A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öltözködés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öltözködés. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 10., hétfő

Nőies külső, avagy önazonosság és szolgálat

Sosem voltam egy kifejezetten nőies alkatú nő. Úgy értem, hogy elég sovány vagyok. Ezt tekinthetném szerencsétlenségnek, ahogy régen tettem, de most már nem zavar, mert látom az előnyeit. Ha kamaszként nem érzem a testem nőietlennek, akkor nem kezdek el azon fáradozni, hogy különböző eszközökkel megpróbáljak nőiesebbnek tűnni, amiből nagyon sokat tanultam.


Annak idején teljesen oda voltam Audrey Hepburnért, mert azt láttam rajta, hogy valaki soványsága ellenére is sugározhat nőiességet. Rájöttem, hogy a test nem minden. Az öltözködésünk, a hajviseletünk, a mozgásunk, a hanghordozásunk, a szavaink, az arckifejezésünk, a gondolkodásmódunk, a viselkedésünk — ezeknek az összessége adja a nőiességet, vagy ellenkezőleg, tehet minket nőietlenné. Ráadásul a nőiességnek is több árnyalata van, nem kell mindenkinek „bombázónak" lennie, hogy nőies legyen. Isten szereti a változatosságot, és a férfiaknak se egyforma az ízlése.

Ez a felfedezés arra ösztönzött, hogy elkezdjek figyelni arra, hogy nőiesen és elegánsan öltözködjek. Bár gyerekként a szoknya az ünnepségekre tartogatott kötelező kényelmetlenségnek tűnt, kamaszként eljutottam lassan oda, hogy szinte csak és kizárólag szoknyát vagy ruhát hordtam. Elkezdtem sminkelni és előszeretettel csavartam be a hosszú hajamat mindenféle alkalomra. Örömmel vettem észre, hogy így nőiesnek érzem és látom magam, ahogy mások is.

Két fontos felfedezést tettem. Az egyik, hogy a kinézetünk nem csak annak a terméke lehet, mi van belül, hanem fordítva, a külsőnkkel formálhatjuk a bensőnket és alakíthatunk az énképünkön. A másik, hogy a kinézetünk a környezetünkre is hat, üzenet jelleggel bír. Mondhatom vele azt, hogy „Egy hölgy vagyok, bánj velem udvariasan és tisztelettel!", de azt is, hogy „Kemény nő vagyok, hagyjál békén!", vagy épp, hogy „Egy darab húsként tekintek magamra, te miért tennél másképp?" Így bizonyos mértékig befolyással lehetek arra, mások hogy bánnak velem.

Rose McGowan színésznő az utóbbi időben keményvonalas feministaként lép fel. 
Saját bevallása szerint a frizurája is ezért ilyen, és azért tetszik neki
a rövid haj, mert így a kinézetével valahol a férfi és a nő között helyezkedik el.

Manapság durva támadásnak van kitéve a nőiesség. Úgy látom, hogy a feminizmus fő sodrata, főleg a második és a harmadik hullám nem más, mint női öngyűlölet. Mintha harcolna minden ellen, ami kifejezetten nőies. Ha feminista írásokat olvasok, legyen akár csak egy hozzászólás, vagy pedig egy tudományosabb igényű cikk, azt érzékelem, hogy erőteljes ellenszenv árad belőlük a nőiességgel szemben amiatt, hogy a nőies jellemvonások és viselkedés, valamint a termékenységünk meggátol minket abban, hogy férfiakká váljunk. (Ld. pl. Simone de Beauvoir néhány ide vonatkozó megnyilatkozását.) Egy kedves, gondoskodó, szolgáló lelkületű nő, aki számára sokkal fontosabb a biztonság és a béke, mint a versengés és a hangos sikerek, és aki ráadásul évtizedeket tölt várandóssággal és gyermekgondozással, nem tud, de nem is akar férfi életmódot folytatni. Ezért vált a feminizmus fontos eszközévé a fogamzásgátlás és a női psziché elférfiasítása. Az előbbinek hála egy nő tud, a másodiknak hála akar is férfi életmódot élni.

Hogy lehet elférfiasítani egy nőt? Úgy gondolom, erre a két legerősebb eszköz a média és a divat.

Fontos, hogy a filmekben, sorozatokban csupa férfias nő jelenjen meg példaképként, a nőies és hagyományos nemi szerepben élő nő pedig jelenjen meg úgy, mint aki boldogtalan, megvetett és elnyomott, vagy pedig robotszerű, görcsös és műanyag, esetleg buta és unalmas. Legyen az az erény, ha egy nő lázad. A tudományos vagy munkahelyi sikerek jelentsék a valamit a családanyai és háziasszonyi eredményekkel szemben, vagy pedig keltsék azt az illúziót, hogy a kettő egyszerre is kivitelezhető anélkül, hogy a férj és a gyerekek elhanyagolásához vezetne. Ezt teheti a média.

Kristen Stewart, a Twilight-filmek sztárja pár éve rájött, hogy leszbikus.
Valószínűleg a külsejének megváltoztatása is ebből a nemiidentitás-válságból fakad.
A párjával közös képek alapján úgy tűnik, ő a „férfi" a kapcsolatban...

A divat pedig úgy formálhat, hogy a férfias kinézetet teszi meg divatosnak, illetve a nőies kinézetet csak szemérmetlen formájában propagálja. Így lehetséges, hogy egy nő manapság vagy nadrágot, vagy miniszoknyát tud csak venni. Próbálj meg olyan szoknyát vagy ruhát vásárolni, ami legalább a térdedet takarja, szinte lehetetlen küldetés.

Divat az androgün külső. Már a kiskamaszoknak kínált ruháknál is sokszor a fiú- és a lányruha közt alig van különbség. Mintha csak 11-12 éves korodig lehetnél lányos a divattervezők szerint: utána csak férfias vagy k..vás lehetsz (bocsánat). Arról nem is beszélve, hogy egyre több fiatal nő vágat magának pistikefrizurát, hogy úgy nézzen ki, mintha a saját kisöccse lenne. Sokszor alig lehet kitalálni, férfi- e vagy nő az illető.

Férfi vagy nő?  La Roux-klip 2012-ből.

Nem csoda, hogy milyen mértékű a nemiidentitás-válság. Férfinak vagy nőnek születünk, de hogy normális legyen az énképünk, ahhoz a neveltetésnek, a divatnak, a médiának is meg kéne támogatnia minket. A férfiasságunk vagy nőiességünk olyan, mint egy növény: magként születésünknél fogva bennünk van, de hogy igazán kifejlődjön és kivirágozzon bennünk, ahhoz szükség van külső megerősítésre, táplálásra, támogatásra, főleg mások, elsősorban a szüleink jó példája által.

Mivel test és lélek egysége vagyunk, hatalmas ereje van a kinézetünknek, higgyétek el! Nem véletlen tiltotta meg Isten, hogy a másik nem ruháiba öltözködjünk (ld. MTörv 22,5). Ha az Úr nőnek teremtett, akkor el kell fogadnunk ezt alázatosan, és arra kell törekednünk, hogy minél nőiesebbek legyünk, vagyis hogy kibontakoztassuk, kiteljesítsük azt, akinek Isten alkotott minket. Igazán boldogok is csak akkor lehetünk, ha merünk azonosak lenni önmagunkkal, és azt a feladatot töltjük be, amelyre születtünk.

A hagyományos nemi szerepek, így a férfi és női külsőségek karakteres elkülönülése nem korlátozó, elnyomó rossz, hanem támasz és segítség azért, hogy egészséges, öntudatos, valódi nővé vagy férfivá érjünk felnőtt korunkra. Nem akarom azt mondani, hogy minden egyes korlátozás vagy a nemeket elválasztó korlát jó volt a történelem folyamán. De ami ma van, a teljes összemosás, az se normális. Épp ezért, a zűrzavart ellensúlyozandó rendkívül fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk arra, hogy a nemünk szerint öltözködjünk. Ezzel egyrészt a saját identitásunkat erősítjük, másrészt jó példát adhatunk másoknak. Hogy kicsit harciasan fogalmazzam meg: ahogy egyszer elindult a nadrág és a rövid haj kulturális forradalma a nőies értékekkel szemben, úgy folytathatjuk mi „ellenforradalmunkat" a nőiességért.

Anne Shirley és Gilbert Blythe, a kedvenc könyvsorozatom főszereplői.

Csodálatos dolog nőnek lenni. Valódi felszabadulás feladni a harcot, rábízni magunkat egy férfira, és visszavonulni az otthonunk és a gyermekeink körébe. Nap mint nap nőiesen és elegánsan öltözködni, annak a méltóságnak a tudatában, hogy a testünk a Szentlélek temploma. Élvezni mindazt, ami nőként a mi előjogunk, és nem törekedni kisebbségi komplexustól vezérelve, hogy azok legyünk, amik nem vagyunk. Felismerni, hogy Leninnek nem volt igaza, és igenis csodálatos, értékes, hasznos és végtelenül fontos mindaz, amit feleségként, anyaként és háziasszonyként teszünk. Hogy a saját családunkban és az otthonunkban azok vagyunk, amik sehol máshol nem lehetünk: igazi királynék, uralkodónők, pótolhatatlan kincsek. Ehhez a méltósághoz pedig a nőies, elegáns, igényes öltözködés illik.

A saját tapasztalatom révén is csak bátoríthatlak titeket, hogy figyeljetek oda a kinézetetekre, és merjetek nőies(ebb)en öltözködni, viselni a hajatokat stb. Merjük csak felmutatni a katolikus nőiség méltóságát! Ez nem önző cicomázkodás csupán, hanem szolgálat egy olyan korban, amikor a nők vagy elfedik, vagy a szemérmetlenségük révén lealjasítják a nőiességüket, mert nem tudják sajnos, hogy milyen értékes is az.

„Ne kívánj más lenni, mint ami vagy, és próbálj meg tökéletesen azzá válni." 
(Szalézi Szt. Ferenc)



Kapcsolódó: 
Így találtam rá a nőiességemre (April Cassidy tanúságtételének fordítása)

2018. december 5., szerda

A külsőségek hatalma

Amikor valaki arról beszél, hogyan öltözködjön egy keresztény nő, vagy milyen testtartással fogadjuk az Oltáriszentséget, sokan felháborodnak, hogy ne törődjünk már annyit a külsőségekkel, mert mindez nem számít.

Ez egy hatalmas tévedés.

Mivel test és lélek egysége vagyunk, ezért a bensőnk hatással van a külsőnkre, és a külsőnk a bensőnkre. Hogy mit viselünk és milyen a testtartásunk, nagyon komolyan befolyásolhatja azt, ami a lelkünkben van. 

Aki azzal érvel a szemérmes és nőies öltözködéssel vagy épp a térdelve és nyelvre áldozással szemben, hogy mindez külsőség és nem számít, az tudja a legjobban, hogy nagyon is számít, hiszen pont ezért nem bírja elviselni, mikor ezekben a külsőségekben valaki vissza akar térni a hagyományhoz.

Az, hogy „nem számítanak a külsőségek" valójában azt jelenti, hogy „gyűlölöm mindazt,  amit ezek a külső jelek kifejeznek". Ez túl durva és nyílt, ezért kell olyan keresztényinek ható érvekkel meggyőzni másokat, hogy a külsőségekkel való foglalkozás nem illik egy „lelki emberhez".

A kálvinisták annak idején betörtek a katolikus templomokba és lerombolták azok szépségeit. A II. vatikáni zsinat után ezeknek az ostoba érveknek hála a katolikusok önként kezdték el felszámolni mindazt a gyönyörűséget, ami Egyházunkra jellemző volt. De nem csak szobrokról és képekről beszélek, hanem gesztusokról is: a kendő viseléséről, a térdelésről, a szószék használatáról, és a többi. Ha jót akarunk tenni Egyházunkkal, vissza kell térnünk a hagyományos katolikus miliőhöz, mert akkor ahhoz is visszatérünk, amit mindez kifejez.



 Vizuális környezetszennyezés és sátáni lélekrombolás. Csak ezt tudja nyújtani a II. vatikáni zsinat utáni katolikus építészet, összhangban mindazzal, amit a liturgiával, a tanítással és az erkölcsökkel tesznek.
(Farkasréti Mindenszentek-templom)

Nem keresztényietlen külsődleges dolgokkal foglalkozni. Nem felesleges, nem hiúság, nem testies dolog. Pont azért tesszük, mert nagyon is foglalkozunk a lelkünkkel. Ami bennünk van, azt meg akarjuk támogatni azzal, ami rajtunk és kívülünk van.

Általában véve nem bűnről van szó. Nem bűn állva vagy nyelvre áldozni, ahogy nem feltétlen bűn egy nőnek nadrágot viselnie sem, vagy épp fedetlen fővel jelen lennie a templomban. De az, hogy valami nem bűn, még nem jelenti azt, hogy ne lehetne rossz hatással rám és másokra. Vagy legalábbis semleges hatással ahelyett, hogy valami olyat választanánk, ami viszont jó hatással van ránk.

Hogy milyen zenét hallgatok, milyen ruhát veszek fel, miképpen áldozok, milyen berendezésű szobában vagyok ez mind-mind hatással van rám. Bizonyára a különböző emberek különböző mértékben érzékenyek ezekre a hatásokra, de biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem mentesül alóluk.

Érdekes ebből a szempontból Céline Dion gyermekruha-kollekciója. A bemutatkozó videó alapján az énekesnő kollekciójának célja, hogy gendersemleges öltözködést biztosíthasson a kisgyerekeknek. Mindezt miért? Azért, hogy minden más téren is lebonthassa a nemek közötti különbségeket. Dion, pontosabban azok, akik őt felhasználják, pontosan tudják, sőt, már nyíltan be is ismerik, hogy az öltözködés nem csupán „lényegtelen külsőség", hanem komoly befolyással van a bensőnkre is. New World Order (Új Világrend) olvasható az egyik csecsemő ruháján. „Fashion has the power to shape people’s minds.... fashion builds concepts deep within our minds and changes thought patterns" hirdeti a Célinununu-honlap. A külsőségek megváltoztatásával új rend épül, ahogy a katolicizmus külsőségeinek megváltoztatása élükön a misével is azt a célt szolgálta valójában, hogy a tartalom, vagyis a dogmatika és az erkölcstan változzon meg. Novus Ordo. Ismerős, ugye? Épp ezért tapasztalhatja manapság egy hithű katolikus, hogy rengetegen, akik ugyanúgy katolikusnak nevezik magukat, mint ő maga, egy szinte száz százalékosan más vallásban hisznek, és az életmódjuk is teljesen más. Lex orandi, lex credendi ahogy imádkozol, olyan a hited.


 Fiatal pár az 50-es években és most. A hanyatlás az öltözködés terén egyértelmű.

Pont ezért tartom fontosnak olyan külsőségekre figyelni, mint hogy ha lehet, szoknyában járjak, hosszú legyen a hajam, fedett fejjel lépjek a templomba, nyelvre áldozzak, a legtöbbször klasszikus zenét hallgassak, kerüljem a gitáros misét, a lakásomat ne modern bútorokkal rendezzem be, mert tudom, hogy ez mind-mind hatással van rám és a szeretteimre, illetve mindenki másra, aki találkozik velem, vagy akit az otthonomban fogadok. 

Aki azt mondja, mindez nem bűn, annak lehet, hogy olykor igaza van. Előfordulhat, hogy inkább elfogadhatóról vagy áldásosról, de legalábbis jóról vagy jobbról van szó. Azt gondolom, hogyha Isten imádata és a szentté válás a célunk, akkor nem szabad beérnünk a fapados verzióval, ahogy Istentől se várjuk el, hogy Ő beérje. A tökéletességre vagyunk meghívva, nem az ellötyögésre, a világ végezetéig tartó tisztítótűzbeli szenvedés után az éppen hogy mennyországba csusszanásra. Ha katolikusok vagyunk, ráadásul megadatott, hogy ismerhetjük és meg is élhetjük hitünk teljességét a zsinat előtti hagyománnyal együtt, akkor a lehetőségeinkhez mérten nem szabad beérnünk kevesebbel. Katolikusként nekünk a föld sójának kell lennünk, és próbálnunk kell az ideálisat megvalósítani magunkban, amilyen téren csak tudjuk. Ráadásul kötelességünk jó példával eljárni mások előtt. Ez nem önjelölt vezérek páváskodása, hanem katolikusként a hivatásunk része. És nem is különcködés, mert közel két évezreden át ez volt a normális.

Azért imádkozom, hogy mindannyian fel tudjuk ismerni, eztán pedig tudjuk és merjük is választani azt a bizonyos jobbat életünk minden területén, és ne hallgattassuk el a tökéletességre hívó Szentlelket olyan érvekkel, hogy amiből épp ki akar vezetni, az jogilag nézve megengedett, és így nem súlyos bűn. A hit és a keresztény erkölcsök lebontásában oroszlánrésze volt és van a kulturális forradalomnak. Merjük felvenni ezen a téren is a harcot a sötétséggel szemben! Amen.

2017. január 30., hétfő

Így találtam rá a nőiességemre


Írta: April Cassidy

Hol is kezdjem? :-)

Kislányként és kamaszként arra a következtetésre jutottam, hogy a fiúk hozzám hasonlóan gondolkodnak. Nem igazán fordítottam figyelmet arra, hogy ki mit visel - szóval miért is néznének meg engem a fiúk? Sosem érdekelt igazán az öltözködés. Szinte mindig farmernadrágot és pólót hordtam, kivéve, mikor vasárnap ruhában vagy szoknyában mentem templomba.

Nem gondoltam, hogy az öltözködésünknek nagy jelentősége lehetne vagy bármi fontosat elmondhatna rólunk. Nem akartam szemérmetlenül öltözködni, mert nem akartam megszégyenülni. De a lányos ruhák túl drágának tűntek tiniként a havi 20 dolláros zsebpénzemhez képest, ezen kívül kényelmetlennek és túlságosan cifrának gondoltam őket. Az elegáns ruhák nem is álltak jól - szinte mindig túl bők voltak mellben és túl szorosak a hasamnál. A ruhavásárlás mindig frusztráló élményt jelentett a számomra. Még most is!

Az egyetem évei alatt kezdtem egy kicsit jobban odafigyelni az öltözködésemre, amikor Greg, a leendő férjem megkérdezte, nem tudnék-e gyakrabban ruhákban járni. Amikor megkaptam az első gyógyszerész állásomat, azért hordtam ruhákat, hogy szakmai téren komolyabban vegyenek. Aztán egy héttel az esküvőm után komolyan megsérült a derekam. Hirtelenjében az összes szép, elegáns, lányos cipő a múlté lett, és olyan lábbeliket kellett keresnem, melyek viselésekor nem fájt a hátam. Viszont a teniszcipők nem igazán passzoltak a nőies ruhadarabhoz, ezért éveken át otthon farmert, a munkahelyemen pedig szövetnadrágot hordtam.


Úgy nőttem fel, hogy kellemetlenül és nőietlennek éreztem magam

Leginkább arra emlékszem, hogy nagyon nőietlennek éreztem magam általános iskolás koromban. Míg elég nagy nem lett a nálam hét évvel fiatalabb öcsém, hogy átvegye tőlem ezt a szerepet, én voltam az apukám „fia". Az ikertestvérem volt a „lányos iker", én pedig a „fiús". Nem túlságosan hasonlítottam a többi lányra. Nem szerettem a drámázást, és felsős koromban a célpontjává váltam néhány népszerű lánynak az osztályból, akik élvezték, ha ugrathatnak és gúnyolhatnak engem. Ötödikben szemüveges lettem - amitől még kínosabban és még kevésbé csinosnak éreztem magam. Szóval visszahúzódtam a kis csigaházamba.

Egyszer hetedikben egy fiú a buszon mindenki előtt elkezdett mutogatni az ikertestvéremre és rám, miközben a lehető leghangosabban azt kiabálta nagy röhögés közepette: „Annyira LAPOSAK vagytok!"

Elkezdtem azt hinni, hogy a srácok képtelenek rá, hogy vonzódjanak hozzám, mivel a testem túlságosan „defektes".

Azt képzeltem, lehetetlen a számomra, hogy nőies legyek. Meg voltam róla győződve, hogy nem vagyok „eléggé nő", mert híján vagyok a nőies domborulatoknak, és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Úgy éreztem, a világ a testi szépségről alkotott mércéje szerint ítéletet mond rólam, amely nem más, mint a totális elutasítás. Láthatatlannak hittem magam a fiúk szemében. Ha egy srác kedvesen viselkedett velem, azt gondoltam, csak barátkozni akar. Nem voltam képes elfogadni, hogy egy fiú vonzódhat hozzám mint lányhoz - ezért teljesen vakká váltam arra, milyennek látnak engem valójában a fiúk, és nem vettem észre az érdeklődésüket.

Ha hallottam volna valaha bármiféle tanítást az Istennek tetsző nőiségről vagy a szemérmességről, valószínűleg nem fordítottam volna rá túl sok figyelmet, mert nem gondoltam volna, hogy mindennek bármi köze lenne hozzám. Nem éreztem igazán lánynak magam, és nem gondoltam, hogy szép vagyok. Nem értettem a nőies test vagy lélek hatalmát. És mivel szinte semennyire sem értettem, hogy gondolkoznak a fiúk, nem tudatosult bennem, hogy ezekben a dolgokban érintett lennék.

Fiatal nőként

Egy hölgy a Victoria's Secret fehérneműüzletben egyszer végigmért, mikor kb. 25 éves voltam, aztán nevetett egy jót és azt mondta: „Ó, te lány, SEMMINK sincs, ami jól állna NEKED!"

Hogy tényszerű legyek, akkoriban csak a kislányok részlegén találtam megfelelő méretű fehérneműt magamnak. Igen, a gyerekrészlegen.

Most már teljesen elégedett vagyok a testalkatommal. Szeretem az alakomat és teljesen elégedett vagyok a testemmel. Hálás vagyok Istennek a testért, amelyet nekem adott. Képes vagyok meglátni az előnyeit, és szépnek elfogadni, amit régebben „defektnek" tituláltam. Hálás vagyok Istennek, hogy Greg szereti az alakomat és hogy mindig nagyon elfogadó volt a testemmel kapcsolatban.

Fiatalnak néztem ki

Egy másik probléma volt a külsőmmel, hogy általában sokkal fiatalabbnak néztem ki, mint ahány éves vagyok. 41 éves leszek idén márciusban. Legtöbbször azt gondolják az emberek, hogy a húszas éveimben járok. De rendszeresen 12 évesnek néztek még jóval azután is, hogy betöltöttem a harmincat. Nem gondoltak elég idősnek ahhoz, hogy gyógyszerész legyek. Egy férfi elkérte a jogosítványomat, mert nem hitte el, hogy már betöltöttem a tizenötöt. Pedig akkor már 27 éves voltam.

Tehát az alakom szerint 12 évesnek néztem ki, az arcom alapján is tizenkettőnek tűntem. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy nőiesnek és szépnek érezhetném magam. Hosszú időn keresztül lehetetlennek tűnt ez a számomra.

Az, hogy fiam született, egy időre még távolabb vitt a nőiességtől

Aztán megszületett a fiunk, aki legszívesebben állandóan kint töltötte volna az idejét. Képes volt órákon át szaladgálni. Szóval továbbra is csak felhúztam egy farmert, hátrakötöttem a hajamat és mentünk is a játszótérre, hogy nap napon át a teniszcipőmben futkorásszam utána. Ugyanis ha nem ilyen cipőben lettem volna, nem értem volna utol a fiamat, amikor 2-3 éves volt. Hamarosan rövidre vágattam a hajamat, pedig tudtam, hogy a férjem hosszan szereti. De én praktikusabb frizurát akartam. Kit érdekel, hogy mit szól a férjem!? - ez volt akkoriban a hozzáállásom. Aztán kiderült, hogy a rövid haj sokkal több macerával jár, mint a hosszú, legalábbis a számomra. Hiányzott a hosszú haj, és eldöntöttem, hogy többet nem vágatom le.


Aztán született egy lányunk

Akkor kezdtem el többet foglalkozni a nőiességgel, amikor született egy lányom, és elég időssé vált ahhoz, hogy egész nap ruhákat akarjon hordani és rajongjon a hercegnőkért. Tetszett, hogy mennyire romantikusan néznek ki a mesebeli hosszú ruhák, és a gondolatom támadt, hogy egész más hatást keltenének a történetek, hogyha a hercegnők farmernadrágban és pólóban lennének. Talán többet jelent, hogy mit viselünk, mint korábban gondoltam...

Elkezdtem tanulmányozni a nőiesség témáját és Isten tervét a nők/feleségek/anyák számára és hogy Isten mennyire különbözőnek teremtette a férfit és a nőt. Lassanként kezdtem megérteni, hogy a nők kinézetében nagy hatalom rejlik, és hogy ez mennyire nagy hatással van a saját viselkedésünkre, illetve a környezetünkben levő férfiakra egyaránt - beleértve a saját férjünket is.

Hihetetlenül izgatottá váltam attól a felfedezéstől, hogy akár én is nőiesnek érezhetem magam!!!

ÉN! Ki gondolta volna?!

- Lehetséges, hogy szelíd, békés, gyöngéd, alázatos szívű legyek. 
- Lehetek finom és szép. 
- Lehetek én a házasságunkban, aki követi a másikat ahelyett, hogy én vegyem át az irányítást és parancsokat osztogassak. 
- Tudok én is lányos ruhákat hordani (amint megtaláltam, ami nekem való), és végre nőnek érezhetem magam - különösen a hosszú, lenge szoknyákban. Az, hogy mit viselek, befolyással van arra, hogyan érzem magamat a bőrömben. Hm... ez érdekes felfedezés! 
- Észrevettem, hogy minél nőiesebben nézek ki és viselkedem, annál nőiesebbnek fogom érezni magamat és annál inkább férfinak fogja érezni magát a férjem. Ez pedig rendkívüli módon felszítja a köztünk levő vonzalmat! Micsoda erőteljes felfedezés! 
- Elhatároztam, hogy például akarok szolgálni a lányom számára a keresztény nőiesség terén - ahogy a fiam számára is - azáltal, hogyan öltözködöm, milyen a viselkedésem, a hanghordozásom, mi az életemben a fontossági sorrend, milyen a jellemem és milyen a szeretetem Krisztus iránt - vagyis mindenben!

A szemérmesség gyönyörű

Sokkal jobban értettem a szemérmesség fontosságát, ahogy tanulmányoztam az Istennek tetsző nőiességet, és a férfiakat is jobban megértettem. A férfiak nagyon mások, mint a nők, és olyannyira ki vannak téve a vizuális kísértéseknek, hogy az teljesen ledöbbentett. Ha tudtam volna gimnazistaként, amit most már tudok, valószínűleg nem farmert és pólót hordtam volna állandóan, hanem bő karingeket... Sok nő úgy gondolkodik, hogy ők túl alacsonyak, túl magasak, túl öregek, túl fiatalok, túl rondák ahhoz, hogy különösebben sokat foglalkozzanak a szemérmességgel, hiszen senki számára nem jelenthetnek kísértést.

Tudom, mert én is így éreztem.

De most már látom, hogy a szemérmesség olyan ajándék, amelyet attól függetlenül is másoknak adhatunk, hogy milyen a testalkatunk vagy épp hány évesek vagyunk. Ez az egyik útja annak, hogy tiszteltet és megbecsülést tanúsítsunk nem csak Isten, de magunk, a férjünk és az összes többi ember iránt, legyenek azok férfiak vagy nők. Nagyon szeretek egyszerre nőiesen és szemérmesen öltözködni - finomabbnak, szeretni valóbbnak és sokkal szebbnek érzem tőle magam. Az is feltűnt, hogy sokkal több férfi nyit ajtót vagy segít nekem. Egészen máshogy érzem magam, hogyha az öltözködésemmel is kifejezésre juttatom a női mivoltomat.

A ruhaviseleteddel el tudod mondani a környezetednek, hogy te egy igazi hölgy vagy, és egészen érdekes látni, mennyivel másképp kezelnek az emberek attól függően, hogy milyen ruhát veszel fel. A szoknyák és a ruhák arra emlékeztetnek, hogy abban a kitüntetésben részesültem, hogy nő vagyok, és hálás vagyok azért, hogy nem nekem kell hordani a családunkban a nadrágot. Finoman emlékeztet arra, hogy nap mint nap élvezetet leljek női önazonosságomban, megéljem a nőiességemet, és a férjemet is emlékezteti arra, hogy én egy finom, szép, nőies nő vagyok, akit neki becsülnie és szeretnie kell. Ami nagyszerű!

Ezzel azt akarom mondani, hogy minden nőnek úgy kéne öltözködnie, ahogy én szoktam?

Nem. Csak elmeséltem a történetemet.


Kedvenc meghatározásom szerint a szemérmesség nem más, mint alázat az öltözködésben. Ha birtokában vagyunk az alázatosság szellemének - amiként Krisztus volt, és nekünk Őt kell utánoznunk -, akkor azt fogjuk kívánni, hogy az öltözködésünkkel ne a testünkre, hanem Őrá irányítsuk a figyelmet. És kegyelmet gyakorlok keresztény fivéreimen azzal, hogy igyekszem olyan ruhákat viselni, amelyekben nem vonom el a figyelmüket és nem teszem ki őket kísértésnek. Ezen kívül a lányomnak is jó példát mutatok, ami révén úgy nő fel, hogy természetesnek fogja látni a szemérmességet és érteni fogja a nőiesség és a szexualitás gyönyörű ajándékát, és hogy miképp használja és őrizze ezt a nagyszerű ajándékot.

Úgy gondolom, hogy a szemérmesség és a nőiesség csodálatos dolgok! Valahogy úgy érzem, mintha a semmiből építettem volna fel az elmúlt öt évben a női identitásomat. Imádkozom, hogy mindannyian felfedezzük Isten csodálatos tervét a nőiességről, és hogy meg is éljük. És azért is imádkozom, hogy továbbadhassuk Isten útjait, bölcsességét és perspektíváit az utánunk következő nemzedékeknek.

A fenti írás April Cassidy (The Peaceful Wife) My Journey Into Feminity and Modesty c. cikkének fordítása. A képeken is ő látható.