A különböző neműek barátkozása
Írta: Müller Lajos SJ
És itt egy igen fontos, a gyakorlati életbe nagyon belevágó kérdést érintünk, amely tárgyunkkal amúgy is szorosan összefügg. Értjük a különböző neműek barátkozását, midőn azt a házasság vagy annak közeli reménye nem teszi igazolttá. Sőt vannak esetek – s ez minket e helyt különösen érdekel –, midőn leányok házas férfiakkal, fiatalemberek házas asszonyokkal szoros baráti viszonyt tartanak fenn. Egymással sűrűn leveleznek, egymásnak mulatságokban, társaságokban találkát adnak, együtt kirándulnak, színházba, hangversenyekre stb. közösen járnak. És mindezt lelkiismeretük előtt azzal igyekeznek igazolni, hogy semmi tilos nem fordul elő s szó sincs egyébről puszta barátságnál.
Mindenesetre lehet ártatlan, sőt szent barátság férfi s nő között a házasságon kívül is. Maga a történelem elég példával szolgál erre. Gondoljunk a barátságra, amely Michelangelót Vittoria Colonnával, Döllengert Bary asszonnyal egybefűzte. Sőt az a belső, meleg viszony, mely Szalézi Szent Ferenc s Chantal Szent Franciska között szövődött, valahogyan több volt a lelki vezetés, lelki atyai s gyermeki viszonynál, valóságos szent barátság is volt, amelyet az égben, Isten tervezett s tetszéssel, áldással kísért. Újabban Stolz Albán és Meinecke Julia között fejlődött ki belső bizalmas lelki barátság tisztán levelezés folytán, mert az életben soha személyesen nem találkoztak.
Ámde felette ritka eset, hogy a férfi s nő közötti „barátság” megmarad a tisztán szellemi, lelki kapcsolatnál. Legtöbbnyire beleártja magát az érzékiség, eleinte finom s aztán lassankint mind durvább alakjában. Elárulja ez magát a meleg kézszorításban, bizalmas pillantásokban, az érzelem hevében, a kedveskedésekben, az ösztönben, mely érintésre, csókra, ölelésre hajt s vonz. A közömbös dolgokról való társalgás, a zene, irodalom, művészet stb. feletti eszmecsere csupán ürügy, hogy az édes együttlét meg legyen okolva, amely, ha az illetők nem volnának különböző neműek, nyomban elvesztené minden vonzó erejét.
Minő igazságtalan s kegyetlen dolog az effajta „barátság” pl. egy leány s egy házasember között, az illető hitvesével szemben! Mennyi féltékenységnek, lelki kínnak, kétségbeesésnek lesz az okozója!
Némely könnyelmű leány csupa „részvétből” fogadja el avagy ajánlja fel baráti szívét a feleségével elégedetlen férfinak. Kárpótolni akarja azért a boldogságért, azért a szeretetért, amelyet otthonában nem talál. Meg akarja vigasztalni azt a szerencsétlen embert, sőt jó útra, Istenhez akarja visszaterelni. Az eredmény pedig rendesen az, hogy a férj párhuzamot von a kedveskedő leány s a gyanakvó, szenvedő, kisírt szemű feleség között. És természetesen az összehasonlítás a leány javára dől el. Innen ered számtalan válás, sőt házasságtörés. Szívben-lélekben kezdődik s testben végződik. Mert miként Szent Bernát találóan mondja: „asszonnyal állandóan együtt lenni s nem vétkezni, nagyobb csoda, mint halottakat feltámasztani!”
Azért az ember ne egykönnyen higgyen magának, ha másneművel való barátság van fejlődőben. Sehol sem oly könnyű s oly veszélyes az öncsalás, a tévedés, mint e téren.
Szorosabb ismeretséget általában férfi s nő csak akkor kössenek, ha meg lehet s megvan a közeli házasság reménye. A reménytelen ismerkedés sok szenvedést okoz, főleg a szegény leányszívnek. Olyan vetés az ily barátság, amelynek nem szabad felnőnie; oly virág, mely nem hozhat gyümölcsöt. Tehát vétség a természet ellen, amely sohasem marad bosszulatlanul. A reménytelen ismerkedés már eleve eltékozolja a szerelmet, azt a hatalmas erőt, energiát, amelynek hivatása, hogy majdan az Isten szíve szerinti ismeretséget, házasságot megszépítse, édesítse s a házaskötelmek teljesítését megkönnyítse. A szerelemnek, mint valami hegyipataknak, a keresztény erkölcs zsilipje mögött kell felgyülemlenie, lassan, csendesen elmélyülnie, mielőtt az élet malomkerekei közé zúdul, hogy vígan elhajtsa azokat egészen a sírig, a mennyországig.
Ha nem vigyázunk reá, pusztítva, rombolva árad széjjel, megsemmisíti a házasság ideális egységét s mindenfajta lelki, szívbeli vagy testi többnejűségnek, illetőleg többférjűségnek lesz az okozója. „Mert mindaz, aki másneműre tekint, hogy őt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében.” (Mt 5,28)
Adjunk hálát Istennek, aki a tisztaságnak s hűségnek szinte kíméletlenül szigorú törvénye által voltaképpen a házasság ideális egységét biztosítja s akár az örök büntetés lángpallosával is kész azt megoltalmazni. Mert a házasság egysége voltaképpen minden javunknak, az egész keresztény kultúrának mentsvára. Jól mondja már Euripides az ő Andromachéjában: „Erkölcsnek s műveltségnek jele egy asszonyt szeretni, nem pedig kettőt, ahogy ezt barbárok teszik”.
Kép: Emil Brack
