Hogy lehet megélni egy fizetésből nagycsaládosként?

A legtöbben azt hiszik, nem lehet egy fizetésből megélni Magyarországon, legfeljebb csak a felső tízezernek. Én is ezt gondoltam régebben. Egy olyan családot se ismertem, ahol az anyuka nem dolgozik, ha már nagyobbak a gyerekei. Talán a dédszüleim nemzedéke volt az utolsó (1910 körül születtek), akiknél még a háztartásbeli anya volt a normális.

Épp ezért, mikor arról írok, hogy jó lenne, ha az anyák nem dolgoznának akkor se, ha már óvodába, iskolába járnak a gyerekeik, sokan azt hiszik, ezüstkanállal a számban nőttem fel és a Rózsadombra mentem férjhez, emiatt fogalmam sincs a magyar valóságról. Pedig ez egyáltalán nincs így!

Ezzel az írásommal nem szeretném indiszkrét módon kiteregetni a pénzügyeinket, csak megpróbálni rávilágítani arra, hogy egyáltalán nem igaz az, hogy csak egy szűk réteg tudná eltartani a családját egy fizetésből. 

Az, hogy a férjem, noha csak érettségije meg OKJ-s végzettsége van, és beosztottként dolgozik, mégis el tud tartani minket, nem szerencse. Sok lemondás és tanulás van mögötte. A férjem nagyon sokat olvas pénzügyekről, spórolós és nincsenek magas anyagi igényei.

Jelenleg havonta 400-450 ezer forintot költünk. Az összeg aszerint változik, hogy vannak-e egyedi extra kiadásaink az adott hónapban, vagy sem. De ennél kevesebb kiadásunk is lehetne, ha igazán összébb húznánk a nadrágszíjat.

Hogyhogy csak ennyit költ egy hatfős család? 

Úgy, hogy nincs autónk, nem járunk nyaralni, nem járok fodrászhoz, kozmetikushoz, műkörmöshöz, nem cigizünk. Nem derogál használt ruhát is hordanunk, nem tartunk házikedvenceket, nem Budapesten vagy más nagyvárosban élünk, és nemrég kitörlesztettük a lakáshitelünket. Az is sokat jelent, hogy a házasságunk első éveiben nagyon pici és kényelmetlen albérletekben éltünk (igen, két gyerekkel is), de cserébe tudtunk rakni két lakáskasszát maximális összeggel. Többek között emiatt tudtuk kitörleszteni a házunkat (a másik ok a harmadik és negyedik gyerek után járó lakáshitel-elengedés). Ezen kívül mindegyik várandósságommal sztk-s nőgyógyászhoz jártam és a szüléseknél nem volt fogadott orvosom vagy szülésznőm.

A magyarok jelentős részéhez képest spártaian élünk, a házasságunk első éveiben pedig még spártaiabban éltünk, de érdekes módon eközben egyáltalán nem érezzük úgy se mi, se a gyerekeink, hogy bármink is hiányozna. A havi bevételeink jelentős részét félre tudjuk tenni (állampapír, babakötvény), ha elromlik valami, gond nélkül tudunk újat venni vagy megjavíttatni, és meg tudjuk adni a gyerekeinknek a szükséges különórákat (egy sport és egy hangszer). Amiatt se kell aggódnunk, mi van, ha a férjem kiesik a munkából, vagy hogy mi van akkor, ha épp nem vagyunk GYED-re jogosultak.

Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy lehetett pici albérletbe gyerekeket vállalni, autó, nyaralás, fodrász, cigi nélkül élni, a fővároson kívül létezni, vagy épp sztk-s orvoshoz járni és ügyeletes szülésznőnél szülni?

Hadd kérdezzek vissza: hogy lehet megtakarítások nélkül, adósságokat nyögve, kényszerből munkába állva, a gyerekeket elhanyagolva élni?

Nem szeretnék senkit se bántani. Tudom, hogy sokan vannak, akik tényleg nem tudnának megélni egy fizetésből. De azok is sokan vannak, akik igen, és mégis talán még két fizetésből is alig jönnek ki, mert ostobán és öntelten kezelik a pénzt. Ezt nem én mondom, hanem egy pénzügyi szakértő, aki nagyon pontosan rálát arra, hogyan kezelik a magyarok a pénzüket.

Természetesen azt is tudom, hogy nehéz nem így bánni vele, mert fogyasztói társadalomban élünk. A reklámok felesleges költekezésre, a szociális média magamutogató rongyrázásra ösztönöz, és emellett általában semmiféle pénzügyi nevelést nem kapunk sem otthon, sem az iskolában, ráadásul még drága függőségeink is vannak (a felnőtt magyarok 27%-a napi szinten dohányzik!).

Mi a megoldás?

Úgy gondolom, hogy első lépésként meg kell tanulnunk felelősséget vállalni az anyagi helyzetünkért. Nem folyton áldozatszerepben tetszelegni, a kormányt szidni vagy bárki mást, aki miatt szerintünk rossz az anyagi helyzetünk, hanem őszintén magunkba nézni: mi mit csinálunk rosszul, és mit tehetnénk, hogy jobb legyen? Olyan nincs, hogy nem tehetünk semmit és mindig minden mások hibája!

Ezután ki kell törnünk az irigykedésből, a sóvárgásból, és hálás szívűvé kell válnunk. Fel kell ismernünk, hogy a föld lakosságának a többségéhez képest vagy akár a saját nagyszüleinkhez, dédszüleinkhez képest is hihetetlen luxusban élünk. Egyáltalán nem természetes, hogy van vezetékes víz, villany, fűtés stb. Az emberek jó részének a mai napig nem az! 

Át kell alakulnia a gondolkodásunknak. Igazi szívcserére van szükség! Meg kell szabadulnunk az olyan ostoba dogmáktól, hogy „hülye, aki fiatalon vidéken él”, „autó nélkül nem lehet gyereket nevelni”, „minden gyereknek kell saját szoba”, „nekem a nyaralás és a síelés JÁR”, vagy épp „nem lesznek barátai szegény gyerekeimnek, ha nem veszünk meg nekik minden drága kacatot, ami a többieknek van”.

Ha pedig ez a gondolkodásmódváltás sok ima, elmélkedés és bűnbánattartás után megvan, jöhet a tanulás a pénzről, majd az, hogy amit tanulunk, megvalósítjuk a gyakorlatban, és szépen lassan, lépésről lépésre egyenesbe jövünk anyagilag (és még az is lehet, hogy több minden, amiről lemondtunk, visszatérhet az életünkbe).

Úgy vélem, hogy ha valaki őszintén szeretne kevesebbet vagy épp egyáltalán nem dolgozni anyaként, akkor ha nem is azonnal, de pár évvel az életmódváltás után sikerülni fog. Isten maga a Gondviselés, és az esetek többségében a mi rossz döntéseink, bűneink, függőségeink akadályozták csak Őt abban, hogy gondunkat viselhesse anyagilag is.