Túlzó elvárások ellen a lelki életben

Nem csak a túlzott lazaság, de az irreális szigor és az elrugaszkodott elvárások is ártalmasak a lelki életben és sok keserűséget okozhatnak, kétségbeesésbe taszítva minket az istenkapcsolatunk és a szentté válásunk tekintetében. Remélem, ez az idézet segít eloszlatni nehány tévedést. A témában ajánlom még Simon Gábor atya videóját végig a 13. perctől. 

Írta: Müller Lajos SJ

A negatívum a bűnnek, a hibának elkerülése. Itt is megvannak az emberi lehetőség által megvont határok. 

A tökéletes ember nem követ el, – vagy legalább is aligalig követ el teljes öntudatos bűnt. A félöntudatosok is lehető ritkán fordulnak nála elő. 

Minden hibától különös privilégium nélkül, aminőt egyedül a Boldogságos Szűz élvezett, abszolúte mentek nem lehetünk. Ez katolikus igazság. Az Egyház felemeli szavát Pelagius ellen, aki abszolút bűnmentesség lehetőségét tanította. Elítélte a vienne-i zsinaton 1311–12-ben a beghinek és beghardok tévedéseit, akik azt hitték, hogy már itt a földön a tökéletesség oly fokára juthatnak, amely kizárja a hibát s a további haladás lehetőségét.

A tridenti szent zsinat hirdeti, hogy minden ember, ha még olyan szent is, bocsánatos bűnbe esik, s nem csupán alázatból, hanem a valóság miatt mondhatja: „Bocsásd meg a mi vétkeinket.”

Hasonlóképen a tökéletességnek pozitív eleme is: a jócselekedetek gyakorlata, az erényélet fejlődése ugyancsak teremtményi mivoltunkból, bűnbeesett állapotunkból eredő korlátozást szenved. Ez ugyancsak Egyházunk tana, amint ez már a vienne-i zsinatnak előbb idézett döntéséből is látszik. Hasonlóképen elítélte az Egyház Molinost, aki szerint a lélek az ő misztikus halálában már képtelen másként akarni, mint ahogy Isten. Fénelont is elítélte, aki lehetőnek vallotta a léleknek állandó jellegű megmaradását oly magasfokú szeretetben, amelybe semmi – ha mégoly tiszta – önérdek sem keveredik s amely egyedüli princípiuma s motívuma minden szabad cselekedetnek. Mindebből következik, hogy a tökéletesség itt a földön mind a negatív, mind a pozitív elemét illetőleg oly ideál, mely egész teljességében meg nem valósítható. Hiszen maga az Üdvözítő hegyibeszédében az Atyának – kétségkívül – elérhetetlen tökéletességét állítja oda mintának: „Legyetek tehát tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Az emberi tökéletesség tehát voltaképen nem egyéb, mint állandó, állhatatos törekvés a tökéletességre, mint Szent Bernát szépen mondja: „A fáradhatatlan törekvést: haladni s az állandó fáradozást a tökéletességért – tökéletességnek nevezzük.” (Indefessum proficiendi studium et jugis conatus ad perfectionem: perfectio reputatur.) És ismét: „Tökéletességre törekedni annyi, mint tökéletesnek lenni.” (Studere perfectioni esse perfectum est.) Nagyon világos, hogy itt nem valamelyes törekvést értünk, hanem buzgó, kitartó, a lélek energiáit kifejtő törekvést.

Forrás: Müller Lajos SJ – Aszkétika (Korda, 1940)

Kép: Mindszenty bíboros gyóntat

Kapcsolódó:

Tévutak a tökéletességre törekvésben

A szentek helyes követése