Funkcionális ateisták a katolikus Egyházban
Szent Pál azt írja:
„Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél.” (1Kor 15,19)
Bizony, kereszténynek lenni nem azért kell, mert akkor majd itt a földön jobb életem lesz, vagyis Krisztus ad nekem gazdagságot, egészséget, szép családot, népszerűséget, állandó örömérzetet, kényelmet, mert kegyeskedtem beállni a csapatába. Nem, Ő azt mondja:
„Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,20)
Viszont a túlvilágon végtelen boldogságot és dicsőséget ígér nekünk, mely örökké tart, és amelyhez képest minden földi szenvedés eltörpül.
Valójában az a másik fickó az, aki mindenféle földi jóval kecsegteti a követőit.
„(...) és így szólt az ördög: »Mindezt a hatalmat és ennek dicsőségét neked adom; mert az enyém, és akinek akarom, annak adom; ha tehát imádsz engem, mind a tiéd lesz.«” (Lk 4,6-7)
Hogy a halálunk után mit kapunk a Sátántól, arról viszont nem igazán szeret nyilatkozni.
Az a felfogás tehát, hogy Jézus nem más, mint egyfajta dzsinn, aki abban segít, hogy jobban érezzük magunkat itt, a földön, teljesen téves. Hiába nyilatkozik olyat pl. ifj. Bógár Zsolt kiugrott pap, hogy Krisztus nem várja el tőlünk, hogy meghaljunk magunknak, az igazság az, hogy pontosan ez az, amit vár tőlünk.
Nézzük csak meg, mit gondol Jézus azokról a hamis tanítókról, akik szerint Isten nem várja el tőlünk a nagy áldozatokat:
„Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: »Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.« Ő azonban megfordult, és azt mondta Péternek: »Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!« Akkor Jézus azt mondta a tanítványainak: »Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek tettei szerint” (Mt 16,21-27)
Tehát az olyan ember, aki azt tanítja, hogy nem kell nagy áldozatokat hoznunk, nem kell meghalnunk magunknak, az Krisztus szemében maga a Sátán követe. Jó, ha ezt szem előtt tartjuk a mostani egyházi miliőben, amikor nem egy egyházi vezető is azt vallja, hogy Isten nem várhat el a híveitől nagy áldozatokat, pl. hogy ha homoszexuális hajlamai vannak, önmegtartóztatásban éljen, vagy papként megtarsa a cölibátust, esetleg elváltként ne álljon össze mással.
Aki ilyen nézeteket vall, az hiába krisztusozik nagyokat vagy visel akár püspöksüveget, nem katolikus, hanem funkcionális ateista. Ateista, mert csak e világot tartja a szeme előtt. Gyakorlatilag nem hisz a túlvilágban, és ezért azt gondolja, hogy ezen a földön kell maximalizálni az élvezeteinket, és az Egyház tiltó parancsai csupán a hívek boldogságának és kiteljesedésének elavult korlátjai, melyek egy sötétebb korból maradtak ránk.
Ha egy pap valóban hisz Istenben és a mennyben, akkor nem ugrik ki, hanem kibírja azt a pár évtized cölibátust a szentté válásért és a mennyei boldogságért. Ugyanígy egy elvált vagy homoszexuális hajlamú is kibírja, hogy ne legyen párja és nemi élete, mert tudja, hogy a földi élet a léte egy porszemnyi kis része csupán, amelyben az a feladata, hogy Istent megismerje, viszontszeresse és szolgálja. Nem kell ateistaként mindenen és mindenkin átgázolva, esküket felrúgva a földi örömök után törtetnie, azon rettegve, hogy pár évtized, és mindennek vége, elszalasztotta a nagy lehetőséget a boldogságra. Ellenkezőleg: pont abban találja meg a boldogságot, hogy Istennek adta az életét, és igen, hogy lemondott bizonyos dolgokról Őérte.
Milyen szépek Krisztus hasonlatai az Istenért és a mennyért mindenről lemondani képes emberről:
„Hasonló a mennyek országa a szántóföldbe rejtett kincshez. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt.” (Mt 13,44-46)
Akik nem tudják, mit rejt az a föld vagy mennyit ér az a gyöngy, bolondnak tarthatják azt, aki mindenét eladta érte. De ő tudja jól, hogy jó üzletet csinált! Egyedül csak Istennel lehetünk boldogok, senki és semmi nem pótolhatja Őt. Ezért lehetséges, hogy vannak, akik nemhogy a cölibátust és a magányt bírják ki Érte, de még a kínzást és a halált is.
Ó, Isten nem várja el, hogy lemondj Érte a családról... a szexről... vagy bármi másról, amire annyira vágysz, de bűn lenne vagy esküszegés...
Tényleg nem?
Aki ezeket mondja neked, annak nyugodtan kiáltsd Jézussal: távozz tőlem, Sátán! Távozz, mert nem a Szent Kereszt királyi útját, hanem egy saját magad képére formált „evangéliumot” és „Jézust” hírdetsz, ami csiklandozza ugyan a langyos hívők fülét (és nem mellesleg biztos jól lehet vele keresni a pszichobizniszben), de igencsak könnyűnek fogsz találtatni majd vele, mikor a megmérettetésedre kerül a sor.
Egy életünk van, ez így igaz. De ez a tény nem szabad, hogy arra ösztönözzön minket, hogy Isten parancsait és az esküinket megszegve igyekezzünk pánikszerűen kiélvezni, amíg véget nem ér. Hanem arra, hogy minél inkább kihasználjuk Isten és a felebarátaink szolgálatára, a saját lelkünk és mások lelkének megmentésére.
Higgyétek el, semmit nem tud kínálni a Sátán, ami jobb lenne az Istennel való evilági és túlvilági közösségnél! Ne cseréljétek el a megszentelő kegyelem és az üdvösség aranykincseit földi élvezetek csabítóan kinéző, de valójában értéktelen üveggyöngyeiért! Akkor se, ha volt vagy jelenlegi papok, püspökök vagy akár maga a pápa ad példát rá vagy ösztönöz erre!
Kapcsolódó:
Egy hamis kereszténység hamis istene
Az újraházasodottak áldozásáról
