Amikor a jó dolgok bálvánnyá válnak
Az alábbi írást April Cassidy blogjáról fordítottam. A tőle való korábbi fordításaimat itt találjátok.
A vámos és a farizeus
Kaylától, aki csodálatos barátnőm és nővérem Krisztusban:
Hallottam már korábban is a mondást, hogy még a jó dolgok is rosszá válhatnak. Például ha túlzásba viszed az adakozást, akkor olyan anyagi helyzetbe kerülhetsz, hogy a saját családodról nem leszel képes gondoskodni. És – bár önzetlen cselekedet volt – ha a házastársadat úgy leped meg egy hihetetlenül csodálatos ajándékkal, hogy nem volt rá pénzetek, anyagi gondokat okozhatsz a családodnak.
Ma viszont szeretnék ennél még mélyebbre evezni. Arról fogok beszélni, hogyan válhat bálvánnyá a különböző meggyőződéseinknek való megfelelés, és hogyan férkőzhet be mindeközben a szívünkbe még egy kis gőg, ítélkezés és megbélyegzés is.
Ahogy fejlődik a hitünk, Isten egyre inkább felfedi Magát előttünk – és mindeközben bölcsességre és különböző meglátásokra teszünk szert az írásból.
Egyikünkre se jellemző, hogy amint elfogadja Krisztust, máris mindent megért, mindennel kapcsolatban új meggyőződésekre tesz szert, eldob minden régi szokást, valamint játszi könnyedséggel megért mindent tévedések nélkül az írásból. Egyszerűen nem így megy ez. Mindegyikünk újszülöttként kezdi és remélhetőleg a további életét azzal tölti, hogy Krisztus példájára növekedjünk és megérjünk.
E folyamat során felfedeztem, hogy bár nagyon is jó irányba haladunk, akkor is megtörténhet, hogy lassan, bármiféle szándék nélkül, letérünk a helyes útról – vagy épp továbbra is azon haladunk, de közben nehéz terheket aggatunk magunkra.
Ezt vettem észre a saját életemben is a keresztény iskolával kapcsolatban.
A férjem és én teljes mértékben meg voltunk róla győződve, hogy az a helyes, ha a helyi keresztény magániskolába küldjük a gyerekeinket abban a megyében, ahol már négy éve éltünk, mikor a legnagyobb fiúnk elkezdte az óvodát. Mindez nem úgy indult, hogy ezt a döntést bárki mással szemben ítélkezve vagy lenézve hoztuk meg, aki más döntést hoz a gyerekei oktatásával kapcsolatban.
Az elmúlt három évben viszont, ahogy láttam, hogyan növekszenek a gyermekeim az Úr szeretetében, hogyan memorizálnak bibliai idézeteket, hogy mennyire védve és táplálva vannak ebben a keresztény környezetben, amely megóvja őket azoktól a tévhitektől és elméletektől, amelyeket a világ elfogadott – egyre inkább az lett az érzésem, hogy mi bezzeg sokkal jobb döntést hoztunk a gyerekeink számára, mint mások.
Természetesen nem kárhoztattam vagy degradáltam senkit azért, mert állami intézménybe adta a gyerekeit, de a szívemben gőgössé váltam amiatt, hogy mi mennyire érett hívők vagyunk, akik HATALMAS anyagi áldozatok árán is követik a meggyőződésüket és a gyerekeik számára a lehető legjobb opciót kínálják.
Azonban idén megváltoztak a körülményeink, megváltozott a környezetünk, megváltoztak a lehetőségeink és megváltozott az anyagi helyzetünk is, és Istenhez kellett kiáltanunk útmutatásért.
Több hétnyi beszélgetés, ima, böjt, RENGETEG tanács kérése után a férjem úgy döntött, hogy a gyerekeink az elkövetkező tanévtől állami iskolába fognak járni.
Én pedig pontosan azzal a hamis bálvánnyal találtam szembe magam, ami olyan észrevétlenül gyökeret vert az életemben. Rájöttem, hogy a félelmeim miatt túl sok bizalmat helyeztem önmagamba és egyáltalán nem bíztam eléggé Istenben. És a rettegésem attól, hogy nem a „legjobbat" cselekszem a gyerekeimmel, azt az érzést kelti bennem, hogy nem vagyunk elég jó keresztények vagy hogy elvesztjük a hitünket.
Legnagyobb meglepetésemre nem én vagyok az egyetlen, akivel ez történt.
- Nemrégiben fültanúja voltam egy hasonló történetnek, amit egy barátom osztott meg. Egy anyuka otthon oktatott – eredetileg azzal a szándékkal, hogy javítson a gyerekei tanulmányain, de keresztény források révén. Végül rájött, hogy gőgös lett tőle és a saját erejéből kontrollálta a félelmeit. Elment a hangja és meg kellett műteni a torkát, ami miatt a gyerekei egy évre állami iskolába kerültek. Ettől nagyon sokat fejlődött és Isten jó pár tanulsággal szolgált neki és a gyerekeinek is az egy év során. Most már újra otthonoktat, de már teljesen más hozzáállással.
- Egy másik nő azt mesélte nekem, hogy ugyanez esett meg vele, csak épp a szoknyaviseléssel kapcsoaltban. Elmondása szerint nem érezte, hogy bárki felett is ítélkezne amiatt, mert nem szoknyában jár – de aztán azt vette észre magán, hogy úgy gondolja, jobb keresztény, mert szoknyában jár. És elkezdte élvezni, hogy felfigyelnek rá és azt gondolják róla emiatt a döntése miatt, hogy radikális keresztény. Az eredeti szándéka az volt, hogy szemérmes öltözködéssel az Úrnak tessen, de aztán néhány más dolog is megjelent a színen.
- Egy másik feleség azt mondta nekem, hogy ez a férje iránti tisztelettel történt meg. A benyomás, amit keltett másoknak ezáltal, kezdett ugyanolyan fontossá válni, mint az, hogy azért tisztelje a férjét, mert ez Isten parancsa a házasságban.
Néha a döntéshozatal, különösen, ha úgy érezzük, hogy a meggyőződésünket követjük, NAGYON önfejűvé tehet.
Arrogánsá válhatunk és azt gondolhatjuk, hogy ahogy teszünk, az az EGYETLEN HELYES módja a cselekvésnek, és ha azzal szembesülünk, hogy valaki másképp tesz, ítélkezünk felette vagy mérgesek leszünk rá.
Ráerőltethetjük másokra a meggyőződéseinket, érveinket és véleményünket, mintha azok tények lennének, és elvárhatjuk tőlük, hogy teljesen egyetértsenek velünk. (Hadd mutassam be egy példával, ez mennyire ostoba dolog. Sámsonnak nem szabadott levágatnia a haját. Ez azt jelentette, hogy az ő példáját minden más férfira rá kellett volna erőltetni azzal a szándékkal, hogy mind tegyék le a nazarénus esküt és egy istenfélő férfinak se szabadott volna levágatnia a haját ezen a földön? Ugye nem?)
Ha elkezdjük azt vizsgálgatni, hogy vajon másoknak mit kéne csinálniuk, és hogy mi mennyivel jobban cselekszünk, mint ők, vagy legyen szó bármilyen más mi/ők különbségtételről – Isten szemében nincs igazunk. A döntéseinket nem szabad arra alapozva meghoznunk, amit akkor látunk, ha körbenézünk. Egyedül csak az alapján hozhatunk döntést, ha fölfelé nézünk és azt vizsgáljuk meg, mit vár tőlünk az Atya.
Isten vezeti az Ő népének szívét. Egyedül Ő a felelős azért, hogy meggyőzzön minket és megítélje a szándékainkat. És ha szemellenző van rajtunk vagy el kell őket távolítani – akkor azok az Ő hatalma alatt állnak, és az Ő parancsa szerint fognak fent maradni vagy esnek le a szemünkről.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha állami iskolába fogjuk küldeni a gyerekeinket. Ha valaki 2013 júniusa előtt rákérdezett volna, azt hallotta volna tőlem, hogy TELJESEN KIZÁRT, hogy ilyesmi történhet. Most mégis itt vagyok, épp az állami iskolai kellékeket nézem át és „utcai ruhákat" rendezgetek, amiket idén használni fogunk egyenruhák helyett.
Ültesd át a fentieket a gyakorlatba:
Készítsd listát mindarról, amiről meg vagy győződve! Tölts egy kis időt azzal, hogy beismerd vagy meggyónd a rejtett vagy titkos ítéleteidet, véleményedet, gőgödet, bálványodat, ami beférkőzött a szívedbe annak ellenére, hogy először csupán csak helyesen akartál cselekedni és Istent követni. Valld meg, majd bánd is meg a bűneidet és menj tovább új, tiszta szívvel!
PEACEFUL WIFE-TÓL:
Ha annak a gondolata, hogy valami nincs jelen az életünkben, komoly félelmet és totális kétségbesést okoz nekünk – minden bizonnyal itt az ideje, hogy megkérjük Istent, segítsen átnézni a motivációinkat, hogy észrevegyük, ha azt a dolgot Krisztus követése és a Vele való bensőséges kapcsolat elé helyezzük.
„Az emberi szív egy bálványgyár." Szinte mindenből képesek vagyunk bálványt faragni! Még jó dolokból is.
- Általában nem a konkrét dologgal van a probléma. Nem arról van szó, hogy a keresztény iskola az, amit MINDIG minden hívőnek biztosítania kell a gyereke számára. Vagy hogy az otthonoktatás vagy az állami iskola az, amit MINDENKÉPP választania kell Krisztus követőjének. A gond azzal van, hogy akarunk-e engedelmeskedni Isten szavának, hajlandóak vagyunk-e a férjünk istenadta vezetésével együttműködni, valamint az indítékainkkal.
Ha azt veszem észre magamon, hogy valami miatt nagyon csalódott vagyok, vagy tele vagyok negatív érzelmekkel – jelnek veszem arra, hogy megvizsgáljam a motivációimat és hagyjam, hogy Isten feltárja előttem az önelégültségemet, bálványimádásomat, gőgömet, önzésemet és túlzott kritikusságomat. Ezen kívül emlékeztet arra, hogy visszatereljem a tekintetemet Krisztusra, mindent teljesen alávessek Neki, meghaljak önmagamnak és élő áldozatul adjam magam Neki. Eljött az ideje, hogy megújított odaadással kijelentsük újra: „Ne az én, hanem a Te akaratod legyen meg!” Ebbe beletartozik az is, hogy megtegyek valamit, amit egyáltalán NEM szeretnék! Teljesen alá KELL rendelődnöm Krisztusnak és Belé kell vetnem a bizalmamat. Ő az egyetlen szilárd alap ebben a világban, amelyre építhetünk. Bármi másnál jobban Utána vágyódni, alárendelődni Neki és a kedvében járni!
A helyzet, amellyel Kayla a nyáron szembesült, hihetetlen lehetőség volt a számára arra, hogy megtanuljon bízni Isten mindenhatóságában. Ő és a férje továbbra is keresztény iskolába szerették volna küldeni a gyerekeiket. Az anyagi helyzetük jelenleg nem engedi ezt meg. A férje úgy dönt, hogy állami iskolába adja a gyerekeket a következő tanévre. Ez a helyzet teszt Kayla hitére nézve. Isten akkor is mindenható, ha Kayla nem ért egyet egy döntéssel vagy nem tetszik neki? Isten képes arra, hogy vezesse a férjét ebben a helyzetben is, amely olyan fontos Kayla számára? Isten még az állami iskolában is mindenható? Elég hatalmas a mi Istenünk ahhoz, hogy ezt az állami iskolában töltött évet fel tudja használni az Ő dicsőségére, valamint Kayla és a gyerekek abszolút javára?
Hála Istennek – Ő VAN ILYEN HATALMAS!
Ez olyasmi, amin Krisztus minden tanítványának keresztül kell mennie a való életben, és dolgozniuk kell a félelmeiken és az érzelmeiken. El kell határozniuk, hogy minden adandó alkalommal megbíznak Istenben és az Ő Igéjében. Hogy miképpen döntenek, az más lehet a különböző emberek esetében, és akár az életük különböző szakaszában is változhat. A kulcs nem az, hogy pontosan mi a döntésünk eredménye, hanem hogy teljesen az Istenre bízzuk magunkat a döntés során, átadva Neki az irányítást, belé helyezve a bizalmunkat és a hitünket.
A mi Istenünk annyira jó!
Kapcsolódó:
