A feminizmus irányzatai és a katolikus álláspont

Írta: Müller Lajos SJ

Mindazokat, akik kifejezetten a nők helyzetének megváltoztatását, javítását tűzték ki törekvésük céljául, feministáknak szokás nevezni (femina = asszony). De távolról sem szabad hinnünk, hogy minden feminista egy táborban küzd a női nem érdekében.

Világnézetük, irányzatuk, eszközeik több csoportba tagozzák őket, amelyek, ha egy-más pontban meg is egyeznek, de egyébként kibékíthetetlen ellentétben vannak egymással.

A feminista női mozgalmak

A proletár nőmozgalom. A leghangosabb s követeléseiben legmesszebbmenő az ún. proletár nőmozgalom, amelyet a szociáldemokrácia éleszt és irányít.

Ezek jelszava a nő teljes egyenlősége s függetlensége a férfitól minden téren.

Ebből kifolyólag követelik, hogy a nők ugyanazon politikai jogokat élvezzék, mint a férfiak; bármely hivatalra, foglalkozásra velük egyformán alkalmaztassanak, minden munkában részt vehessenek s épp ezért módjuk és alkalmuk is legyen, hogy a férfiakkal teljesen azonos kiképzésben minden korlát nélkül részesülhessenek.

Ámde, ami ennél még sokkal veszélyesebb, követelik a nő teljes egyenrangúságát s függetlenségét a házaséletben is. Ezzel megszűnnék az együttélés minden kényszere; a válás teljesen a két fél önkényére volna bízva s a szabadszerelem emelkednék törvényerőre. És sajnos, ebben a női becsület s méltóság elleni merényletben elsősorban éppen a nők pályáznak a herosztratoszi dicsőségre. Pl. Olberg Olda egész szemérmetlenséggel hirdeti, hogy „nem szabad a nőnek vitássá tenni a jogot az anyaságra, akár van esketési bizonylata, akár nincs. Le kell venni az átkot a nőről, aki házasságon kívül mer anyává lenni”. Lux Häny szerint pedig „a legnagyobb igazságtalanság megfosztani az erősen szerelemre hajló egyéneket az ezerféle boldogság lehetőségétől és élethossziglan egyetlen szerelmi tárgyhoz kötni le”. Ennyire süllyedhet a nő, akinek egykor a csábító azt ígérte: „lesztek mint az istenek”.

A polgári női mozgalmak hívei csaknem hasonló követelésekkel állnak elő azzal a különbséggel, hogy nem akarják, miként a szociáldemokraták, az állami s társadalmi rendet felrobbantani s ebből kifolyólag a házassági kötelék felbontását sem kívánják az államhatalomtól teljesen függetleníteni. Azonkívül e csoport hívei, elég szűkkeblűen, csupán a művelt, vagyonos nőket (burzsoákat) akarják az emancipáció által boldogítani.

A mérsékelt feministák a keresztény világnézetet valló társadalmi rétegekből toborozódnak. Ezeknek nincs szándékuk megbolygatni azt a természetben mélyen gyökerező rendet, amelyet a Teremtő a férfi s nő között örökre s végérvényesen megállapított, hanem csupán több pályát, hivatalt, foglalkozást kívánnak a nő számára megnyitni, amelyeket eddigelé majdnem kizárólag a férfiak foglaltak le. Ebből kifolyóan nagyon természetes, hogy a nők közép- és főiskolai kiképzése s különböző női szakiskolák létesítése az ő programjukban is szerepel.

A katolikus álláspont

Nagy tévedés volna azt hinni, hogy a nők helyzetének megjavítására irányuló minden mozgalom, tehát a józan és mérsékelt feminizmus is a katolikus elvekbe ütközik. Az Egyház volt a nőnek mindenha legnagyobb jótevője s egyetlen szolid támasza, ma is az Egyház van hivatva, hogy hitágazataival, erkölcsi elveivel s a benne rejlő kimeríthetetlen kegyelmi erőkkel megjelölje s megássa azt a medret, amely a nőkérdés dagályát veszélymentesen s közmegelégedésre lecsatornázza.

a) Az Egyház elsősorban hirdeti, sőt a világgal általában már el is ismertette, hogy a nő az emberi méltóságban a férfiúval teljesen egyenrangú. A férfiúval teljesen egyenlő joga van életre, egészségre, s amit különösen kell hangsúlyoznunk, erkölcsi tisztaságára, jó hírnevére, becsületére. Egyformán joga van élete tisztességes fenntartása céljából dolgozni s vagyont szerezni. A lelki, örök kincsek megszerzésében, az erényéletben, életszentségben a férfiúval nemes versenyre kelhet.

Ámde, jóllehet a nő nem kisebb ember, mint a férfi, de más ember. Más a szervezete, mások tulajdonságai, más a földi életcélja. Szellemi és testi erői általában véve a férfi mögé helyezik, de az is igaz, hogy őt ezért a Gondviselés a szív s kedély szintén igen értékes kincseivel bőven kárpótolta.

b) A férfi s női természetben megnyilatkozó különbségek által már maga a Teremtő úgy általában megjelölte a két nem helyzetét a társadalomban s családban. Mindhiába! a nő „segítő társnak” van alkotva s ezen vezéreszme szerint kell keresnie elhelyezkedését a családban s társadalomban. A vezérszerepet, a kormánypálcát szívesen engedje át az erősebb férfikéznek. A férfiú viszont igyekezzék tisztelet, barátság s bizalom által a nő alárendeltségét inkább mellérendeltséggé változtatni.

c) Minthogy a Gondviselés a nőt elsősorban hitvesnek s anyának szánta, a nő légköre, eleme az otthon, a családi tűzhely, a gyermekszoba. És valóban a nő itt érzi magát legjobban s legotthonosabban. Ne is annyira azon legyünk tehát, hogy minél több nőt önállósítsunk, szerephez s hivatalhoz juttassunk, hanem hogy minél több férfiúnak legyen módja családot alapítani s így a nőt is boldogítani.

És a legtöbb nő csakugyan készörömest fog lemondani az ún. férfipályákról s az ehhez szükséges magasabb kiképzésről, ha derék férjhez és békés, meleg családi otthonhoz juthat.

Viszont a férfivilágot is minden alkalmas módon meg kell barátkoztatni a házasodás s családalapítás gondolatával. Igen, a férfiúra nézve, hacsak magasabb (pl. papi vagy szerzetesi) hivatásból áldozatot hozni nem akar, a házas, a családi élet a legegyenesebb s legbiztosabb út a földi s égi boldogsághoz. Még a pogány Sokrates is, akit pedig sorsa egy Xantippével áldott meg, a családi élet nemes, tiszta örömeit oly ékesszólóan tudta magasztalni, hogy egy ily tárgyú beszéde után összes nőtlen hallgatói két héten belül mind megházasodtak.

d) Az egyház nemcsak nem ellenzi, hanem szívesen látja s előmozdítja a nők nagyobb kiképzését és iskoláztatását is, hiszen enélkül feladatukat, mint a művelt férj segítő társa, mint a gyermekek szakavatott nevelője meg sem oldhatnák.

És ha akadtak s akadnak nők, akik kiváló tehetséggel megáldva az egyházi s világi tudományokban, írói, művészi pályán tündököltek, az Egyház szívesen megbecsülte bennük az Isten ajándékát, sőt alkalmat is nyújtott nekik az érvényesülésre.

A szentatyák, főleg Szent Jeromos levelezéséből következtethetünk egyes kortársnőik magas műveltségére. Szent Hildát, az angolszászok kiváló költőnőjét, még az egyházi zsinatra is meghívják, hogy tanácsával a püspöki kart támogassa. Szent Liobát maga Szent Bonifác, a németek nagy apostola oktatja a latin költészetre. Szent Gertrud kitűnő exegeta hírében állott. A Szentírást kívülről tudta s a görög nyelvben teljesen otthonos volt. Cecilia, Hódító Vilmos leánya, korának egyik legjobb bölcselője s költője. Nagy Károly leányai szorgosan látogatják a világhírű Alkuin előadásait.

A XVI. században Cornaro Ilonát a páduai pápai egyetem doktorrá avatja s kevéssel utóbb nyilvános tanszékre hívja meg.

A XVIII. században Agnesi Mária Angelika a bolognai egyetemen édesatyját a matematikai tanszéken közmegelégedésre helyettesíti. Maga XIV. Benedek adta meg erre a felhatalmazást. Kolléganője, a hírneves Bassi, a filozófiai s fizikai katedrán aratta a tudományos babérokat, mint ugyanazon egyetem pápailag kinevezett tanárnője.

Egyházi főiskolákon képzett jeles orvosnőket is szép számmal tudnak felmutatni a letűnt századok. Csupán Frankfurt városa 15 orvosnőjét tüntette ki egészen kiváló elismeréssel a XV. század folyamán.

Azonban valljuk be őszintén, mindezek kivételek. Az Egyház a nő előtt nem zárja el a boldogulás útját a tudományos pályán sem. Ámde egészen más dolog az arra hivatottaknak szabad pályát nyitni s más az arra nem hivatott átlagot testi s szellemi erejét meghaladó s természetes hajlamainak meg nem felelő utakra szinte rákényszeríteni. Kitekintve tehát a kivételektől, a nő kiképzésében is az ő első célja, hitvesi, anyai, háziasszonyi hivatása, legyen az irányadó.

e) Ami pedig a nők politikai szereplését illeti, szintén nem ütközik a hitelvekbe, hogy a nők, inkább kivételesen, a politikába is avatkozzanak. Be kell vallanunk, hogy vannak nyomós okok, melyek nagyon javallják, hogy legalább is az aktív választói jog a nőkre is kiterjesztessék. Manap, midőn már a választásoknál nem a jelöltnek adandó részletes politikai megbízásról van szó, hanem csupán az illetőnek világnézete, megbízhatósága, becsületessége felett szavazunk, a nők finom érzéke, meglátása, vallásos lelkülete a közügynek kitűnő szolgálatot tehet. [Ez az érv ma már aligha állja meg a helyét. – a szerk.] Ámde nagyon sok szól az ellen, hogy a nő a pártpolitika hullámai közé vesse magát. A nő csakhamar maga fogja tapasztalni, hogy a politika nem neki való. Példa reá Amerika. Az Egyesült Államok legtöbb államában a törvényhozás megadta a nőknek a választói jogot. Azonban Kansas, Michigan, Iova, Nebraska és Oregon népe, amelynek ezt meg kellett volna erősíteni, éppen a nők agitációjára elvetette azt. Massachusetts is kénytelen volt a női választójogot visszavonni. Bostonban és New Yorkban női választói jog ellenes női ligák alakultak körülbelül 10, illetőleg 20 ezer taggal, amelyek több ízben petícióval fordultak a törvényhozáshoz, hogy a női választójogot visszavonja.

Igen! hagyjuk meg a nőt a csendes otthonnak s óvjuk meg lelkét a politika izgalmától, porától, füstjétől. Különben is, ha a nő otthonában férjét példájával, imájával megszenteli, főképp pedig mint édesanya gyermekeit bölcsen, istenesen neveli, sokkal nagyobb hatással van politikára s a haza sorsának intézésére, mint egy-egy szavazattal. Akinek kezében a jövő, ti. a gyermek, annak kezében a nemzetek, a világ sorsa.

Értekezésünk e részét, úgy véljük, nem fejezhetnők be csattanósabban, mintha idézzük De Maistre grófnak egészen ide illő szavait.

A gróf leánya egy alkalommal Voltaire-re hivatkozva így ír atyjának: „A nő éppúgy képes és való mindenre, mint a férfi”. A kitűnő gróf erre 1808. október 24-iki kelettel Szentpétervárról így felel leányának:

„Voltaire szava csupa üres hízelgés s egyike amaz ezernyi ostoba kijelentéseknek, melyeket a ferneyi filozóf tett. Éppen az ellenkező az igaz. A nők egy irányban sem alkottak mesterműveket. Nem ők írták az Iliast, sem az Aeneist, sem a Megszabadított Jeruzsálemet, sem az Athaliát, sem a Misantropot, sem a Játékost.

A Pantheont s Szent Péter dómot sem ők építették, nem ők alkották meg a milói Vénust, sem a belvederi Apollót. Nem ők írták a Princípiumok könyvét, sem a Világtörténelem feletti értekezéseket, sem a Telemachot. Az algebrát s a messzelátót nem ők találták fel, sem a szövés mesterségét.

De van egy nagy dicsőségük! Az ő keblükön, ölükben képződik, ami a világon a legnemesebb: a jó ember, a jó asszony. Ha a fiatal hölgyet jól nevelik, ha tanulékony, szerény és jámbor, egykor így is fog nevelni: és ez a világ legnagyobb művészete.

A sok tudomány (s még inkább a politikai szereplés!) a nőt annak a veszélynek teszi ki, hogy nem tetszik sem a férfiaknak, sem a nőknek. A férfiaknak azért nem, mert nem akarják, hogy asszony velük egyforma legyen, a nőknek pedig azért nem, mert nem tűrik, hogy egyik-másik nő náluk több legyen”.

És mikor a fiatal grófnő édesatyja e szavai miatt panaszra fakad: „akkor tehát a nő középszerűségre van kárhoztatva”, de Maistre így felel:

„Nem úgy van! A nők a fenségesig emelkedhetnek, de a női fenségesig. A nők nagy része erősen téved, midőn azt hiszi, hogy a nő másképpen nem tüntetheti ki magát, hanem csak úgy, ahogy a férfiak”.

A fenti részlet Müller Lajos jezsuita atya A negyedik paranc c. könyvéből származik, mely ingyenesen letölthető innen.

Kép: Slachta Margit szerzetesnő, az első magyar női képviselő szónokol