Álomvilágban élő katolikusok


Írta: Maria Anette Nailis

Sok nemesen gondolkozó és törekvő katolikusból nem hiányzanak ugyan a nagy akarások, de nem teszik meg a szükséges erőfeszítéseket, hogy a kívánságokat tettekre váltsák, ha alkalom kínálkozik rá. Vágyaik terméketlen ábrándozás és álmodozás maradnak. Megteremtik maguknak vágyaik világát, hová elmenekülnek, ha az élet túl keményen és gorombán bánik velük. Hivatásukban nem sok eredményt tudnak felmutatni, nem találnak benne sok szeretetre és elismerésre. Ezért álomvilágukban keresnek kárpótlást, melyben kicsiny énük mindig a középpontban áll. Sohasem tanulnak meg bánni az élettel, sohasem lesznek a hétköznap szentjei. 

Itt van pl. a cselédlány, aki seholsem érvényesül, mert semmi hasznát sem lehet venni. Mindig hibákat és figyelmetlenségeket követ el, melyekért szidás és kemény rendreutasítás jár ki neki. Ezekkel Isten belátásra akarja bírni és észre akarja téríteni őt. Szálljon hát magába és vegye komolyan fontolóra, hol kell nekifognia, hogy hivatáskörében minőségi munkát végezhessen. Ehelyett megszámlálhatlanul sok üres, öntelt álomképbe hajszolja bele magát. Magának és másnak folyton azt kesergi: Ha egyszer elmegyek, majd belátják, mi mindent tettem én, akkor majd hiába hívnának vissza, és hiába mondják majd, hogy milyen igazságtalanok voltak velem szembe és milyen hamisan ítéltek meg másokat! De akkor majd késő lesz a bánat! 

A mindennapi életben az ilyen leány nem sokat ér. Ezért épít könnyeiből el nem ismert énjének bálványtemplomot. Mi is gyakran elfutunk Isten mellett, aki pedig balsikerrel alázatosakká és segítségére szorulókká akar bennünket tenni, magához akar minket vonni s a kicsinyben-hűséggel szentekké akar nevelni és mi egyenesen saját énünk bálványának karjába rohanunk. Sokszor kielégüléspótlékokból, értéktagadásból élünk, az élet rendkívüli helyzeteibe és hősi elhatározásokba kergetjük bele magunkat, nagy, feltűnést keltő tettekről, sőt vértanúságról álmodozunk, a gyakorlati életben azonban a legközönségesebb dolgokban is csődöt mondunk, mert istenakarta, hősi kívánságokat a gondolat veszélyes játékainak önámításával tévesztünk össze, s így tökéletes semmittevésben élvezzük jóllakott öntudatunkat. 

A hétköznap szentje megszabadul ezektől a veszélyektől, mert vágyai világa tisztult, magasztos célokat tart szem előtt és megállja helyét hivatása gyakorlása közben. Igen, nagy vágyait mindíg összeköti nagy, hősi tettekkel. Természetesen itt mindig csak a szürke hétköznap kicsíny tettei a nagy tettek. Nem tartozik azokhoz az emberekhez, akik Szalézi Szent Ferenc szerint: «A szeretet ragyogó teljesítményeiről gondolkoznak és közben aggodalmasan futanak a sokkal könnyebb keresztek elől, melyeket a pillanat tesz a vállukra». Ellenkezőleg. Tudja mit jelent és szeret: agere contra, vágya és hajlama ellenére cselekedni, szeretetből, hogy készen legyen Isten minden kívánságára. Azt teszi, amit nem szívesen tesz. Elhagyja, amit nem szívesen hagy el. Elszenvedl, amit nem szívesen visel el. Így megőrzi magát az önámítástól, megszabadul önmagáról és megelégszik Istennel. És fokról-fokra előrehalad.

Forrás: M. A. Nailis – A hétköznap megszentelése 68-69. o. (Szent István Társulat, 1941) Új fordításban a könyv letölthető innen.

Népszerű bejegyzések