A férfiak, akiknek nem kellesz
Nemrég olvastam egy szerelmi történetet, amitől rosszul lettem. Volt egy sármos fickó, aki kilenc évig szórakozott egy csúnyácska nővel, akivel egy katolikus társkereső oldalon ismerkedett meg, mire végül is elvette feleségül, mert nem talált egy vonzóbb „áldozatot”, aki hozzáment volna.
E kilenc év alatt a nő azt képzelegte, hogy a házasság Isten akarata, és ami a legrosszabb, hogy ebben a lelki vezetői támogatták is.
Közös gyerekük nem lett, mert a nő belebetegedett a bizonytalan várakozásba, petefészekrákja lett, nameg elég későn is házasodtak.
Persze van magyarázat: a férfi az autoimmun-betegsége miatt nem jó a döntéshozatalban.
Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.
Azért írok erről, mert szeretnék figyelmeztetni minden katolikus lányt és nőt, hogy ne legyenek naivak. Attól, hogy egy férfi katolikus, még nem szent. Katolikus férfiak is bánhatnak velünk rosszul. A fent említett férfi katolikus teológián professzor.
Ma senki se tanítja meg a lányokat rá, milyenek a férfiak, hogy működik egy egészséges párkapcsolat és miképp őrizzék a méltóságukat. Azért is írom ezt a blogot, hogy pótoljam ezt a mulasztást.
Nem ritka, hogy férfiak hosszú évekig várakoztatnak egy nőt, mire nagy nehezen elveszik feleségül, vagy pedig nem is veszik el. A férfiak könnyelműek lehetnek, hiszen nekik másképp működik a biológiai órájuk. Egy férfi akár nagypapakorban is nemzhet gyermeket, de a nők termékenysége harmincöt éves kortól meredeken zuhanni kezd. Hány eset van, hogy egy férfi akár együtt is lakik egy nővel, élvezi a nő odaadását a hálószobában és a háztartásban egyaránt, a nő vár és vár éveket, de szakítás lesz a vége, mert a férfi nem akar megházasodni és családot alapítani. A nő pedig ott marad mondjuk harmincévesen kihasználva és kezdhet mindent előről. Talán mire oda jut, már nem is lehet gyereke, vagy csak egy-kettő.
Egy hívő katolikus férfi nem valószínűleg fog így viselkedni, hiszen nyilvános bűn, ha együtt él valakivel házasság nélkül. Viszont anélkül is ki lehet használni egy nőt, hogy akár egy ujjal is hozzáérnének. Ez egy lelki viszonyt jelent, mikor a férfi érzelmileg köti magához a nőt.
Ez mit jelent? Azt, hogy egy férfi, akinek esze ágában sincs elvenni egy nőt, vagy úgy általában megházasodni, esetleg nem veheti el a nőt, mert már házas, olyan bizalmi viszonyba kerül vele, ami a nőt akadályozza abban, hogy más férfihoz kötődjön és megházasodjon. Jó példa erre a fenti eset, bár ennek épp házasság lett a vége, de nem hiszem, hogy valami boldog viszony lehet. Vajon mennyire becsülhet egy férfi egy olyan nőt, akit kilenc éven át így kihasználhatott, majd aki ezek után hozzá ment és a neten reklámozza romantikus szerelmi történetként, hogy a férje lábtörlője volt még az esküvő napján is (a férfi órákra eltűnt, mielőtt összeházasodtak, emiatt negyven percet késett is az esküvő)? Szerintem semennyire.
Tanulságos az eset. Hogy viselkedik egy ilyen férfi? Hitegeti a nőt. Maga mellett tartja úgy, hogy nem kötekeződik el. Barátságról beszél, de mégis lebegteti, hogy egyszer lehet belőle több. Felbukkan, eltűnik, majd megint felbukkan. Ha megpróbálunk megszabadulni tőle, újra és újra felkeres, hátha gyenge pillanatunkban talál és ismét felvesszük vele a kapcsolatot.
Miért csinálja ezt egy férfi? Egóból. Nyilván hízelgő neki, hogy van egy nő, aki vonzódik és kötődik hozzá. Az is jól esik neki, hogy lelkizhet valakivel. Hogy valaki sokra tartja és meghallgatja, figyel rá. Élvezi a nőies energiákat, amelyeket kap, de maga nem ad semmit, legfeljebb időnként egy-egy morzsát, épp annyit, hogy mellette maradjunk.
Persze a nő sem pusztán áldozat egy ilyen történetben. Lehet naiv, buta, tapasztalatlan, tudatlan, de mindazonáltal ott munkálhat benne a saját hiúsága. Élvezi, hogy valamiképpen kötődik hozzá ez a férfi és kell neki. A másik bűn, ami felmerül, az akaratosság. Nem képes lemondani a férfiról, mert neki kell és kész. Hogy Istennek talán más az akarata, az nem érdekli.
Ahhoz, hogy ettől megmeneküljünk, el kéne fogadnunk, hogy nincs férfi-nő barátság. Felejtsük el! Az ilyen kapcsolatok valójában a hiúságunkról szólnak, hogy ez vagy az a férfi kedvel engem és nagyra tart, kötődik hozzám. Mondjuk le ezekről a kapcsolatokról, legyen elég a férfirokonaink és a (leendő) férjünk barátsága, figyelme, bizalma a férfinemtől. Arról nem is beszélve, hogy a férfiak közül azt, hogy kötődjünk hozzá és bízzunk benne, feltárjuk neki a lelkivilágunkat, esetleg a lelki vezetőt leszámítva (de vele is vigyázzunk, inkább válasszunk egy öreg bácsit lelki vezetőnek, ha lehet), senki se várhatja el tőlünk anélkül, hogy ne venne el feleségül.
Ne kezdjünk el tehát „barátkozni” olyan férfival, aki nem lehet vagy akit nem akarnánk a férjünknek. Ha pedig az ismerkedés, akár randevúzás közben kiderül, hogy ebből nem lesz házasság, szakítsuk meg a kapcsolatot teljesen. Ne áltassuk magunkat vagy a másikat azzal, hogy maradhatunk barátok. Hiszen nincs férfi-nő barátság. Nincs!
A fent linkelt nő azt írta, egy idő után azt érezte, inkább lenne a későbbi férjének csak a barátja, mint valaki másnak a felesége. Micsoda ostobaság, nem? Milyen barátság az, amelyik kizárja, hogy hozzámenjek valaki máshoz? Ez a nő nem a barátja, hanem a lelki szemetesládája és egópumpája volt a leendő férjének, egy olyan nő, aki végtelenül megalázta magát egy férfi előtt, akinek kilenc éven át nem kellett.
Hogy működik egy normális férfi-nő kapcsolat? Véleményem szerint egy éven belül egy férfi el kell tudja dönteni, hogy szeretné-e feleségnek a nőt, akinek udvarol, tehát meg kell történnie az eljegyzésnek. Az eljegyzés pedig akkor jelent komoly dolgot, ha egy éven belülre kitűzik az esküvőt.
Nyilván lehetnek kivételek. Pl. a férjem csak 1,5 év után kérte meg a kezemet, mert mikor elkezdtünk járni, végzős gimis voltam, és meg akarta nézni, hogy felkerülve a fővárosba és egyetemre járva nem változom-e meg, így az első egyetemi évem végén jegyezett el. Ez egy normális indok a kis késlekedésre és még tolerálható időmennyiség, nem olyan hülyeség, hogy autoimmun-betegsége van és ezért kilenc évbe telt, hogy eljegyezzen.
Mindenesetre, hogy megvalósulhasson mindez, akkor szabad csak elkezdenünk házastársat keresni, hogyha két éven belül alkalmasak vagyunk a házasságra és a családalapításra. Ostoba dolog, ha egy lány úgy kezd el járni egy fiúval, hogy még hosszú-hosszú évekig nem házasodhatnak össze. Egy lánynak 16-17 éves kora előtt nem kellene randevúznia, egy fiúnak pedig nem szabadna udvarolnia, amíg nem kerül a munkavállalás kapujába. Hiszen az együtt járás nem szórakozás, nem „jól érezzük egymást”, hanem készület a házasságra, mégpedig tisztán. Sokkal nehezebb megtartani a tisztaságot, ha van valaki, aki kísértést jelent. Igazán nem kéne elvárni senkitől, hogy kb. két évnél tovább bírja ezt, bár persze lehetséges. De tizenévesen inkább a tanulással kéne foglalkozni.
Persze ez nem „menő". De azt kell mondanom, semmi bajom nem lett tőle, hogy 17 éves korom előtt nem randevúztam és hogy az első (és egyetlen) barátom 18 éves koromban lett. Sőt, úgy gondolom, ez így volt jó. Nem kihasznált, kiégett nő lett belőlem húszéves koromra, hanem feleség.
Egy nőnek figyelnie kell rá, hogy egy férfi se használhassa ki és lophasson el éveket az életéből. Nem szabad romantikus tévképzetekbe ringatni magunkat valamiféle titokzatos férfiról. Egy tisztességes férfi arról ismerhető fel, hogy nyílt, határozott és egyertelmű. A férfi-nő dinamika úgy működik, hogy egy férfi rögtön tudja, akar-e valamit egy nőtől, és a nő az, aki az udvarlás során „meggyőzhető”. Egy nőtől se várható el, hogy várjon egy férfira, hogy az akar-e valamit tőle. Az udvarlás során a férfi a kezdeményező, hódító, aktív fél. Ha egy férfi nem egyértelmű abban, hogy udvarolni akar neked, akkor csak hülyít, mert jól esik az egójának, de valójában nem akar tőled semmit. A férjem a harmadik randevúnkon szerelmet vallott és azt mondta, nem csak úgy járni akar, hanem házasságra készülni. Így is lehet!
Azonban vannak olyan férfiak, akik nem akarnak megházasodni egyáltalán vagy pedig keresik a tökéleteset, de közben szívesen tartanak egyfajta udvartartást. Jól esik a hiúságuknak, ha olyan nők, akiktől semmit nem akarnak, bálványozzák őket. Ezek a férfiak azt szeretnék, ha azok a nők, akiknek megtetszettek, örökké így éreznének. A legjobb nekik, ha pártában maradnak az udvarhölgyek, egyfajta platonikus viszonyban élve vele. Azonban megtörténik, hogy mikor ezek a nők megértik, semmi sem lesz az egészből, megismerkednek egy másik férfival, beleszeretnek és hozzámennek feleségül. Az agglegénynek ilyenkor sérül az egója, amit azzal fog gyógyítani, hogy megpróbál bizalmas kapcsolatban maradni a már házas nővel, vagy ha ez nem megy, bebeszéli magának, hogy hiába ment férjhez, valójában a nő titokban még mindig utána sóhajtozik. Az ilyen férfi annyira gőgös, hogy úgy akar birtokolni téged, hogy közben nem adja oda magát neked. Ki akar használni, valójában nem adva semmit. Azt akarja, hogy az övé legyél anélkül, hogy az asszonyává tenne, akár úgy is, hogy más felesége vagy.
Szeretném, ha egy katolikus lány és nő se esne olyan férfiak csapdájába, akik akár testileg, akár lelkileg kihasználják. Egy férfinak akkor van csak joga hozzád, a testedhez, a lelkedhez, a bizalmadhoz, a figyelmedhez, a gondoskodásodhoz, hogyha örök hűséget fogad neked Isten színe előtt és vállalja, hogy az urad lesz, vigyáz rád és egyetleneként vállal a világ előtt. Vigyáznod kell magadra, hogy ne pazarold el a testi-lelki kincseidet másfajta férfiakra, és főleg ne hagyd, hogy ilyenek évekig kihasználjanak. A történet akkor se happy end, ha ezer év után nagy nehezen elvesz ez a férfi, hiszen semmibe se fog tartani, megjegyzem, nem alaptalanul.
Egyszerűen fogadd el, hogy vannak férfiak, akiknek nem kellesz mint asszony. Máshogy pedig egy nő ne kelljen egy férfinak. Ha félre teszed az akaratodat és ez a hivatásod, Isten fog majd adni egy sokkal tisztességesebb, a férfi névre méltóbb férjet, és egész életedben dicsőítheted Őt, mert megmentett egy gőgös, energiavámpír férfitól, aki a saját egója érdekében képes lenne másokat megfosztani a női kiteljesedéstől mint feleség és anya.
Kapcsolódó:
