A természetellenes törpe család
A természetellenes törpe családdal találkozunk a leggyakrabban kinn az életben. Ezeknek a családoknak védői azt mondják, hogy a családoknak ez a típusa biztosítja legjobban a jövendő nemzedék minőségét és így fajegészségtani szempontból ez a legkívánatosabb. Nemzetgazdasági szempontból is, úgy mondják, ez a legelőnyösebb, mert nem szaporítja oly rohamosan az emberiség számát, ami előbb-utóbb gazdasági krízisre és könyörtelen élet-halál harcra vezet. Főkép a mai nyomorúságos megélhetési viszonyok között (1929-ben - a szerk.), mondják, ez az egyetlen elfogadható alakja a családnak. Manap a soktagú családnak felneveltetése csaknem lehetetlen, mert a soktagú családot a társadalom kiveti magából, nem ad neki megfelelő lakást és így rendszerint a nyomor tanyáján húzza meg magát, ahol kikerülhetetlen végzete a lassú pusztulás.
A családoknak ez az eltorzult típusa az életnek csaknem minden törvényét lábbal tiporja. Hiába keressük itt a keresztény házasság eszményi felfogását, mely az ösztönös élet kielégítését is az erkölcsi élet keretei közé szorítja és így nemessé és szentté teszi azt. Ezekben a családokban a hitvestársak megelégszenek egy vagy legfeljebb két gyermekkel és azután vagy megölik a sarjadó életet vagy másként ők maguk teszik lehetetlenné az élet kihajtását. A természet azonban nem tűr erőszakot és nem hagyja büntetlenül azokat, akik áthágják a természet isteni törvényeit. Azokban a családokban, hol a házastársak szentségtörő kezekkel megakasztják az élet erőinek kibontakozását, nem egyszer maga az anya pusztul el vagy ha életben is marad, de egészsége alapjában rendül meg úgy, hogy annak gyógyítása több pénzbe kerül, mintha a természet törvényeit hűen tartották volna meg.
A természetellenes törpe család védői mondják, hogy ezekben a családokban a gyermek minősége, a csekély szám miatt, sokkal előnyösebb, mint a természethű családokban. Ámde ez tévedés. A természetellenes törpe családokban kisebb ugyan a halál aratása, de azon egyszerű oknál fogva, mert a még meg sem született gyermekek nem is halhatnak meg. A mai társadalomban, különösen a városi lakósoknál megállapítható kisebb gyermekhalandóság nemcsak a megjavult közegészségi állapotokra vezethető vissza, hanem az nagyrészt a születések számának csökkenéséből magyarázandó. Csakhogy ez végtelen szomorú társadalmi jelenség, mely előbb-utóbb a nemzet kihalására vezet. Olyan nemzetnél, ahol a születési számok nem haladják túl tetemesen a halálozási számokat, nem lehet meg a nemzeti haladásnak lehetősége.
A természetellenes törpe családnak etikai élete nem lehet ideális. Hogy is lehetne a szülők lelkének állandó lakója az istenbéke, mikor cselekedeteik állandóan ellentétben állanak az Isten törvényével. De a szülői szeretet sem lehet az igazi. A szeretet akkor tökéletes, ha azt nem csonkítják meg. A szeretet olyan, mint a klasszikus szépség szobra, melyet nem lehet megcsonkítani, különben elveszítené tökéletességét. Előre meghatározni a gyermekek számát, annyi mint lealacsonyítani a szeretetet és önzésből megfosztani magát a gyermekek szeretetétől. Az igazi szeretet nem mondhatja az első gyermeknek: szeretlek, de csak azért, mert véletlenül kerültél az első helyre, de elzártam volna előtted az élet kapuját, ha te az első után következtél volna.
A gyermek sorsa sem lehet ideális a családban. Az egykés-gyermek sokszor önző, önzésében még testvért sem kivan magának. Az egykés gyermeket sokszor a szülők agyonkényeztetik és nem egyszer épen az elkényeztetés teszi őt tönkre, elzüllik, fiatalon hal meg és ilyenkor még a szép emléknek felemelő tudata sem marad meg, amivel a szülők magukat vigasztalhatnák. Ha pedig életben marad, nem egyszer ép az agyondédelgeteti gyermek lesz a szülők zsarnoka. Mintha maga a természet büntetné a szülők önzését épen abban, akinek a többiek előtt adták meg az élet kiváltságát.
Az egykés gyermek minden tekintetben hátrányban van a természethű család gyermekével szemben. Játszó testvér nélkül aligha lehet igazán boldog gyermekkor. És később is kinn az életben az egykés-gyermek testvér nélkül marad, ami nagy hátrány, mert a testvértelen ember magányos vándor az élet útján.
Nevelés szempontjából is hátrányban van az egykés gyermek. A soktagú családban a gyermekek egymásra nézve a jellem kialakítása szempontjából rendkívül jó hatással vannak, mert egymással szemben, még áldozatok árán is, gyakorolják a testvéri szeretetet. A soktagú családban a gyermekek már zsenge koruktól kezdve komoly munkára vannak szorítva és sokszor már gyermekkorukban nagy akaraterőre tesznek szert. Ez a lélektani magyarázata annak, hogy miért kerültek ki az emberiség legnagyobb képviselői a soktagú családokból. Mindez pedig elesik az egy-gyermekes családban. Az egykés gyermek az ébreszgető környezet hiányában nem tudja kibontakoztatni a benne rejlő értékeket.
Az sem igaz, hogy a törpe család gazdasági szempontból a legelőnyösebb. A természetellenes törpe családokban, minthogy nem ismerik a lemondás fogalmát, az igények rendszerint igen nagyok szoktak lenni. S minthogy az ilyen törpe családokban ismeretlen a természethű családnak igazi boldogsága, azért itt a nagyvilági élet örömei után loholnak, ezek megszerzése pedig sokkal több pénzbe kerül, mint egy egész gyermeksereg felneveltetése. Hát még ha hozzávesszük mindazokat a kiadásokat, melyeket az aláásott egészségnek rendbehozatala felemészt. Ha a társadalomban mindenütt természethű családok volnának, ahol a szülők minden pénzüket otthonukra és gyermekeikre fordítanák, akkor az emberek boldogabbak és egészségesebbek lennének, az emberek lelkében áldozatosabb szeretet égne és akkor a szédítően mély társadalmi szakadékokat az irgalmas és könyörületes szeretet könnyebben hidalná át, mint a mai önző, gyűlölködő világban.
Végül nemzeti fennmaradásunk szempontjából is a legnagyobb szerencsétlenség a törpe család. A hatalmas nemzet életének első feltétele a testileg és lelkileg erőteljes, nagyszámú jövendő nemzedék, melyet épen a törpe család pusztít ki egész rendszeresen. Rendkívül veszedelmes a nép lelkületébe belevinni a gyermekszám „észszerű” szabályozásának gondolatát. A tapasztalat azt igazolja, hogy az ilyen törekvések az egy-, vagy legfeljebb a kétgyermekrendszerre vezetnek. Tragikus példája ennek a francia nemzet utolsó félszázados története, amely egy nagyrahivatott nemzetnek lassú haldoklása. A törpe családok gyermekei nem tudják teljes mériékben pótolni az életből eltűnt szülők helyét. Az olyan nemzet, ahol a törpe család lett a legtöbb család eszménye, maga írta alá halálos ítéletét és maga ásta meg önmaga sírját.
