Böjte atya gondolatai a gyermekvállalásról
Ha valaki tudatosan nem vállal gyereket azért, hogy kedvére szórakozhasson, bejárja az egész világot, két kanállal habzsolja az életet, olyan, mint a mesebeli tücsök, aki nem gyűjt télire, és a szükség idején elpusztul... Önzésük következében hiába keresik, kutatják a boldogságot, nem találják meg: egyre különlegesebb tájakra mennek, egyre drágább dolgoktól remélik a megelégedettséget, egyre extrémebb élményeket akarnak átélni, és lelkük mélyén kiégnek, űr tátong bennük. Lehet, hogy fényűzésükért, látszólagos gondtalanságuk miatt sokan irigylik őket, de életük valójában céltalan, értelmetlen, üres...
Gyímesben van egy csángó falucska, egy nagyon idős néni jött haza kaszával a vállán. Mondom neki, mit csinál maga, Kati néni?! ,,Magad Uram, ha szolgád nincs! – mondta szomorúan, majd így folytatta: – Látja, ha valaki meddő, nincsenek gyerekei, és kihalnak mellőle a rokonai, akkor senkije nincsen, se sógorai, se komái, se unokái, dolgozhat egyedül öregségére, ha nem akar felfordulni.”
Milyen sokan tudatosan teszik életüket meddővé!
Pedig tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényezretve neveljük fel a gyermeket.
A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó ,,kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.
(...)
Tudnunk kell, hogy Mária milyen egyszerű körülmények között szülte meg és nevelte fel az Isten Fiát. Nem volt Pampers pelenka, különszoba, sem babakocsi, Mária a maga szőtte anyagból varrogatta meg a kis ruhákat. Sem mikrohullámú sütő, sem turmixgép nem állt rendelkezésére, sem konzerv bébiételek a hosszú egyiptomi utazáshoz.
Képességfejlesztő játékok, pedagógiai intézmények nem segítették, hogy a maximumot kihozza fiából, mégis alázattal, szeretettel megoldotta ezt a problémát.
Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. Móra Ferenc írta, hogy nem volt sem füzete, sem tankönyve, és úgy tanult meg írni, hogy édesanyja a befagyott ablaküvegre rajzolta a betűket, amelyeket ő mellékarcolt. Kedves, ahogyan elmondja, hogy az o betűt szerette a legjobban, mert a kis szájacskáját az üvegre nyomva, pillanatok alatt le tudta ,,írni”. Szüleinek szeretetteljes gondoskodása, környezetének embersége a szegénység ellenére is lehetőséget adott neki arra, hogy felnőve a magyar nép tanítómestere, egyik legnagyobb írója legyen.
Ugyanezt elmondhatnánk nagyon sok történelmi személyről is. Ők nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.
Ne fosszunk meg egyetlen gyermeket sem a léttől azért, mert nem állnak a rendelkezésünkre azok az anyagi javak, amelyeket a mai világ nélkülözhetetlennek tart egy gyermek felneveléséhez, hanem bízzunk az isteni gondviselésben, hogy megadja a szükséges és elégséges feltételeket a gyermekvállaláshoz.
A többgyermekes családban általában mindenki jobban megtanul alkalmazkodni, törődni a másikkal. Így a gyermekek a legértékesebb emberi tulajdonságokat sajátítják el, amitől jobb lesz a család légköre is.
Meg vagyok győződve arról, hogy egy gyereknek szebb, értékesebb ajándékot nem adhatunk, mint egy kis testvérkét, akivel együtt játszhat, kacaghat, küzdhet, birkózhat, veszekedhet, versenyezhet, osztozhat – ez készíti fel legjobban a felnőtt életre.
A napokban betért hozzánk egy házaspár egy szem gyermekkel, aki hamarosan az egyik kislányunkkal önfeledt játékba merült. Induláskor nyafogni kezdett, hogy ő biza' nem megy haza. Anyukája mondta neki, hogy otthon is játszhat, tele van a szobája játékokkal, most kapott egy pisilős babát. Erre sírni kezdett a kislány: ,,Nem a babával akarok játszani, hanem Rozikával!” Így hívják a kislányt, aki nálunk nevelkedik. Valóban, egy szülő nem adhat szebb ajándékot a gyermekének, mint élő testvérkéket!
(...)
Egy kedves ismerős házaspárnak hét gyereke van. Egy őszinte beszélgetéskor elmondták, hogy az egyház által ajánlott módszert kipróbálták, és a harmadik gyerektől kezdve mindegyik ennek a módszernek a ,,látványos kudarca”, mert az asszonynak nagyon rendszertelen a ciklusa. Sétáltunk, a hét gyerek szaladozott körülöttünk, és én megkérdeztem, melyiket adnák oda. Akkor a feleség megbotránkozott, hogyan kérdezhetek én ilyen ostobaságot. Mondtam, hogy ha jól működött volna a rendszer, most valamelyik nem lenne itt. Felkacagott, és azt mondta, nagyon örvend, hogy mindegyik megvan.
A mentalitáson kell változtatni: életbarát, életorientált emberek legyünk. Egy férfi vágyakozzon arra, hogy apa legyen. Úgy is fel lehet fogni, hogy jaj de nagy kín, hogy valakiből apa lesz, de úgy is, hogy élete nagy kíteljesedése, igazi célba érése lehet az, hogy családfővé válik. Hasonlóan kellene az anyukának is gondolkoznia.
Erre kell tenni a hangsúlyt. És ha megszületik az ötödik vagy a hetedik gyerek is, ha a társadalomban van szolidaritás, van összefogás, akkor azt gondolom, hogy komolyabb problémák nem lesznek.
Forrás: Böjte Csaba - Karikó Éva – Út a végtelenbe (Helikon, 2012)
Kapcsolódó:
