Meseország mindenkié – egy katolikus anya szemével
Keresztény szemmel a genderkérdés nagyon egyszerű. Vannak férfiak, akik nőkhöz vonzódnak, és vannak nők, akik férfiakhoz vonzódnak. Minden más alternatíva betegség, kiélése pedig égbe kiáltó bűn, amely kizár a mennyországból.
Az érzékenyítő programok — főleg, ha gyerekeket és tizenéveseket céloznak meg — azért nagyon veszélyesek, mert nekik a nemi identitásuk, főleg ebben a zavaros, feminista világban, amely nőies nőket, férfias férfiakat és belőlük álló, ép családokat legfeljebb nyomokban tartalmaz, kisebb-nagyobb mértékben képlékeny. Hazugság, hogy nem lehet valakit homoszexualitássá vagy transzvesztitává tenni.
Miért olyan fontos ez a téma? Miért súlyos bűn a ferde hajlamok kiélése?
Isten teremtett minket valamilyennek, nőnek vagy férfinak. Ez is meghatározza, kik vagyunk, hogyan kell viselkednünk és kinéznünk. Aki ez ellen lázad, az Isten ellen lázad, és bolondot csinál magából, mert önmaga (újra)teremtőjének szerepében tetszeleg. Persze az a szöveg, hogy rossz testbe született a lélek, de ilyen nincs. Ez színtiszta sátánizmus, hiszen ő volt az első, aki nem elégedett meg azzal, aminek született: Isten akart lenni.
A férfi és a nő közötti házasság Krisztus és az Egyház viszonyát hivatott felragyogtatni a világban. Az új emberek, a gyermekek a férfias apa, a nőies anya és az ő kettejük viszonya, valamint a gyerekekhez való hozzáállásuk alapján kapnak elsődleges képet Istenről mint Atyáról, de Istenről is mint Krisztusról, a Vőlegényről, valamint a Menyasszonyról, az Egyházról. Aki érti Krisztus és az Egyház viszonyát, az érti a férfi és a nő viszonyát, és vice versa. Ugyanígy szülőként is sokkal jobban meg lehet érteni Istent, ahogy egy jó apa gyermeke is egész másképp állhat az Atyához, mint egy rossz vagy jelen nem lévő apa utóda.
Maga a szex is arról szól, hogy a nő és a férfi kiegészíti és így kielégíti a másikat. Nem csak erogén zónák izgatásáról van szó, amit akár egyedül is véghez vihetünk. Hanem annak a katartikus élménynek a megéléséről, hogy a másik igazi férfi és én igazi nő vagyok. A szeretkezés során az élmény jelentős részét pont az adja, hogy ő férfi, én meg nő vagyok, nem csak testileg, de lelkileg is. Nincs ilyen egyesülés és nincs ilyen élmény, ha egynemű párról van szó, hiszen a szexben is vannak szerepek. Illetve az egyik fél a másik nem szerepét veheti fel, de akkor már miért nem igazi nő-férfi párosról van szó, ha az egyik eljátssza a másik neműt? És miért vágyik mondjuk egy férfi arra, hogy ő legyen a női(es) fél a szexben? Súlyos pszichés zavarokról van szó, és ma ezt kéne normálisnak tekinteni és ebben hagyni, sőt ebbe belelökni embereket.
Ha már nemi szerepekről beszéltem, el kell mondanom, hogy csupán az LMBTQ-probléma felszínét kapargatjuk, ha nem vesszük górcső alá a feminizmust. Az előbbi az utóbbi logikus következménye. Ha tagadjuk a nemi szerepeket, ha el akarjuk törölni a klasszikus nőiességet, akkor kihúzzuk a talajt az emberiség alól és nem fogja érteni, miért nem mindegy, ki kivel szeretkezik, házasodik. Ma rengetegen nem tudják vagy épp tagadják, hogy van különbség a férfi és a nő között a testi jegyeken felül is, és hogy mindkettőnek megvan a maga szerepe a világban és a családban egyaránt. Ha a házasságban egyformaság van, ha a társadalomban egyformaság van, ha az öltözködésben egyformaság van, akkor nincs nő és férfi, és szabad a vásár, mindenki mindenkivel és miért ne lehetne kismillió gender. A női szavazati jogtól, férfias öltözködéstől, az anyák magától értetődő és minél korábbi házon kívüli munkavállalásától, a férfi családfőségének eltörlésétől egyenes és magától értetődő út vezet a hormonkezelt nyolcévesekig és a buzi királyfis mesékig, hiszen ha anya és apa ugyanúgy él (8-10 óra munka házon kívül) és nincs jól elkülöníthető szerepük se viselkedésben, se kinézetben, akkor honnan tudná a gyerek, hogy mi az a nő és mi az a férfi? És hogy ő maga mitől fiú, mitől lány, és mi a különbség azon kívül, ami az alsójukban van?
A helyzet borzalmas, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekeink jövője nagyrészt a mi kezünkben van, ha nem adjuk azt oda másnak.
Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy azt érezzék, szeretjük őket és törődünk velük, és mi magunk is boldogok vagyunk. Bár látni fogják a keresztény és családos élet nehézségeit, de azt kell érezniük, hogy ők is így akarnak élni, mert mennyi szeretetet kaptak, és mennyire jó volt nekik, hogy otthon volt anya, hogy nem váltak el a szüleik, hogy jelen volt az apjuk az életükben. Azt kell gondolják, ők is ezt akarjak megadni majd a gyerekeiknek, amit a mai gyerekek túlnyomó többsége nem kap meg. Azt, hogy van két fiatal felnőtt, aki akár élhetne hedonista, önző, kényelmes életet is, de ők ehelyett feláldozták a fiatalságukat értük, mégpedig nem mártírkodva, hanem a szolgálatban megtalálva a boldogságot és magát Krisztust.
Nem elég ledarálni a könyvet vagy kritizálni az interneten. Ott kell lenni. Anyaként, feleségként, háziasszonyként. És egy-két ritka kivételt eltekintve tenni kell magasról minden másra, a világra, a sokakra. A férjnek, a gyerekeknek kell adni, adni, adni, de nem akárhogy, hanem örömmel. Isten kegyelmén kívül ez az, ami nagy eséllyel meg fogja óvni a gyerekeinket mindenki rémmeseországától, a földi és a túlvilági boldogtalanságtól. Segítsünk a gyermekeinknek, hogy egészséges nemi identitású felnőttekké válhassanak, akik harmóniában élnek a saját nemükkel, szeretnek nők vagy férfiak lenni, és ha ez az útjuk, megtalálják a helyüket a szentségi házasságban, kiegészülve egy másik nemű partnerrel, hogy így mutathassák fel a világnak Krisztus és az Egyház gyönyörűséges, bőséges életet fakasztó viszonyát.
