Saga a szép Toráról
Részlet Sigrid Undset Pogány szerelem c. könyvéből.
Egy vacsora után az egész háznép lezökkent a kemence köré; ekkor Vigdis fölkérte a tudós papot valamelyik saga elmondására.
S a pap belekezdett:
«Volt egyszer egy odinsöi lány. Névszerint : a szép Tora. Valahogy elcsábult s a tengerbe dobta gyermekét.
Később férjhez ment, nagy tisztességben élt s őszinte szeretettel csüggött apróságain. De aztán súlyosan megbetegedett; folytonos ájulás tépázta le. Mintha fektében a halálba zuhant volna; úgy rémlett neki, hogy cicomásán viszik ki a csúcsra. Hallotta gyermekei sírását s hazasóvárgott pulyáihoz. S egyszer előtte termett egy feketeköpenyes férfi s megfogta kezét: «Tora, kövess !» Hirtelen fölocsúdott holtából s máris visszafordult volna. A köpenyes alak bólintott s magával húzta. «Nem arra !» − szólt Tora. − «De erre!» − felelt amaz.
Hosszú botorkálás után leértek egy sötét, mély völgybe; lent, meredek sziklafalak közt, fekete tó lapult. De a fjeid tetején színarany vár fénylett; előtte ékszeres lovagok őrködtek s belsejéből ének- és hárfaszó zendűlt ki. Tora megkérdezte, kié ez az aranyvár.
«Az enyém!» − válaszolt a férfi. − Megnéznéd? Szívesen, csak aztán állhasson odébb.
Leereszkedtek a szirteken. A völgyben fehér bárányok nyüzsögtek; türelmetlenül ki-kitolakodtak a szélekre s nekikapaszkodtak a falaknak. De közelebb kitűnt, hogy ezer meg ezer csupasz, ráncosképű csecsemő zsúfolódott össze; némelyikük véres, másikuk lucskos volt. Alig jutottak föl pár lábnyira, gyengeségükben megint visszagurultak a tömegbe. Tora sírva fakadt láttukon; megkérdezte köpenyes kísérőjétől, kik ezek a csöppségek s hogy kerültek ide.
Később férjhez ment, nagy tisztességben élt s őszinte szeretettel csüggött apróságain. De aztán súlyosan megbetegedett; folytonos ájulás tépázta le. Mintha fektében a halálba zuhant volna; úgy rémlett neki, hogy cicomásán viszik ki a csúcsra. Hallotta gyermekei sírását s hazasóvárgott pulyáihoz. S egyszer előtte termett egy feketeköpenyes férfi s megfogta kezét: «Tora, kövess !» Hirtelen fölocsúdott holtából s máris visszafordult volna. A köpenyes alak bólintott s magával húzta. «Nem arra !» − szólt Tora. − «De erre!» − felelt amaz.
Hosszú botorkálás után leértek egy sötét, mély völgybe; lent, meredek sziklafalak közt, fekete tó lapult. De a fjeid tetején színarany vár fénylett; előtte ékszeres lovagok őrködtek s belsejéből ének- és hárfaszó zendűlt ki. Tora megkérdezte, kié ez az aranyvár.
«Az enyém!» − válaszolt a férfi. − Megnéznéd? Szívesen, csak aztán állhasson odébb.
Leereszkedtek a szirteken. A völgyben fehér bárányok nyüzsögtek; türelmetlenül ki-kitolakodtak a szélekre s nekikapaszkodtak a falaknak. De közelebb kitűnt, hogy ezer meg ezer csupasz, ráncosképű csecsemő zsúfolódott össze; némelyikük véres, másikuk lucskos volt. Alig jutottak föl pár lábnyira, gyengeségükben megint visszagurultak a tömegbe. Tora sírva fakadt láttukon; megkérdezte köpenyes kísérőjétől, kik ezek a csöppségek s hogy kerültek ide.
«Szüleik tették ki őket!» − felelt a férfi. − «Hideg megfontoltsággal !»
«Hihetetlen !» − ellenkezett Tora.
A beszédes gyermekek össze-vissza nyöszörögtek : «Bizony, itt kell feküdnünk! Pedig örömest fölmennénk a világba, hogy szétnézzünk e völgyön túl, de nem győzzük a sziklamászást, pedig ebben a csúf és kopasz aknában majd kifagy a lelkünk.
Ekkor Tora fölszabdalta köpenyét s az egyes darabokkal befödte a körötte tolongókat. Most mind feléje zúdult; erre felsőruhájától vált meg; végül maga is pőrén állt a kicsik közt. S még hányan repestek anyaszült meztelenül e roppant nyüzsgésben! Közben a fekete alak egyre húzta előre s a gyermekek csengve csimpaszkodtak bele, hogy vegye föl őket, hadd kukkanjanak ki. «Nincs ott semmi látnivaló !» − védekezett Tora. − «Mégis ragaszkodunk az élethez» − kiabálták a csöppségek. − «Innen mindenki visszavágyik − te is» «De csak gyermekeim miatt − felelt Tora.
Most a férfi meg Tora belegázolt a vízbe. Ott is csak úgy hemzsegtek a csecsemők; heringek módján szorultak egymáshoz s vacogva estek Torának. Ez sajnálkozásában fölzokogott s mellére nyalábolt egy rajt − ha bevihetné az arany várba! «Csak vidd!»− bíztatta a férfi. Kisvártatva Tora szinte legörnyedt a gyermekek fürtje alatt. Ekkor újra odafordult kísérőjéhez; vajjon nem terítené-e be e porontyokat? Amaz levetette köpenyét; súlyos aranyruha, drágaköves kereszt és széles korona ragyogott rajta. De arca még jobban fénylett; Tora sose képzelte volna, hogy ily szép és királyi jelenség járhasson a földön.
Most a férfi meg Tora belegázolt a vízbe. Ott is csak úgy hemzsegtek a csecsemők; heringek módján szorultak egymáshoz s vacogva estek Torának. Ez sajnálkozásában fölzokogott s mellére nyalábolt egy rajt − ha bevihetné az arany várba! «Csak vidd!»− bíztatta a férfi. Kisvártatva Tora szinte legörnyedt a gyermekek fürtje alatt. Ekkor újra odafordult kísérőjéhez; vajjon nem terítené-e be e porontyokat? Amaz levetette köpenyét; súlyos aranyruha, drágaköves kereszt és széles korona ragyogott rajta. De arca még jobban fénylett; Tora sose képzelte volna, hogy ily szép és királyi jelenség járhasson a földön.
Most a férfi megszólalt: «Itt oly meredek a hegy, hogy segítségem nélkül sose juttok föl. Kin kezdjem a sort? Rajtad, vagy e csoporton?
«A csoporton !» − felelt Tora. − «Ha egyszerre nem bírsz velük, szívesen várok.»
«Akkor sokáig nem mozdulsz el!» − mondta a lovag. − «Ni, hogy csődülnek köréd − s áradásuk folyton-folyvást nő. Inkább térj be aranyváramba, aztán menj haza gyermekeidhez. Különben itt rostokolhatsz a világ végéig, míg ki nem szabadítom az összes kisdedeket.»
«Mindegy!» − makacskodott Tora. − «Nincs lelkem, hogy cserben hagyjam szegénykéket; az enyéim megvannak otthon; ezek sokkal nyomorultabbak náluknál.»
Az aranyruhás rábiccentett:
«Tudd meg, Tora, elsőszülött fiad tapad szívedhez! E gyermekek egytől-egyig kiszorultak az életből, mielőtt még ráléphettek volna kastélyom útjára.»
Tora térdrerogyva rebegte :
«Ki vagy, uram?»
«Krisztus!» − felelt a király. S oly fényözön áradt belőle, hogy az összes csöppségek fölmelegedtek tőle. De Tora káprázva hunyta le szemeit. Amikor fölnézett, ismét régi ágyában feküdt.
Rögtön hívatta férjét és rokonságát; részletesen vallott nekik; se szégyenéről, se gyilkosságáról nem feledkezett meg. Férje úgy fölfortyant, hogy éjfélkor verte ki házából.
Keresztülvánszorgott a városon; az összes kutyák megugatták. Annyira fájlalta vétkét, hogy végkép megundorodott magától. Lement a partra. Két óriás szikla közül sírás hangzott ki; a nádasban egy újszülött fiúcskába botlott. Tora becsavarta kendőjébe s rátette mellére. Elhatározta, hogy fölneveli a gyermeket.
Tora térdrerogyva rebegte :
«Ki vagy, uram?»
«Krisztus!» − felelt a király. S oly fényözön áradt belőle, hogy az összes csöppségek fölmelegedtek tőle. De Tora káprázva hunyta le szemeit. Amikor fölnézett, ismét régi ágyában feküdt.
Rögtön hívatta férjét és rokonságát; részletesen vallott nekik; se szégyenéről, se gyilkosságáról nem feledkezett meg. Férje úgy fölfortyant, hogy éjfélkor verte ki házából.
Keresztülvánszorgott a városon; az összes kutyák megugatták. Annyira fájlalta vétkét, hogy végkép megundorodott magától. Lement a partra. Két óriás szikla közül sírás hangzott ki; a nádasban egy újszülött fiúcskába botlott. Tora becsavarta kendőjébe s rátette mellére. Elhatározta, hogy fölneveli a gyermeket.
Azért átvágott az erdőkön s egy elhagyott helyen állapodott meg. Ott fölépítette kunyhóját. Később hozzájutott otthonmaradt aranyához és ezüstjéhez; ekkor kihírdette, hogy gondoskodik az összes kitevésre szánt csecsemőkről. Eladta kincseit s a begyült pénzen táplálta a kicsiket, míg jómaga Krisztus nevében csak gyökéren és forrásvízen tengett. Amikor térítő szerzetesek jöttek föl az országba, ámultán kérdezték tőle, honnan ismeri a Megváltó nevét és tanait? Menten megkeresztelték s halála után szentként tisztelték».
Kép forrása: Thor News
