2018. január 8., hétfő

Úton hazafelé – egy édesanya idilljének nyomában


Azt eddig is tudtam, hogy az az életcélom, hogy idős koromra igazi nagymamává váljak. Tudjátok, aki süt, főz, köt, horgol, hímez, varr, kertészkedik, állatokat tart, és akihez egyszerűen jó hozzábújni és kiönteni neki a szívedet.

De most már kicsit konkrétabb nevet is tudok adni annak, milyen asszonnyá szeretnék érni az évtizedek során, ha Isten megadja. Tasha Tudor szeretnék lenni!

„Miért akarnak a nők úgy öltözködni, mint a férfiak, amikor elég szerencsések ahhoz, hogy nők legyenek? Miért veszítsük el a nőiességünket, amikor az az egyik legnagyobb varázsunk? Többet érünk el azzal, hogyha bájosak vagyunk, mintha nadrágban és cigarettával a kezünkben feltűnősködnénk. Igazán kedvelem a férfiakat. Szerintem csodálatos lények. Nagyon szeretem őket. De nem akarok úgy kinézni, mintha én is egy lennék közülük. Amikor a nők búcsút intettek a hosszú szoknyáiknak, súlyos hibát követtek el... "
Ez egy idézet Tasha Tudortól. Tudjátok, hogy öltözködött? Mintha 1830-at írnánk. Gyönyörű, földet söprő ruhákban járt, de úgy tudta viselni őket, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Valahogy el se lehetne őt képzelni másmilyen ruhában.


És tényleg, mennyire érzem én is, hogy a szoknyának hatalma van! Az utóbbi időben igyekszem a nadrágot kerülni. Nem gondolom, hogy a nadrágviselés bűn. Egyszerűen túl rövidnek érzem az életemet ahhoz, hogy állandóan nadrágba bújjak, amikor megvan az az előjogom a férfiakkal szemben, hogy szoknyát viselhetek. Sokkal nőiesebbnek érzem magam szoknyában és sokkal inkább önmagamnak: asszonynak és anyának, nem pedig vagány kiscsajnak.

Egy másik gondolat is nagyon tetszik Tasha Tudortól:

„Élvezettel végzem a házimunkát, a vasalást, a mosást, a főzést, a mosogatást. Amikor kapok egy kérdőívet, amelyben felteszik a kérdést, hogy mi a szakmám, mindig azt jelölöm be, hogy háziasszony. Ez egy csodálatos hivatás, miért kellene mentegetőzni miatta? Nem vagy ostoba, mert háziasszony vagy. Miközben a lekvárt kavargatod, nyugodtan olvashatsz Shakespeare-t."
Ki hallott már ilyet? Egy nő, aki nem rabszolgamunkának tartja a házimunkát? Nem hallgat a mi jó Lenin apánkra? :-) Sőt, még büszke is rá, hogy háziasszony!?

Én is az vagyok, és hála Istennek tudok már úgy nézni a feladataimra, ahogy ő. Furcsán hangzik, tudom, de én is megszerettem a házimunkát. Úgy örülök, hogy csak a gyereknevelés meg ez a dolgom, és hogy a saját otthonomban dolgozhatok, ráadásul azokért, akiket a legjobban szeretek ezen a világon! Tényleg nem tudnék jobb munkát elképzelni, még ha olykor úgy is érzem, hogy elvisz a végső határaimig.

Egyébként ebben az idézetben az a pláne, hogy Tasha nyugodtan beírhatta volna, hogy könyvillusztrátor. Mert hogy hatalmas sikereket aratott ezen a téren és főként ebből is élt.


Talán ami a leginkább elvarázsol Tasha Tudorban, az az, hogy megteremtette a saját világát. 1915-től 2008-ig élt, mégis őneki jobban tetszett az 1830-as, 40-es évek miliője, így hát ezt a korszakot idézte meg maga körül. Nem azért, mintha úgy gondolta volna, hogy mindenki másnak így kéne tennie hanem azért, mert neki így volt jó.

Én is vágyom arra, amire ő. Nem is konkrétan egy adott korszak felélesztésére, hanem inkább, ami szerintem őt is vezérelte, egy sokkal isten-, ember- és természetközelibb életre, amely nem a rohanásról, a mindig máshol levésről, az otthon kiüresedéséről, a képernyőkről, a műanyag ételekről, az információdömpingről és a többi civilizációs kórságról szól... Hanem miről?


Arról, hogy amikor a szabad ég alatt vagyok, egyszerűen lefekszem a fűbe és hagyom, hogy Isten letaglózzon Önmaga nagyságával, amely a felhőkben és a Nap sugaraiban mutatkozik. Aztán felkelek és tovább sétálok a kertünkben Vele járva, mintha a Paradicsomkertben lennék. Visszatérve a házunkba pedig ugyanúgy a családomat szolgálva főzök vagy takarítok, mint ahogy a Szűzanya és a többi szent asszony tette évezredeken át.

Persze ez az élet nem könnyű. És nem is könnyű kialakítani nekem, akit annyira nem ilyen életre készítettek fel. Apró lépésenként haladok. Néha megfeneklek, aztán összeszedem magam, és megyek tovább. Merthogy vágyom valamire, ami ebből a képből árad...


Ez pedig a szabadság. Az a lelki szabadság, amelyet azok az emberek éreznek, akiket Krisztus felszabadított a bűn és a halál rabsága alól. És a világ igája alól. A megfelelési kényszer és az egzisztenciális függőség kötelékeiből. Hogy nem vágyom a világ elismerésére, és a legkevésbé akarok függeni mindattól, amit adni tud. Hogy erős közösséget építek ki magam körül Jézus Krisztust szegletkőként megtéve elsősorban a szűk családi körömet. És minél több mindent megtanulok én magam megtermelni és elkészíteni.

Mostanában minden egyes nap egyre komolyabban igyekszem arra a égető benső kérdésre válaszolni, hogyan szeretném leélni az életemet, az én egyetlen életemet, és milyenné szeretném alakítani a férjemét és a gyermekeinkét, úgy értve, mi az, amit mint asszony és anya tudok adni nekik az otthonunk szíveként. 

Hiszek abban, hogy családanyaként elsősorban arra lettem meghívva, hogy az otthonunk légkörét formáljam, mégpedig olyanná, hogy az melegséggel töltse meg a szívüket-lelküket. Olyan lángot akarok a férjem és a gyermekeim életébe lopni, amelyet ők majd kivisznek a világba, és a gyerekek felnövekedve tovább adják a saját családjuknak.

Azt a lángot, amelyet az élet művészetének hívnak. Azt, hogy tudják, hogy kell Istenre alapozott, teljes, értékes életet élni akár a leghétköznapibb körülmények között. A képességet a boldogságra, akár úgy is, hogy egy teljesen őrült világ vesz minket körül.


Tasha Tudor ebben példakép nekem, ahogy az amisok is, vagy épp a szerzetesek. Nem tudok betelni velük, mert a Végtelent tapasztalom, ha rájuk nézek, és mindannak a megvalósítását, amit Isten a szívembe írt.

Tőlük tudom, hogy amire vágyom, nem valamiféle mákonyos utópia, hanem tényleg lehet a XXI. században is „a világban, de nem e világból" élni egy benső iránytű szerint kormányozni életem hajóját, amely Haza vezet, nem kiszolgáltatva magamat és a szeretteimet mindenféle szeleknek, amelyek ide-oda dobálnának, míg zátonyra nem futnánk végleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.