Isten helyett gumióvszer


„Fogamzásgátlást használok, hogy megmaradjon a szentségi házasságom”  érvelnek azok a katolikusok, akik szerint az óvszer egyéni esetekben megengedett. Azt mondják, gyermeket már semmiképp nem tudnak vállalni, a tcst nem működik jól náluk, de nem akarnak teljes önmegtartóztatásban élni, mert annak biztos válás lenne a vége, vagy legalábbis megcsalás a férj részéről. Ők pedig meg akarják óvni a szentségi házasságukat, akár az Egyház tanítása szerint minden esetben tiltott fogamzásgátlás árán is.

Amikor ezt olvasom, nagy szomorúság vesz erőt rajtam. Hol a mi hitünk az Istenben? Miért nem hiszünk benne, hogyha Isten valamit elvár tőlünk, azt segít is betartani? Miért nem bízunk a mi Apukánkban, ahogy Jézus hívta Őt („Abba”), hogy segít egybentartani a házasságunkat, ha a Neki való engedelmességből nem a könnyebbnek tűnő, de bűnös utat, a fogamzásgátlást választjuk? Vagy úgy is feltehetném a kérdést:

Miért cseréljük le Istent a gumióvszerre?

Ábrahám képes lett volna az egyetlen gyermekét megölni Isten parancsára, Mária pedig a parázna nőknek járó megkövezés kockáztatásával vállalta Jézus méhébe fogadását... totális bizalmukat adták Istennek, vakon belevetették magukat szerető Atyjuk karjaiba. Nem akarták Isten parancsaival szembemenve megoldani életük határhelyzeteit, hanem minden ijesztő következmény ellenére az Úr akaratát követték. Mint tudjuk, minden képzeletet felülmúlóan csodás eredménnyel!

Miért gondoljuk, hogy Isten minket nem segít meg ugyanígy; hogy az Ő parancsait lehetetlenség betartani; hogy van, amikor rákényszerülünk a fogamzásgátlás használatára, vagyis arra, hogy halálos bűnben éljünk?

Nem, ilyen helyzet nincs. Ilyen helyzetbe nem hoz minket egy szerető Atya. Csak a mi hitetlenségünk. Csak az kényszerít minket az óvszerhasználatra, ha nincs bizalmunk Istenben, abban, hogy kegyelmével segít minket az önmegtartóztatásban.

Isten a keresztjeink által üdvözíteni akar minket. Ha Ő úgy látja, önmegtartóztatásra van szükségünk ahhoz, hogy szentté váljunk, akkor a legrosszabb, amit csak tehetünk, hogy elutasítjuk ezt a megpróbáltatást, és inkább a halálos bűnnek számító óvszerhasználat látszólagos kényelmét és biztonságát választjuk.

Add, Uram, hogy hinni tudjunk Benned, egy olyan Istenben, aki Mindenható vagy, és aki segíted gyermekeidet parancsaid betartásában. Segíts, kérlek, hogy félelmünkben ne cseréljük le a Beléd vetett hitet egy kényelmes isten bálványozására, aki megengedi a fogamzásgátlást, hanem merjünk végigmenni azon az úton, amelyet Te Magad felé mutatsz nekünk! Amen.

Megjegyzés küldése

Designed By OddThemes | Distributed By Blogger Templates