Fegyverünk, a rózsafüzér
Ha azt mondom, rózsafüzér, nagyon sokaknak idős nénikék kissé nyekergő hangú, monoton imádsága jut az eszébe, amit katolikus rádiókban lehet hallani. Nagyon sokat köszönhetünk az imádkozó időseknek, de ez az egyoldalú kép káros. A rózsafüzér ugyanis nem öreges és nem nőies. A rózsafüzér fegyver, és baj, hogy emiatt a beállítás miatt a fiataloknak és a férfiaknak egyáltalán nem vonzó.
Be kell látnunk, a legtöbbünknek nincs különösebben nagy befolyása arra, hogy mi folyik a világban és az Egyházban, kellő hatalom és pénz híján. Azonban az imádság révén minden korlátot legyőzve tudunk hatni gyakorlatilag bárkire és bármire. Az ima ugyanis megnyitja a kegyelem csatornáit, és arra a szándékra, amire mi felajánljuk.
De nem csak tettek helyett kell imádkozni, hanem a cselekedeteinket is imával kell megtámogatni. Ezt jól mutatja a rózsafüzér keletkezése is. Hiszen a Szűzanya azért adta azt a XIII. sz. elején Szt. Domonkosnak, hogy vele a katar eretnekséget legyőzze. Vagy gondolhatunk a lepantói diadalra is, amelyet szintén a rózsafüzér imádkozása eszközölt ki a számunkra.
Ezen események óta ugyan eltelt több száz év, de a rózsafüzér semmit sem veszített fontosságából, sőt! Az utóbbi idők nagy Mária-jelenéseiben azt hangsúlyozta a Szűzanya, hogy üdvösségünk kieszközléséért, valamint az Egyház ellenségeivel szemben vívott harcban a rózsafüzér a legfontosabb imádság a liturgia és a zsolozsma után.
De vajon van-e értelme imádkozni? Hiszen szentségre törekvő katolikusokként egy kisebbség kisebbsége vagyunk. Még maga a jelenlegi pápa is sok döntésében a modernizmust támogatja, nem beszélve a püspökök többségéről. A világban pedig azt látjuk, hogy a leghatalmasabbak mind ellenségei Krisztusnak, a nemzeteknek és a családoknak is. Ugyan hogyan lehetne ebből kiutat találni?
XIII. Leó pápa, aki előre látta, milyen borzalmak jönnek, így bíztat minket egyik, rózsafüzérről írott enciklikájában (összesen tizenkettőt írt róla!):
„Bár vannak olyanok, akik őszintén egyetértenek azzal amit mondottunk, mégis mivel a reményeik ‒ különösen az egyház békéje és nyugalma tekintetében ‒ még nem teljesültek, vagy mert a bajok látszólag fokozódnak, ima-szorgalmuk és lelkesedésük csökkent. Az ilyenek tartsanak önvizsgálatot és azon munkálkodjanak, hogy az Istenhez intézett imáik megfelelő szellemben, Urunk Jézus Krisztus parancsa szerint hangozzanak. Az elcsüggedők lássák be, hogy mennyire méltánytalan, ha a Mindenható Isten segítségnyújtásának idejét és módját maguk akarják meghatározni, mivel Ő semmivel sem tartozik nekünk, és amikor meghallgatja a mi esdő koronánkat, Ő a saját végtelenségét koronázza meg”
Nem szabad elfelejtenünk, hogy végül Krisztus diadalmaskodik. A Sátán már le lett győzve. Amit látunk, az a haláltusája. Azonban sajnos haláltusájának tombolása közepette sokakat ránt magával. Nekünk azért kell imádkoznunk, hogy minél kevesebben legyünk közöttük, az elkárhozottak között. Ez keresztény kötelességünk! Mi pedig majd az ítéletkor meg fogjuk látni, mennyi jó származott az imáinkból, még ha itt, a földön nem is láttuk mindig a gyümölcseit. Bár abban is biztos vagyok, hogy nagyon sokat látni fogunk már itt is.
Persze könnyű mondani, hogy naponta imádkozzuk a rózsafüzért, ám megvalósítani már sokkal nehezebb. Ez az ima kb. fél óra. Naponta meg kell tanulnunk fél órán át nyugodtan lenni és imádkozni, miközben az jár a fejünkben, hogy mennyi mindent tehetnénk ehelyett. Vagy ha este mondjuk, akkor lehet, hogy majd' elalszunk közben.
Igen, a rózsafüzér „unalmas”, de pont ez a jó, ez a nyugalom és látszólagos semmittevés. Ezzel kinyilvánítjuk, hogy hiszünk az ima erejében, és hogy alázattal elismerjük, minden buzgólkodásunk értéktelen az imában kiesdett kegyelmek nélkül, vagyis Isten természetfeletti támogatása nélkül.
Úgyhogy mindenkit arra buzdítanék, hogy küzdje le az ellenérzéseit és igyekezzen rászokni a napi rózsafüzérre, amelyet ideális esetben teljes zavartalanságban és egyhuzamban mond el. Biztos vagyok benne, hogy a kegyelmek nem maradnak el sem a maga életében, sem azokéban, akikért az imát épp felajánlja.
