Aki nem aszerint él, amit hisz, az lassan eljut oda, hogy aszerint higgyen, ahogy él

Nemrég olvastam egy idézetet Tiszteletreméltó Fulton Sheen érsektől, amit valahogy így lehetne magyarul jól visszaadni: „Aki nem aszerint él, amit hisz, az lassan eljut oda, hogy aszerint higgyen, ahogy él.”

Vajon nem tökéletes leírása ez a mai katolikusok jelentős részének? Azoknak, akik kiolvassák a Bibliából, hogy nem is bűn a homoszexuális kapcsolat, rendben van a házasság előtti szex, vagy hogy nők is lehetnek családfők, esetleg papok?

Ha nem igyekszel az életedet a hitedhez igazítani, akkor előbb-utóbb, ha tisztességes vagy, távozol az Egyházból, ha pedig nem, akkor bent maradsz rombolni, a katolikus hitet, erkölcsöt és liturgiát a saját életmódodhoz és ízlésedhez igazítani.

Egy valóban megtért katolikus nem akar felszabadulni az erkölcsi törvények alól, nem akar forradalmat, nem akarja átírni a katekizmust, hanem mindent hinni akar, amint az Egyház tanít, mindent kerülni akar, amit az Egyház bűnnek mond, és mindent teljesíteni akar, amit az Egyház megparancsol. Mert abban hisz, hogy Isten jobban tudja nála, mi a jó és mi a rossz, és hogy ezt a tudását az Úr ővele a katolikus Egyházon keresztül közli, és az Egyház által adja meg neki a kegyelmeket ahhoz, hogy ezen igazságok szerint éljen.

Aki olyanokat mond, hogy ő „katolikus, de...”, az nem katolikus. Legfeljebb kaotikus. Vagy ökumenikusan nem korrekt kifejezéssel élve: eretnek. Ami azt jelenti, hogy válogató, tehát válogat a katolikus hitigazságok és erkölcsi parancsok között. De akkor nem Istent követi, hanem önmagát – szóval megtért katolikus hívőről van szó? Aligha. Hiszen a megtérés pont arról szól, hogy többé nem én akarom meghatározni, mi a jó és mi a rossz, hanem elfogadom, hogy Isten teremtménye vagyok, nem pedig egy kisisten. Nem akarok többé isten lenni sem a magam életében, sem másokéban.

Sík Sándor piarista atya írta Hiszek c. versében az alábbiakat:

„Hiszek, és hitem súlyos és kemény.

Nem tünde tan, nem pille vélemény.

Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:

Igen és nem, kereken, magyarán.

Semmi csűrés és semmi csavarás,

Ínyeskedés és köntörfalazás:

Hiszem és vallom, szeretem és élem,

Amit az Egyház hinni ád elébem.

Ebben a hitben élek és halok:

Katolikus vagyok.”

Ezt jelenti katolikusnak lenni. Nem csűrni-csavarni a Biblia szavait, a dogmákat vagy az erkölcsi parancsokat, amíg ki nem jön az, hogy Isten szerint is rendben vannak az aljas bűneim és a nagyravágyó, vétkes kívánságaim. Tudjátok, mint a viccben: a legszebb szó a mama, mert ha elveszünk belőle egy betűt és kicserélünk hármat, az jön ki belőle, hogy sör. Körülbelül így működik a feminista teológusnők, a cicafiúsan affektáló expapok és úgy általában minden modernista hamis próféta okoskodása, akik katolikus címkével a homlokukon influenszerkednek, de valójában csak a pokolba rántják mindazokat, akik velük csiklandoztatják a fülüket.

Ne feledjük G. K. Chesterton frappáns figyelmeztetését: „Ne legyél annyira nyitott elméjű, hogy kiessen az agyad!” Ha egy mai teológus bele tudja látni a mamába a sört, akkor lehetséges, hogy nem az elmúlt kétezer év hittudósai voltak teljes tévedésben, hanem egyszerűen csak ez a figura akarja legitimizáltatni Istennel és az Egyházzal a bűneit, mert nincs benne annyi tisztesség, hogy ha már nem hisz és nem akar erkölcsösen élni, akkor angolosan távozzon a katolikusok köréből és alázattal befogja a száját.

Kép: Victor Orsel – Jó és rossz (részlet)