Törvény vagy személyes meggyőződés? Nem mindegy!
Ha manapság megtér valaki katolikusnak és őszintén elszánja magát arra, hogy Isten parancsai szerint éljen, akkor azzal az elszomorító dologgal kell szembesülnie, hogy totális káosz uralkodik az Egyházban a tekintetben, hogy mi erkölcsös és mi nem. Papok, de még püspökök is ellentmondanak egymásnak, attól függően, hogy milyen beállítódásúak.
Ilyenkor az ember nem tehet mást, minthogy maga jár utána a dolgoknak. Erre én két módszert látok: az egyik, hogy olyan kortárs katolikusokat keresünk, akik hit- és hagyományhűek, és tőlük tanulunk, a másik pedig, hogy a II. vatikáni zsinat előtti forrásokhoz nyúlunk vissza. Ezeknek a segítségével látni fogjuk, hogy mi az Egyház hagyományos, kétezeréves tanítása, és mi az, ami ennek ellentmondó, modernista tévtanítás.
Csakhogy még ilyenkor is találkozhatunk egy problémával: a hagyományhű személyek és források is van, hogy ellentmondanak egymásnak. Mit tegyünk?
Fontos felismerni két dolgot. Az egyik, hogy attól, hogy valaki igaz katolikus, még nem tévedhetetlen. A másik, hogy sok mindenben szabadság van az Egyházban, ezért természetes, hogy olykor vélemények ütköznek.
Nekünk nem az a dolgunk, hogy bizonyos papokat, szenteket vagy könyveket kritikátlanul kövessünk, sem pedig az, hogy felelősségre vonjunk másokat azért, mert ők nem értenek egyet mindenben azokkal, akikre mi felnézünk, főleg nem durva stílusban. Hiszen még szentek is tévedhetnek! A dogmák és a hagyományos erkölcsi tanítás megbízható, de vannak teológiai kérdések, amelyekre az Egyház nem tudja biztosan a választ, és a szentté válás útja is sokféle lehet.
Arra is jó vigyáznunk, hogy mi magunk ne essünk abba a hibába, hogy a saját véleményünket vagy tapasztalatunkat az egyedüli helyes útként vagy a hivatalos és tévedhetetlen katolikus álláspontként adjuk elő, ami mindenkire nézve kötelező jelleggel bír, és elítéljük azokat, akik nem követnek ezekben minket.
A legfőbb baj a fentiekkel, hogy szektásodáshoz vezet, a katolicizmuson belüli ilyen-olyan irányzat kialakulásához, és hogy magunknak gyűjtünk követőket, nem Krisztusnak.
Arról nem is beszélve, hogy ezek mentén mennyire rondán egymásnak tudnak esni hívő katolikusok! Vajon milyen képet fest ez rólunk a külvilág számára? Ki szeretne így közénk tartozni, ha azt látja, hogy testvér a testvért rágja?
Elég kevesen vagyunk hit- és hagyományhű katolikusok, hát akkor még mi is folyton zaklatjuk és kritizáljuk egymást, és mindenféle marginális kérdés mentén ezerfelé szakadunk? Ez inkább a protestantizmus szelleme, nem a katolicizmusé.
Ne hagyjuk, hogy a Sátán katolikust katolikusnak ugraszthasson olyan kérdések miatt, amikben Krisztus szabadságot ad nekünk!
Nyugodtan osszuk meg egymással a véleményünket és a tapasztalatunkat, de aztán viselje csak el az önérzetünk, ha egy hithű katolikus másképp csinál vagy gondol valamint, mint mi, és hogy ettől még nem biztos, hogy kevésbé katolikus, mint mi, vagy nem lát tisztán, esetleg világias.
Egy bölcs pap, Quadrupani atya szavaival zárom is az írásomat.
„A tökéletesség célja csak egy, ti. Istennek szeretete; azonban többféle az arra vezető út. A szentek is különböző utakat jártak. Míg Szt. Bernát megtiltotta szerzeteseinek, hogy orvoshoz forduljanak, és orvossággal éljenek, addig Szt. Ignác a legpontosabban engedelmeskedett az orvosnak. Szt. Benedeket sohasem látták nevetni, míg Szalézi Szt. Ferenc vidáman társalgott övéivel, s állandóan szent örömmel örvendezett. Szt. Hilárion túlságos kényeskedésnek tartotta vezeklő ruhája felváltását, ellenben Sziénai Szt. Katalin azt szokta mondani, hogy a testi tisztaság jelképe a lelkinek. Ha Szt. Jeromost kérdezed, csupa szigorral találkozol; ha ellenben Szt. Ágostonhoz fordulsz, csupa szeretetet hallasz tőle. Miként az emberek külseje különbözik egymástól, éppúgy a lelkület is különböző. A kegyelem ugyan lassan tökéletesíti a természetet, de nem változtatja azt meg. Épp azért nem szabad a szenteknek különböző eljárását sem elítélnünk, sem mindenben követnünk. Mondjuk inkább a zsoltárossal: »Minden lélek dicsérje az Urat!« Lelki vezetőd meg fogja mondani, mi való neked, mi nem.”
Ajánlom még:
