A nő helye a társadalomban
l. A nő azt a megbecsülést, amelyet élvez, a kereszténységnek köszönheti.
A pogányoknál a nő többnyire rabszolganője volt a férfinak és ugy van ez most is. A legnagyobb elnyomás alatt nyög manapság is. A pogányok ugyanis a nőt csupán érzéki élvezetük tárgyának tekintették. (...) A kereszténység a nőknek ezt a szomorú helyzetét lényegesen megjavította. A keresztényeknél a nő, jóllehet a férfinak alá van rendelve és neki engedelmeskedni tartozik, annak egyenrangú élettársa és vele egyenértékű. Azért mondja sz. Pál apostol, hogy Krisztusban nincs különbség férfi és nő között (Gal. 3, 28.). A kereszténység épen azért nem tűri el sem a többnejűséget, sem a törvényes feleség elbocsátasát. Üdvözítőnk azért a nő megváltója is egyszersmind; kimentette a nőt az ő emberhez méltatlan, alacsony helyzetéből.
Napjainkban a nő helyzete rosszabodott; ennek főképen sok munkaadó kapzsisága és az a féktelenségre és henyélésre való hajlam az oka, amely a női világban mutatkozik.
Hogy ma a nőnek rossz a helyzete és hogy ezen a téren egészségtelen állapotok uralkodnak, látható abból, hogy a nők egyesületekben és gyűléseken nyilvánosan tanácskoznak arról, hogy miképen lehetne az ő szomorú helyzetükön segíteni. Ezt mutatja az újságcikkek és röpiratok özöne is, amelyekből kiolvasható a nők háborgása és elégedetlenkedése. Sok munkaadó kapzsisága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nők helyzete rosszabbodjon. Mivel a női munkaerő sokkal olcsóbb, sok munkaadónak nem kellett többé a férfimunkás, hanem kizárólag csak leányokat és asszonyokat alkalmazott. Mivel fiatal leányok, ha korán pénzt kereshettek, a szüleiktől meglehetősen függetleníteni tudták magukat és féktelenebb, szabadabb életet élhettek, szívesen vállalkoztak gyári munkára. Kétségtelen, hogy sokszor a szükség is rákényszerítette őket erre. De a női munka a társadalomnak mérhetetlen kárára van; mert ennek a következményei: a családi élet szétzüllése (az otthon így csupán éjszakai szállásá süllyed), a gyermeknevelés elhanyagolása, a női betegségek térhódítása, a szörnyű nagy gyermekhalandóság, az utódok gyengesége (ha nem is vesszük tekintetbe a sok halvaszületett, nyomorék és hülye gyermeket), az erkölcstelenség terjedése (mivel így a nőnek sok kelepcét állítanak fel, melyekből gyakran nem tud kiszabadulni). És minél több asszony kap munkát, annál több férfi veszíti azt el; így aztán sokkal kevesebb férfi van abban a helyzetben, hogy megházasodjék s a nőt a házasságban a kívánt módon gondozni és ellátni tudja. Éppen olyan káros, mint a rendszertelen női munka, a vagyonosabb nőknél előforduló hajlam a tétlenségre. Ezek maguk szégyelnek házimunkával foglalkozni, hanem nagy személyzetet, sok szolgálót, dajkát, nevelőnőt tartanak. A házasságot a modern leányok olyan állapotnak tekintik, melyben gondoskodnak róluk, minden munkától és gondtól mentesítik őket, ahol csupán élvezniök kell. Ahelyett, hogy megszereznék maguknak azokat az ismereteket, melyekre később mint háziasszonyoknak szükségük lesz, sokan csak olyan dolgokat tanulnak, amik a társaságban kellemesebbekké teszi őket, mint pl. táncolni, divatosan öltözködni, zongorázni, énekelni, modern nyelveket stb. Mai korunk tulajdonképen nem más, mint lázas tétlenség. Természetes ilyen körülmények között, hogy sok férfi nem óhajtja a házaséletet; szivesebben nőtlen marad, minthogy egy ilyen luxustárgyat akasszon a nyakába. Innen van aztán az, hogy mindig fogy azoknak a leányoknak a száma, akik a házasság révébe beevezhetnek, amire pedig elsősorban rendelve volnának.
2. A nő tulajdonképeni hivatása az, hogy anyai teendőket végezzen, mert a természet leginkább erre adott neki képességet és hajlandóságot.
Ezen okból a zsidók és sok pogány nép azokat a leányokat tartották szerencséseknek, akik férjhez mentek s akiknek a hazasságából gyermekek születtek. Szégyen volt az, ha egy nő ezt célt el nem érte. Hogy a nőt a természet anyai szerepre rendelte, azt mutatja már testalkata is. Mikor a nők a francia forradalom idején a képviselőknek egy párisi gyűlésére behatoltak s a férfiakkal teljes egyenjoguságot követeltek, egy képviselő beszédet intézett hozzájuk, melyben többek között ezeket mondotta: »Nem a férfiaknak, hanem nektek adott a természet emlőket, hogy a gyermekeket szoptassátok; hogyan követelhetitek hát, hogy nekik épenolyan kötelessegeik legyenek, mint nektek?« Tehát a természet a nőt már testileg is olyanná alakította, hogy anyai kötelességeket teljesítsen. Ezenfelül a nő erre a célra a termeszettől különleges szellemi adományokat is kapott. Ugyanazokkal a tehetségekkel rendelkezik ugyan, mint a férfi, de a nő testi organizmusa, mely csont, izom és idegrendszer szempontjából is különbözik a férfiétól, lényeges befolyást gyakorol az ő szellemi életére. Ez az oka annak, hogy a nő gazdagabb kedélyvilággal rendelkezik, mint a férfi, azért részvétteljesebb, irgalmasabb, jóságosabb, szelidebb és jámborabb. Emellett élénk képzelőtehetsége van, tehát ő maga is élénkebb és vidámabb, erkölcsileg érzékenyebb és lelkiismeretesebb. A nő azután vágyik rá, hogy egy otthonban az ő rendes tevékenységét zavartalanul kifejthesse; a nő világa bizonyos értelemben az otthon. A nő türelmesebb is, mint a férfi; ezért állhatatosabban tudja elviselni a testi fájdalmakat, az alvás megrövidítését és más szenvedéseket. Mindezek az emlitett tulajdonságok rendkívül alkalmassá teszik a nőt gyermeknevelésre. Hogy milyen hivatásra adott a természet a nőnek hajlandóságot, azt már gyermekkoraban észre lehet venni. Mig ugyanis a fiuk a nyilvános játszótereket szokták felkeresni, a leány legszivesebben otthon játszik az ő bábujával, mintha elő akarna készülni anyai hívására. Ha pedig felnő a leány, törekvéseinek központja a házasság. Mert »a ferfira irányul az ő vágya« (I. Móz. 3, 16.). Lehetőleg iparkodik külső szépség és kecsesség által a férfi tetszését megnyerni. Sajnos, nagyon gyakran a józan ész rovására és az egészség kárára is. A tetszeni-vágyás vele született a nővel. Figyelembe kell venni egyébbként azt is, hogy a nőnek maga a természet sok olyan tulajdonságot adott, melyek őt bájossá és vonzóvá teszik, így pl. lágy arcvonásokat, finom, behízelgő hangot, szép hajat, vidám vérmérsékletet stb. Tehát a természet a nőt házasságra ösztökéli. Azért teljes joggal el lehet mondani: a nő természetes hivatása az anyai szerep betöltése. Mindenesetre nincs szabály kivétel nélkül. Innen van az, hogy az Isten sok leányt nem a házaséletre, hanem a szüzesség állapotára hívott meg. Azért némelyek egyenesen királyokkal és helytartókkal való házasságot utasítottak vissza; gondoljunk pl. sz. Ágnesre, sz. Ágotára, sz. Luciára stb. Sőt a kereszténység a szűzi életet ideálnak állítja az emberek szeme elé. (I. Kor. 7, 25-40.).
3. Mivel azonban ma a kedvezőtlen korviszonyok miatt a nő az ő tulajdonképeni hivatását elérni s igy az ezzel kapcsolatos ellátást a maga számára biztositani gyakran nem tudja, a természet feljogosítja arra, hogy más megfelelő hivatást válasszon magának.
Már csak azért sem léphet nálunk minden nő házasságra, mert európában több a nő, mint a férfi. (...) Az is említésre méltó körülmény, hogy sok férfi nőtlen marad. (Németországban a házasságkötésre képes férfiak egy ötödrésze), többnyire azért, mert a jelen körülmények között nem tudnának családot eltartani, és mert a mai modern leányok nem igen válnak be mint háziasszonyok. Csak a szegényebb néposztályból való nők érik el könnyebben tulajdonképeni rendeltetésüket; ennek elsősorban az az oka, hogy a vagyontalan férfinek kell egy társ, aki segít neki megkeresni a mindennapi kenyeret. (...) Helytelenül írnak tehát azok, akik a nőknek munkások gyanánt valo alkalmazását elvből elitélik. Mit tegyen az a nő, amelyik nem tud férjhezmenni vagy akit a férje cserben hagy? Éhen vesszen? Azért sok állam a nők számára több új pályát nyitott meg s megengedte azt is, hogy magasabb tanulmányokat végezhessenek. Természetesen minden ilyen megnyitott pálya csupán kisegítő eszköz, amit a szükség követel; mert a nőnek a vágyódása és hajlama az ő igazi hivatására, a háziasszonyi és anyai szerepre olyan nagy, hogy minden más pályát, még a köztisztviselői állásokat is ugy kell tekintenünk, mint amelyek a nőket igazi rendeltetésüktől elvonják s amelyekre épen azert csak kényszerűségből lépnek s amelyeket megint szivesen elhagynak, mihelyt kedvező alkalmuk kínálkozik, hogy magukról más úton gondoskodjanak (kivételt képeznek azok a leányok, akiket az Isten örök szüzességre vagy szerzetesi életre hív). A nő számára mindazonáltal csak olyan hivatást kell megnyitni, amelyre alkalmas s amelyet épen azért a saját maga és a társadalom kára nélkül tölthet be.
Ostobaság volna a nő számára olyan pályákat nyitni, amelyekre természeténél fogva alkalmatlan s amelyeken épen azért a társadalom nagy kára nélkül nem működhetnék, mert az nem csak a közjó rovására szolgálna, hanem magára a nőre is nagyon hátrányos lenne. Alkalmas a nő olyan pályára, mely tulajdonképeni hivatásához, az anyai hivatáshoz igen hasonlít. Alkalmas pl. 1.) Nevelőnői szerepre kis gyermekek mellett, fiuknál úgy, mint lányoknál, mert hiszen a nőnek kell a saját gyermekeit is nevelni és oktatni mindaddig, míg az iskolába nem iratkoznak. 2.) Nagyobb leányok nevelésére, de csak az apácák, férfiak egyidejü közreműködésével (mert különben a lányok könnyen egyoldalú nevelést kapnak). 3.) Nő- vagy gyermekorvosnak, amely téren nők már eddig is kitűnő munkát végeztek. 4.) Házi munkák végzésére, pl. szakácsnőnek stb. Épenugy elárusítónőnek is nagyon alkalmas, mert barátságos, beszédes, sokáig tud egyhelyben ülni stb; hasonlóképen pénztárosnőnek vagy könyvelőnőnek, mert számolásban rendszeresen nagy jártassága van. – Nem való a nő; 1) a tapasztalat tanúsága szerint nagyobb fiuk nevelesere, 2.) társadalmi vezető szerepre, pl. hivatalfőnöknek vagy igazgatónak olyan iskoláknal, ahol férfitanerők működnek. Mert egyrészt lealacsonyító és természetellenes, tehát szégyenteljes a férfire, hogy a nőnek alá legyen rendelve; másrészt a nő természeténél fogva nem önálló, tehát szüksége van irányításra és támaszra. Ha teljesen magára van utalva, nehéz helyzetekben gyakran kitünik egész gyámoltalansága; hasonlít ahhoz a hajóhoz, amelynek nincs kormányrudja. Ha a nő kormányoz, abból sok zür-zavar keletkezik. Igaz ugyan, hogy a történelem tanusága szerint néha nők egész birodalmakat kormányoztak kitünően, mint pl. Mária Terézia császárnő. Voltak megint mások, mint Judit, Holofernes legyőzője, vagy az orleáni szűz, akik bátorság és tetterő dolgában tultettek a férfiakon. De az ilyen férfi-jellemű nők csak kivételek. lskolaigazgatónak meg lehet tenni egy nőt olyan helyen, ahol női tanerők élén áll. Hogy a nő ilyen esetben sokszor kitünően tud irányítani, azt sok női kolostor igazolja, melyeket főnöknők vezetnek. 3.) Alkalmatlan a nő minden olyan munkára, mely nagy erőfeszítést kiván. Mert a nő természeténél fogva gyenge, hamar elfárad; azért hosszantartó erőmegfeszítés árt az egészségének. Azért mert a nő nem olyan erős, mint a férfi, a gyárakban és más munkáknál kevesebb bért is kap, mint aférfi. Tehát csak azon pályákra lehet a nőket engedni, amelyekre alkalmasak. Persze ezáltal a bajt csak pillanatnyilag lehet megszüntetni, nem egyszer s mindenkorra. Az igazi gyökeres orvoslás csupán akkor fog bekövetkezni, ha majd a nőket igazi hivatásuk elérésére segítik.
4. A nőnek a férfivel való tökéletes egyenjogúsítása helytelen, mert a nőnek más tulajdonságai vannak, mint a férfinek, s ő ennek csak segítőtársa.
A férfiakkal való teljes egyenjogusítást a nők először a francia forradalom idején (1789) követelték. A nőmozgalom a 19. században éledt fel ujra, mikor a gépek bevezetésével a korviszonyok nagyon megváltoztak. A nők, akik régebben a házi felszerelést maguk készítették, takarékossági szempontból ujabban kénytelenek voltak azt vásárolni. Igy otthon kevesebb lett a tennivalójuk. A foglalkozás hiánya mindig elégedetlenséget, sokszor életuntságot okoz. Ezért keletkezett újabban a nők mozgalma, helyzetüknek a megjavítására (tehát a nőkérdést ugyanaz az ok idézte elő, ami a munkáskérdést.) A nők többnyire higgadtan és tárgyilagosan küzdöttek. Ezáltal a mozgalmuk számára tekintélyt vívtak ki. Csak gyakran többet követeltek, mint amihez joguk van. Mindig erősebben léptek fel a követeléssel, hogy a férfi és a női munkák között minden válaszfalat le kell dönteni és a nőket a férfiakkal teljesen egyenjoguakká kell tenni. De ez a követelés nem teljesíthető. Hiszen a természet maga, tehát a Teremtő akarata vonta meg a válaszfalakat. Mert a nőnek a természet más tulajdonságokat, képességeket, hajlamokat adott, mint a férfinek. Főképen az érzésvilág és a képzelőtehetség a nőnél sokkal jobban ki van fejlődve, mint a férfinél. A nő azért érzésteljesebb, résztvevőbb, nyájasabb, jóságosabb, de egyszersmind félénkebb is, mint a férfi; továbbá érzékenyebb, ingerlékenyebb, gyöngédebb, lelkiismeretesebb. A nő nem is önálló; ha magára hagyják, ingadozó. A természet nem arra ösztönzi a nőt, hogy a nyilvánosság előtt működjék, hanem a rendes otthonban. (Azért joggal adták a németek a nőknek a »Frauenzimmer« nevet). A leány sokkal hamarabb kifejlődik, mint a fiú. Egy 15 éves leány fejlettebb és szellemileg élénkebb, mint egy 20 éves fiú. Míg ellenben a férfi még azután is fejlődik, a nő fejlődése megakad. Továbbá a nő testét úgy alkotta meg a természet, hogy gyermeket szülhet és táplálhat. Maga a szülés is, aztán a gyámoltalan, egészen ráutalt gyermeknek a gondozása is sok munkára alkalmatlanná teszi a nőt s kényszeríti az otthon való tartózkodásra. Tehát a nő veleszületett lelki és testi tulajdonságainál fogva más munkakörre van rendelve, mint a férfi. A tehetség egyenlőtlenségén kívül figyelembe kell venni a nőnek a férfitől való természetes függését is. Mert a férfi testileg erősebb. Aztán a férfii külső megjelenése és fellépése is (járása, hangja, tekintete, bajusza) arra mutat, hogy ő az »úr«, ő van előnyben. – A keresztény vallás ellenzi a nőnek a férfivel való teljes egvenjogusítását; mert a kereszténység tanítása szerint a nő a férfinek segítőtársa. Isten maga is kijelentette Éva teremtése előtt, hogy ő a férfi számára egy segítőtársat akar alkotni. (I. Móz. 2, 18.). Sz. Pál pedig azt mondja: »Nem a férfi van a nő miatt teremtve, hanem a nő a férfi miatt. « (l. Kor.9. 11.). Hogy a nő a férfi szolgálatára van rendelve, az nem szégyen reá nézve és nem lelacsonyitás, mert a nő tulajdonképen nem az egyes embernek rendeli alá magát, hanem a Teremtő akaratának és a társadalom javának. Hiszen az állam hivatalnokai, meg az állam feje is tulajdonképen csak a többiek szolgálatára és a közjó előmozdítására valók. Joggal mondja tehát Goethe: »Az asszony tanuljon meg rendeltetése szerint idejében szolgálni, mert csupán csak a szolgálás révén juthat aztán végül az uralkodáshoz.« Tehát a nőnek nem egyedül és önállóan kell szerepelnie, hanem segitségül a férfi oldala mellé kell állania. A keresztény vallás továbbá a nőtől a férfi iránt meghódolást és engedelmességet is kiván (Efez. 5, 24; l. Pét. 3, 1.). Ezenkívül a nő a keresztény egyházban ki van zárva a papi méltóságból s kisebb jogú, mint a férfi. Láthatjuk tehát, hogy a nőnek a férfivel való teljes egyenjogusítása ellentétben áll ugy a természettel, mint pedig a kereszténységgel.
5. A nők helyzetének megjavitására igen sokat lehet tenni a leányok ésszerű és korszerű nevelésével.
A leányok nevelésénél mindenekelőtt arra kell tekintettel lenni, hogy az ő tulajdonképeni hivatásuk az anyai hivatás és hogy a nő a férfinek segítőtársa. Tehát a leányokat elsősorban a házi dolgok végzésére kell megtanitani. lsmerniök kell és el kell tudniok végezni azokat a munkákat amelyekre mint anyáknak és a férfi segítőinek szükségük lesz. Akkor a férfiaknak nagyobb kedvük lesz őket feleségül venni. Ezen okból alapítani kell olyan intézeteket, ahol a lányok azokat a különböző munkákat megtanulhatják, amelyeket egy haziasszonynak végeznie kell, tehát főzőiskolákat, háztartasi tanfolyamokat, cselédképző intézeteket stb. Ezzel kettős hasznot lehetne elérni: a leányok korszerű nevelést kapnának és a nők ezekben az iskolákban, mint tanitónők vagy előljárók nekik megfelelő munkatérhez jutnának hozzá. Sokan hangoztatták már azt a kívánságukat, hogy az állam (amint a férfiakat katonai szolgálatra kötelezi) kötelezze a család érdekében a felnőtt leányokat arra, hogy állami intézetekben megtanulják a háztartás vezetését és a gyermekgondozást. Ezzel nem akarnak a leányok szellemi kiképzése ellen szólani; mert minél műveltebbek a leányok, annál jobban tudják majd anyai kötelességeiket teljesíteni és férjeiknek segítségére lenni. De nem lehet elvitatni, hogy a leányoknak zenére való oktatása és a művészetekben való kiképzése mellékes dolog. Mert a zongorázás, a folyékony francia nyelvtudás, a nagy olvasottság különösen a regényirodalom terén, a rajzolás, festés és más efélék nem tudják a férfit kárpótolni az ízetlen ételekért, amelyek tönkreteszik a gyomrát, a házban található rendetlenségért és a tékozló, pocsékoló gazdálkodásért. Nem ok nélkül tartja a nép, hogy egy asszonyt többet ki tud önteni a gyűszűjével, mint amennyit a férje egy vederrel meríteni képes. Mivel azonban a jelen korviszonyok között kétséges, hogy vajjon egy leánynak úgy alakul-e az élete, hogy később anyai kötelességeket kelljen teljesítenie, azért fiatal korában tanuljon valami más hasznos dolgot is, amivel később megkeresheti a kenyerét abban az esetben, ha a tulajdonképeni hivatását, az anyai hivatást nem tudná elérni. Még a gazdag szülők leányainak is kell valamilyen gyakorlati pályára készülniük, mert manapság gyakran megtörténik, hogy gazdag kereskedők vagy tőkepénzesek szerencsétlen események miatt hirtelen elvesztik vagyonukat, vagy hogy tisztviselők leányai kenyérkereső édesapjuk korai halála miatt egyszerre szűkös viszonyok közé kerülnek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a katholikus egyház kolostorai régtőlfogva nagyban hozzájárultak a szociális kérdés megoldásához, amennyiben ugyanis ezekben elhelyezkedést találnak azok a női személyek, akik nem akarnak férjhez menni és így a női természetnek megfelelő és a társadalomnak hasznos foglalkozást űznek, mini pl. betegápolást vagy az ifjuság oktatását.
