Az intolerancia védelmében

Tiszeletreméltó Fulton Sheen érsektől - akitől már fordítottam, ld. Az Antikrisztus tizenkét egyházromboló trükkje - azért rakom be ezt az írást, mert biztos ti is észrevettétek, hogy sokszor milyen nagy a nyomás rajtunk, keresztényeken a külvilág részéről, hogyan gondolkodjunk és viselkedjünk ahhoz, hogy jó keresztényeknek tartsanak minket. Van a nem hívő embereknek is egy erkölcsi kódexe, és ezt ránk akarják erőltetni. Vagyis azt mondják, hogy: igen, jóságra törekszel, jó ember akarsz lenni? Na, akkor legyél ilyen, olyan, amolyan (felsorol pár manapság divatos jelzőt itt), különben azt fogom mondani rólad, hogy nem is vagy jó ember, nem is vagy jó keresztény, és elriasztasz csak Jézustól. Ezzel ugye az a probléma, hogy a jóságról alkotott fogalmunk nagyon sokszor ellentétes azzal, amit a világ diktál. Az egyik ilyen ellentétes pont az, hogy a világ szerint a jó ember toleráns, mégpedig nyilván úgy, ahogy azt ők meghatározzák, viszont mi, keresztények ezt egészen másképp értjük, értékeljük és éljük meg. Szeretném megkímélni magunkat attól a csapdától, hogy azon igyekezetünkben, hogy a nem hívő embereket Krisztushoz vonzzuk, az ő jóságfelfogásukba simuljunk és olyan tulajdonságokat is a magunkévá tegyünk, hogy nekik tetsszünk, amelyek révén Isten tetszését viszont elveszítjük.

Szóval jöjjenek itt Fulton Sheen éresek gondolatai a toleranciáról és az intoleranciáról. (Az, hogy tiszteletreméltó, egyébként azt jelenti, hogy a boldoggá avatás „előszobájában” van.) Még annyit, hogy ezek a gondolatok már nyolcvan évesek, és mégis mennyire aktuálisak…

AZ INTOLERANCIA VÉDELMÉBEN

A tolerancia csak személyekre vonatkozik; az igazság tekintetében nincs helye engedékenységnek. Fulton J. Sheen gondolatai.

Azt állítják, Amerika az intoleranciától szenved – ó, nem. Hanem a toleranciától. Attól, hogy tolerál jót és rosszat, igazságot és tévedést, erényt és romlottságot, Krisztust és a zűrzavart. Országunknak messze kevesebbet ártanak a maradiak, mint a [túl] nyitottan gondolkodók.

A divat oltárán ma a haladás istenségét magasztalják. Ha megkérdezzük a buzgó imádókat: „haladás – merre?”, máris jön a toleráns felelet: „a további haladás felé”. A józan ember pedig eltöpreng, hogyan lehetséges haladás irány nélkül és hogyan lehetséges irány biztos pont nélkül.

E hamis széleslátókörűséggel szemben a világnak szüksége van intoleranciára. Egyesek úgy vélik, az intolerancia mindig rossz, mert szerintük az nem más, mint gyűlölet, szűklátókörűség, bigottság. Ugyanezek az emberek a toleranciát mindig jónak tartják, mivel az számukra szeretetet, széles látókört, jóemberséget jelent.

Mi a tolerancia? A tolerancia a meggondolt türelem magatartása a rosszal szemben; tűrés, amely visszatart attól, hogy kinyilvánítsuk haragunkat vagy büntessünk. E meghatározásnál fontosabb azonban, hogy mire alkalmazzuk. Itt a lényeg: a tolerancia csakis személyekre vonatkozik, sohasem az igazságra. Az intolerancia pedig csakis az igazságra vonatkozik, személyekre soha. A tolerancia a tévelygőt illeti, az intolerancia a tévedést. Igazság és elvek vonatkozásában nincs helye toleranciának.

A kertész nem tolerálhatja a kerti gazt. Az építész nem tolerálja a homokot az épülő felhőkarcoló alapjául, az orvos nem toleráns a laboratóriumában tenyésző kórokozókkal szemben. Mindannyian intoleránsak vagyunk, ha a „toleráns” árus a fizetendő tételek összeadásakor tíz meg hetet nagyvonalúan húsznak számol.

Ha a hídépítő indokoltan intoleráns a nyomás és feszítés törvényeit, a fizikus pedig a gravitáció elvét illetően, miért ne volna joga Krisztusnak, Egyházának és a gondolkodó embernek, hogy intoleráns legyen, ha Krisztus igazságairól, az Egyház tanításáról és az ésszerűség alapelveiről van szó? Lehetnek-e Isten igazságai kevésbé érvényesek, mint a matematika törvényei?

Manapság sokan mondják, hogy a modern világnak dogmák nélküli vallásra van szüksége. A dogma: igaz gondolat. A dogmák nélküli vallás: gondolat nélküli vallás, gerinc nélküli törzs. Minden tudományban vannak dogmák. „A vízmolekula egy oxigén- és két hidrogénatomból áll” – ez egy kémiai dogma.

Amely tudománynak vagy egyháznak a legtöbb dogmája van, az a tudomány vagy egyház gondolkodott legtöbbet. A Katolikus Egyház, húsz évszázad tanítómestere rengeteg komoly, kemény gondolkodás során építette fel dogmáit, mint ahogy az ember házat épít téglákból, de sziklára alapozva. Évszázadok vonultak el előtte múló divatjaikkal, pillanatnyi ragaszkodásaikkal; ugyanazokat a hibákat követték el, ugyanazokat a mintákat követték, ugyanazokba a szellemi csapdákba estek. Ezért az Egyház nagyon türelmessé és jóságossá vált a tévelygő tanítványok felé, de nagyon intoleránssá és keménnyé a téves felé… Szelíd a tévelygővel, de szigorú a tévellyel szemben. Ha a tévelygő bűnbánatot tart, visszaengedi lelkei kincsestárába, a tévelyt azonban soha nem engedi be bölcsessége kincsestárába. Ami helyes, akkor is helyes, ha senki sem helyesli; a rossz pedig akkor is rossz, ha mindenki rossz úton jár. 

Forrás: Christianae (Részletek Fulton J. Sheen: Old Errors and New Labels (1931) c. könyvének 7. fejezetéből)

Köszönet a fordításért Ménesi Krisztinának!

Angolul itt olvashatóak az érsek gondolatai a témáról bővebben: The Catholic Gentleman - A Plea For Intolerance