1930-ig minden keresztény felekezet elítélte a fogamzásgátlást

Írta: Scott Hahn

Kimberly akkor kezdte a szemináriumot, amikor én már a második évet végeztem. Fölvett egy keresztény etikai kurzust, s ekkor valami nagyon különös dolog történt. Én már elvégeztem ezt a kurzust, s tudtam, hogy az osztályt kis csoportokra osztják, amelyek egy-egy erkölcsi kérdéssel foglalkoznak. Megkérdeztem Kimberlyt, melyik témát választotta.

– A fogamzásgátlást – mondta.

– A fogamzásgátlást?! Azt tavaly is lehetett választani, de senki sem élt vele. Tulajdonképpen katolikus probléma. Miért akarsz a fogamzásgátlással foglalkozni?

– Rendszeresen kapok a születésszabályozással kapcsolatos kérdéseket, amikor az abortuszról tartok előadást. Nem tudom, miért, de így van. Ezért arra gondoltam, ez most jó alkalom lenne, hogy utánanézzek, mond-e erről valamit a Biblia, vagy sem.

– Hát, ha olyasmivel akarsz vesződni, ami nem is kérdés, a te dolgod.

Meglepett a dolog, de nem nagyon törődtem vele. Végső soron tényleg se nem árt, se nem használ, ha az ember foglalkozik egy kicsit a fogamzásgátlással. Sejtelmem sem volt arról, mekkora hatással lesz mindez az életünkre.

Pár héttel később az egyik barátom megállított az előcsarnokban:

– Beszéltél a feleségeddel arról, hogy mit talált a fogamzásgátlással kapcsolatban?

– Igazából nem.

– Akkor beszélj. Néhány igen érdekes gondolattal jött elő.

Tekintettel a témára, gondoltam, jobb ha beszélek vele. Megkérdeztem Kimberlyt, mi érdekesre bukkant a fogamzásgátlással kapcsolatban. Elmondta, hogy 1930 előtt valamennyi keresztény egyház egységes álláspontot képviselt: a fogamzásgátlás minden körülmények között rossz.

– Lehet, hogy ilyen sokáig tartott a katolicizmus utolsó csökevényeinek az eltüntetése.

– De tudod, milyen érvek alapján ellenezték a fogamzásgátlást? – folytatta Kimberly. – Komolyabb okuk volt rá, mint gondolnád.

Be kellett vallanom, hogy nem ismerem az érveiket. Kimberly megkérdezte, volna-e kedvem elolvasni egy könyvet a tárgyban – s átnyújtotta John Kippley Születésszabályozás és a házassági szövetség című könyvét (mely azóta átdolgozva Nemiség és a házassági szövetség címen jelent meg). Én szövetségi teológiára szakosodtam. Azt hittem, rendelkezem minden könyvvel, amelynek címében ott van a „szövetség" szó, így ez hiúságomban sértett.

Láttam, hogy a Liturgical Press adta ki. Na, gondoltam, ez a fickó katolikus! Pápista! Mit lopott el vajon a szövetség protestáns fogalmából? Kíváncsi lettem, mit mond. Leültem, és hozzáfogtam a könyvhöz.

„Nem, ez nem lehet igaz! – gondoltam olvasás közben. – Ez az ember nagyon értelmeseket mond."

Kippley megmutatta, hogy a házasság nem szerződés, mely csupán javak és szolgáltatások cseréjét jelentené; hanem szövetség, melyben személyek cseréje zajlik.

Kippley azzal érvelt, hogy minden szövetségnek van egy olyan aktusa, mely megpecsételi és megújítja azt; és hogy a házassági aktus szövetségi aktus. Amikor a házassági szövetség megújul, Isten arra használja, hogy új életet adjon általa. Aki a házassági szövetség megújításakor akadályozza az új élet megfoganásának lehetőségét, ugyanazt teszi, mintha a földre köpné a magához vett Eucharisztát.

Kippley megmutatta, hogy a házassági aktus egyedülálló módon szemlélteti a szövetség hatalmas életadó szeretetét. Az összes többi szövetség is jelzi és közli Isten szeretetét, de csak a házassági szövetségnek sajátja, hogy a Szeretet annyira valóságos és hatalmas, hogy életet közöl.

Amikor Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, először is azt parancsolta nekik, hogy legyenek termékenyek és sokasodjanak. Azért, hogy Istent – az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, az Isteni Család hármas egységét – tükrözzék vissza. Így amikor ketten eggyé lesznek a házasság szövetségében, annyira valóságosan lesznek „eggyé", hogy kilenc hónappal később nevet adhatnak neki! A gyermek szövetségük egyesítő erejét testesíti meg.

Kezdtem érteni, hogy minden alkalommal, amikor Kimberlyvel házassági aktust végzünk, valami szent dolgot művelünk. És minden alkalommal, amikor fogamzásgátlással akadályozzuk a szeretet életadó erejét, valami profán dolgot művelünk. (A definíció szerint ha valamely szent dologgal közönségesen bánunk, profanizáljuk.)

A könyv nagy hatást tett rám, de mélyen hallgattam róla. Kimberly megkérdezett, milyennek tartom; azt mondtam, érdekes. Aztán láttam, hogy szép sorjában előszedegeti a kedvenceimet – a legjobbak és legokosabbak közül néhányan megváltoztatták a véleményüket!

Aztán fölfedeztem, hogy a reformátorok – Luther; Kálvin, Zwingli, Knox és a többiek is – mind ugyanarra az álláspontra helyezkedtek ebben a kérdésben, mint a Katolikus Egyház.

Egyre jobban összezavarodtam. A Római Katolikus Egyház egyetlen „felekezetként" az egész világon egyedül állt ennek a rendkívül népszerűtlen igazságnak a bátor és egységes tanításával. Nem tudtam, mit kezdjek a ténnyel. Vak tyúk is talál szemet – folyamodtam hát családunk régi mondásához; vagyis kétezer év után a Katolikus Egyháztól elvárható, hogy valamiben igaza legyen.

Katolikus igazság vagy sem, de igazság volt. Kiszórtuk hát a fogamzásgátlókat, amiket használtunk, és új módon kezdtük az Úrra bízni családi terveinket. Először pár hónapig a természetes családtervezést alkalmaztuk. Azután úgy döntöttünk, ha Isten jónak látja, hogy megáldjon minket, nyitottak vagyunk az új életre.

*

Írta: Kimberly Hahn

Mindjárt az elején keresztény etikából kellett megbirkóznom a fogamzásgátlás kérdésével. E téma nem foglalkoztatott mindaddig, amíg be nem kapcsolódtam az életvédő munkába. A születésszabályozás több okból is állandóan problémaként bukkant föl. Protestáns léven, nem volt olyan barátom, aki ne élt volna a fogamtásgátlással. Engem arra tanítottak, hogy a fogamzásgátlás alkalmazása ésszerű, felelős keresztény magatartás. A házasság előtti tanácsadáson azt kérdezték meg tőlünk, milyen születésszabályozási módszert akarunk alkalmazni, nem azt, hogy akarjuk-e alkalmazni, vagy sem.

Az első nap a fogamzásgátlással foglalkozó kis csoport rövid összejövetelt tartott a tanterem végében.

– A katolikus állásponttal nem kell törődnünk – ragadta magához valaki a kezdeményezést –, mert annak, hogy a katolikusok ellenzik a fogamzásgátlást, két oka van csak. Az egyik, hogy a pápa nem nős, így nem kell együtt élnie a következményekkel. A másik pedig: azt akarják, hogy a lehető legtöbb katolikus legyen a földön.

– Ezzel érvel a Katolikus Egyház? – vágtam közbe. – Nem hinném.

– Hát akkor nézz utána!

– Utána is nézek. – S nekifogtam.

Először azt néztem meg, hogy Istennek milyen a természete és mit jelent számunkra mint házastársaknak az istenképiségre szóló meghívás. Isten – Atya, Fiú és Szentlélek – a maga képére és hasonlatosságára teremtette a férfit és a nőt, és megáldotta őket a házasság szövetségében, megparancsolván, hogy legyenek termékenyek és sokasodjanak, betöltvén a földet és uralmuk alá vonva minden teremtményt, Isten dicsőségére (vö. Ter 1,26–28). A férfi és a nő a három isteni Személy totális önátadó szeretetben kiáradó egységének tökéletes képére teremtetett. Isten a Noéval és családjával kötött szövetségében megismételte ezt a teremtő parancsot, hogy legyenek termékenyek és sokasodjanak (vö. Ter 9,1). Így a bűn léte nem változtatott azon, hogy a házaspárok a nemzés révén Isten képének visszatükrözésére hivatottak.

Szent Pál tisztázta, hogy az Újszövetségben a házasság a Krisztus és az Egyház közötti kapcsolat képének rangjára emeltetett. (Ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy a házasság tulajdonképpen szentség.) A szeretet valóságos életadó ereje által Isten képessé tette a házaspárokat, hogy visszatükrözzék Isten képét, akiben kettő egysége hárommá lett. Föltettem magamnak a kérdést: lehetővé teszi-e a fogamzásgátlás – mely szándéka szerint gátolja a szeretet életadó erejét, miközben élvezzük a házassági aktus nyújtotta egységet és örömöt – a hitvesemnek és nekem, hogy teljesen önátadó szeretettel tükrözzük vissza Isten képét?

Másodszor, megvizsgáltam, mit mond a Szentírás a gyermekekről. Az Ige tanúsága megsemmisítő volt! Valamennyi idevágó vers csakis és kizárólag mint áldásról szól róluk (Zsolt 127; 128). Nincs olyan kitétel, mely arra figyelmeztetne, hogy a gyermekre fordított energia nem térül meg. A kinyilatkoztatás nem mondja, hogy áldás lenne azon a férfin vagy nőn, aki tökéletes időközt tart a gyermekek között; vagy azon a házaspáron, amelyik ideális ideig vár, mielőtt vállalná a gyermekek terhét; vagy azon a férjen és feleségen, aki minden egyes gyermekénél megtervezi, mikor foganjon. Ezek olyan gondolatok, amelyeket a médiából, az iskolában és a szomszédságtól tanultam, de nem Isten Igéjére támaszkodnak.

A termékenységet a Szentírás nem betegségnek tekinti, amelyet mindenáron kerülni kell, hanem nagyra tartja és ünnepli. És bár nem találtam olyan verset, amely negatív véleményt fogalmazna meg a kis családban élőkről, nem kétséges, hogy a nagyobb családok – számos szakasz szerint – Isten fokozott áldása kiáradásának jelei. Isten az, Aki megnyitja és bezárja az anyaméhet, és ha életet ad, azt csakis áldásnak tekintik. Végeredményben Istennek a házasságokkal kapcsolatos terve az „Istentől kapott ivadék" (Mal 2,15). A gyermekeket úgy jellemzi, mint „nyilak a harcos kezében... boldog ember, ki megtölti azokkal tegezét" (Zsolt 127,4.5). Ki megy csatába mindössze két vagy három nyilvesszővel, ha teli tegezzel is mehet?! Föltettem magamnak a kérdést: a fogamzásgátlással azt tükrözzük-e vissza, ahogy Isten látja a gyermeket, vagy azt, ahogy a világ látja a gyermeket?

A harmadik volt Jézus Krisztus uralmának a kérdése. Evangéliumi protestánsként Scottal nagyon komolyan vettük Krisztus uralmát az életünk fölött. Ami a pénzt illeti, rendszeresen fizettük a tizedet, akkor is, ha szűkösen álltunk anyagilag, mert jó sáfárai akartunk lenni a pénznek, amit ránk bízott. Újra és újra láttuk, hogy az Úr azon túl elégíti ki az igényeinket, amit mi adunk neki. Ami az időt illeti, tiszteletben tartottuk az Úr napját, félretéve a tanulást – számunkra ez volt a munka –, akkor is, ha hétfőn vizsgáztunk. Az Úr sokszorosan megáldott minket ezért a pihenőnapért, és kiválóan vettünk minden hétfői vizsgát. Ami a talentumokat illeti, vállaltuk, hogy folyamatosan végzünk szolgálatot az Úrnak, és boldogan vettük magunkra a tanuláson túl a szolgálat terhét is. Hitünket és házasságunkat igen erősítette, hogy e szolgálat eredményeként Isten áldását láttuk sokak életén.

Hát a testünk? A termékenységünk? Krisztus uralma idáig terjedne? Akkor a 1Kor 6,19-20-ban ezt olvastam: „Nem vagytok a magatokéi. Nagy volt a váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben." Nem isteni, hanem amolyan amerikai gondolkodásmód volt talán, hogy úgy véltük, nekünk kell szabályozni, mikor szülessenek a gyermekeink, mintha mi tudnánk a legjobban. Föltettem magamnak a kérdést: az, hogy fogamzásgátlást alkalmazunk, Jézus Krisztus uralmának hiteles megélését bizonyítja-e?

Negyedszer, mit akar Isten Scottól és tőlem? Tudni akartuk, mit akar Isten az életünkkel, és aszerint akartunk élni. Hasznos szellemi táplálékot nyújtott ehhez egy szentírási szakasz, a Róm 12,1–2: ,,Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemetek hódolata. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes."

Pál rámutatott, hogy az önmegtagadó élet Isten Irgalmát feltételezi – senki nem kívánja tőlünk, hogy a saját erőnkből éljünk ilyen életet. Felajánlhatjuk saját testünket a hódolat áldozatául – a szellemi létnek testi oldala is van. Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy áldozatunk Isten akarata szerint való, ennek egyik kulcsa, hogy megfelelő különbséget tegyünk a világtól kapott üzenetek és Isten igazságai között. Ez azt jelenti, hogy lelkileg tevékenyen meg kell újulnunk Isten Igéjében. A fogamzásgátlással kapcsolatos tanulmányaim pedig jórészt éppen erre késztettek – elgondolkodtattak a Szentírásról, amely más képet fest, mint a zajos világ.

Scottal magunkat már elköteleztük egymásnak és az Úrnak. A kérdés az volt, rábízhatjuk-e Istenre annak a megtervezését is, hogy mekkora legyen a családunk, a gyerekek közti korkülönbség. Fogja-e tudni, mit bírunk anyagilag, érzelmileg és lelkileg? Vannak-e forrásai, amivel képessé tehet minket, hogy több gyermeket neveljünk, mint amennyire szerintünk képesek vagyunk?

A lelkem mélyén tudtam, hogy amivel küszködök, az – Isten tökéletes szuverenitása. Egyedül Isten ismerte a jövőt és azt, mi válik leginkább családunk és tőle kapott ivadékaink javára, akiket nekünk szánt. Ő mindig másképp bizonyult hűségesnek. Tudtam, rábízhatjuk, hogy legyen elég hitünk gondjaira bízni életünknek ezt a területét; hogy éltesse bennünk a reményt, hogy e látomás része mindannak, amit Ő gondolt el az életünkről; és hogy mindenkor kiárassza ránk szeretetét, általunk pedig a gondjainkra bízott drága lelkekre. És végső soron ismertem sok olyan párt a szemináriumban, akik „megtervezték", mikor jöjjenek a gyermekek, de Isten persze másképp időzített. Kellett, hogy radikálisan – fogamzásgátlás nélkül – bízzunk Benne a gyermekáldást illetően. Mondanom sem kell, én meg voltam győződve erről; de a házasság két ember ügye, és ezeket a gondokat és kérdéseket Scottnak is föl kellett vetnem.

Amikor Scott egyik este vacsoránál megkérdezte, hogy állok a fogamzásgátlás témájával, elmondtam neki, amit tudtam. Aztán megkértem, olvassa el John Kippley Szüetésszabályozás és a házassági szövetség című könyvét. Scott látta, hogy legfontosabb érveim ebből a könyvből valók; de azt is megértette, hogy Kippley a házasságnak mint szövetségnek a gondolatával magyarázza a fogamzásgátlás erkölcstelen voltát.

Kippley egy hasonlattal élt. Az ókori Rómában az emberek egy-egy dőzsölés után, hogy elkerüljék tettük következményeit, kihányták az éppen elfogyasztott ételt. Hasonlót tesznek azok a házastársak is, akik úgy élvezik a házassági aktust, hogy közben gátolják szövetséget megújító aktusuk életadó erejét. Mindkét cselekedet ellentétes a természettörvénnyel és a házassági szövetséggel.

Kippley-nek a Katolikus Egyházat képviselő álláspontja szerint a házassági aktus elsődleges célja a gyermekek nemzése. Amikor egy házaspár szándékosan gátolja ezt, a természettörvény ellen tesz. Saját házassági szövetségének megújítása ellen cselekszik, meghazudtolva, hogy elkötelezte magát a teljes, kölcsönös önátadásra.

Most már értettem, miért ellenzi a Római Katolikus Egyház a fogamzásgátlást, de tisztázni kellett még a természetes családtervezés kérdését. Ez nem egyszerűen katolikus születésszabályozás?

Az 1Kor 7,4-5 beszél olyan időszakokról, amikor a házastársak tartózkodhatnak a nemi kapcsolattól, hogy az imádságnak éljenek, aztán térjenek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértse őket. A Humanae vitae olvasásakor elismerésre késztetett az Egyháznak a fogamzásgátlással kapcsolatos megértő kiegyensúlyozottsága. Benne van, hogyan gyakorolható a házassági aktus Istennek tetsző módon. Van tehát egy isteni út a házassági aktus megtapasztalására és komoly körülmények között az önmegtartóztatás körültekintő gyakorlására a kölcsönös termékenység idején.

Ahogy az étkezésben is lehetnek időszakok, amikor üdvös a böjtölés, ugyanúgy az imádság érdekében a házassági aktustól való tartózkodás is üdvös lehet egyes időszakokban. Mégis, a csodáktól eltekintve, az ember legtöbbször alig bírja ki a böjtölést. A természetes családtervezés mintha valami nehézséget írt volna elő nem pedig az általános egészségünk érdekében szedett napi vitamint.

(...)

Scott, amikor vele is megbeszéltem ezt, bevallotta, hogy neki is bűntudata van a fogamzásgátlás miatt; mégis azt javasolta, egyelőre csak tegyük félre a fogamzásgátlót, hogy kéznél legyen, ha meggondolnánk magunkat. Úgy éreztem, ez túl nagy kísértés lenne, hogy visszatérjünk a bűnös gyakorlathoz. Így aztán együtt kiszórtuk a fogamzásgátlót, és új horizontról kezdtük Istenre bízni életünket és a gyermekáldást.

Forrás: Scott és Kimberly Hahn – Minden érv Rómába vezet 37–41., 47–55. o. (Szent István Társulat, 2015)

Kép: Scott és Kimberly Hahn gyermekeikkel és unokáikkal (f)