Miért nem tcst-zem?
Az alábbi írás Kendra Tierney (Catholic All Year) kilencgyermekes amerikai katolikus édesanya tanúságtételének fordítása. Az eredeti írás itt megtalálható. A fordítást a szerző írásos engedélyével készítettem.
*
És nem úgy értem, hogy azért, mert várandós vagyok, hanem úgy, hogy
egyáltalán nem csinálom (soha többé). Ne aggódjatok, mást sem csinálok helyette. Csak rájöttem, hogy az én egyéni körülményeim között a
tcst SOKKAL-SOKKAL macerásabb, mint amennyire megérné csinálnom. És sokkal
macerásabb annál is, hogy kisbabáim vannak.
Örökké hálás leszek a tcst-nek, mert úgy gondolom, hogy amikor friss házasként eldöntöttük, nem használunk fogamzásgátlást, az a lehető legfelelősségteljesebb döntés volt, amelynek hála most boldog, hívő katolikus lehetek, aki szeretettel teli házasságban él és csodálatos családja van.
És ez nem volt magától értetődő a számunkra, mert mielőtt menyasszony lettem, sosem hallottam olyasmiről, hogy valaki NEM használ fogamzásgátlót. Részt vettünk a plébániánk kötelező jegyeskurzusán, és azt kell mondanom, a hölgy, akit meghívtak, hogy a tcst-ről beszéljen, nem igazán győzött meg. A tcst egészen abszurdnak és elvontnak tűnt az alapján, ahogyan bemutatta nekünk.
De aztán végül is a kezünkbe került Janet Smith „Fogamzásgátlás: miért ne?" c. beszéde. Habár akkoriban ez az álláspont olyannyira őrültségnek tűnt a számunkra, hogy még arra se tartottuk érdemesnek, hogy elgondolkozzunk rajta, végül is meghallgattuk a beszédet, és elég meggyőzőnek találtuk. Aztán elmentünk az (opcionális) tcst-szemináriumra, amelyet szintúgy a plébániánkon tartottak, és AZ már nagyon jó volt. Teljesen meggyőzött minket az orvos, mikor arról beszélt, hogy a fogamzásgátlás nem tesz jót a nő testének.
Így aztán belevágtunk a tcst elsajátításába... mert a vőlegényem a küszöbén állt annak, hogy belevágjon a posztgraduális képzésbe, és azt gondoltuk, ez teljesen komoly indok arra, hogy elhalasszuk a gyermekáldást. És különben is azt tanultuk a tcst-kurzuson, hogy MENNYIRE HIHETETLENÜL FANTASZTIKUSAN CSODÁLATOS A TCST.
Hogy teljes mértékben összhangban vagy a tested gyönyörűen kiszámítható ritmusával, néha úgy, hogy közben napraforgómező közepén ácsorogsz.
Vagy éppen, hogy a tcst-zés közelebb visz titeket egymáshoz a férjeddel a megértés, az együttérzés, a harmónia és a termékeny napokat jelző matricák ölelésében.
De úgy esett, hogy várnunk kellett még
pár évet arra, hogy magunk is felfedezzük ezeket az örömöket, mert friss
házasok voltunk, és meg tudom mutatni pontosan, hol szúrtuk el, mert
felírtam a ciklustáblázatomra. Aztán a második babámmal azelőtt lettem
várandós, hogy visszatért volna a ciklusom. Amiről valószínűleg tudnom
kellett volna, hogy megtörténhet, de nem tudtam.
Egyébként egyik eset se a tcst hibája. És egyáltalán nem ez a bajom a tcst-vel. Nem követtük a szabályokat. Várandós lettem. Tökéletesen működött.
Visszagondolva azokra az időkre, nem tudnék jobb időpontot elképzelni arra, mikor születhetett volna meg az első kisbabám. Amikor a férjem az első évet végezte az üzleti iskolában, dolgoztam, ő pedig alig találkozott az csoporttársaival és a barátaival. Aztán megszületett Jack, ezért beköltöztünk egy családosoknak fenntartott szállásra, ahol életem egyik legjobb évét töltöttem. Sem jobb hely, sem jobb időpont nem lehetett volna ahhoz, hogy megszülethessen az első gyermekem. És a második 19 hónappal később is tökéletes volt. Egyértelmű, hogy Isten jobban tudta nálam.
De térjünk vissza a tcst-hez. Újraolvastam a könyveimet és újból elővettem a táblázataimat, hogy adjak az egésznek még egy esélyt. És azt hiszem, két hónapig csináltuk, mielőtt hármas számú baba megfogant, amikor is rájöttünk, hogy a „normál ablakon" kívül is teherbe eshetek. Jegyezve. Legközelebb újra órákat vettem egy új módszerből, új táblázatokkal, matricákkal meg eszközökkel, mert MOST aztán tényleg komolyan fogjuk csinálni... De megint elszúrtuk. Kiderült, hogy meg tudok foganni jóval a normál ablakon kívül is. És ez elég sokkoló volt.
Mégpedig azért, mert három nappal azután jöttem rá, hogy várandós vagyok, miután kiderült, hogy a férjemnek III. stádiumú bőrrákja van, ami elég súlyos. De tudjátok mit? Kiderült, hogy a lehető LEGJOBB dolog akkor teherbe esni, amikor rákos a férjed, aki úgy küzdötte végig a műtéteket és az interferon-kezeléseket, hogy amikor otthon volt és kimerülten feküdt a heverőn, itt volt a mi újdonsült kisbabánk, így a szörnyűségek helyett járhattak a gondolataink körülötte is. És amikor a férjemnek végre pár hónapnyi szabadságra kellett mennie a kezelések végén, ott ült a kanapén Gus babával, az első gyerekemmel, aki akkor is, mikor Jim végre jobban lett és visszament dolgozni, előnyben részesítette az apukáját. Gus szó szerint ki szokott ugrani a kezeim közül, amikor Jim hazaért a munkából.
A történetünk happy enddel zárult - a férjem immár több, mint hat éve tünetmentes. De ha nem így alakultak volna a dolgok, akkor is végtelenül hálás lennék azért, hogy legalább még ez az egy kisbabánk megszülethetett mintegy utolsó „darabkául" a férjemből. Szóval egyáltalán nem voltam dühös miatta a tcst-re. Ahogy az ötödik babánk miatt sem, aki (ismét) 19 hónappal a bátyja után született, és szintén úgy, hogy nem volt előtte ciklusom.
Nem. Azután lettem mérges a tcst-re, miután rájöttem, hogy kell csinálni. A férjem eladta a cégét. és épp állást keresett. Komolyan úgy érezte, hogy fontos lenne jól csinálnunk a tcst-t.
Szóval így tettünk, extra napokat adtunk még oda, ahova kell, minden egyes nap kitöltöttem a táblázataimat, és körültekintően kielemeztem a tüneteimet. És működött, teljes mértékig működött, ahogyan azt a reklámok is mondják. De számomra a természetes családtervezés egyáltalán nem így nézett ki:
 |
| Nem szeretem |
 |
| Szeretem |
Örökké hálás leszek a tcst-nek, mert úgy gondolom, hogy amikor friss házasként eldöntöttük, nem használunk fogamzásgátlást, az a lehető legfelelősségteljesebb döntés volt, amelynek hála most boldog, hívő katolikus lehetek, aki szeretettel teli házasságban él és csodálatos családja van.
És ez nem volt magától értetődő a számunkra, mert mielőtt menyasszony lettem, sosem hallottam olyasmiről, hogy valaki NEM használ fogamzásgátlót. Részt vettünk a plébániánk kötelező jegyeskurzusán, és azt kell mondanom, a hölgy, akit meghívtak, hogy a tcst-ről beszéljen, nem igazán győzött meg. A tcst egészen abszurdnak és elvontnak tűnt az alapján, ahogyan bemutatta nekünk.
De aztán végül is a kezünkbe került Janet Smith „Fogamzásgátlás: miért ne?" c. beszéde. Habár akkoriban ez az álláspont olyannyira őrültségnek tűnt a számunkra, hogy még arra se tartottuk érdemesnek, hogy elgondolkozzunk rajta, végül is meghallgattuk a beszédet, és elég meggyőzőnek találtuk. Aztán elmentünk az (opcionális) tcst-szemináriumra, amelyet szintúgy a plébániánkon tartottak, és AZ már nagyon jó volt. Teljesen meggyőzött minket az orvos, mikor arról beszélt, hogy a fogamzásgátlás nem tesz jót a nő testének.
Így aztán belevágtunk a tcst elsajátításába... mert a vőlegényem a küszöbén állt annak, hogy belevágjon a posztgraduális képzésbe, és azt gondoltuk, ez teljesen komoly indok arra, hogy elhalasszuk a gyermekáldást. És különben is azt tanultuk a tcst-kurzuson, hogy MENNYIRE HIHETETLENÜL FANTASZTIKUSAN CSODÁLATOS A TCST.
Hogy teljes mértékben összhangban vagy a tested gyönyörűen kiszámítható ritmusával, néha úgy, hogy közben napraforgómező közepén ácsorogsz.
Vagy éppen, hogy a tcst-zés közelebb visz titeket egymáshoz a férjeddel a megértés, az együttérzés, a harmónia és a termékeny napokat jelző matricák ölelésében.
Egyébként egyik eset se a tcst hibája. És egyáltalán nem ez a bajom a tcst-vel. Nem követtük a szabályokat. Várandós lettem. Tökéletesen működött.
Visszagondolva azokra az időkre, nem tudnék jobb időpontot elképzelni arra, mikor születhetett volna meg az első kisbabám. Amikor a férjem az első évet végezte az üzleti iskolában, dolgoztam, ő pedig alig találkozott az csoporttársaival és a barátaival. Aztán megszületett Jack, ezért beköltöztünk egy családosoknak fenntartott szállásra, ahol életem egyik legjobb évét töltöttem. Sem jobb hely, sem jobb időpont nem lehetett volna ahhoz, hogy megszülethessen az első gyermekem. És a második 19 hónappal később is tökéletes volt. Egyértelmű, hogy Isten jobban tudta nálam.
De térjünk vissza a tcst-hez. Újraolvastam a könyveimet és újból elővettem a táblázataimat, hogy adjak az egésznek még egy esélyt. És azt hiszem, két hónapig csináltuk, mielőtt hármas számú baba megfogant, amikor is rájöttünk, hogy a „normál ablakon" kívül is teherbe eshetek. Jegyezve. Legközelebb újra órákat vettem egy új módszerből, új táblázatokkal, matricákkal meg eszközökkel, mert MOST aztán tényleg komolyan fogjuk csinálni... De megint elszúrtuk. Kiderült, hogy meg tudok foganni jóval a normál ablakon kívül is. És ez elég sokkoló volt.
Mégpedig azért, mert három nappal azután jöttem rá, hogy várandós vagyok, miután kiderült, hogy a férjemnek III. stádiumú bőrrákja van, ami elég súlyos. De tudjátok mit? Kiderült, hogy a lehető LEGJOBB dolog akkor teherbe esni, amikor rákos a férjed, aki úgy küzdötte végig a műtéteket és az interferon-kezeléseket, hogy amikor otthon volt és kimerülten feküdt a heverőn, itt volt a mi újdonsült kisbabánk, így a szörnyűségek helyett járhattak a gondolataink körülötte is. És amikor a férjemnek végre pár hónapnyi szabadságra kellett mennie a kezelések végén, ott ült a kanapén Gus babával, az első gyerekemmel, aki akkor is, mikor Jim végre jobban lett és visszament dolgozni, előnyben részesítette az apukáját. Gus szó szerint ki szokott ugrani a kezeim közül, amikor Jim hazaért a munkából.
A történetünk happy enddel zárult - a férjem immár több, mint hat éve tünetmentes. De ha nem így alakultak volna a dolgok, akkor is végtelenül hálás lennék azért, hogy legalább még ez az egy kisbabánk megszülethetett mintegy utolsó „darabkául" a férjemből. Szóval egyáltalán nem voltam dühös miatta a tcst-re. Ahogy az ötödik babánk miatt sem, aki (ismét) 19 hónappal a bátyja után született, és szintén úgy, hogy nem volt előtte ciklusom.
Nem. Azután lettem mérges a tcst-re, miután rájöttem, hogy kell csinálni. A férjem eladta a cégét. és épp állást keresett. Komolyan úgy érezte, hogy fontos lenne jól csinálnunk a tcst-t.
Szóval így tettünk, extra napokat adtunk még oda, ahova kell, minden egyes nap kitöltöttem a táblázataimat, és körültekintően kielemeztem a tüneteimet. És működött, teljes mértékig működött, ahogyan azt a reklámok is mondják. De számomra a természetes családtervezés egyáltalán nem így nézett ki:
Sokkal inkább így éreztem magam tőle:
Rájöttem, hogy a tcst kellemetlen, időrabló és bonyolult. És rosszul érzem magam miatta. Nem azért, mert a férjem, ahogy csak szokott, ismét nagyszerűen viselkedett, hanem hogy ő volt a felelősségteljes fél. Szóval ő volt, aki mindig emlékeztetett engem a tervre. És arra, hogy legyek felelősségteljes. Ez nem igazán tetszett.
És noha a „gazdasági okok" is szerepelnek XII. Piusz listáján, amelyben felsorolja a lehetséges okokat a tcst-re, még így is kényelmetlenül éreztem magam attól a gondolattól, hogy én határozzam meg a gyermekeim számát és a születésük időpontját. Tudom, hogy az az egyik dolog, ami a tcst szépségét adja, hogy nyitva hagyja a kaput Istennek, hogy megváltoztathassa a terveimet, de valahogy így sem tudtam elfogadni.
Végül is egy év után betelt a pohár. Komolyan elbeszélgettem a dolgokról a férjemmel és kifejtettem neki, hogy szerintem miért nem jó ez így nekünk. Gondolkozott rajta egy kicsit, és arra jutott, hogy egyetért velem, és boldogan feladja a tcst-zést.
És mi volt az, amit a felelősségteljes várakozásomért kaptam? Frankie, nem más. Isten igazán jókat kacaghatott rajtam odafent.
De még mindig nem tervezem, hogy valaha is újból tcst-zzek. Nem vagyok jó benne, nem szeretem, és nem is hiszem, hogy megérné. Amikor úgy éreztem, igazán elodáznám a következő terhességet, az anyaságom korai éveiben volt, amikor csupa kisgyerekkel voltam körülvéve. Ezek a legnehezebb évek, semmi kétség. De fiatal voltam, energikus, és megbirkóztam a feladattal.
Úgy gondolom, az emberek azt hiszik, hogy mivel az első három igazán nehéz volt, minden újabb harmadik ugyanolyan nehéz lesz, ha nem nehezebb, mert hiszen egyre többen lesznek. De számomra egészen másképp alakult. Az első három egyformán nehéz volt. Három gyerek volt a számomra a legnehezebb. Minden lehetséges segítségre szükségem volt, amit csak kaphattam a férjemtől, az anyukámtól és az anyósomtól.
De aztán csak úgy, mint egy elsőosztályú baseball-játékos esetében, hirtelen lelassult a meccs. Látom a labdát. Látom, mit kell tennem a következő pillanatban. Ráadásul olyan emberek éltek már a házamban, akik tudtak, sőt, akartak segíteni. Szavakkal kifejezhetetlen, mennyivel jobb egy kisbabával úgy, hogy van melletted egy nyolcéves lány, mint mikor még nincs. Egész más világ.
Minden hónap, amíg tcst-ztünk, igazi szenvedés volt a számomra, így mikor Frankie megszületett közel 28 hónappal Anita után, tudtam, hogy nem akarom többé elővenni a táblázataimat. Folyton az járt a fejemben, hogy hány hónapos terhes lehetnék épp, ha nem tcst-ztünk volna. Valósággal kísértett ennek a gondolata. Szóval most itt vagyok a hetedik gyermekemet várva, aki 25 hónappal fog Frankie után megszületni. Közel annyi hónappal később, mint amennyi az előző kettő között volt. És még csak fel se tűnt, hogy növekedett a különbség a babák születési ideje között. Tudtam, hogy nem teszünk semmit az ellen, hogy újra babánk lehessen, úgyhogy olyan béke volt bennem az időzítéssel kapcsolatban, hogy észre se vettem ezt a változást.
Őszintén és igazán úgy hiszem, hogy kevésbé problémás a számomra az, hogyha kisbabáim születnek, mint az, hogyha nem születnének. És ezt most az első trimeszterreggeli egész napos rosszullétei közepette mondom, úgyhogy biztosak lehettek benne, hogy komolyan is gondolom.
Még hozzá kell tennem, hogy tudom, bár én magam nem vagyok közöttük, vannak olyanok, akiknek komoly okuk van a tcst használatára. Jennifer Fulwiler legutóbbi írása fantasztikus volt ezzel kapcsolatban. Örülök, hogy van tcst. És hogy működik. Csak azt remélem, hogy nekem soha többé nem kell alkalmaznom, mert a tcst-t találom a nagyobb áldozatnak.
Kérlek, imádkozzatok Kendra férjéért, Jimért, akinek sajnos azóta kiújult a betegsége!
Kapcsolódó írásaim:
De még mindig nem tervezem, hogy valaha is újból tcst-zzek. Nem vagyok jó benne, nem szeretem, és nem is hiszem, hogy megérné. Amikor úgy éreztem, igazán elodáznám a következő terhességet, az anyaságom korai éveiben volt, amikor csupa kisgyerekkel voltam körülvéve. Ezek a legnehezebb évek, semmi kétség. De fiatal voltam, energikus, és megbirkóztam a feladattal.
Úgy gondolom, az emberek azt hiszik, hogy mivel az első három igazán nehéz volt, minden újabb harmadik ugyanolyan nehéz lesz, ha nem nehezebb, mert hiszen egyre többen lesznek. De számomra egészen másképp alakult. Az első három egyformán nehéz volt. Három gyerek volt a számomra a legnehezebb. Minden lehetséges segítségre szükségem volt, amit csak kaphattam a férjemtől, az anyukámtól és az anyósomtól.
De aztán csak úgy, mint egy elsőosztályú baseball-játékos esetében, hirtelen lelassult a meccs. Látom a labdát. Látom, mit kell tennem a következő pillanatban. Ráadásul olyan emberek éltek már a házamban, akik tudtak, sőt, akartak segíteni. Szavakkal kifejezhetetlen, mennyivel jobb egy kisbabával úgy, hogy van melletted egy nyolcéves lány, mint mikor még nincs. Egész más világ.
Minden hónap, amíg tcst-ztünk, igazi szenvedés volt a számomra, így mikor Frankie megszületett közel 28 hónappal Anita után, tudtam, hogy nem akarom többé elővenni a táblázataimat. Folyton az járt a fejemben, hogy hány hónapos terhes lehetnék épp, ha nem tcst-ztünk volna. Valósággal kísértett ennek a gondolata. Szóval most itt vagyok a hetedik gyermekemet várva, aki 25 hónappal fog Frankie után megszületni. Közel annyi hónappal később, mint amennyi az előző kettő között volt. És még csak fel se tűnt, hogy növekedett a különbség a babák születési ideje között. Tudtam, hogy nem teszünk semmit az ellen, hogy újra babánk lehessen, úgyhogy olyan béke volt bennem az időzítéssel kapcsolatban, hogy észre se vettem ezt a változást.
Őszintén és igazán úgy hiszem, hogy kevésbé problémás a számomra az, hogyha kisbabáim születnek, mint az, hogyha nem születnének. És ezt most az első trimeszter
Még hozzá kell tennem, hogy tudom, bár én magam nem vagyok közöttük, vannak olyanok, akiknek komoly okuk van a tcst használatára. Jennifer Fulwiler legutóbbi írása fantasztikus volt ezzel kapcsolatban. Örülök, hogy van tcst. És hogy működik. Csak azt remélem, hogy nekem soha többé nem kell alkalmaznom, mert a tcst-t találom a nagyobb áldozatnak.
***
Kérlek, imádkozzatok Kendra férjéért, Jimért, akinek sajnos azóta kiújult a betegsége!
***
Kapcsolódó írásaim:
