az elévülhetetlen keresztény hitvesi és anyai kötelességekkel ellenkező problémával találván szemben magatokat, a kötelességtek hív bennetek és fordítja maga elé elméteket és szíveteket, ekkor őrizzétek és óvjátok meg tisztelettel, nyugodtan és szelíden, de szilárdan és rendíthetetlenül lelkiismeretetek eltulajdoníthatatlan és szent, teljes függetlenségét. Előfordulnak néha az életben olyan napok, mikor a hősiesség vagy a győzelem órája üt, mely titkának egyedüli láthatatlan tanúi Isten és az angyalok lesznek. Mikor azonban végülis egy ábrándnak, a személyes elsőbbségnek – ha az még oly jogos is – feláldozását követelik tőletek, legyetek olyan szerencsések, hogy ezek a könnyű lemondások megtalálják kárpótlásukat házastársatok szívének napról-napra hathatósabb megnyerésében, s így folytonosan növekedjék és erősödjék az a gondolati, érzésbeli és akarati közösség, mely egyedül tudja megkönnyíteni és édessé tenni a gyermeknevelés magasztos hivatásának betöltését; ezt súlyosan akadályozná az egymásközti egyetértésiekben előforduló bármely hiba. És mivel a családban – akárcsak két vagy több, egy célra törekvő személy bárminemű társulásában – nélkülözhetetlenül szükség van egy tekintélyre, akinek az egység hathatós megvédése mellett az a feladata, hogy a tagokat a közös cél felé irányítsa és vezesse, azért szeretnetek kell azt a köteléket, mely a két akaratot eggyé teszi, jóllehet az életösvényen az egyik elől halad, a másik pedig csak követi; szeretnetek kell azzal a teljes szeretettel, melyet házi tűzhelyetek iránt éreztek.

Legyen ez az atyai szívünk mélyéből reálok adott apostoli áldás számotokra, szeretett fiatal házasok,az annál jobban gyarapodó kegyelmek záloga, minél tovább haladtok az életösvényen, s e kegyelemek segítsenek benneteket abban, hogy megmaradjatok lelketek ez egységében és a kölcsönös feladataitokhoz való hűségben!

Forrás: Zigány Miklós - Fényi András XII. ​Pius élete és válogatott beszédei, 419-427. o. Kép: Edmund Blair Leighton - Signing the Register