Nőként a nemzet szolgálatában
Az alábbi írásom eredetileg a Duo Gladii havilap 2021. októberi számában jelent meg.
Garay János (1812 – 1853) költő Magyar hölgy című verse szerint a nők Isten rendeléséből azért születtek, hogy a szépség és a szeretet legyenek a világban. Azonban, mivel mi nem akármilyen, hanem magyar hölgyek vagyunk, más feladatunk is van:
„De te midőn születtél,
Két hívatást nyerél:
A hölgyét s honleányét,
Mert hölgy s magyar levél.”
Mit jelent ez a honleányság? Hogy egyeztethető össze női mivoltunk és a hazáért való buzgalom? Hiszen a hazafias tábor alapvetően férfias karakterű, már csak azért is, mert túlnyomóan férfitöbbségű. Ráadásul a politika alapvetően férfiterület. Nem csoda éppen ezért, hogy azok a nők, akik a nemzet sorsa iránt érdeklődnek és a hazájukért szeretnének tevékenykedni, könnyen beleesnek abba a hibába, hogy férfimintákat kezdenek el másolni, ehhez a férfias közeghez és stílushoz igyekeznek alkalmazkodni. Csakhogy ezzel nem tesznek jót se maguknak, se a közösségnek, amelynek tagjai. Fontos lenne épp ezért, hogy felfedezzük, miként lehetünk honleányok, nem pedig valamiféle másodosztályú hazafiak, akik az erősebbik nemet másolva igyekeznek elérni valamit. Garay kifejti a versében, mi egy honleány feladata, és úgy gondolom, nyugodt szívvel tanulhatunk tőle:
„Te néked korcs apákat
Jutott, ébreszteni,
Hazádnak tűzhelyéhez
Férjed tériteni,
S szived lángjába mártván
Vezér szövétneked,
Hazád szeretetére
Nevelni gyermeked.”
A férfi háttérországa
Az Úr a nők helyét elsősorban az otthon és a család körében jelöli ki, és a férfiaknak szánja a vezető szerepet mind a családban, mind a társadalomban, ahogy az Egyházban is. A világi hatalom tekintetében is egyértelmű volt még a keresztény évszázadokban, hogy a férfiaké a vezető szerep. Az egyházi és világi patriarchátussal tulajdonképpen mindig forradalmi, baloldali, keresztényellenes erőknek voltak és vannak problémái.
A nőknek tehát keresztény, jobboldali szempontból nincs szerepük a haza sorsában, és nem szabad, hogy társadalmi és nemzeti kérdések foglalkoztassák őket? Ez koránt sincs így! Csupán csak másfajta a feladatuk a férfiakéhoz képest. Ez a másság pedig, mondanom sem kell, nem jelenti azt, hogy kisebb értékű vagy épp elhanyagolható, amit tehetnek.
Sajnos manapság mi, nők nem igazán fogjuk fel, hogy milyen nagy hatással lehetnénk a hazánk sorsára csupán azzal, hogy nőies módon befolyást gyakorolunk a minket körülvevő férfiakra. Ha megértenénk, nem törekednénk arra, hogy parlamentbe kerüljünk, politikai mozgalmakat vezessünk vagy dörgő hangon szónokoljunk – vagyis hogy a férfiakat utánozzuk. Mi, nők Ádám oldalbordájából teremtettünk, a szíve mellől származunk. Épp ezért olyan befolyással tudunk lenni azokra a férfiakra, akiknek a szíve nyitott felénk, mint senki más. Tönkretehetjük őket, de támogathatjuk és ösztönözhetjük is őket. Isten pont ezért teremtett minket: hogy a férfiak segítőtársai és ihletői legyünk, az otthon, ahova testileg-lelkileg hazatérnek és ahonnan új erőt merítenek.
A férfiaknak nagy szüksége van ránk, mégpedig elsősorban annak, akit Isten a férjünkül adott vagy ad majd. A feminizmus azt mondja, a férfi önző és megveti a nőt, de ez nem igaz. Legtöbb nagy tettét, de akár csak azt is, hogy minden nap eljár dolgozni, nagyrészt a szeretett asszony és gyermekeik miatt viszi végbe. Isten szerint nem jó az embernek egyedül lenni, ezért teremtett mellé segítőtársat, a nőt. Nekünk, nőknek meg kell tanulnunk, hogy ne mindent magunk akarjunk csinálni. Fogadjuk el, hogy Isten minket az otthon szívének teremtett, épp ezért férjünk és fiaink dolga elsősorban, hogy a világban befolyással legyenek másokra. A mi hatásunk is hatalmas, de főként közvetett, vagyis elsősorban általuk történik. De egy jó feleség és édesanya nyugodtan a saját számlájára is írhatja mindazt, amit a szerettei visznek végbe. Éljünk azzal az öntudattal, hogy a világ szemében talán láthatatlan a munkánk, de Isten, a férjünk és a gyermekeink szemében felbecsülhetetlen!
A következő nemzedék világra hozója és nevelője
Szeretném, ha minden nő megértené, hogy az egyik legsürgetőbb dolog, amit tennünk kell a nemzetért, hogy az oltárnál tett eskünkhöz híven vállaljuk a gyermekeket, akiket Isten nekünk adni akar, akkor is, hogyha ez embert próbáló. A női honszeretet útjának egyik legfontosabb vetülete a hősies gyermekvállalás. A nemzet oltárán fel kell áldoznunk fiatal éveinket, hogy az Egyházat és a magyarságot új kiválóságokkal gyarapítsuk, akik jellemesek, Krisztust és hazájukat szerető emberek. Ne feledjük, amit XII. Piusz pápa mondott: „Jó okkal gyakran hangsúlyozzák, hogy a nagycsaládok élenjárók a szentek bölcsői tekintetében. Megemlíthetnénk többek között Szent Lajos, a francia király családját, amely tíz gyermekből állt, Sienai Szent Katalint, aki huszonöt tagú, Bellarmin Szent Róbertet, aki tizenkettő, és Szent X. Piuszt, aki tízgyermekes családból származott. Minden hivatás az Isteni Gondviselés titka; de ezek az esetek bizonyítják, hogy a sok gyermek nem akadályozza meg a szülőket abban, hogy kiemelkedő és tökéletes nevelést biztosítsanak számukra; és megmutatják, hogy a mennyiség nem hátrány a minőségben, sem a fizikai, sem a szellemi értékek tekintetében.”
Sajnos vannak nők, akik azt hiszik, hogy hivatásos politikusként vagy férfiaskodó mozgalmárként kell érvényesülniük, hogy az a dolguk, „sokakhoz” szóljanak. Pedig mi az igazság? Az igazság az, hogy ezt férfiak is meg tudják tenni, sőt, sokkal jobban, mint mi. De amit egy férfi nem tud megtenni helyettünk, az az, hogy asszonnyá és édesanyává válik. És mindez alatt nem csupán azt értem, hogy gyermekeket szülünk, akiket aztán nyugodtan elhanyagolunk a „rendkívül fontos” tevékenységeink miatt. Nem elég sok gyereket szülni, ott is kell lenni velük minden nap. Nyugodjunk csak meg, hogy a férfiak tudnak minket pótolni a parlamentben, a pódiumon vagy bármilyen idő- és energiaigényes mozgalmi tevékenységben. De a férjünknek és a gyermekeinknek gondoskodó, biztos hátteret senki se tud adni helyettünk!
Talán azt gondolhatjuk, hogy ez kevés. Nem elég pusztán a gyerekeinkkel foglalkozni. Hogyan lehetnénk nagy hatással a nemzet sorsára csupán annyival, hogy felneveljük azokat a gyerekeket, akiket Isten nekünk ajándékozott?
Választ ad erre William Ross Wallace (1819 – 1881) amerikai költő leghíresebb versében: „For the hand that rocks the cradle / Is the hand that rules the world” , vagyis a bölcsőt ringató kéz az, amely a világot is irányítja. Gondoljunk csak bele, ha a gyermeknevelés annyira lényegtelen lenne, miért is törekednének a nemzetellenes erők arra, hogy minél inkább kivegyék a gyerekek formálását a szüleik kezéből? Miért dolgoznának a marxisták már kezdettől fogva azon, hogy a férfit a válással eltávolítsák a családból, a nőt pedig az otthonból kiűzzék, és helyettük az állam, manapság pedig a tv és az internet nevelje fel a gyerekeket, amely csatornák természetesen szinte száz százalékig az ő eszméiket közvetítik?
Talán számszerűleg kevésnek tűnik, hogy felneveljük a gyerekeinket, még ha bő gyermekáldásban is van részünk. Azonban sosem tudhatjuk, hogy mi lesz belőlük. Lehet, hogy olyan gyerekeket is ránk bízott a Jóisten, akik aztán ezrekre, tízezrekre, sőt talán az egész nemzetre hatással lesznek. De ha nem is lesznek híres és a világ szemében nagy emberek az utódaink között, az sem értékteleníti el mindazt, amit teszünk, mivel nem csak a százezrek által ismert és dicsőített emberek és világraszóló cselekedetek érhetnek valamit. A mindennapi kitartó munkát végző személy is elengedhetetlenül fontos a nemzet életében, nem csak az a néhány, aki véghezvisz valamilyen hőstettet, mikor a történelem alakulása épp azt követeli meg. Épp ezért, ha ilyeneket adunk a hazának, azzal is elévülhetetlen érdemeket szerzünk a szolgálatában.
Közvetlen hatással a társadalomra
Eddig főleg az asszonyi és anyai szolgálatot említettem, de beszélnem kell arról is, amikor egy nő közvetlen hatással van másokra az otthonán kívül. Hiszen ilyen is van. Ezzel pedig nincs semmi probléma, ha azt nem férfiaskodva és a családját elhanyagolva teszi.
Már maga Szent Pál is hangsúlyozza, hogy az idősebb asszonyoknak milyen feladataik lehetnek a családjukon kívül: „Az idős asszonyok hasonlóképpen szent magaviseletűek legyenek, nem rágalmazók, nem a sok bor rabjai, hanem tanítsanak a jóra, oktassák a fiatal asszonyokat arra, hogy férjüket szeressék, gyermekeiket kedveljék. Legyenek ezenkívül megfontoltak, tiszták, háziasak, jóságosak, férjüknek engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét." (Tit 2,3-5) Mennyire nagy szükség lenne bölcs asszonyokra, akiknek már van ideje másokkal foglalkozni, mert a gyerekeik nagyok, kirepültek. Tanácsaikkal és gyakorlati tudásukkal milyen sokat segíthetnének a (leendő) fiatal feleségeknek és anyáknak abban, hogy legyenek jó feleségek, hogyan neveljék a gyerekeiket és miképpen vezessék a háztartást.
Fontos még az is, hogy a fiatalasszonyok tudjanak egymásról. Tapasztalom én is, de más is megosztotta már azt velem, hogy mennyire megerősítő pusztán annak a tudata, hogy nem vagyunk egyedül. Hogy vannak még, akik fiatalon férjhez mentek, nagycsaládosok, nem feminista módon gondolkodnak és élnek. Milyen jó, ha mi is meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatainkat és meg tudjuk erősíteni egymást azon az úton, amelyen párhuzamosan járunk, még ha bölcsességünk tára jóval szűkösebb is, mint egy idősebb asszonyé.
Nagy szolgálatot tehetnek azok a nők is, akiknek (még) nincs családjuk. Sajnos sokan, hiába van édesanyjuk, lelkileg mégis árvák, és szükségük lehet egy „pótmamára”, legyen az óvónő, tanítónő, gyermekorvos, vagy akár csak egy szomszéd. Az, hogy nincs saját gyermeke, senkit sem jogosít fel arra, hogy önzésben éljen, vagy épp hogy férfihivatásokban tevékenykedjen. Aki nem lett feleség és/vagy anya, vagy még nem az, az is ugyanúgy megkapta Istentől az anyai hivatást, csak épp (egyelőre) lelki értelemben. Ahogy az anyaság akkor se ér véget, ha a gyerekek kirepültek. Nézzen körül a tágabb családjában, a szomszédságában, hogy miképp tehetne anyai szolgálatot, vagy keressen magának olyan hivatást, amelyben női tálentumaival szolgálatára lehet másoknak.
A Magyarok Nagyasszonyának példája
Talán van, aki zúgolódik mindazt olvasva, amit leírtam. Egy nőnek ennyi jutott? Mellékes szerep? Háttérben, ismeretlenségben maradás? Esetleg a többi nővel vagy elesettekkel foglalkozás?
Aki így érez, annak szeretném elmondani, hogy a mennyországban Isten után a második egy olyan asszony, aki semmit nem tett, csupán imádkozott, jó feleség volt, vállalta a gyermeket, akit Isten neki szánt, és vezette a háztartást. Nem prédikált, nem vezetett hadsereget, de még mozgalmat sem. Pedig tökéletesebb volt minden más embernél, az összes férfinál is, sőt még az angyalok is királynőjüknek nevezik. Ez pedig nem más, mint a Boldogságos Szűzanya.
Milyen nagy ajándék, hogy első királyunk, Szent István rá bízta a nemzetet, ahogy annak idején Isten rá bízta az Ő szeretett Fiát! Azt gondolom, mi, magyar nők különösen is számíthatunk az ő pártfogására, hogyha hajlandóak vagyunk alázattal a példáját követni.
Mit mond nekünk az ő példája? Azt, amit Szent Péter is írt, nőként hogyan kell viselkednünk: „Ugyanígy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem is hisznek Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő, tiszta életeteket. Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek. Isten szemében a rejtett ember az értékes, romolhatatlan szelídségével és nyugodt lelkével. Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek Istenben és engedelmeskedtek a férjüknek. Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem ijedtek meg.” (1Pét 3,1-6)
Arra bíztatnám minden kedves női olvasómat, hogy Magyarok Nagyasszonya példájára merje a szentség és az alázat útját választani, nem csak saját lelki üdve és a szerettei, de a haza érdekében is! Merjünk csak rejtett életet élni, a férjünknek alárendelődni, a családunknak és az otthonunknak szentelni a mindennapjainkat. Férjünknek és gyermekeinknek szükségük van a mi odafigyelésünkre és szeretetünkre, mindezt senki se adhatja meg nekik helyettünk! Ha értük élünk, biztos vagyok benne, hogy szép családunk lesz, amivel a hazát is erősítjük, hiszen egy nemzet sem lehet szilárdabb és egészségesebb annál, mint amilyenek az őt alkotó családok. Így válhatunk egyszerű asszonyként is isteni ajándékká a nemzet életében, ahogy a költő is írja:
„Magyar hölgynek születtél,
Tedd hívatásodat!
Egy hon nemtője lenni,
Mi szép egy gondolat!
Oh hölgy, ki ezt betöltéd,
Mi szép vagy és mi nagy!
Rendeltetés az égből,
A földön áldva vagy.”
