Mindenkinek mindene legyél!
Írta: Gausz Tibor SJ
Már látod világosan, kedves húgom, hogy a ragyogó szemű, értékes leány valóságban „mindenkinek a mindene”. Szeretetet szór mindenfelé. Mert a szeretet, az önfeláldozó szeretet a legsajátosabb leányvonás.
Az ellenkezője az önző leány. Aki csak magát tartja szem előtt. Mindent érte tegyenek, ő nem akar másnak segíteni. Kényes, finnyás. Bűnt bűnre halmoz. Magát és mást is a romlásba taszít. Még egyszer szeretném mind a kettőt bemutatni. Milyen az önző, milyen az értékes leány.
Milyen az, aki csak önmagáért él – és milyen az, aki „mindenkinek mindene”.
A hideg önzés
Sok leány írhatja ezt magáról:
„Mindig önmagammal foglalkoztam. Csak én. Az én jólétem. Pillanatnyi vágyam. Néha egészen elfoglal az – öltözködés. Nagyon sokszor csak azon törtem a fejem, hogy hol szórakozhatok, táncolhatok többet és jobban. És aki önmagával van elfoglalva, vajon mit tesz az Isten és felebarát iránti szeretetből? Nem tud áldozatot hozni még kis dolgokban sem. – Milyen érték lenne, ha minden leány tudna egy kicsit korábban felkelni, misét hallgatni Isten iránti szeretetből. És ha felmerülne a leányokban mindennap a kérdés: mit is tehetnék ma felebaráti szeretetből?
Van egy fiatalasszony barátnőm. Itthagyta a várost és az urát azzal, hogy ő itt halálra unja magát. Mert itt nem lehet szórakozni. Pedig ugyancsak sokat járt moziba stb., stb. A mindenféle regény olvasása is unalmas – mondotta. Neki Pest kell. Ez „modern” leány, aki most ment férjhez. Természetesen háztartással nem foglalkozik… úgy hozatják az ebédet. Szerinte „keresztényibb” felfogás, ha fogadna egy gyermeket és azt felnevelné… De hogy magát feláldozza a saját gyermekéért, hogy valóban fel is nevelne egy fogadott gyermeket, azt már nem… Szórakozás, tánc, mulatság, ebben látja életcélját…
Így fejlődik ki bennük a hideg önzés!”
Gondolkozzál rajta, jó húgom, mennyire igaz ez. Azok a lányok, akik nem gyakorolják a szeretetet, akik mindig jól akarják magukat érezni, azokban kifejlődik a hideg önzés… és… és teljesen értéktelenek lesznek! Mit használ ilyen kis „asszonyka” a hazának, a családnak, a társadalomnak? Semmit! Értéktelen! Csak ront másokat. Csak fekély a nemzet testén! Hány ilyen leány van! Akikből ilyen asszony lesz!
De én azért írom ezt a könyvet, hogy minél kevesebb legyen.
Hogy az ilyenek eltűnjenek az élet színpadáról.
Kedves húgom, segíts ebben példáddal, szavaddal!
Egy megtérő
Sok leány visszatér a hideg önzés útjáról. Érzi, tapasztalja, hogy ez nem méltó hozzá. Ez nem is lehet méltó hozzá! Ez nem tud boldogságot adni. Az önzés útja tartalmatlanná teszi a leány szívét! Hideg lesz és számító. Azért szeretne visszatérni a szeretet útjára. És van visszatérés. A szeretetet minden percben meg lehet kezdeni. És akkor máris értékes vagy!
Egy visszatérő leány írja ezeket:
„Hogy mikor voltam a legértéktelenebb? – Mikor az Isten nőnek teremtett, teleszórta a szívem szeretettel. Hivatást adott, kincset bízott rám, hogy bennem a jó és szép megszázszorozódjék. Búzaszemnek teremtett az Isten, hogy megsokszorozzam magam… És én akkor voltam a legértéktelenebb, mikor visszadobva mindent, önmagamnak nyíló rózsa akartam lenni…
Amikor nem akartam elfogadni a keresztet, amikor féltem a gondtól, a sötétségtől, az egyedülléttől. És azt kívántam, hogy minden fény, minden sugár, minden csillogás az enyém legyen. Szép legyek – kívülről. Gazdag anyagiakban. Egyszóval minden, ami kényelmes és jóleső, minden – csak Isten és lélek nem! Amikor a pillanat könnyű, játékos szórakozásáért a lelkem tettem kockára. Amikor vágyaimat, mint mérges vizek bűnös virágait, ápolgattam. Amikor minden igyekezetem az örömök elérése volt…
Akkor voltam legértéktelenebb, amikor becsaptam az Istent, felebarátot, önmagamat! Mikor a mának szappanbuborék-örömeiért otthagytam az Istent. Amikor vétkezni nem, de felülemelkedni szégyenkeztem. Amikor minden tükörben önmagam láttam, de a keresztet nem akartam meglátni…
Pedig az Isten nőnek teremtett…
Teleszórta szívem szeretettel…
Hivatást adott, kincset bízott rám, hogy bennem a jó és szép megszázszorozódjék!
És így éltem!
Aztán egyszer jött a Jó Pásztor… a tékozló leány Atyja… a Szeretet. Megfogta a kezem. Felemelt. Visszavezetett. Meggyóntam jól! Kinyílt, megtisztult a lelkem! – Most itt vagyok!”
„A Szeretet” megint eljött.
Megfogja a kezedet!
Vezet! Téged! Az én drága húgomat!
Menj hát a szeretet útján! Két kézzel szórd a szeretetet… mindenkinek … mindent…
Hogy szebb legyen a föld…
Forrás: Gausz Tibor SJ – Ragyogó szemek (1941)
Kép: Steve Hanks
