Látlelet a közszereplő nőkről


Írta: dr. Rusznyák Gyula

Az eredeti elgondolás megtöretett és a politikai aspirációk ma már sajnálatos mellékvágányokon futnak. Első harcosai ideális célok szolgálatának akarták szentelni, de utódaik már ürügynek tekintik, hogy az otthontól és őseredeti hivatásterületeiktől szabaduljanak. A közszereplésre vágyó és törő nők nem mindig leküzdhetetlen altruizmusból jelennek meg a fórumon. Jozephine Widmar veti fel a kérdést, hogy nem-e kevesebbértékűek azon nők, akik nyilvános szereplésre vállalkoznak, hogy megfuthassanak az anyaság elől. Ez a jelenség azonban nemcsak idegrendszerbeli elfajulás, hanem sokkal inkább egy rossz értékítéletű kor beteges kinövése, mely improduktívnek és alacsonyabb rendűnek bélyegzi az anyaságot. Ma már szinte divat lesz a közszereplő nő. És ezekről szólva Mencken megállapítja, hogy „legpazarabbul az Egyesült Államokban burjánzanak, ahol a felületesség már nemzeti betegséggé fejlődik. Ennek népszerűségét az amerikai nép aránylag több szabadidejének lehet tulajdonítani, mely kevesebbet dolgozik, mint bármely más népe a világnak. És mindenek felett a nők aránylagosan több szabadidejének. A nők ezrei mentesíttettek mindennemű kényszer alól, hogy termelő munkát végezzenek, anélkül, hogy bármiféle társadalmi működéssel kártalanítanának érte. Az eredmény az, hogy a nők klubokba özönlenek és elpazarolják idejüket. Minden gyakorlati munkát, különösen a házimunkát úgy tekintenek, mint méltóságukon alulit s így elviselhetetlent. Ebből a felfogásból aztán számos sajnálatos jelenség fakad. Egyfelől nagyszámú egészséges nőnk van, aki nyilvános szereplésre kötötte le magát, melyek kilenc esetben tíz közül értelmetlenek, tévesek és ártalmasak, másfelől a háziteendők művészetében oly hanyatlást látunk, hogy az elmúlt háború első zűrzavarában a nemzeti kormánynak külföldi szakértőket kellett importálnia, hogy az ország háziasszonyait a takarékosság legkezdetlegesebb elemeire megtanítsák. De nemcsak a gazdasági vonatkozások lehetnek szembeszökők, hanem a nő természetes hivatásával járó egyéb teljesítmények visszaesése is. A tévutakra sikló emancipáció következménye az is, hogy a nők húzódoznak az anyaság hivatásának megfelelni. Az észak-amerikai Wellesley College végzett nőhallgatói közül 1896 és 1913 között négyezren kötöttek házasságot s ebből háromezer gyermek született, holott nyolcezerre lett volna legalább szükség, hogy a kidűlő szülőket pótolja, nem számítva azok tekintélyes számát, akik házasságot nem is kötöttek. Úgy gondoljuk, hogy ezen túlmenőleg abban sem tévedünk, ha a házasság általános válságát is kapcsolatba hozzuk a női felvilágosultsággal.”

Az emancipáció megváltozott célkörében élő nő már nem eszményeket keres és nem is akar eszményeket szolgálni. Nem érzi, illetve mesterségesen elhalkította magában hivatása és természetes strukturája nagyszerű vonzásait. Föllázad, ha otthonról kezdenek előtte beszélni, mert ebben az emberi jogok szabad és független kiélésével ellenkező megkötöttséget lát. „Telítve van új eszmékkel jogait illetőleg és erősen vonakodik magát férje felsőbbségének alávetni, vagy vállalkozni, hogy becsületesen otthona rendbentartására szentelje magát, vagy lehetőleg tökéletes gyermekeket neveljen.” Kora divatja szerint csak a hangulatok érdeklik, amivel mindenki foglalkozik, amit kézbevesz, átlapoz és hamar elfelejt. Nem tud magával mit kezdeni: kötetlen csónak a társadalmak hullámverésében, nincs bázis, nincs a kötelességteljesítésből származó lelki megnyugvás sehol. Csupa Bashkirtseff Máriáktól tarkállik az élet, akik a „szabadon lebegő szellem áldozatai”. „Még ha mindent megadnának is nekem: nem tudnék úgy örülni, mint azelőtt. Semmi sem adja vissza az elveszett bizalmat és mint minden visszavonhatatlan tény: ez is kétségbe ejt. Csalódott és szomorú vagyok, senki és semmi sem érdekel. Arcom gondterhes és ezáltal veszít csinosságából, mert a gyerekes bizalomteli kifejezés — amely jellemezte eddig — elmosódott, eltűnt. Nincsen mondanivalóm, barátaim csodálkozva néznek reám, azután magamra hagynak. Akkor túlzott elevenségre törekszem, mindenáron szórakoztatni akarok, különcködő, merész és ostoba leszek!”

És most kérdezzük: nemde az emancipált nő lelki rajza ez?

Forrás: dr. Rusznyák Gyula – A nő a modern társadalomban (Szent István Társulat, 1936)

Népszerű bejegyzések