Az LMBTQ és a gyermekeink
Ilyen embereket kéne példaképekként beengednünk a kisgyerekeink életébe.
Anyaként nagyon örülök az ún. pedofilellenes törvénynek, amelyben benne foglalják, hogy 18 év alattiakat tilos „érzékenyíteni”.
Mit jelent ez pontosan?
Azt, hogy nekünk, szülőknek nem kell félnünk attól, hogy a gyermekeinket a tudtunk nélkül LMBTQ-propagandával zavarják össze az oktatási intézményekben, vagy ha igen, az következményekkel járhat a tanárra nézve.
Természetesen ettől még az interneten, Netflixen stb. áradhat rájuk mindez, de arra van befolyásunk, hogy mennyire tudnak ezekhez a tartalmakhoz hozzájutni, viszont hogy az intézményekben mit mondanak nekik, arra nincs.
Nem mindenkinek van lehetősége keresztény óvodába/iskolába járatni a gyerekeiket, nekünk sincs. Megnyugtató, hogy mégis védelemben részesülnek a gyermekeink.
Mi ebben a szörnyű?
Bár nyilván nem értek vele egyet, de ha egy szülő LMBTQ-párti, akkor továbbra is joga van a gyerekét arra tanítani, hogy csodálatos dolog drag queennek lenni, hogy a homoszexuális és a heteroszexuális életmód közt semmi különbség, vagy épp hogy 74783 gender van a világon.
Ami ki lett mondva, hogy egy óvónőnek/tanárnak/meghívott LMBTQ-aktivistának nincs ehhez joga.
A törvény lényege, hogy a szülő dönthesse el, ezen a téren mit tanít a gyerekeinek, ne pedig az intézmények. Bár szerintem azt sem szabadna megengedni, hogy egy szülő LMBTQ-lobbival moshassa a saját gyereke agyát, de a nyugati helyzethez képest már az is előrelépés, hogy legalább másokét nem moshatják vele.
A magam részéről én azt tanítom a gyerekeimnek, hogy vannak emberek, akik a saját nemükhöz vonzódnak, és vannak, akik úgy érzik, noha fiúnak születtek, lányok (és fordítva). Ez sajnálatos pszichés betegség, ha pedig valaki eszerint él, súlyos bűn. Aki így érez, azt meg kell gyógyítani, ha pedig lehetetlen, akkor szüzességben kell élnie. Azt is megtanítom nekik, hogy az ilyen embereket nem szabad bántani, hanem imádkozni kell értük.
Nem egy ember van, aki kigyógyult valamilyen LMBTQ-zavarból, elsősorban Jézus Krisztusnak hála, vagy ha nem sikerült, akkor szüzességben él, mégpedig boldogan. Mert a boldogságnak nem elengedhetetlen része a szex vagy a párkapcsolat. Isten kell hozzá és az, hogy harmóniában éljek önmagammal. Nem azzal, akinek érzem magam, hanem azzal, akinek Ő teremtett.
Örülök neki, hogy egy óvónőnek, tanárnak vagy LMBTQ-csoportnak nincs joga ezzel ellentétes dolgokat tanítani a gyerekeimnek. Hogy nem magyarázhatják be nekik azt a hazugságot, hogy teljesen normális, sőt menő, ha egy kisfiú kislány akar lenni, vagy ha két apukája van valakinek. Mivel az LMBTQ-hajlamok nem veleszületettek, igenis fontos, hogy egy kisgyereket ne zavarjunk össze ilyesmivel, és a sok lelkisérült, elhanyagolt kamasznak se mutassuk be csodálatosnak ezt a világot. Értem én, hogy a beteg ember jobban érzi attól magát, ha minél többen olyanok, mint ő, meg ugye kell a friss hús is a szodomitáknak. De mi nem fogjuk hagyni, hogy a gyerekeinket a saját képükre formálják.
És nem, a balliberális hazugságokkal ellentétben nem az a baj, ha a gyerekeink tudják (egy bizonyos életkor felett), hogy ilyen van. Az se baj, ha tudják, bár ösztönszerűen undort vált ki belőlünk általában az ilyen emberek viselkedése és kinézete, nem szabad őket bántani. Még egyszer elmondom: a baj az, ha a gyerekeinknek be akarják beszélni, hogy a nem hetero szex/párkapcsolat normális, vagy hogy van olyan, hogy rossz testbe születettél, és ilyenkor az a boldogság útja, hogy teletömeted magad drogokkal és megcsonkíttatod magadat.
Bizonyos országokban pár hónap után tiniknek vágják le a melleit vagy a heréit, és kisgyerekeket tömnek hormonokkal. Akár szülői beleegyezés nélkül. Sőt a szülőt lecsukják, ha nem ért egyet azzal, ami a gyermekével történik. A mesekönyvek, a mesefilmek, a bölcsődei, óvodai, iskolai foglalkozások az LMBTQ-hazugságokkal és LMBTQ-példaképekkel vannak tele. Nem szabad hagynunk, hogy Magyarországon is ez legyen, illetve hogy mindez tovább terjedjen.
Nem gyűlölöm az LMBTQ-embereket. Még az aktivistákat se. Sajnálom őket és imádkozom értük. Egyszerűen annyit szeretnék, hogy hagyják békén a gyermekeimet, ne zavarják össze őket, ne tanítsanak nekik olyat, ami összezavarja őket a nemi identitásukban.
Bár hogy őszinte legyek, elsősorban nem a saját gyerekeimet féltem. Azokat a gyerekeket féltem főleg, akik csonka családban nőnek fel, akikkel nem foglalkoznak a szüleik, akik egész nap felügyelet nélkül neteznek, Netflixeznek stb. Őket féltem attól igazán, hogy a mindenhonnan áradó LMBTQ-propaganda hatására tönkreteszik az életüket.
Persze hogy őket megóvjuk, nem elég ez a törvény, mert elsősorban szülői szeretetre, jelenlétre és felügyeletre lenne szükségük. Lehet, hogy mostantól ők nem kaphatnak LMBTQ-indokrinációt az iskolában, de kapnak a tv-ben és a neten, ami bőven elég, főleg, hogy az apahiány és általános szeretet- és figyelemhiány megágyazott a lelkükben ezeknek a gondolatoknak. Az anyák egész nap dolgoznak, a felügyelet nélküli netezés és tv-zés a normális már akár 6-7 éves kortól, a gyerekek jelentős részének az életében nincs jelen az édesapa, vagy csak esetleg hétvégente.
Úgyhogy a törvény jó, de borzasztóan kevés. A családoknak kéne megváltozniuk elsősorban. Ez pedig rajtunk múlik, akik ezeket a családokat megalapítjuk. Senki nem fogja helyettünk a házasságunkat megóvni vagy a gyerekeinknek elég szülői szeretetet és figyelmet adni, vagy épp ügyelni rá, mit néznek a tv-ben és az interneten.
Imádkozzunk értük, szeressük őket, töltsünk velük minőségi időt és ne engedjük, hogy felügyelet nélkül tv-zzenek vagy internetezzenek, még tinikorban sem. Nem mellesleg pedig óvjuk a házasságunkat. Ezeket tudom tanácsolni, és hiszem, hogy ezzel nagy valószínűséggel el tudjuk kerülni, hogy a gyermekeink az LMBTQ-propaganda áldozataivá váljanak.
Kapcsolódó:
Meseország mindenkié – egy katolikus anya szemével
Épp elkélne egy kis pánik! – Bese Gergő iskolalelkész a magyar családok állapotáról a Mandinernek
„Nem bírom már magamban tartani” – Egy óvónő őszinte, nyers véleménye az óvodák helyzetéről
