Miért jut pokolra, aki fogamzásgátlást használ vagy komoly ok nélkül tcst-zik?
Kényes téma ez a katolikusok között is, és a legtöbben ezen szoktak kiakadni, akik a blogomat olvassák. Ugyanis sok pap is azt tanítja manapság – szembemenve a pápai megnyilatkozásokkal és a katekizmussal is –, hogy a nem abortív fogamzásgátlás (pl. óvszer) nem bűn. Arról pedig még a kisebbség kisebbségének sincs általában fogalma, hogy a tcst-hez is súlyos ok kell, az nem elég, hogy meguntam a kisgyerekes anyaságot három szülés után, vagy karriert akarok építeni stb. Ezen sajnos nincs mit csodálkozni, hiszen már kétezer éve is így írt Szent Pál:
„Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4,1-5)
A papok ezekről már nem prédikálnak (tisztelet a kivételnek), de ha valaki meg is ismeri az Egyház tanítását a gyermekvállalással kapcsolatban, bőven talál olyan papokat, akikkel a fülét csiklandoztathatja, meg kitalálhat mindenféle borzalmas szcenáriót, hogy micsoda tragédia lenne, ha betartaná ezt a tanítást ő vagy a világ.
Pedig az Egyház álláspontja világos.
A fogamzásgátlás minden esetben tilos:
„A házastársak szándékának helyessége nem igazolja erkölcsileg elfogadhatatlan eszközök használatát (például a közvetlen sterilizációt vagy a fogamzásgátlást).”
„A házasságról szóló emberi és keresztény tanítás ezen alapeszméire támaszkodva újból ki kell jelentenünk, hogy mindenképp vissza kell utasítanunk a már megkezdett nemi aktus direkt megszakítását, s méginkább a közvetlen abortuszt (még akkor is, ha gyógyítás céljából történt), mint a gyermekek számának törvényes szabályozási módját. (Cathecismus Romanus. i. h. – Casti connubii enciklika – GS 51)
Hasonlóképp elítélendő mind a férfiak, mind a nők akár időleges, akár végleges szándékos sterilizálása.
Ugyanígy elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye.
A következő érveket sem lehet felhozni a házasélet szándékos terméketlenné tételének érvényesítése mellett: »két rossz közül a kisebbet kell választani« , vagy: »ezek az aktusok egységet alkotnak a korábbi és a későbbi termékeny aktusokkal, s ezért részesei azok erkölcsi jóságának«. Mert igaz ugyan, hogy néha szabad eltűrni a kisebb erkölcsi rosszat egy nagyobb elkerüléséért, vagy hogy egy nagyobb jót meg ne akadályozzunk, de sohasem szabad, még a legsúlyosabb okok mellett sem rosszat tenni, hogy abból jó következzék. Tudniillik olyat akarni, ami természeténél fogva megszegi az erkölcsi rendet, s ezért az emberhez méltatlannak kell ítélnünk, jóllehet azért történik, hogy egyes emberek, családok vagy az emberi társadalom javát megmentsük vagy előmozdítsuk. Ezért mindenképpen téved az, aki a házas élet egészében előforduló termékeny aktusokkal igazolhatónak véli a szándékosan terméketlenné tett aktusokat, amelyek természetüknél fogva erkölcstelenek.”
„Mivel a fogamzásgátlás közvetlenül ellenkezik az élet továbbadásával, elárulja és meghamisítja azt az odaadó szeretetet, mely a házastársi egyesülés sajátja: »manipulálja az odaadás teljességét«, és ellenkezik Isten szeretetének a házastársakra vonatkozó tervével.”
„Az Egyház állandóan tanította, hogy a fogamzásgátlás, azaz a szándékosan terméketlenné tett aktus bűnös cselekedet. Ezt a tanítást definitívnek és változtathatatlannak kell tekinteni.
A fogamzásgátlás súlyosan ellenkezik a házassági tisztasággal; ellentmond mind az élet továbbadásának (a termékenységnek) mind a házastársak kölcsönös odaadásának (az egyesülésnek); megsebzi igaz szeretetüket és tagadja Isten szuverén hatalmát az emberi élet továbbadása fölött.”
„Sorra véve az egyes támadásokat, Tisztelendő Testvérek, melyeket a házasság java ellen intéznek, először a gyermekről szólunk. A gyermeket sokan vakmerően a házasság kellemetlen terhének nevezik, melytől a házastársaknak óvakodniuk kellene, de nem a tisztességes önmegtartóztatással, amely mindkét házastárs beleegyezésével a házasságban is megengedett, hanem a természettel való visszaélés által. Vannak, akik ezt a bűnös kedvezményt azért igénylik, mert irtóznak a gyermektől, és érzéki vágyaikat teher nélkül akarják kielégíteni. Vannak, akik azt hajtogatják, hogy nem tudnak önmegtartóztatásban élni, a gyermeket viszont önmaguk vagy a feleségük állapota, vagy a család gazdasági viszonyai miatt nem vállalhatják.
Pedig semmiféle ok, még a legsúlyosabb sem teheti természetessé és tisztességessé azt, ami önmagában természetellenes. A házastársi jog gyakorlása ugyanis természeténél fogva a gyermeknemzésre irányul, tehát a természet ellen vétenek és ocsmány, s benső lényegében tisztességtelen dolgot tesznek, akik annak természetes célját és hatását meghiúsítják.
Ezért nem csoda, hogy az Úristen a Szentírás tanúsága szerint különös szigorral üldözi ezt a gyalázatos bűnt, s néha halállal is büntette, amint Szent Ágoston mondja: »Tiltott módon és erkölcstelenül él a feleségével, aki a gyermek fogamzását megakadályozza. Ezt tette Onán, Júda fia, és Isten megölte miatta.« (De conjugiis adulterinis 2,12.)
Mivel egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztény tanítástól eltérve újabban nyíltan mást hirdetnek e tárgyban, a Katolikus Egyház, amelyre maga Isten bízta az erkölcs épségének és tisztaságának védelmét, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában, a házasság tisztaságának e rút szennytől való megőrzése céljából, isteni küldetésére hivatkozva általunk fölemeli hangos szavát és ismét kinyilvánítja: A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el.
Legfőbb apostoli tekintélyünknél fogva, s a gondjainkra bízott lelkek üdvéért való aggodalomból figyelmeztetjük a gyóntató és lelkipásztorkodó papokat, hogy híveiket Istennek e súlyos törvénye felől ne hagyják megtévedni, s méginkább hogy ők maguk óvakodjanak az effajta hamis véleményektől, s azokkal semmiképpen egyet ne értsenek. Ha pedig – amitől Isten óvjon – egy gyóntató vagy lelkipásztor maga viszi ezekbe a tévedésekbe a rábízott híveket, illetve helyesléssel vagy hallgatással megerősíti őket tévedésükben, az tudja meg, hogy a legfőbb Bírónak tartozik szigorú számadással hivatásának elárulása miatt, s vonatkoztassa magára Krisztus szavait: »Vakok ők és vakok vezetői. Ha pedig vak vezet világtalant, mindketten verembe esnek.« (Mt 15,14)”
Természetes családtervezéshez komoly okok kellenek:
„Ha tehát komoly indokok szólnak amellett, hogy szünet legyen a gyermekek születése között (ez az indok lehet a szülők testi vagy lelki állapota, vagy külső körülmények), az Egyház azt tanítja, hogy szabad a házasoknak követni a szervezetben adott periódusokat, csak azokban az időszakokban élvén a házaséletet, amikor a fogamzás lehetősége szünetel, s így oly módon szabályozhatják a születést, hogy az előbb kifejtett erkölcsi tanítást nem sértik meg.”
„(...) a férj és feleség ilyen életvitelének erkölcsi megfelelőségét aszerint kell megerősíteni vagy elutasítani, hogy a szándékuk azoknak az időszakoknak az állandó megtartására megfelelő erkölcsi bizonyossággal bíró okokra alapozott-e, vagy sem. Az a puszta tény, hogy a férj és feleség nem sérti az aktus természetét, és a gyermeknek, aki az elővigyázatosságuk ellenére születhet, az elfogadására és felnevelésére is készek, még önmagában nem elegendő a szándékuk becsületességének és a motivációik kifogástalan erkölcsösségének garantálására.
Ennek oka az, hogy a házasság kötelezi a feleket egy olyan életállapotra, amely még ha bizonyos jogokkal fel is ruház, egyúttal magára az állapotra vonatkozó pozitív cselekmény végzését is megköveteli. Egy ilyen esetben az általános elv úgy alkalmazható, hogy a pozitív aktus elhagyható, ha súlyos indítékok, amelyek függetlenek az aktust elhagyni kényszerülők szándékától, egyértelművé teszik, hogy az aktus elvégzése nem kivitelezhető, vagy bizonyítják, hogy nem követelheti az aktust egyenlő joggal a kérvényező - ezesetben az emberiség.
A házassági szerződés, amely felruházza a házaspárt a természetes hajlam beteljesítésének jogával, az élet egy adott állapotába helyezi őket, nevezetesen, a házasság állapotába. Mármost a házaspárokra, akik az állapotuknak megfelelő cselekménnyel élnek, a természet és a Teremtő rábízza az emberiség fenntartásának feladatát. Ez az a jellemző szolgálat, ami az állapotuk sajátos értékét, a bonum prolis-t adja. Az egyén és társadalom, a nép és az Állam, maga az Egyház, a létében függ, Isten által alapított rend szerint, a termékeny házasságoktól. Éppen ezért, elfogadni a házas állapotot, folyamatosan élni az ennek az állapotnak megfelelő és csakis benne törvényes képességgel, egyúttal súlyos ok nélkül kibújni annak elsődleges feladata alól, bűn lenne magával a házas élet természetével szemben.
A súlyos indítékok, mint amilyenek azok, amelyek nemritkán orvosi, fejlődéstani, gazdasági és társadalmi ún. "indikációkból" erednek, felmentést adhatnak a férjnek és feleségnek a kötelező, tevékeny adósság alól, hosszú időre, vagy akár a házasélet teljes időtartamára is. Ebből következően a természetes terméketlen időszakok használata törvényes lehet erkölcsi szempontból: és törvényes is az említett körülmények esetén. Amennyiben azonban ésszerű és igazságos ítélet alapján nem állnak fenn ilyen súlyos okok vagy személyes vagy külső körülmények következtében, annak szándéka, hogy a házasságuk gyümölcsözőségét elkerüljék, miközben az érzékiségük teljes kielégítését folytatják, csakis az élet hamis értékelésének, és józan etikai elvektől idegen indítékok eredménye lehet.”
A fentiek után biztosan ki lehet jelenteni, hogy a fogamzásgátlás használata és a kellő ok nélküli tcst-zés halálos bűn. Azonban mi van azokkal, akik katolikus létükre mégis kötik az ebet a karóhoz és azt mondják, a nem abortív fogamzásgátlás megengedett, vagyis akkor tcst-znek, amikor csak akarnak?
Valószínűleg a pokolra fognak jutni.
Pokolra? Ezek miatt? A pokol nem gyilkosok, rablók, nemi erőszakolók, diktátorok jussa?
Nem csak.
Ugyanis a mennybe jutás feltétele nem az, hogy bűbájos legyen a stílusunk, vagy hogy több jót tegyünk, mint rosszat. A látványos szerepvállalások se mentesítenek a kényelmetlen parancsok betartása alól.
Éva azért bukott el, mert megevett egy gyümölcsöt, amelytől Isten eltiltotta. A lényeg nem a gyümölcsön vagy az óvszeren van, hanem a lelkületen, amely ezekhez vezet minket Isten határozott parancsa ellenére is. Vagyis a gőg, a „jobban tudom” szelleme és a bizalmatlanság.
Krisztus azt mondta: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” (Jn 14,21) Vagyis aki nem teljesíti, vagy legalábbis nem igyekszik teljesíteni Isten parancsait, az nem szereti Őt. Isten pedig úriember, nem erőszakolja rá Magát senkire. Ha nem szeretjük, ha nem bízunk Benne, akkor Ő udvariasan távozik a lelkünkből (a halálos bűn kioltja bennünk a megszentelő kegyelmet) és nem vesz fel Önmagához a mennybe a halálunk után.
Aki azt mondja az Egyház biztos tanításának az ellenére is, hogy Isten biztosan nem várhatja el tőlünk, hogy ne használjunk fogamzásgátlást, vagy tcst-vel is csak súlyos ok esetén igyekezzünk elkerülni a gyermekáldást, mert ilyen vagy olyan rossz következne belőle, ha több gyerek születne, az nem bízik Istenben, tehát nem szereti Őt. Gőgös: úgy gondolja, Istennél és az Egyháznál jobban tudja, hogy neki, a gyerekeinek vagy az emberiségnek mi lenne a jó.
Krisztus azért jött el, hogy helyreállítsa az ember Istenbe vetett bizalmát. Egész élete és halála arról szól, hogy elhitesse velünk, Isten szeret minket. Hogy ne a bűnökben és az önzésben keressük a boldogságot, hogy ne a Sátánt kövessük, hanem merjük rábízni magunkat a mi Teremtőnkre és Neki engedelmeskedjünk, Vele éljünk, Őt szolgáljuk, és így a mennybe jussunk.
Amikor valaki katolikus létére, az Egyház tanításának ismeretében úgy dönt, hogy fogamzásgátlást használ vagy kellő ok nélkül bújik ki az oltárnál tett esküje alól, hogy vállalja a gyermekeket, azzal teljes tudatossággal Isten ellen lázad. Mégis hogyan akar ezek után megmaradni a megszentelő kegyelemben és a mennybe jutni, ami az Istennel való örökké tartó legintenzívebb közösséget jelenti?
