Az Istennel töltött idő csodálatos átalakító ereje

Ebben a bejegyzésben egy Laine nevű amerikai keresztény édesanya tanúságtételének fordítását olvashatjátok. Laine még 2000 körül kezdett el leveleket írni nőknek Szt. Pál tanításának szellemében: Az idős asszonyok hasonlóképpen legyenek komoly magaviseletűek, senkit se rágalmazzanak, ne igyanak sok bort, hanem tanítsanak a jóra. A fiatal asszonyokat tanítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak, tiszták, háziasak, gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, nehogy az Isten szavát káromlás érje." (Tit 2,3-5)

Honlapja, a lainesletters.com már nem elérhető, de különböző blogokon újraközölték egyes írásait, illetve egy archiváló honlap segítségével mi is olvasgathatjuk az eredeti weboldalt.

Az alábbi levelet Laine 2002. január 4-én írta. Az eredeti (angol) levél itt olvasható.
16 éve vagyok Art felesége. 16 éves korom óta imádkoztam Istenhez azért a férfiért, akit nekem szán, és az Úr hűséges volt hozzám, még akkor is, mikor én nem voltam az Őhozzá. 36 éves vagyok, négy gyönyörű gyermekem van: Quincy {14}, Brady {11}, Abbie {7} és Gabe {4}. Manapság, mikor őket nézem, gyakran így suttogok Istennek: „Csodaszép  gyermekeket teremtettél!"

Amikor Abbie és Gabe között várandós voltam, öt hónapos terhesen elvesztettem a kisbabámat. Ez a várandósság nagyon nehéz volt, mert eléggé rosszul voltam, és az időm nagy részét ágyban fekve töltöttem. Igazság szerint depressziós lettem és úgy éreztem, Isten nem hallgatott meg, mikor a rosszulléteim közepette Hozzá kiáltottam. Aztán a helyzet még rosszabbra fordult... a kisbabám meghalt bennem, amiről egy ideig még csak nem is tudtam.

Isten gyermeke voltam, de több időt töltöttem romantikus regények olvasgatásával, valamint szappanoperák és filmek nézésével, amelyeket egyáltalán nem lett volna szabad megnéznem, mint Vele. Az ezekben elhangzó szavak voltak aztán, amelyek körül a nap folyamán a gondolataim is forogtak. Isten Szavára egy percet sem fordítottam, leszámítva a vasárnap reggeli istentiszteleteket.

Olyan nő voltam, akinek a szíve tele volt félelemmel, és aki a gyermekeit helyezte az életében az első helyre. A legtöbb félelmem velük volt kapcsolatos. Ezek pedig kritikussá és frusztrálttá tettek, ami miatt sokat kiabáltam velük. A férjem nem tudta, mit kezdjen velem, csak próbálta elviselni, amilyen vagyok. Gyakran vitatkoztunk. Úgy éreztem, a szeretteim teljesen kiszipolyoznak.

Két hónappal később megfogant Gabe. Milyen izgatott voltam! Öt héttel korábban született, mint kellett volna, de a komoly problémák csak két hét elteltével jelentkeztek. Tüdőgyulladása lett és oxigénsátorba került. A kórházban azért küzdöttek, hogy lélegezni tudjon és életben maradjon. A nővér, akit kirendeltek hozzánk, közölte velünk, hogy a kisfiunknak nincs elég ereje hozzá, hogy lélegezzen, mert csak 1800 gramm a súlya, és meg fog állni a szíve.  Nagyon sajnálta, de olyan sok betege volt, hogy mennie kellett. Azt mondta, hívjuk, ha a monitor jelzi, hogy megállt a baba szíve. Majd visszajön és segít a fiamon. 

Akkor és ott, abban a kórházi szobában Istenhez kiáltottam, de úgy, mint még soha. Az Úr már elvett tőlem egy gyermeket, és nem álltam készen rá, hogy ez újból megtörténjen, ráadásul úgy, hogy ezt a babát már láthattam és a karjaimban tarthattam. Tízéves korom óta keresztény voltam, de egyáltalán nem éreztem Isten békéjét. Nem éreztem, mert nem ismertem az én Atyámat. Ebben a helyzetben sem bíztam Benne, pont úgy, mint ahogy a többiben sem. Szóval elkezdtem alkudozni Vele. Megígértem, hogyha meggyógyítja Gabe-et, minden reggel korán fel fogok kelni, hogy megismerjem Őt. Ebben a pillanatban a monitor jelzett, hogy megállt a fiam szíve. Felugrottam, hogy a férjemmel együtt a nővérért kiáltsak. Mindeközben Istenhez könyörögtem. Gabe szíve újra elkezdett verni.

A férjem bátorított már egy ideje, hogy írjak egy könyvet, amely arról szól, hogyan lehet az étellel spórolni, mert értettem hozzá és már sok nőnek beszéltem róla. A kijelző egy szobán áthatoló hosszú és erőteljes zúgással megint a tudtunkra adta, hogy Gabe szíve leállt. A férjem kiáltására ismét felkeltem, hogy szóljak a nővérnek. {A férjem épp folytatta Gabe megfigyelését, hogy imádkozzon érte az oxigénsátorban.} Tettem egy második ígéretet is. Megfogadtam Istennek, hogyha meggyógyítja Gabe-et, az írásaimmal fogom szolgálni a nők körében. A készülék abbahagyta a sípolást, és Gabe szíve újra elkezdett verni. Hamarosan teljes zűrzavar támadt a szobában, hiszen arra számítottak, hogy Gabe-et a mentőknek sürgősen a San Diego-i gyermekkórházba kell szállítaniuk. Egy héttel később a sürgősségi osztály főorvosa bejött hozzánk és elmondta, hogy fogalmuk sincs, miért van jól a kisbabám. De hazaküldik. Olyan távol voltam Istentől, hogy nem kezdtem el magasztalni és dicsőíteni Őt az orvoscsapatnak, pedig megérdemelte volna. Néma maradtam, de hálás voltam, hogy visszakaptam Gabe-et.

Mikor hazatértünk, tudtam, hogy be kell tartanom, amit ígértem. Szóval elkezdtem minden reggel négykor kelni - mivel ebben az időpontban tudtam a nap kezdetén egyedül lenni - és kinyitottam a Bibliát a legelején: a Teremtés könyvénél. Megkértem az Urat, mutassa meg, kicsoda is Ő valójában, ne pedig azt lássam, akinek én szeretném tudni, hiszen nem ismertem Őt úgy, ahogy kellett volna. És arra is kértem, segítsen, hogy teljes szívemmel, lelkemmel, elmémmel és erőmmel szerethessem. Nagyon nehéz volt négykor kelnem egy babával, akit szoptattam és három másik gyermekkel, akiket ráadásul otthon oktattam. Ezelőtt már többször is elkezdtem olvasni a Bibliát, de túlságosan időrablónak és nehéznek találtam, hogy folytassam is. De most féltem az Urat! Tehát minden reggel felkeltem, hogy kettesben legyek Vele. Hamarosan elkezdtem fejlődni és felfedeztem, kicsoda is valójában Isten! És hogy mennyire szeret engem! Eljutottam odáig, hogy már alig vártam, hogy fölkelhessek és elmerülhessek az Igében, és gyakran már fél négykor ébren voltam, hogy hosszabb időt tölthessek Vele.

Novemberben volt négy éve, hogy mindez történt. Az egész életemet fenekestől felforgatta az az öröm, szeretet és imádás, amelyet a mi nagyszerű Mennyei Atyánk hoz el egynek az Ő választott háziasszonyai közül. Több energiám van, mint mikor még többet aludtam. Megkétszerezte az időmet. {Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor tizedet fizetsz: úgy néz ki, hogy képtelen vagy rá, aztán ahogy elkezded, képtelen vagy abbahagyni. Hasonlóan ahhoz, mint mikor tizedet fizetsz" Neki az idődből, odaadva minden napodnak a zsengéjét.}

Ezen a nyáron abban a kitüntetésben részesülhettem, hogy majdnem láttam elkészülni a könyvet, amelyet közel öt éve megígértem Istennek, hogy megírok. A Példabeszédek könyvének 31. fejezetéről szóló bibliatanulmánnyal kezdődik, hiszen szenvedélyesen szeretek háziasszonyoknak segíteni, ahogy Isten is megsegített engem. Már nem olvasok értéktelen romantikus regényeket, nem nézek szappanoperákat és olyan filmeket, amelyeket nem szabadna. Az Úr szépen lassan kiiktatta ezeket az életemből. Többé nem teszem a gyermekeimet az első helyre, ehelyett felismertem a családról alkotott tervét, és az Ő Igéjének Fényében igyekszem járni ezen az úton. Már nem félek, nem érzem magam frusztráltnak nap mint nap, és nem kiabálok azokkal, akiket a legjobban szeretek. Azt kérem, hogy az Ő időbeosztását követhessem, azzal foglalkozzak, ami Szerinte a legfontosabb, és az Ő erejéből, az Ő békéjében és sok-sok dicsőítéssel járhassam végig ezt az utat. Arra kérem, adja meg számomra azt a Hozzá való ragaszkodást, amelynek hála soha többé nem esem vissza abba az állapotba, amelyben régebben voltam. Mert tudom, hogy csak az Ő Szentlelkének erejéből lehetséges, hogy legyen bármi is, amit megoszthatok veletek.

Minden reggel izgatottan kelek fel, hogy végre láthassam, aznap éppen Isten mit közöl velem az Ő gyönyörű, gyönyörű Igéje által. És aztán élvezhetem a beszélgetést Vele, amint szól hozzám. Bensőséges beszélgetést egy szentséges konyhában. Így, hogy először Isten Szavát hallgathattam, sokkal jobban tudom kezelni a nap folyamán mások szavait. {Ma mondta a férjem, hogy amint azt más nőkkel is megosztom, látja Amerika-szerte, hogy kora reggel fény szűrődik ki a konyhából. Libabőrös lettem, mikor ezt mondta, hiszen ismerem az erejét egy háziasszonynak, aki kiüresítette magát Isten számára és ragaszkodik Őhozzá.}

A férjem kel fel következőnek. Ilyenkor általában a bibliaolvasásom 3/4-énél járok, és sosem tekintettem rá nagyobb szeretettel, mint most. Istennek hála egész másképp tudok rá nézni. Mellém ül és a Bibliáját olvassa, amit korábban sosem tett. A gyerekeim azután kelnek fel, hogy a férjem elment dolgozni, és alig tudom elhinni azt a hatást, amelyet a bennem végbement változás gyakorolt rájuk. Az idősebbik fiam azt mondja, hogy az átalakulásom egy éve arra ösztönözte, hogy elkezdje napi szinten olvasni a Szentírást. Utánuk a szolgálóim" kelnek fel és kezdenek tevékenykedni. Ez gyakorolta a legalapvetőbb változást arra, miképpen tekintek a háztartásvezetésre. Sokadszorra olvastam el a Példabeszédek könyvének 31-ik fejezetét, és próbáltam a magamévá tenni mindazt a bölcsességet, amelyet általa tanulhatok, mikor az Úr rádöbbentett, hogy kik is az én szolgálóim: a crock pot, a kenyérsütőgép, a mosógép, a tűzhely, a mosogató, a hűtő, a varrógép, és még sorolhatnám.

Még mindig dolgozom azon, hogy minden téren olyanná váljak, amilyennek Ő látni akar. Nem értem célba. Még mindig van, amivel küzdök. De ahogy minden reggel újra látom Őt, azt is látom, megvan az ereje hozzá, hogy megtehessen bárkivel bármit, hogyha az illető kész teljes mértékben elengedni és átadni Neki az irányítást. Nekem ez annyi időbe telt, amíg háromszor végig nem olvastam a Szentírást. Most már az Ő szolgálója, rabszolgája, lánya vagyok - része az Ő Dicsőséges Jegyesének! Arra kérem, hangolja össze minden pillanatomat egy olyan életté, amely megdicsőíti Őt. Ragyogjon, ragyogjon, ragyogjon fel az Úr! És az Ő szolgája, Laine feledtessék el, és legyen Jézus Krisztus az a jó illat, amely megmarad mások emlékezetében. Én az Ő ujjlenyomata vagyok, aki azt akarja, ó, mennyire akarja, hogy az Ő nyomát hagyhassa maga után.

Sok szeretettel mindnyájatoknak:
Laine

Népszerű bejegyzések