Loyolai Szt. Ignác tanácsa aggályosság ellen

Skrupulusnak, azaz aggálynak köznyelven azt nevezik, ami saját ítéletünkből és szabadságunkuból fakad, vagyis amikor szabadon úgy vélekedem, hogy valami bűn, ami pedig nem bűn.

(...)

Az ellenség nagyon megfigyeli, vajon a lélek durva-e vagy gyöngéd. Ha gyöngéd, iparkodik még gyöngédebbé tenni, egészen a végletekig, hogy jobban megzavarja és teljesen összekavarja. Ha például azt látja, hogy valamelyik lélek nem egyezik bele sem a halálos, sem a bocsánatos bűnbe, sőt a megfontolt bűnnek még a látszatába sem, akkor az ellenség, mivel olyan dologban, ami bűnnek látszik, nem tudja őt elbuktatni, arra törekszik, hogy bűnt láttasson vele ott, ahol nincs bűn, így pl. valamely jelentéktelen szóban vagy gondolatban. 

Ha viszont a lélek durva, az ellenség iparkodik még durvábbá tenni. Ha pl. azelőtt a bocsánatos bűnöket semmibe vette, azon fog fáradozni, hogy a halálos bűnökkel se nagyon törődjék; ha pedig azelőtt törődött valamit velük, most sokkal kevésbé vagy egyáltalán ne tegye. 

Aki a lelki életben előre kíván haladni, járjon el mindig ellentétes módon, mint az ellenség. Ha pl. az ellenség eldurvítani akarja a lelkét, ő iparkodjék finommá tenni azt. Ha pedig túlságosan elfinomítani akarja, hogy a végletekbe vigye, törekedjék szilárdan megállni a középen, hogy magát teljesen nyugodttá tegye. 

Ha egy jó lélek az Egyházon belül, feletteseivel egyetértésben valamit mondani vagy tenni akar, ami Isten, a mi Urunk dicsőségére van, kívülről azonban valami gondolata vagy kísértése támad, hogy ne mondja vagy ne tegye azt, hamis okként hozva fel a dicsőségvágyat és más dolgokat, akkor az ilyen lélek emelje értelmét Teremtőjéhez és Urához. Ha ezután is úgy látja, hogy ez az ő köteles istenszolgálata vagy legalábbis nincs az ellen, tegyen homlokegyenest e kísértéssel ellenkezően, Szent Bernát példája szerint, aki így felelt a kísértőnek: „Nem miattad kezdtem el, miattad nem is hagyom abba.”

(Loyolai Szt. Ignác: Lelkigyakorlatok)