Kántorböjt – miért érdemes megtartani?
A III. század elejétől kezdve minden katolikus évente háromszor, majd az V. századtól kezdve évente négyszer tartott egy háromnapos böjtöt. Ez a gyakorlat egészen 1966-ig fennállt, azóta pedig teljesen eltűnt a köztudatból. Ezt az elfelejtett böjtöt kántorböjtnek nevezik.
A neve nem a kántorokra utal. A latin quatuorból lett a magyar ajkakon kántor (ennek a böjtnek a teljes neve ugyanis latinul ieiunium quatuor temporum, vagyis négyszer tartandó böjt.)
Ez a böjt kifejezetten a leendő és a már felszentelt papokért van. A 222-ben elhunyt Szent I. Kallixtusz pápa rendelte el, 496-ban pedig Szent Geláziusz pápa azt határozta meg, hogy a papszentelések (és a kisebb rendeket felvevőké is) mind a kántorböjt utolsó napján (szombat) legyenek. Ennek bibliai alapjai is vannak: ahogy az Apostolok cselekedetei 13. fejezetében is olvashatjuk, böjtölés után szentelték fel a papokat. Ezért a II. vatikáni zsinatig a kántorböjti szombatokon vagy az utánuk lévő vasárnapokon tartottak minden szentelést.
Ma, amikor olyan csekély a papi hivatások száma, de a már felszentelt papok között is kevesen vannak Cordileonék (oroszlánszívűek), érdemes évente négyszer három napot arra szánni, hogy a papi hivatásokért és a már felszentelt papokért imádkozzunk és böjtöljünk.
Mikor van ez a böjt és hogy tudjuk megtartani?
A kántorböjt napjai mindig szerdára, péntekre és szombatra esnek: advent harmadik és negyedik vasárnapja közé, a nagyböjt első és második vasárnapja közé, pünkösd és Szentháromság vasárnapja közé, valamint szeptemberben általában a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe (szept. 14.) utánra. Aktuális idejükre érdemes angolul rákeresni (pl. „ember days 2022”). Most, mikor ezeket a sorokat írom, a legközelebbi kántorböjt június 8-án, 10-én és 11-én lesz.
A kántorböjt szigorú böjtöt jelent. Hogy ez mit takar, az is változott az egyháztörténelem folyamán. A zsinat óta napi háromszori étkezést jelent, amelyek közül csak egyszer szabad jóllakni, a másik két étkezés együtt sem tehet ki egy egészet (ma ez hamvazószerdán és nagypénteken kötelező). A zsinat előtt a szigorú böjt azt jelentette, hogy nem ettek egész nap semmit.
(Mellékesen megemlítem, hogy egyes források azt írják, hogy Magyarországon, míg mások, hogy csupán az esztergomi egyházmegyében pápai felmentés alapján szerdán és szombaton szabad magunkhoz venni húst.)
Ha valaki megpróbálkozik a teljes böjttel, annak mondom, hogy magához vehet vizet, amiben só van elkeverve, ami segíthet neki, hogy ne szédüljön és ne legyen túl gyenge. (Természetesen betegeknek, várandós vagy szoptató anyáknak ezt egyáltalán nem ajánlom!) Mindenki a saját lehetőségei szerint vállalhat, amit tud. Az étellel kapcsolatos böjtölést másfajta lemondásokkal is ki lehet egészíteni.
Ha magunkba nézünk, láthatjuk, mennyire könnyű papokon és egyházi vezetőkön köszörülni a nyelvünket, esetleg keseregni amiatt, hogy mennyire kevés pap van, aki kiáll az Egyház hagyományos liturgiája és tanítása mellett, vagy kétségbe esni, hogy a jelenlegi egyházi vezetés azt akarja, hogy kihaljon a katolikus tradíció. De panaszkodni vagy dühöngeni nem igazán nagy teljesítmény. Képesek vagyunk ezek helyett megemberelni magunkat, és tenni is valami hasznosat a jelenlegi és leendő papjainkét, keményen böjtölni értük évente tizenkét napot?
