Itthon lenni, ha a gyerekek már óvodába, iskolába járnak
Jelenleg egy harmadikos és két óvodás gyerekem van az egyéves kislányom mellett, ezért tapasztalatból tudom, hogy nagyon fontos lenne, ha az anyák óvodás és kisiskolás gyerekek mellett is otthon lennének.
Igazából hála Istennek nem is egy anyuka van, akit ismerek és így tesz. Még csak nem is kell, hogy különösebben vallásosak legyenek hozzá. Egyszerűen csak szeretik a gyerekeiket, és nem helyezik eléjük se a pénzt, se a karriert, se a szórakozást, se a barátnők véleményét.
Persze tudom, hogy van, aki anyagi okokból nem teheti meg, hogy otthon maradjon, és nem luxus miatt dolgozik házon kívül teljes állásban, hanem tényleg azért, hogy legyen fedél a fejük felett, étel az asztalon és az adósságok törlesztve.
Viszont aki nincs ilyen kényszerhelyzetben, azt arra buzdítanám, hogy maradjon otthon, és le is írom a tapasztalataimat, hogy miért ad rengeteget az intézménybe járó gyerekeimnek is, hogy itthon vagyok.
Nem kell idejekorán intézménybe menniük. Az a tapasztalatom a gyerekeimmel, hogy három és fél-négyéves koruk között van egy nagy fejlődési ugrás az életükben, aminek révén elég érettek lesznek rá, hogy óvodába járjanak. Talán úgy tudnám ezt a dolgot nem szakemberként leírni, hogy kinyílik a személyiségük és az értelmük. Valahogy tágasabb lesz a világuk.
A fiaim nyáriak, a lányaim ősziek. A fiúk betöltött 4 éves kor után kezdték az óvodát szeptemberben (a jegyzőtől lehet kérni felmentést, hogy ne kelljen kiscsoportba járni), a nagyobbik lányom pedig a 4. születésnapja előtt kezdte másfél hónappal, így neki nem is kellett felmentés.
Azt gondolom, rengeteget adott nekik az a plusz egy év, amit itthon, velem tölthettek, és egyáltalán nem lettek tőle antiszociálisak, sőt ez olyan érzelmi biztonságot adott nekik, amelyre alapozhatnak a világban.
A beszoktatás is könnyebben ment így. A nagyobbik fiam és a lányom is olyan volt első naptól kezdve, mintha már évek óta oviba jártak volna. A kisebbik fiamnál volt csak néhány probléma. Mi lett volna vele lelkileg, ha egy évvel korábban kell mennie, mikor még 4 évesen is megviselte kicsit a dolog?
A szobatisztaság is ezerszer egyszerűbb így, mert nem kell hajtanom őket, hogy na most gyorsan szeptember 1-re legyenek szobatiszták, hanem ráérnek akkor, mikor megértek rá, mindenféle időponttól függetlenül. És mire mennek óvodába (majdnem) négyévesen, már stabilan szobatiszták nappal.
A beszédjük miatt is jó még, úgy gondolom, hogy később mennek óvodába, mert sokkal érthetőbben beszélnek négyévesen, mint alig három évesen.
A gyerekorvosunk is azt mondta, hogy jól csinálom, mert a pszichológusok véleménye az, hogy ha négyéves kora előtt megy intézménybe egy gyerek, akkor sérül. Hogy milyen mértékben, az persze sok mindentől függ.
Persze van, aki azt mondhatja, hogy mennyire igényli a gyereke a gyerektársaságot már korábban, de egészen más anyával együtt pár órát gyerektársaságban lenni pl. a játszótéren, mint a nap jó részét az otthon és anya nélkül tölteni.
Tudok olyan gyerekről, aki heti pár nap bölcsődétől megnémult és nem székelt. Olyanról is, akit nem pelenkáztak át időben, és ezért a nemi szerve begyulladt, amivel egy hónapig betegeskedett.
Nyilván vannak olyan gyerekek, akik nagyon élvezik a bölcsődét vagy a kiscsoportot, de ez nem változtat azon, hogy négyéves kor alatt a gyerekeknek általában a legjobb otthon, anyával. Érdemes elolvasni Vida Ágnes pszichológus írását és Chad Ripperger atya gondolatait is a témáról.
Ha elkezd járni egy kisgyerek óvodába, akkor azért fontos itthon maradnunk, hogy elhozhassuk ebéd után. Minek? Nem mindegy, hol alszik? – merülhet fel a kérdés. A válaszom erre az, hogy nem, mert így mi tudunk neki mesélni elalvás előtt, illetve velünk tud uzsonnázni. Ezen kívül ha már a gyerekünk nem alszik délután, akkor nem kell neki ott szenvednie éberen feküdve, hanem ehelyett minőségi időt tud velünk vagy a szintén nem alvó testvéreivel tölteni, amennyiben igényli, vagy nyugodtan tud játszani egyedül.
Az is igaz, hogy az ovisok, legalább az őszi-téli időszakban minimum havonta egy hetet hiányozni szoktak, de inkább többet. Nekem most novemberben például eddig egy hét volt, mikor legalább az egyik ovisom nem volt itthon. Mindig van egy-két anyuka, aki betegen beviszi a gyerekét, úgyhogy a rendszeres betegeskedés garantált. Ilyenkor pedig kell valaki, aki otthon van a gyerekekkel.
A dolgozó anyák óvodás gyerekeiről érdemes elolvasni egy óvónő írását.
Kisiskolás korban azért jó itthon lenni, mert ilyenkor még fontosabb, hogy hamar haza tudjuk hozni a gyerekeket. Meg kell tanulniuk írni, olvasni és számolni. Ebből különösen az írás nehéz. A napköziben nem kapnak a gyerekek olyan figyelmet, mint otthon, hiszen sokan vannak. Még kifejezetten jó képességű, intelligens gyerekeknek is elkél a szülői segítség ilyenkor.
Ismerősök is panaszkodtak erről, és én is azt tapasztaltam, ha egy gyerek napközis, akkor nincs idő semmire. Nekünk fontos, hogy legyen a gyermekeink életében egy sport és egy hangszer. Ha négy után jön haza a fiam és még különórája is van heti háromszor késő délután, mikor gyakorol a hangszerén? Mikor tanul? Mikor játszik? Mikor olvas? És ami a legfontosabb: mikor tölt minőségi időt a családjával?
Jó dolognak tartom az óvodát és az iskolát, és a gyerekeim is szeretik mindkettőt, hála Istennek. De számomra mégis csak fontos, hogy ne az óvoda, az iskola, a barátok legyenek a leghangsúlyosabbak az életükben, hanem az otthon, a szüleik és a testvéreik. Ez pedig nem valósul meg, ha alig vannak itthon. Az üres otthon, ahol szinte csak alszanak az emberek, és hogy a társadalmi közösség fontosabb a családnál, kommunista lázálom, katolikus anyaként nem törődhetek bele. Főleg nem akkor, amikor olyan értékekre és életmódra igyekszem nevelni a gyerekeimet, amit jószerivel csak mi vallunk és élünk, sajnos még az Egyházon belül is.
Egyszerűen amikor a fiam többet napközis volt, minden racionális érv ellenére úgy éreztem, hogy ez így nem normális. Azt éreztem, hogy elveszítettem őt. Pont úgy, mikor elkezdte az ovit és másfél hónapon keresztül ottalvós volt. Ezért hálás vagyok Istennek, hogy meg tudtam oldani, hogy szinte minden nap hazajöhessen két-három órával hamarabb.
Iskolás gyerekeknél a szünetek miatt is fontos, hogy itthon legyünk. Az óvodában van nyáron ügyelet, de az iskolában csak minimális. Legyenek otthon szinte egész napokat teljesen egyedül? Persze beírathatjuk őket többszázezer forintért nyári táborok sorába, de ennél sokkal ésszerűbb megoldás, ha itthon vagyunk. Mert ez a mi dolgunk, anyáké, hogy itt legyünk a gyerekeinknek. Annyira egyszerű lenne ez így, nem?
Emlékszem, én rengeteget voltam egyedül alsós koromban, és annyira rossz volt. Akkor nem is fogtam fel, mert ez volt a természetes, de visszagondolva utáltam az üresen kongó lakást. Féltem, hipochonder és idegeskedő lettem. (Erre a szüleim megromlott viszonya, majd válása is rásegített.) Volt, hogy este egyedül feküdtem le aludni, mikor anyukám délutános vagy éjszakás volt. Egyszer valaki kopogott az ajtón, lementem, kiszóltam, ki az, de nem válaszolt senki. Borzalmasan ijesztő volt.
Én eddig kétszer probálkoztam a napközivel különböző okokból (másodikban és most, harmadikban), de másfél hónap után mindkétszer inkább átszerveztem a családi logisztikát, amint lehetőségem nyílt rá, úgy, hogy a fiam csak legfeljebb egy-két napot legyen napközis az ötből.
Nagyon igaza van a FankaDeli művésznevű rappernek: „Most olyan generációk vannak körülöttünk, – alattunk és felettünk – akiket elhagytak a szüleik: a munkában, az önmegvalósításban és karrierépítésben. Most már nem kulccsal rohangálnak a gyerekek a telepen, hanem kütyüvel. Lehet, hogy ez kívülről nézve jól néz ki, de az igazság az, hogy senki nem foglalkozik ezekkel a fiatalokkal.” Nem szégyen ez a katolikus anyákra nézve, hogy egy rapzenész ennyire jól észreveszi az igazságot, ők meg foggal-körömmel tagadják ezt a tényt, és még szidják is azokat – pl. engem – akik erre felhívják a figyelmüket?
Óvodás- és iskoláskori emlékem is, hogy egyszerűen csak arra vágytam, hogy az anyukámmal legyek és sokat foglalkozzon velem. Amit nem kaptam meg, azt szeretném a gyerekeimnek megadni. Velük lenni, és nem csak testben, de lélekben is. Rájuk figyelni, foglalkozni velük, bevonni a dolgaimba őket, akkor is, ha nincs kedvem vagy ha így lassabban megy minden. Ezért vagyok itthon.
