Tévutak a tökéletességre törekvésben


Írta: Müller Lajos SJ

Már Scupoli Lőrinc az ő ,,Lelkiharcá"-ban óva int, nehogy a tökéletességről hamis fogalmat alkossunk magunknak. Ez ugyanis azzal a végzetes következménnyel jár, hogy minden erőfeszítés s áldozatok mellett is mitsem haladunk a lelki életben, Isten dicsőségét nem munkáljuk s a lelki életet, jámborságot csak rossz hírbe hozzuk. „És könnyebb – szerinte – nagy bűnöst megtéríteni, mint valakit a jó útra visszaterelni, aki már egyszer valamely álerény leplébe burkolódzott." Pedig az effajta alakoknak száma légió. 

Szalézi Szent Ferenc mesterien jellemzi őket örökbecsű Philotheáiában. ,,Amint Aurélius festő –  írja szent püspök – képein szeretőinek arcvonásait szokta feltüntetni, úgy a jámborságot is ki-ki saját felfogása és nézete szerint színezi ki magának. Aki pl. szeret böjtölni, jámbornak tartja magát, ha gyakran böjtöl, habár szívében haragot és gyűlöletet táplál is; és jóllehet csupa mértékletesség ürügye alatt a nyelvét sem meri borral, sőt még vízzel sem nedvesíteni, de azt fel sem veszi, hogy ugyancsak nyelvét felebarátja megszólása s rágalmazása által méregbe mártja. Egy másik megint jámbornak tartja magát, mivel naponként bizonyos mennyiségű imát lemorzsol, habár nyomban rá keserű, gőgös és sértő szavakra fakad hozzátartozói és felebarátai ellen. A harmadik szívesen megnyitia alamizsnára erszényét, de elzárja megbántója elől szívét és kíengesztelődni semmiképen sem akar. Amaz ellenben szívesen megbocsát megbántóinak, de csak a törvény által szorítható rá, hogy megfizessen hitelezőinek. Mindezek jámboroknak tarthatják magukat, vagy jámboroknak tarthatja őket a közvélemény, de valójában nem azok.”

Hogy a számos tévedések közül egynéhányat kiemeljünk: 

a) Hamisan vélekednek a tökéletességről, akik azt a felhalmozott áhítatgyakorlatokba helyezik, s e végből minden társulatba, testvérületbe, kongregációba, harmadrendbe magukat beiratják, minden létező skapulárét felvesznek, minden lelkigyakorlaton résztvesznek. Az ilyen túl sok kötelék s kötelezettség inkább lenyűgözi a lelket, semhogy annak szárnyát kibontaná. 

Még kevésbbé tökéletesség ,,a külső, szinte kínos pontosság a belső szellem nélkül". Ezt ítélte el és ostorozta az Úr a farizeusokban: ,,Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! kik tizedet adtok a mentából és kaporból és köményből, és elhagyjátok, ami fontosabb a törvényben: az ítéletet, az irgalmasságot, és a hűséget. Ezeket cselekedni kell s amazokat el nem hagyni."

b) Nagyon tévednek azok is, akik a tökéletességet az érzelmekben látják. Az érzés, a vigasz a tökéletességnek éppen nem leglényegesebb eleme. Meglehet nélkülök is, amint az a tökéletesség lényegéről elmondottakból következik, s miként ezt Krisztus s a szentek példái bőven igazolják. 

c) De nagystílű, teatrális erényekben s áldozatokban sem áll még magában véve a tökéletesség. A Szent Család názáreti élete erre a legfényesebb bizonyíték. A legegyszerűbb jócselekedetek nagy szeretetből jobban előmozdítják a tökéletesség ügyét s inkább magukra vonják az Úr tetszését, mint a hőstettek, amelyekben a rugó nem a tiszta szeretet. Nevezetesen a nagy külső szigor, vezeklések, amelyek által oly könnyű a közvélemény színe előtt a szentség hírébe jutni, bár magukban véve üdvösek és dícséretesek, de megfelelő szellem nélkül értéktelenek, sőt veszélyesek lehetnek. 

d) Az sem találja fején a szeget, aki tökéletesnek véli magát, mert számára a bűntől való óvakodás és a jócselekedetek végrehajtása nagy nehézségbe, önlegyőzésbe kerül. Annyi való igaz, hogy a nehézség alkalmat ad a lelki erők kifejtésére s a kemény csatákban kivívott győzelmek a lelki erők magas fokát tételezik fel. De a nehézség még magában véve nem tökéletesség, hanem annak akadálya; hibából, vétekből is eredhet. És aki örvendező, vidám jóakarattal könnyen gyakorolja az erényt, nagyobb érdemekre tehet szert, mint az, aki talán ernyedt akarata, vagy kellőképen le nem igázott szenvedélyének akadékoskodása folytán csak nehézséggel tud a helyes úton megmaradni. Viszont azonban 

e) az is teljesen hamis fogalmat alkot magának a tökéletességről, aki azt nehézségek, küzdelmek, önlegyőzés, keresztviselés nélkül véli megvalósíthatónak. Megcáfolja ezeket a Szentlélek Jóbnál, mikor a bölcseségről, amelyet a tökéletes élettel méltán egybeejthetünk, azt állítja, hogy: ,,non invenitur in terra suaviter viventium” – ,,nem találtatik az a gyönyörben élők földjén". De megcáfolja ezt a felfogást maga az evangélium is, amely Krisztus követése feltételéül állandóan az önmegtagadást, keresztviselést tűzi ki.

f) Végezetül óvakodnunk kell, nehogy a tökéletesség állapotát (a papi, a szerzetesi életet) magával a tökéletességgel összetévesszük. A tökéletesség állapota a tökéletességre való törekvésre kötelez s ehhez bőséges eszközöket nyujt, de egyébként a tökéletességet magát még nem adja, amely mindíg az egyéni odaadó törekvés s erőfeszítés eredménye, gyümölcse, jutalma. A pap, a szerzetes helyzete tehát a tökéletesség szempontjából igen előnyös, de csak akkor egyben üdvös is, ha helyzetét kihasználja. Viszont a világi pálya sok akadállyal s veszéllyel kapcsolatos, ámde ez fokozott jóakarat mellett a tökéletesség anyagává válhat. Innen van, hogy a világi pályákon tökéletes lelkekre akadunk, míg viszont akárhány pap vagy szerzetes az életszentség magaslataira nem jut fel soha.

Forrás: Müller Lajos SJ – Aszkétika és misztika I. (1940) 64–66. o.

Kép: José Gallegos y Arnosa

Népszerű bejegyzések