2019. július 12., péntek

Jezsuita gondolatok a gyermekvállalásról


Írta: Palánkay Tibor SJ

Krisztus földi helytartója, XI. Pius pápa a keresztény házasságról szóló körlevelében a házasság legelső javának, kincsének a gyermeket jelöli meg. Nem én, az élet és még jobban az Isten bizonyítja a pápa igazát.

A gyermek a házasság legnagyobb kincse!

A gyermek a házasság célja!

A pogány világ mindent megtesz a gyermek kipusztítására. Sajnálatosan nagy eredményeket ért el még a valamikor keresztény családokban is. Mert abban a percben, ahogy ennek az árulásnak útjára lépnek, elveszti a család keresztény jellegét; a magyarságról nem is beszélek.

Csak két kis adatot említek fel, két statisztikát közlök:

A kereszténynek mondott Budapesten, 1914-ben csak 17.418 csecsemőt jelentettek be, amikor 4.460 kutyát tartottak a családok. 1921-ben a csecsemők száma 16.000-re csökkent, a kutyáké 12.000-re emelkedett. 1937-ben pedig a statisztika 9.600 csecsemővel szemben már 23.000 kutyáról tudott.

A második világháború magyarjai szörnyűködve vették tudomásul és méltán pár százezer testvér elvérzését, de ugyancsak ők a legdurvább kegyetlenséggel pusztítottak el, illetve akadályoztak meg négy millió kis magyar életet és hozzá édes gyermekeikét!

Mindez tiszta pogányság és hazaárulás!

Ezekkel szembe kell fordulnotok és már a jegyesség meghitt óráiban, a házasság előkészületének legdrágább napjaiban meg kell egymást erősítenetek a keresztény elvekben!

Tudnotok kell, nemzeti szempontból minden családban legkevesebb négy gyermeknek kell meglátnia a napvilágot, ha csak valamicskét is akarunk erősödni. Ennyivel épp hogy ki nem pusztulunk. (Sok család gyermektelen, sokan nem köthetnek házasságot, sok gyermek felnövekedése előtt meghal a két szülő és egyszer elköltözik, ezért kell legalább négy gyermek a családba!)

Isten szempontjából pedig annyi gyermeket kell vállalnod, amennyit Isten küld.

Vigyázzatok! A kötelesség alól sem egészségi, sem anyagi, sem hiúsági okok nem mentenek fel! Ha házaséletet éltek, vállalnotok kell a gyermeket! Ez isteni parancs. Aki ezt nem tartja be, súlyosan vétkezik. Azokat a házastársakat, akik nem akarnak itt megjavulni, a lelkiatya nem oldozhatja fel a gyóntatószékben! Akik pedig a gyónásban ezt tudatosan elhallgatják, semmilyen bűnük alól sem nyerhetnek bocsánatot, sőt szentségtörést követnek el.

Ha komoly ok miatt nem vállalhattok gyermeket, akkor vagy teljes vagy időszaki megtartóztatásban kell élnetek. Ez utóbbi többször előfordul majd. Épp ezért is fontos a jegyesség idejében tanúsított önuralom. Ennek betartása biztosítéka lesz a házasságban szükséges időszaki önmegtartóztatásnak.

Az időszaki önmegtartóztatást Smulders, Oginó és Knaus világhírű orvosprofesszorok ajánlják. Mibenlétét orvosoktól tudjátok meg. A világhírű tekintéllyel szemben ezt a módot többen lebecsülik. Ti azonban tudjátok meg, szükség esetén más út nincs. Vagy a teljes vagy az időszaki önmegtartóztatás. Ez utóbbi miatt még a házasság előtt a nőnek pontosan jegyeznie kell legalább fél vagy egy éven át saját hónapjának pontos kezdetét.

Sok szempontból fontos az is, hogy lehetőleg a házasság elején fakadjon az első bimbócska. Igy mielőbb derű, mosoly és boldogság tölti be a családot.

Igy készüljetek fel tehát a házasságra!

A feni idézet forrása Palánkay Tibor jezsuita atya    K é t   g y ű r ű ,   e g y   b o l d o g s á g    című, 1947-ben megjelent könyve.

2019. július 7., vasárnap

Bitching For Attention

 

Elnézést kérek az angol címért, de így találkoztam vele az interneten és mellbe vágott, hogy mennyire találó. Azt jelenti, figyelemért kurvulni, és arra utal, amire a legtöbben a netet, főleg a szociális médiát használják manapság. A kifejezés is mutatja, hogy ez egy nagyon megalázó dolog, csak mivel mindenki körülöttünk ezt csinálja, nem vesszük észre magunkat, hacsak Isten Szentlelke a fejünkre nem koppint.

Mit is jelent ez?

Azt, hogy ha valamit csináltunk, azt mindenképp meg kell osztanunk. Súlyosabb formában azért csinálunk dolgokat, hogy aztán megoszthassuk őket. A fizetség kedvelések, megosztások és hozzászólások formájában érkezik, vagyis pozitív megerősítést, dicséretet kapunk, de legalábbis figyelmet és egy kis izgalmat, hogy reakciókat váltunk ki másokból.

Az egész megosztósdi nem más, mint egy nagy „FIGYELJ RÁM!"–felkiáltás. Szeretetet koldulunk, de legalábbis odafigyelést, mint a rossz gyerekek: szidj, ha akarsz, de legalább foglalkozol velem!

Másrészt pedig történik valami. Ha bántanak is, nem baj, mert a konfliktus izgalmas, ellenben a házimunkával, a kisautó-tologatással vagy az imádkozással.

Biztos vagyok benne, hogy Isten nem ilyen életre hívott meg minket. A Bibliából világos, hogy mi a véleménye a figyelemért kurvulásról. 

Elismerés hajhászása: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál.

Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.  Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.

Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.

Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz." (Mt 6,1-6) 

Netes vitatkozás: „Kerüld azonban az oktalan vitát, a nemzetségfákat, a veszekedést, a törvényen való szóharcot, mert ez hiábavaló és haszontalan dolog. A tévtanítót néhány figyelmeztetés után kerüld, hiszen tudod, hogy az ilyen ember megromlott, bűnben él és saját magát ítéli el." (Tit 3,9-11) 

Haszontalanságokkal foglalkozás: „Azonkívül rászoknak arra, hogy tétlenül házról házra járjanak, s nemcsak tétlenkednek, hanem pletykálkodnak, haszontalanságokat művelnek, s olyasmit beszélnek, amire semmi szükség nincs." (1Tim 5,13) 

Fecsegés: „Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon." (Mt 12,36) 

Meg kell tanulnunk újra anélkül élni, hogy másoknak mutogatnánk magunkat, vagy mindent, amit csináltunk vagy ami történt velünk. Nem szabad vágynunk arra, hogy megdicsérjenek vagy velünk foglalkozzanak. Nem szabad mindenféle meddő vitát folytatnunk az izgalom kedvéért.

Isten azt mondja, hogy az Ő szemében „a rejtett ember az értékes, romolhatatlan szelídségével és nyugodt lelkével." (1Pt 3,4)

Meg kell tanulnunk nemet mondani másoknak és magunknak a terhes teendőkre és kapcsolatokra. Nem szabad csak azért csinálnunk valamit, hogy mutogathassuk, vagy mert jól hangzik, közben meg alig imádkozunk, a családunk és az otthonunk hiányt szenved.

Háztartásbeliként nagy kísértés az internet vagy a plébánia, mert végre valami olyat csinálhatunk, ami „fontos". Pedig nem ez a lényeg. Semmivel se fontosabbak a netes vagy plébániai dolgok, mint az otthoniak. Hanem látványosabbak.

...Vagy épp a háztartás rejtett dolgait tesszük látványossá, teregetjük ki az internetre. Sütöttél egy sütit? Kimostad a hűtőt? Megtanult járni a gyerek? Randiztál a férjeddel? Gyorsan, gyorsan, csináljunk belőle bazári látványosságot a bitching for attention jegyében, mert nem akarunk rejtett életet élni, nekünk a köz elismerése és figyelme kell, nem elég a családunké. Mindent meg kell osztani legalább egy-két barátnővel, különben meg se történt, de a legjobb több száz ismerőssel vagy az egész világgal. Produkáltam magam, lájkot ide, hiszen függő vagyok, nem akarhatjátok, hogy Istennél keressem a figyelmet észre az elismerést, hiszen az ima sokkal nehezebb műfaj, mint a posztolás!!!

Nem tudom véka alá rejteni, hogy mennyire undorít, amivé lett az internet, és amivé lettünk mi is. Az egyetlen megoldásnak azt látom, hogy azonnal ki kell szállni ebből az egészből, míg azt nem vesszük észre a halálos ágyunkon, hogy virtuális kurválkodással töltöttük a fél életünket ahelyett, hogy komoly imaéletet dolgoztunk volna ki, hogy teljes szívünkből szolgáltuk volna a férjünket, odaadással és jó példával neveltük volna a gyermekeinket és kialakítottunk volna egy jól működő háztartást, tiszta és rendes otthonnal ajándékozva meg magunkat, a családunkat és a vendégeinket.

A túlvilágon nincs szociális média. Jobb, ha hozzászokunk már ebben az életben, hogy Krisztustól várjuk a szeretetet és Ő legyen az önértékelésünk alapja, nem pedig a like-ok. Arról nem is beszélve, hogy Isten színe előtt nem az számít majd, mennyi elismerést kaptunk, hanem mennyi szeretetet adtunk. Ne hagyjuk az internetnek, hogy istenpótlékká váljon és elfeledtesse velünk, mi alapján ítél meg minket az Ég. Ébredjünk fel, ha kell, radikális szakítások árán!

Kép: John Holcroft

Kapcsolódó:

 A boldogság illúziója

Alan Watt: Az emberi psziché manipulálása

2019. július 3., szerda

Az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek


Shannon M. Collins amerikai katolikus pap prédikációját azért fordítottam le, mert szeretném megmutatni XII. Piusz pápa beszéde mellett kortárs példával is magyarul, hogy a feleségek alárendelődési kötelessége nem valami fundamentalista protestáns tanítás vagy az én egyéni belemagyarázásom a katolikus hitbe. Vagyis egyszerűen azt, hogy az Egyház kétezer éves tanítása szerint Szt. Pál szavai e témában minden korra érvényesek a világ végezetéig. Az eredeti írás itt olvasható.

„Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak; ő a test üdvözítője. De mint ahogy az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszonyok is mindenben a férjüknek." (Efezusiakhoz írt levél)

1. Az ókori Izraelben a zsidók egyik királya, Ácháb egy Jezebel nevű pogány királynőt vett feleségül. Frigyük tökéletes példaként szolgál arra, hogyan mételyezi és rontja meg az eredeti bűn még a házasság intézményét is. A Királyok első könyvében Áchábnak megtetszik egy, a palotája közelében levő földterület, amely egy Nábót nevű férfi tulajdona. Ez a jóravaló ember megtagadja a föld eladását, hiszen családi örökségről van szó – olyan területről, amely nemzedékeken át az ősei tulajdonában volt. Erre Ácháb elszomorodik és önsajnálatba esik. Férje állapota feltűnik aztán Jezabel királynénak és kideríti, hogy Nábót nem adta el neki a szőlőjét. Jezabel felkiált: Nagyszerű tekintélyed van, s pompásan kormányozod Izrael országát! Kelj fel, s végy magadhoz ennivalót, s légy jókedvű, majd én fogom neked adni a jezreeli Nábót szőlőjét. A Biblia elbeszéli, hogy leveleket írt a király pecsétjét használva. Úgy tűnik, magához ragadta a hatalmat és hamis vádra alapozva elítélte Nábótot. Aztán bejelentette Áchábnak: Kelj fel, s foglald el a jezreeli Nábót szőlőjét, aki nem hallgatott rád, és nem akarta azt pénzért odaadni, mert Nábót nem él, hanem meghalt. Királynéi uralkodása során Jezabel minden volt, csak nem alárendelődő feleség. Ácháb király pedig azzal, hogy nem akarta az Istentől adatott hatalmát gyakorolni, vagyis hogy ódzkodott a felelősségtől és hagyta, hogy a felesége megkaparintsa a hatalmat, meggyengítette és romlásnak engedte Izrael családját.

2. Mióta az Édenkertben Ádám és Éva elbukott, Jezabel lelke jár körül a világban és próbálja rávenni a nőket, hogy ragadják magukhoz a hatalmat a családon belül – vegyék el a jogart a férfitól –, míg az áchábi lelkület számtalan férfit mérgez meg azzal, hogy nem mernek felelősséget vállalni, vagyis ódzkodnak attól, hogy istenadta hatalmukat gyakorolják. Isten kinyilatkoztatása világos. Noha a férfi és a nő emberi méltóságuk tekintetében egyenlő, Isten sorrendet állított fel ebben az egyenlőségben: a férj az asszony feje, csak úgy, ahogy Krisztus feje az Egyház testének. Ne feledjük, hogy Ádám teremtetett először, aztán következett Éva. Elsőként a család fejét teremtette meg Isten, majd a segítőtársát, mégpedig Ádám oldalából, Évát téve az emberi nem szívévé. De aztán jött a bűn  és vele a ragály a házasság szent intézményén belül is.

3. Timóteushoz írt első levelében azt mondja Szent Pál: Ádámot nem vezették félre, de az asszony hagyta, hogy félrevezessék, s bűnbe esett. Az ördög Ádámot nem szemtől szemben próbálta bűnbe vinni, hanem közvetetten, Éván keresztül. Ádám volt a fő, de a kígyó a szív segítségével igyekezett levágni a fejet. Meggyőződésem, hogy Ádám egyszerűen csak ridegen visszautasította volna a kígyót: Távozz tőlem, Sátán! Főként arra összpontosított, hogy elérje a célját, vagyis az örök életet maga és az emberi nem számára. Szembe kellett volna szegülni minden felmerülő akadállyal és el kellett volna távolítani. De Éva szóba elegyedett az ördöggel – ez volt az első hiba. A szívnek a főhöz kellett volna fordulnia iránymutatásért. A fő megfontol, a szív megvalósít, végrehajt. Azonban Éva elcsábult, magához vette a tiltott gyümölcsöt, evett belőle, majd felajánlotta a férjének. Most Ádám következett. Itt a család atyja, a férj alkalmatlannak bizonyult arra, hogy az Istentől kapott hatalmát gyakorolja. Tedd le a gyümölcsöt, Éva! — kellett volna mondania. Aztán közbenjárhatott volna a feleségéért. Közvetítőként leesdhette volna a megbocsátást a felesége számára. De nem így történt. Visszariadt a felelősségtől... hezitált... elmenekült a kötelessége teljesítésétől... hümmögött és hámmogott... az időt húzta... elbukott mint vezető. Látás hiányában a szív nagyon erős lehet, akár követelőző is. Éva megragadta a hatalmat, amelyhez nem volt joga. Vezette Ádámot, és Ádám evett a gyümölcsből.

4. A házasság helyreállításának kulcsa, a kulcs Jezabel lelkületének és Ácháb gyengeségének legyőzéséhez az Efezusiakhoz írt levélben található: Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. A főnek kell vezetnie és irányt mutatnia – a fő látnok – a fej, ahol a szem található. A szív pedig, aki végrehajt, véghez visz – itt található az akarat. Vegyük példának okáért Szent József és a Boldogságos Szűz Mária házasságát. Mária kétség kívül végtelenül felette állt Józsefnek, hisz malaszttal teljes. A szíve és az elméje a lehető legtisztább volt. Mégsem Mária volt a Szent Család feje. A férje volt az. Mária – Jezabellel és Évával ellentétben – sosem próbálta megkaparintani a kormánypálcát, megszerezni a hatalmat. És nekem elhihetitek, hogy József sem késlekedett gyakorolni a hatalmat, amelyet Istentől kapott. Amikor látta azt a bizonyos álmot – Fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! –, József szeretetteljesen és nyugodtan vezetett: Mária, most azonnal elhagyjuk Betlehemet. És Mária végrehajtotta az utasítást. A jezabeli lelkület megpróbálta volna átvenni az irányítást: Ugyan már, József, micsoda őrült álmaid vannak mostanában! Végre van egy kis pénzünk, királyok aranya. Kijöttünk abból a barlangból és egy lakásban élünk. Van egy jó állásod. A gyermek Dávid fia, vagyis Betlehemben kell lennie, Dávid városában. Nem, Mária azonnal engedelmeskedett – véghez vitte, amit József akart –, mert tudta, hogy a családfő által a Mindenható Isten munkálkodik. Mária minden lélegzetvételében megélte, amit Kánában mondott: TEGYETEK MEG MINDENT, AMIT CSAK MOND!

5. A jezabeli lelkület  és az áchábi gyengeség nem csak bizonyos házasságokban van jelen, hanem néhány egyházmegyében is. Tudjátok, pár évvel ezelőtt Corapi atya tartott egy lelkigyakorlatot a közösségünkben, és emlékszem, hogy egy alkalommal kijelentette: Jezabelek vannak az Egyházban és mitrás Áchábok bátorítják őket. Ácháb püspök és Ácháb atya elmulasztja gyakorolni a hatalmat, amelyet Istentől kapott... a pap hezitál... menekül a felelősségvállalás és a kötelességek elől, és az Egyház szenved. A rend helyreállításának kulcsa ismét az, hogy a fő legyen a fő, és a szív pedig a szív.  Nincs annál csodálatosabb, mint látni, amikor egy férfi magabiztosan vezet. A nő büszke a férjére: Ez az én uram! És semmi sem fogható a nőhöz, aki maradéktalanul teljesíti a férje utasításait. A történelem során a legnagyszerűbb tanítványok, a legjobb követők mindig nők voltak. Mária volt Jézus legkiválóbb követője, Assisi Szt. Ferenc legbuzgóbb tanítványa pedig Szt. Klára volt. Ha a férfi készségesen a kezébe veszi az irányítást és a nő szíve teljes szándékával követi az utasításait, Ácháb és Jezabel lelkét garantáltan elűzik.

Kapcsolódó:
A családfő és a segítőtárs
Keresztény feleségek démona, Jezabel
Az alárendelődés két fajtája a keresztény házasságban 

A bibliai idézetek fordítását a Szent István Társulat Bibliájából vettem.

2019. július 1., hétfő

Nőelnyomás

A feministák azt mondják, a ferfi-nő hierarchia és a nemi szerepek önmagukban nőelnyomást jelentenek.

Az antifeministák szerint sose létezett nőelnyomás, legfeljebb egy-egy deviáns férfi viselkedett így.

Mi a keresztény álláspont?

Az, hogy a hierarchia és a nemi szerepek nem jelentenek nőelnyomást; azok Isten terve szerint valóak. Azonban mégis volt és van nőelnyomás: amikor a férfiak rendszerszinten vagy egyénileg visszaélnek az istenadta hatalmukkal.

XIII. Leó pápa így fogalmaz:
„A házasságnak ez a nagyszerű és kiváló formája idővel romlani és bomlani kezdett a pogány népek között; s még a zsidók körében is mintha elhomályosult volna. A zsidók között ugyanis elterjedt a szokás, hogy egy férjnek több felesége is legyen; mikor pedig Mózes »szívük keménysége miatt« megengedte nekik a válólevéllel való elbocsátást, szokásba jött a válás.

Szinte hihetetlen, hogy a pogány népeknél mennyire megromlott és eltorzult a házasság, mert a legkülönfélébb tévedések és a legocsmányabb szenvedélyek áldozata lett. Úgy tűnik, hogy az összes nemzetek többé-kevésbé elfelejtették a házasság eredetét és eredeti eszményét, s ezért idővel olyan törvényeket hoztak a házasságról, amelyeket az állam látott jónak, s nem olyanokat, melyek megfeleltek volna a házasság természetének. A törvényhozók által előírt ünnepélyes szertartások megtartóit tisztességes feleségnek, meg nem tartóit ágyasoknak nevezték. Az is kialakult, hogy az állam vezetői szabták meg, ki házasodhat, s ki nem, és a sok méltánytalan törvény miatt sokakat ért jogsérelem. Ezenkívül a többnejűség, a többférjűség és a válás következtében nagy mértékben fellazult a házassági kötelék.

De magán a házasságon belül is nagy felfordulás keletkezett a jogok és kötelességek tekintetében. A férfi ugyanis tulajdonjogot nyert a feleség felett, és úgy bánt vele, mint egyszerű használati tárggyal; önmagát pedig féktelen és nyers szenvedélyei élvezetében teljesen szabadnak vélte, s megengedettnek tartotta, hogy utcanőkkel és szolgálóival éljen, mintha a bűn nem az akarat kérdése volna, és a méltóság fölmentene alóla. A férj ezen szabadossága által megalázott nő számára az volt a legszomorúbb, hogy vagy az érzéki vágyak kielégítésének, vagy a gyermekek nemzésének eszköze lett. Nem szégyellték azt sem, hogy a feleséget úgy adják és vegyék, mint az élettelen tárgyakat. Az ilyen házasságból születő család szükségszerűen az állam vagy a családfő jogkörébe tartozott és olyan törvények alatt állt, melyek nemcsak azt tették lehetővé, hogy a családfő köthette és bonthatta gyermekei házasságát; hanem azt is, hogy életük felett is kénye-kedve szerint rendelkezhessék."

(Arcanum divinae sapientiae, 1880)
A teremtéstörténet tanúsága szerint a bűnbeesés miatt a férfi arra válik hajlamossá, hogy visszaéljen a hatalmával és elnyomja a nőt, a nő pedig arra, hogy magáénak kívánja a férfi hatalmát: „Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter 3,16)

Dehumanizált afgán nők az iszlámban létezik nőelnyomás.
A kereszténység hihetetlen emelkedést hozott a nők életében. Nyilván nem lett tökéletes a két nem viszonya, de az Egyház valóban felemelte a nőket a monogám és felbonthatatlan házassággal, valamint a Mária-tisztelettel, és azzal az elvvel, hogy a nő Isten színe előtt egyenértékű a férfival.

A feminizmus miért jött akkor létre? Még egy keresztény társadalom se tökéletes. Voltak problémák a férfiak és a nők viszonyában, a nők életében a keresztény Európában is, főleg, hogy ez az úgymond keresztény Európa se jelentette azt, hogy akkor mindenki szent. Sőt, a századfordulós Magyarország liberális politikai irányítás alatt állt.

Viszont sajnos a feminizmus – marxista gyökerei miatt – jogos problémákra rossz válaszokat adott, illetve olyasmit is problémaként tálalt, ami nem az, a gondok forrását pedig teljesen rossz helyen találta meg.

Súlyos tévedés, hogy a hierarchiát és a nemi szerepeket a férfiak találták ki, mégpedig azért, hogy elnyomják a nőket. Épp ezért nők bajaira nem az a megoldás, ha felszabadítjuk őket a családi hierarchia és a nemi szerepek alól. Ezekre szükségük van a boldogsághoz.

A nők bajaira az a megoldás, ha a férfiak szentek lesznek és nem élnek vissza a hatalmukkal.

A kettős erkölcsöt nem úgy kell eltörölni, hogy akkor már a nő is lehessen parázna, hanem hogy a férfi se lehessen az.

A családfői hatalommal való visszaélésre nem az a keresztényi válasz, hogy megszüntetjük a családfőséget vagy a nőt tesszük meg annak, hanem hogy a családfő jogai mellett a nők is rendelkeznek jogokkal, és a férfi krisztusi módon él, nem pedig visszaél a hatalmával.

Nem jó, ha a családi hierarchiával és a nemi szerepekkel visszaélnek, de az is ugyanúgy – ha nem jobban – árt a nőknek, ha eltűnnek vagy felcserélődnek a szerepek és a hierarchia.

Ráadásul ne legyünk vakfoltosak: nem csak férfiak tudnak bántalmazni nőket, hanem fordítva is. Csak talán nem fizikálisan, hanem lelkileg. Ma erény a férfit legyalázni, nevetségessé tenni. Ettől hisszük magunkat emancipált, erős nőnek.

Arról nem is beszélve, hogy a régi korokban se úgy nézett ki a világ, hogy a férfiaknak minden jó volt. A férfiak közül is egy szűk réteg volt, akinek a kezében volt a politikai hatalom vagy megválaszthatta a hivatását. Ráadásul a jogok kötelességekkel is jártak, amelyek a nőket nem terhelték.

Ha valaki keresztény feminizmusban gondolkodik, amit úgy ért, hogy a nők ügyeivel foglalkozna, akkor a nyugati világban azzal tudja szolgálni a nőket, hogy segít nekik megérteni Isten szép tervét a nemekkel kapcsolatban. Ha megtanítja őket a férjük tiszteletére és a férfi jellemre, ha ráébreszti őket a hipergám természetükre, ha megtanítja nekik, miért fontos, hogy szűzen menjenek férjhez, ha felfedezteti velük, milyen fontos a családanyai hivatás és a nőies foglalkozások. Ezen kívül fontos lenne segíteni azokat a nőket, akik támogató családi vagy baráti kör nélkül várnak kisbabát, nevelnek gyermeket. És ami még fontos, hogy végre ne abban segítsük a nőket, hogy a gyermekáldás ne akadályozza a munkavállalást, hanem fordítva! Minél kevesebb nő kényszerüljön dolgozni gyermekvállalás helyett vagy mellett. Hiszen anyaként ez a fontossági sorrend.

Keresztényként meg lehet tehát próbálni változtatni nők helyzetén, de nem a férfi családfősége és a nemi szerepek elleni lázadással. És persze nem is azzal, hogy bálványimádó módon kikiáltunk bizonyos korokat tökéletesnek, és olyan jogoktól, lehetőségektől is megfosztjuk a női nemet, amelyeket nem elbitoroltak, hanem Krisztus szerint is jogosan szereztek meg a történelem folyamán.

2019. június 29., szombat

Démonok vallanak a zsinat utáni Egyházról

Anneliese Michel német lány volt, akit démonok szálltak meg, hogy a szenvedéseit felajánlhassa a német egyházért, amelyikről ma is láthatjuk, hogy igencsak rá van szorulva erre.

Az ördögűzések 1975-76-ban történtek, és ezek során felvételek is készültek. Ezekből megtudhatjuk, mit gondoltak a démonok a II. vatikáni zsinat utáni változásokról. Próbáltak persze hazudni, de a Szűzanya igazmondásra kényszerítette őket.

Tulajdonképpen elmondható, hogy Isten bolondot csinálva a démonokból   lelepleztette velük a saját munkájukat, amellyel tönkre akarták tenni az Egyházat, és még arra is rávette őket, hogy megmutassák a felemelkedés útját a katolikusoknak.

Ezt és ezt a cikket használtam fel az összefoglalómhoz.


RÓZSAFÜZÉR

Csak néhányan imádkozzák, mert a papok azt gondolják, hogy divatjamúlt dolog, a férfiak meg, hogy az asszonyoknak való. Ezek a tévhitek a démonok aknamunkájának köszönhetőek, akik félnek tőle, mert nagyon erős fegyver. Sokat kell imádkoznunk a templomban és a családban, mégpedig elsősorban a rózsafüzért.

GYÓNÁS

El kell járni gyónni, de a démonok szerint szerencsére már alig van, aki megteszi.

BETEGEK

Imádkozni kell a betegek felett, a betegekért és a betegekkel. Sok betegség jön a gonosztól. Élni kell a betegek kenetével is.

SZŰZANYA

Utálják a démonok, mert sokakat elrabol tőlük. A jelenések San Damianonál és Montichiari jelenés is valódi, és a pokolnak köszönhető, hogy nem ismerték el őket. Heroldsbach is igazi. Oda kellene figyelnünk a fatimai üzenetekre és azok szerint élni, különben nagy baj lesz.

ŐRANGYALOK

Mindenkinek van őrangyala. Többet kéne imádkoznunk hozzá, mert a pokol manapság nagyon erős. Az őrangyalunk mellettünk áll.

TISZTÍTÓTŰZ

Az ottani lelkek szeretnek segíteni rajtunk. Szennyesek, de van reményük, mert a mennybe fognak jutni. Ki hamar, ki később, ki pedig csak a végítéletkor.

OTTHON

Térjen vissza az otthonokba a feszület és a szenteltvíz. Imádkozzák a családok a rózsafüzért.



PAPOK

A papoknak felismerhetőknek kell lenniük, vagyis mindig hordaniuk kell a reverendát. A démonok el se tudják mondani, milyen végtelen elégedettség tölti el őket, hogy azt látják, a papok reverenda helyett csinos kis öltönyökben járnak mindenhova.

Isten parancsa szerint tilos megházasodniuk. Aki ezt megszegi, nem szolgálja többé az Egyházat.

Újból prédikálniuk kell, hogy létezik a Sátán. Nem szabad félrevezetniük a híveket.

PÜSPÖKÖK

A holland püspökök eretnekek. Az összes.1

Nem hűségesek a pápához [VI. Pál]. Szinódusokon szervezkednek, amikre nem is lenne szükség, ha követnék a pápát. Ehelyett azt gondolják róla, hogy ostoba.

Bűnösök, mert engedélyezték a kézbe áldozást.

Nem hisznek Lefebvre-nek2, helyette olyan eretnekek után mennek, mint Küng3. Összességében véve az egész modernizmus a démonoktól ered.

SZERZETESEK

Az apácák járjanak a habitusukban. A szerzetesek rossz úton járnak, mert a tv-t nézik, nem térdelnek le, mikor imádkoznak és kézbe áldoznak.


HUMANAE VITAE4

Életbevágóan fontos ez az enciklika az elejétől a végéig. Ha Európa nem tartja be, nagyobb csapást fog megélni, mint amilyen a két világháború volt.5

SZENTMISE

Vissza kell állítani az áldoztatórácsokat és a térdeplőket. Lucifer akarata, hogy senki ne térdeljen áldozáskor, és ezért mindent megtesz.

A szembemiséző oltár a protestánsoktól jön. Az ostoba katolikusok tőlük másolták ezt le, noha ők bírnak az igaz tanítással. Ennek ellenére úgy futnak mások után, mint valami rossz kurva.

A kézbe áldozás engedélyezése is a démonok munkája volt.

A pokol összességében rendkívül elégedett a II. vatikáni zsinat utáni változásokkal, különösen a liturgikus reformokkal.


 Megjegyzések:

1 A holland püspöki kar adta ki az első II. vatikáni zsinat utáni katekizmust (1966), amely durva tévedéseket tartalmazott. Itt lehet olvasni a botrányos esetről, a holland püspökök lázadásáról a katekizmus terjesztésével kapcsolatban (a 61. oldaltól).

2 Marcel Lefebvre érsek Afrikában szolgált, hazatérve a II. vatikáni zsinatra Európába nagy megdöbbenéssel vette észre, hogy az öreg kontinens püspökei elhagyták a hitet. A modernizmus ellen tevékenykedett a zsinaton, bizonyos zsinati dokumentumokat egyedüliként nem írt alá, majd a zsinat után a hagyományos liturgia megmentéséért élt. Ha ő nincs, valószínűleg teljesen kiveszett volna az eredeti katolikus mise. 1988-ban pápai engedély nélkül szentelt fel négy püspököt, így velük együtt kiközösítés alá került, de ezt XVI. Benedek pápa visszavonta. Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz című könyvének kötelező olvasmányul kéne szolgálnia minden katolikus számára, hogy megértse, mi zajlott a II. vatikáni zsinaton és az utána következő két évtizedben.

3 Hans Küng svájci katolikus pap és teológus. XXIII. János pápa 1962-ben őt is zsinati szakértőnek nevezte ki. 1979-ben eretnekségei miatt megvonták tőle a teológia tanításának jogát.

4 VI. Pál pápa enciklikája, amelyben az Egyház kétezer éves tanításához hűen leszögezi, hogy a fogamzásgátlás minden formája súlyos bűn és semmilyen esetben se engedhető meg. Egyedüli katolikus családtervezési módszer a teljes vagy az időszakos önmegtartóztatás lehet (tcst), de ezek is csak akkor erkölcsösek, ha kellően súlyos indokkal élünk velük. Az enciklikát borzalmas lázadás követte több püspöki kar részéről is, akik azt remélték, hogy az Egyház a saját tanítása helyett a protestánsokat fogja majd követni a fogamzásgátlás terén, akik a harmincas évektől kezdve  az anglikánokkal az élen sorra feladták elutasító álláspontjukat.

5 A Humanae Vitae-t azóta is csak egy kisebbség kisebbsége tartja meg még a buzgó katolikusok között is. Azt hiszem, a nagy csapás körvonalai már látszanak: iszlamizáció és tömeges bevándorlás, amely durva polgárháborúhoz vezethet, a gender-agybaj pedig már a gyermekek között is szedi áldozatait.

2019. június 27., csütörtök

A keresztény élet örömtelen?

Nemrég olvastam egy találó gondolatot: a Sátán nem tudja vonzóvá tenni a poklot, így az odavezető utat teszi azzá.

Az a szomorú, hogy keresztények és nem keresztények is bedőlnek neki!

Azt hisszük, kétféle élet van: az élvezetes és az örömtelen. A bűnösök az élvezetes életet választják, de aztán örökké szenvednek a pokolban, a keresztények meg lemondanak a földi örömökről, de jutalmul a túlvilágon örök boldogság vár rájuk.

Szerintem ez tévedés!

A minden örömöt megtagadó Isten, aki alig várja, hogy lecsaphasson ránk, a Sátán hazugsága. Jelenet Az ördög ügyvédje c. kiváló filmből.

Nem gondolom, hogy a keresztény élet örömtelen lenne, ellenben a bűnök boldoggá tennének. Ellenkezőleg!

Isten boldogságra teremtett minket. Legerőteljesebb vágyunk, hogy boldogok legyünk. Nem csak a túlvilágon, hanem már itt, a Földön is. Ezért teljesen normális, ha örömben szeretnénk élni.

Abban hiszek, hogy a szentek már a Földön is boldogok, és a bűnösök boldogtalanok, csak talán még maguknak se merik bevallani, és elvannak azzal, hogy felületes szinten élvezkednek. De sok ember rájön a hedonista élet után, hogy nem tette boldoggá, nem egy szentnek is ez volt a személyes története.

Mi a boldogság? A mennyország, az Istennel való közösség, az, hogy szeretetben egyesülök Vele. Ebben a bűnösöknek nincs részük, a szenteknek viszont igen – már itt a Földön is!

A menny vagy a pokol a földi életünk kiteljesedése. Nem valami evilágtól elrugaszkodott jutalom vagy büntetés. A haláluk után azt az életet fogjuk élni, amit a Földön elkezdtünk, csak teljesebben és véglegesen.

Isten nem azt akarja, hogy mondjunk le a földi boldogságról a túlvilágiért, hanem azt, hogy Tőle várjuk a boldogságot és ne a bűnös élvezetektől. 

Sőt, igazából nem bűnös dolgok se tehetnek minket boldoggá. Szép, szent dolgok vagy emberi kapcsolatok se adják meg a beteljesedést, hanem csak akkor okoznak igazi örömet, ha Istennel és Istenben éljük meg őket.

A bűn tönkretesz. Vagy rossz útra vezet vagy megakadályozza, hogy örömet okozzanak az erényes dolgok. Sok keresztény nő nem tud boldog anya, feleség és háziasszony lenni, mert bűnöket őriz a szívében. Azt hiszi, a férj, a sok gyerek vagy a házimunka a hibás, holott ha hagyná, hogy Isten átalakítsa a szívét, rendkívül boldog lehetne anélkül, hogy a körülményei megváltoznának.

Mindenki a boldogságot keresi, de Isten nélkül nem találhatjuk meg. Ahogy a mondás tartja, a kutya is jó dolgában veszik meg. Egy nő úgy is boldogtalan lehet, ha jószándékú férje, aranyos gyerekei, szép háza van, hogyha nem szegődik el Jézus tanítványának, és nem hagy fel az irigykedéssel, elégedetlenkedéssel, panaszkodással, sértődékenységgel, önsajnáltatással, lustasággal, kényelemhajhászással, akaratossággal, önteltséggel, önmaga körül forgással. A szívnek ezek a rejtett bűnei a legédesebb körülményeket is megkeseríthetik. Viszont az ellentétes erények, a hálás szív, a megelégedettség, az alázat, a szolgáló lelkület, a jóindulat a nehézségek közepette is boldoggá tesz minket.

A keresztény élet a legörömtelibb, mert Krisztussal vagyunk közösségben, aki megtanít minket arra, hogy ne vágyjunk másra, mint Őt és a szeretteinket szolgálni. Istentől olyan szeretetet és boldogságot kapunk, mint senki mástól, és azért élünk, hogy ezt másoknak is továbbadjuk. Így nem kielégíthetetlen, tátongó, éhes gödrökként létezünk, akik folyton követelnek és sose elégedettek, hanem betöltött és túlcsorduló kancsók vagyunk, amelyekből Isten a világra áraszthatja szeretetét.

2019. június 25., kedd

Miért hordok kendőt a misén?

Grace Kelly monacói hercegné gyönyörű csipkekendőt viselt
az 1957-es pápalátogatáson. Érdekes, hogy a pápának
a mai napig jár a fej befedése, de Krisztusnak már nem.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki noha 7 éves korától járt hittanra, soha életében nem hallott róla, hogy 1970 előtt más volt a mise. Viszont ez a lány 16 évesen megtért, és a netnek hála megismert olyanokat, akik megmutatták neki a hagyomány gazdagságát és szépségét.

Sokan elmondhatnánk magunkról ezt a mesét, ugye?

Arról se tudtam semmit, hogy az új egyházi törvénykönyv megjelenése (1983) előtt kötelező volt a nőknek befedniük a fejüket, ha templomba léptek, ahogy a férfiak a mai napig viszont leveszik a fejfedőjüket. Csak a régi rítusú misén szembesültem vele, hogy a nők egy része befedi a fejét. Aztán később az interneten is sok ilyen képet láttam.

A kendőviselés a 60-as években ment ki a „divatból" annak hála, hogy a feminizmus beszüremkedett az Egyházba. A kendő hordása sokak számára a nőelnyomás jelképe, mint minden olyasmi, amit a nőknek a nemük miatt csinálniuk kell. (Érdekes, az senkit se zavar, hogy a férfiaknak meg le kell venniük a fejfedőjüket, de a feministák már csak ilyen vakfoltosak.)

A templomi kendőviselés szokása az őskeresztény időkre nyúlik vissza. Az Újszövetségben az alábbi sorokat találjuk:
„Szeretném azonban, ha tudnátok, hogy minden férfinek feje Krisztus, az asszonynak a feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten.

Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére;viszont minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére: mert ez ugyanaz, mintha megnyírták volna.

Ha az asszony nem fedi be a fejét, vágassa le a haját; ha viszont szégyenletes dolog az asszonynak, hogy a haját levágassa vagy leborotváltassa, fedje csak be fejét.

A férfinak nem kell befednie fejét, mert ő Isten képmása és dicsősége, az asszony azonban a férfi dicsősége.

Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból; és nem a férfit teremtették az asszonyért, hanem az asszonyt a férfiért.

Ezért az asszonynak viselnie kell a fején az alárendeltség jelét az angyalok miatt. Igaz azonban, hogy az Úrban sem asszony nincs férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. Mert amint az asszony a férfiból lett, úgy a férfi is az asszony által születik – és minden Istentől.

Ítéljétek meg ti magatok: illik-e asszonynak fedetlen fővel imádkozni Istenhez? Nem tanít-e titeket maga a természet is arra, hogy ha a férfi hosszú hajat növeszt, szégyenére válik, ha pedig az asszony növeszt hosszú hajat, dicsőségére szolgál? Mert a haj fátyol gyanánt adatott neki.

Ha pedig valaki erről tovább akar vitatkozni, tudja meg, hogy sem nálunk, sem Isten egyházainál nincs ilyen szokás."
(1Kor 11,3-16)

Két okból visel egy nő kendőt a templomban.

Az egyik, hogy ezzel adja meg a tiszteletet a tabernákulumban jelen levő Krisztusnak. Ha egy nő hiszi, hogy minden katolikus templomban Jézus valóságosan jelen van, akkor azt a térdhajtás mellett a feje befödésével fejezi ki az Egyház hagyományai szerint.

A másik ok akkor áll fenn, ha asszonyok vagyunk. A kendőviseléssel jelezzük Jézusnak és a többi jelenlévőnek, hogy Isten akarata szerint alárendelődünk a férjünknek. A magyar paraszti világban ezért is volt szokásban, hogy egy férjhez ment nőnek bekötötték a fejét.

A fejfedő tehát Jézus és – ha van – a férjünk felé kifejezett alázat nőies jele. Ennek a párja a férfiaknál, hogy leveszik a fejfedőjüket Jézus iránti alázatból, valamint hogy jelezzék, vállalják a családfőséggel járó felelősséget.

Ha ezeket tudjuk, és mégsem fedjük be a fejünket templomba lépve, annak három oka lehet:
  1. Nem hiszünk a valóságos jelenlétben.
  2. Nem akarunk alárendelődni a férjünknek.
  3. Félünk, hogy kinéznek miatta.
Az első kettő katolikusként elfogadhatatlan. A harmadik viszont érthető, ha Novus Ordora járunk. Hiszen – hacsak nincs hideg idő – minden nő hajadonfővel van a templomban. Már a kendős nénik többsége is meghalt, akik számára a templomon kívül is mindennapi viselet volt a fejkendő.

Nekem két kísérletem volt a novusordós kendőviselésre, és bevallom, az elsőnél elbuktam. Annyira féltem, mit gondolnak rólam mások, hogy úgy döntöttem, inkább nem hordom, mert teljesen görcsben voltam a misén.

Mikor újra rávettem magam, arra gondoltam, remek alázatgyakorlat lesz. Kicsit elszakadni attól, mit gondolnak rólam mások. Ez sose árt!

Eddig öt helyen voltam új rítusú misén mantillában. Négy helyen senki se mondott semmit. Egy helyütt pedig mise után kérdéseket és bókokat kaptam. Soha semmiféle negatív reakció nem ért. Bennem pedig teljesen elmúlt az izgulás a kendő miatt. Megszoktam. Jót tett, hogy ne azon pörögjek, mit gondolnak mások, hanem ahhoz igazodjak, amit helyesnek tartok.

Egyáltalán nem érzem magam tőle elnyomva! Számomra megtisztelő, hogy kendőt hordhatok, mint a Szűzanya vagy mint a monstrancia.

A kendő nem az elnyomás, hanem a megbecsülés jelképe. Egyáltalán nem dehumanizál, mint a nikáb és a burka. És nem is azért viseljük, amiért a muszlim nők ezeket, vagyis hogy a férfiak ne kívánjanak meg. Ez nem szerepel az okok között.

Nem mellesleg nőből vagyok, a csipkekendő egy gyönyörű dolog, és örülök, hogy lehetőségem rá, hogy ilyesmit viseljek...

Persze nem muszáj mantillát hordani. Lehet, hogy valaki télen sapkát, nyáron kalapot visel, és akkor nem is feltűnő a dolog.

De a mantillákból is van kisebb fajta. És persze mindenféle színű. Egy hagyomány szerint a hajadonok fehéret, az asszonyok feketét viselnek. Lehet a liturgikus színekhez igazodni, ha van rá pénzünk, hogy több kendőt is beszerezzünk. Aztán egyszerűen aszerint is választhatunk színt, hogy mi áll jól (ld. évszaktípus-elmélet). Én ez utóbbit kombinálom az asszonyságommal, fekete csipkekendőt hordok, télen pedig a sapkámat hagyom fent.

Azért fontos nekem ez az egész, mert fáj, hogy annyi visszaélés történek az Oltáriszentséggel, fáj, hogy támadásnak van kitéve a nőiesség és a család rendje, és fáj, hogy annyi szép és jelentőségteljes hagyományt hagyott elveszni az Egyház. Ezekkel szeretnék szembe menni a magam egyszerű eszközeivel.

Nem hiszek a Sátánnak, aki azzal érvel, hogy ez különcködés. Ötven éve az volt a különcködés, sőt, gőgös lázadás, hogyha valaki nem fedte be a fejét. Nem érdekel, hogy az Egyház gyáván beletörődött a lázadásba, mint tette a kézbe áldozással, a szembemisézéssel, a lányministrációval, vagy most teszi a protestánsok és újraházasodottak áldoztatásával. Az érdekel, hogy mivel tisztelhetem meg Jézust és a férjemet, fejezhetem ki a nőiességemet egy olyan világban, amely gyűlöli azt, és képviselhetem az Egyház autentikus hagyományát.

Kötelező kendőt viselni a misén? Legjobb tudomásom szerint 1983 óta nem az. Viszont elég siralmas az a katolikus élet, amelyik csak az éppen kötelezőt tartja meg. Istennek se lett volna kötelező kínhalált szenvednie értünk, mégis megtette. Mi meg egy szépséges kendőt nem bírunk feltenni a fejünkre...? Igen, nem mondhatom már, hogy bűn fedetlen fővel templomba mennünk, viszont ha valaki ismeri ezt a szokást az okaival együtt és tiltakozik ellene, érdemes lenne megvizsgálni a szívét, nem őrizget-e benne valamilyen bűnt; feminista gőgöt, esetleg gyávaságig menő félelmet a megszólástól.

Képkocka a For Greater Glory: The True Story of Cristiada c. filmből


Ha ezek után úgy gondoljátok, szeretnétek kendőt viselni a misén, ennek az írásomnak a végén találtok lehetséges beszerzési helyeket.

2019. június 15., szombat

1984


A SZABADSÁG AZ, HA SZABADSÁGUNKBAN ÁLL KIMONDANI, HOGY KETTŐ MEG KETTŐ NÉGY." 

Ma egy olyan diktatúra kiépítése zajlik, amely szabadságot hirdet: szabad vagy azt mondani, 2+2=5, 2+2=14, 2+2=0. Bármit mondhatsz, csak azt nem, hogy 2+2=4.

Ebben az a trükk, hogy ha úgy el vagy hülyítve, hogy fel se merül benned, hogy 2+2=4, akkor szabadságnak érzékeled a rendszert, hiszen a 4-en kívül BÁRMIT mondhatsz. S közben nem zavar, hogy a 4-et nem mondhatod, hiszen csak a valláskárosultak és a nácik hangoztatnak olyan sületlenségeket, hogy 2+2=4. Ráadásul ezek a szabadság ellenségei azt mondják, hogy 2+2 csak 4 lehet, tehát korlátoznának abban, hogy -8-nak vedd a 2+2-t. Éljen a Párt, hogy biztosítja, kimondhasd, hogy 2+2=-8. Vagy ha olyan kedved van, akkor 724.

Aki szerint 2+2=4, azt a szabadság nevében fel kell jelenteni. Amit írt, ki kell modernálni. Őt magát le kell járatni, de a legjobb lenne persze eltüntetni. (Sajnos ott még nem tartunk a demokrácia építésében.)

Ha elnémítanak, akkor majd az életünk mesél, amíg ki nem végeznek.

NEM AZON MÚLIK, HOGY MEGMENTHETED-E AZ EMBERISÉG ÖRÖKSÉGÉT, HOGY MEGHALLANAK-E, HANEM AZON, HOGY ÉPELMÉJŰ TUDSZ-E MARADNI."

2019. június 5., szerda

Az alárendelődés két fajtája a keresztény házasságban


„Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mert tagjai vagyunk testének. »Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.« Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket." (Ef 5,21-33)
A fenti bibliai idézet érdekes jószág. Ugyanis egyaránt hivatkozni szoktak rá azok, akik a női alárendelődés hívei és azok is, akik az egyenrangúságra esküsznek. Kit támaszt alá ez a szöveg?

Az az igazság, hogy Szent Pál egyszerre várja el a kétféle alárendelődést. Az asszony rendelődjön alá a férjének mint családfőnek, ugyanakkor rendelődjenek alá kölcsönösen is egymásnak.

Ez nem ellentmondás?

Nem!

Ez a kétféle alárendelődés nem zárja ki egymást, ugyanis más szinten mozognak.

A feleség alárendelődése egyoldalú, azt jelenti, hogy elismeri a férjét családfőnek. Hogy ez pontosan mit jelent, arról itt írtam.

Ugyanakkor a férj és a feleség kölcsönösen alárendelődik úgy egymásnak, hogy a másikért élnek és a másik javát keresik. Ez pedig nem törli el a férj családfőségét, hiszen ő ezt a hatalmat arra használja, hogy a feleség és a gyermekek javára tegyen.

Az a baj, hogy manapság a hatalmat a hatalommal való visszaéléssel azonosítjuk. A családfőről rögtön egy önző kiskirály jut az eszünkbe, egy bántalmazó diktátor. Holott a hatalommal nem csak visszaélni lehet, hanem lehet élni is vele mások javára.

Isten azért adja a férjnek a családfői hatalmat, hogy azzal a családját szolgálja, vagyis alárendelődjön az ő javuknak. A feleség pedig úgy rendelődik alá a férje javának, hogy elismeri a családfői hatalmát.

Tehát igen, egyszerre igaz, hogy a keresztény házasságban van egy egyoldalú alárendelődés, amelyet a feleség tesz meg a férje felé, és van egy kölcsönös alárendelődés, ami azt jelenti, hogy a másik javát szolgálom a családi hierarchiának azon a szintjén, amelyre rendeltettem.

A férj családfői hatalma nem csupa habzsi-dőzsi, hanem kemény felelősség, szolgálat akár a halálig, ahogy Krisztus is meghalt az Egyházért. Egyáltalán nem irigylem a férjemet a hatalma miatt, mert látom, hogy micsoda teherrel jár, amelyet örülök, hogy nekem mint a gyengébbik nemnek nem kell viselnem, ugyanakkor az alárendelődésemmel és a szeretetemmel igyekszem megkönnyíteni neki ezeknek a terheknek a viselését.

Igazából ha egy nő okosan házasodik, vagyis olyan férfihoz megy hozzá, akivel a legfontosabb dolgokban egyetértenek, és aki alapvetően egy jószándékú ember, akkor ritkán lesz olyan helyzet, hogy valamiben nem értenek egyet, és ezt a békát le kell nyelnie. Viszont ha elő is fordul ilyen, akkor se nehéz annyira az alárendelődés, mert bízunk a másik éleslátásában és jóakaratában, és nem gondoljuk azt, hogy biztosan mindig az a jó, ahogy mi szeretnénk.

A férj családfősége ajándék Istentől a feleség és a gyermekek számára. Ha kevélységből szabotáljuk, hogy a férjünk szolgáljon minket a hatalmával, azzal nem csak vele szúrunk ki, de magunkat és a gyermekeinket is elvágjuk attól, hogy Isten egy szerető férfi által gondoskodhasson rólunk és vezethessen minket.

Kép forrása: Folk Costume

2019. június 4., kedd

Népek Krisztusa, Magyarország


Gondolom, ismeritek a Bëlga Nemzeti hip-hop c. számát. Nacionalista és keresztény emberként megsértődhetnék miatta, de igazából szellemesnek találom, mert egy olyan jelenséget állít pellengérre, amely engem is zavar: azt a fajta pátoszos és önsajnáltató nacionalizmust, ami sajnos nagyon sokakra jellemző, és ami ugyanúgy káros, mint a nemzetietlenség.

Népek Krisztusa vagyunk, a „gonosz” szomszédos népek és az antant szeplőtelen áldozata? Aligha! Ez egy istenkáromló gondolat és csak tetézi a bajainkat.

Krisztus ártatlan és bűntelen volt. Rólunk ez nem mondható el. Trianon égbe kiáltó igazságtalanság volt. De Isten nem véletlen engedte meg, hanem a bűneink miatt. Azt akarta az Úr, hogy észhez térjünk, önvizsgálatot tartsunk, vezekeljünk és megjavuljunk.

Bűnös nemzet vagyunk. Persze nem úgy, ahogy a balosok szeretnék lenyomni a torkunkon – vagyis a holokauszt miatt. Hanem minden nemzet bűnös annyiban, amennyiben vét Isten parancsai ellen (tehát nem az a legfőbb fokmérője, miképpen bánik a zsidókkal).

A magyarság az alábbi nagy bűnökben volt vétkes a történelem folyamán:

Protestantizmus. Mária Országában elkezdett terjedni a protestantizmus. Nem rettenetes? Még a királynénk is szimpatizált vele. 1526-ban bekövetkezett a mohácsi vész, az ország három részre szakadt, de ez se térített észhez minket, sőt, a többség protestáns lett. Végül a XVII. században megfordult az arány és ki is űztük a törököt, de nem létezett többé önálló Magyar Királyság, nem mellesleg súlyosan megfogyatkozott a magyarok száma, ami miatt betelepítésekre lett szükség.

Liberalizmus. A századfordulós Magyarország idillinek tűnik, de liberális, szekuláris országgá lettünk, aminek legfeljebb az uralkodó szabott valamelyest gátat. Teljesen elzsidósodott az értelmiségi és a művészréteg, valamint a sajtó, ami elsősorban azért baj, mert ezzel együtt járt a nihilizmus és a baloldaliság terjedése, meg persze a durva egyházellenesség, valamint az okkuktizmus divatja, a feminizmus és a paráznaság, a szabadkőművesség hódítása. 

Életellenes bűnök. A magzatgyilkosság és a fogamzásgátlás is elterjedt egyes területeken. Az egykézés pestise pusztított. Láthatjuk a következményeit, pl. az Ormánság vagy Baranya tekintetében.

Több mindent is lehetne mondani, de azt hiszem, ennyi is elég. Egyáltalán nem voltunk szentek, ártatlanok, bűntelenek. Sok erényünk, hőstettünk és áldozatunk volt, de ezek mellett eretnekek lettünk, majd istentelenek, és a kultúrát, a sajtót, a tudományos életet átjátszottuk idegen szellemiségű embereknek.

Azért engedte meg Isten Trianont, mert szeret minket. Mi Mária tulajdon országa vagyunk. Jézus nem akarja, hogy szeretett Édesanyja országa a kárhozatba rohanjon. Azt akarja, hogy ragyogó katolikus ország legyünk, példa a többi nemzetnek. És ahogy a Biblia mondja: „Ne vesd meg, fiam, az Úr fenyítését, és meg ne und dorgálását, mert az Úr azt feddi, akit szeret, s azt a fiát sújtja, akit kedvel!" (Péld 3,11-12)

Trianon után volt egyfajta vallásos fellendülés, de nem eléggé. A nemzet egy része ugyanúgy az istentelen, modern eszményeket majmolta, egy másik része meg kikiáltotta a magyarságot a népek Krisztusának, és bűnbánat helyett csak önmagát sajnálta, pont úgy téve, amit már száz évvel korábban Széchenyi is ostorozni kényszerült. Másrészt sokaknak a keresztény csupán annyit jelentett, hogy nem zsidó vagy nem marxista.

Most is ugyanez a helyzet sajnos. Ma azt jelenti a keresztény a legtöbbeknek, hogy nem muszlimok meg balliberálisok. Egyfajta kultúrkereszténység van csupán, de senki se akar szent lenni, hinni az Egyház minden egyes tanítását és betartani az összes parancsot. Ez jól látszik a lombikbotrányon is.

Paráznák vagyunk, okkultisták, házasságtörők, gyermekgyilkosok. Mire kéne visszakapnunk az elszakított területeket? Hiszen a bűneink miatt még a Csonkahazát se tudjuk megtartani: halunk ki, a cigányok meg túlszaporodnak minket. Még a magukat nemzetinek valló emberek is általában részegeskednek, házasságon kívül szexelnek, elválnak és egy-két gyereket vállalnak csak, esetleg Londonból vagy Bécsből vesszen Trianonoznak, ami a legnevetségesebb. Ráadásul gyűlölik a nemzetiségeinket, de közben elvárják, hogy velünk egy országban akarjanak élni. Az meg az igazi tragédia, hogy az értelmes, erkölcsös életre törekvő, katolikusnak tűnő hazafiak legtöbbje valójában a metafizikai tradíció tévedésében hisz.

A Biblia tanúsága szerint nem csak mint egyén, de mint a nemzetem tagja is megmérettetem majd Isten előtt az utolsó napon. Megkérdezi majd az Úr, mit tettem Magyarországért és a magyar nemzetért.

Nem szeretném azt válaszolni, hogy semmit, Uram, csak a Facebookon hőbörögtem, nagymagyarországos matricát nyomtam a kocsimra meg sajnáltattam magamat.

Azt szeretném majd mondani: „A Te segítségeddel kitartottam a katolikus hitben, szentté váltam, világra hoztam és felneveltem azokat a gyermekeket, akikkel megajándékoztál, imádkoztam, engeszteltem, a hitet terjesztettem, a hazámban és a hazámért éltem-haltam!"

Annak örülnék, ha ezt tudnánk majd mondani. Te is, én is, mindannyian. Mert a nemzet belőled és belőlem áll, és a mi döntéseinken is múlik, hogy elveszik vagy új virágkorát éli.

A magam részéről a Magyar Királyságot tekintem hazámnak, a Szent Korona alattvalójának tartom magamat, és letörne a nyelvem, ha Felvidéket Szlovákiának, Erdélyt Romániának stb. nevezném. De tudom, hogy nem elég így gondolkozni és beszélni. Tettek nélkül nem csak a hit, de a hazafiság, honleányság is halott, jóleső illúzió csupán.

Csak ennek a népéneknek a szellemisége vezethet el a revízióhoz:

Isten, hazánkért térdelünk elődbe. 
Rút bűneinket jóságoddal född be! 
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed!

István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát:
Ó, ha csak ezt látnád!

Szent Erzsébetből hős szeretet árad,
Margit imái vezekelve szállnak,
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!

Ránk, bűnösökre minden verés ránkfér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!

2019. május 29., szerda

Mérgező katolikusok


Van egy olyan tévhit a keresztények között, hogy Krisztust követni – különösen, ha nő vagy – azt jelenti, hogy:
  • mindenki csinálhat veled bármit, egy szó nélkül tűrnöd kell;
  • meg kell bíznod mindenkiben, fel kell tárnod a benső világodat mindenkinek, barátkoznod kell mindenkivel;
  • nem mondhatsz nemet;
  • segítened kell mindig és mindenkinek;
  • ha valaki bocsánatot kér tőled, muszáj helyre állítanod vele a (bizalmas) kapcsolatot.
Nos, nem. Így egy lábtörlő viselkedik, aki egy nagy „Pszichopaták, üssetek!"-feliratot ragasztott a homlokára.

Ne legyetek naivak! A katolikusok között is vannak gonosz és/vagy beteg emberek. Attól, hogy valaki buzgón gyakorolja a hitet és konzervatív elveket hangoztat, még lehet romlott.

Mi jellemzi a mérgező katolikusokat?

Az alábbi dolgokat nem viselik el:
  • a kritikát, legyen bármilyen jószándékúan és finoman előadva;
  • ha valaki nem csinálja azt, amit mondanak neki;
  • ha valaki más véleményen van, mint ők;
  • ha valaki nem függ tőlük és nem bízik bennük;
  • ha valaki nem veszi komolyan őket és nem tartja őket szentnek.
Ha legalább az egyik pontban vétesz, heves gyűlölet lesz a reakció. Az ilyen embert egyszerűen ki akarják csinálni. El akarnak némítani, azt akarják, hogy utáld magadat, és persze, hogy rossz katolikusnak tartsanak mások.

Hogyan kívánják mindezt elérni?

  • Azt mondják, bűnös vagy, hogy egy jó katolikus vagy konzervatív nő nem így viselkedik, mindezt úgy előadva, mintha az irgalmasság cselekedetei szerint a te érdekedben figyelmeztetnének a bűneidre;
  • hazugságokat terjesztenek rólad, hogy rossz katolikusnak tűnj;
  • megpróbálják elérni, hogy összevessz másokkal, vagyis neked azt hazudják, xy azt mondta rólad, hogy..., xy-nak meg azt, hogy te azt mondtad róla, hogy...;
  • zaklatnak, ha máshol nem érnek el, akkor az interneten;
  • ha látják, hogy mindez nem működik, és van annyi eszed, hogy kizárd őket az életedből, színleg bocsánatot kérnek, hogy újra közelférkőzhessenek hozzád és folytathassák a rombolást;
  • vagy ellenkezőleg, látványosan megszakítják veled a kapcsolatot mint „rossz katolikussal", és csak néha tisztelnek meg egy-egy gyűlölködő üzenettel.

Nem tudjuk megítélni, hogy az ilyen ember bűnös-e vagy pszichésen beteg. Talán mindkettő. Ez Isten dolga. A mi dolgunk az, hogy az ilyen embereket légmentesen kizárjuk az életünkből, legyen az rokon, barát vagy egy ismeretlen kommentelő.

Attól, hogy katolikus vagy és nő, nem kell eltűrnöd, hogy rágalmazzanak, kontrolláljanak, érzelmileg zsaroljanak, kibeszéljenek, zaklassanak.

Át lehet gondolni, van-e igazságalapja a gyűlölködő szavaknak. Lehet, hogy van. De az igaz dolgokat is eltúlozzák, rágalmakkal vegyítik és nem azért hozzák fel, hogy jobb ember lehess, hanem hogy addig üssenek, amíg meg nem utálod magad és el nem némulsz teljesen.

Amit művelnek, róluk sokkal többet mond mint rólad.   Ne vitatkozz velük, ne panaszkodj rájuk, ne magyarázkodj a vádjaik miatt, hacsak nem kérdez rájuk valaki konkrétan, igazak-e.

Mérgező katolikus férfiak gyakran úgy akarják elérni, hogy kontrollálhassanak, hogy arra hivatkoznak, egy nőnek tisztelnie kell a férfiakat. Csakhogy nem tartozol alárendelődéssel és engedelmességgel minden férfinak! Arról nem is beszélve, hogy az édesapád, a férjed, a főnököd vagy a gyóntatód részéről se kell eltűrnöd a bántalmazást.

Másik dolog, amire ezek a mérgező katolikus nők és férfiak hivatkozni szoktak, a megbocsátás. Csakhogy megbocsátani nem jelenti azt, hogy egy lelkileg nyomorult, mérgező embernek hagyod, hogy újra és újra bántson téged.

Nem hülye vagy, hanem keresztény nő. A kettő nem ugyanaz!

Nem a te dolgod, hogy „meggyógyíts" valakit a mérgező viselkedéséből. A legtöbb, amit tehetsz érte az imán kívül, hogy nem adsz rá alkalmat, hogy a beteges hajlamait kiélhesse rajtad.

Az ilyen emberek azért rombolhatnak másokat és bűneik révén magukat is, mert a legtöbb katolikus birka módra hagyja. Azt hiszik, ha valaki azokat az elveket hangoztatja, mint ők, akkor neki mindent el kell nézni, hiszen a „mi kutyánk kölyke". Pedig pont hogy azokkal kéne szigorúnak lennünk, aki közénk tartozik:

„Levelemben azt írtam nektek, hogy ne érintkezzetek a paráznákkal.

Nem általában ennek a világnak paráznáival vagy kapzsijaival, rablóival vagy bálványimádóival; mert akkor ki kellene mennetek a világból.

Valójában azt írtam nektek, hogy ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi, bálványimádó vagy átkozódó, részeges vagy rabló; az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt.

Mert talán rám tartozik, hogy a kívüllevők felett ítélkezem? Nem azok fölött ítélkeztek-e ti is, akik belül vannak?

A kívüllevőket pedig Isten fogja megítélni. Vessétek ki a gonoszt magatok közül!”

(1Kor 5,9-13)

A „mi kutyánk kölyke"-mentalitás szétzülleszti az Egyházat. Gondoljunk csak a papi pedofilbotrányokra. Az egész világ előtt szégyenkezhetünk az eltussolások, áthelyezgetések miatt.

Ugyanez jelenik meg kicsiben, amikor valakiről nem lehet kimondani, hogy rombol, és nem lehet kivetni magunk közül, mert hiszen annyira konzervatív katolikus, olyan buzgón szolgál... Hogy hány konfliktus és fájdalom szárad a lelkén, az mindegy. A mienk, tartjuk, mert azt ugatja, amit mi is gondolunk. Hogy közben mindenkibe belemar,  aki nem ért vele egyet vagy nem engedelmeskedik neki, az nem számít.

Arra kérlek titeket, vigyázzatok magatokra és a közösségeitekre! Ne gondoljátok azt, hogy nem szabad kizárnotok embereket az életetekből vagy a közösségeitekből. Ellenkezőleg! Ez Isten parancsa. Tegyétek meg, amíg még nem késő. Amíg nem teszik tönkre az önértékeléseteket, a szolgálatotokat, a házasságotokat, a közösségeteket.

„Kérlek azonban titeket, testvérek, tartsátok szemmel azokat, akik egyenetlenséget és botránkozást okoznak – ellentétben azzal a tanítással, melyet tanultatok. Kerüljétek őket!

Az ilyenek ugyanis nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a hasuknak. Szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét." 

(Róm 16,17-18)

Kapcsolódó:

Nem elég, ha katolikus... avagy kihez ne menj feleségül?

A Traditional Catholic Femininity-n több jó írás is van a témában:

Men Preying On Catholic Women
On Forgiveness... (+ a lábjegyzetében levő levő cikkek)
... és még sok más.

2019. május 23., csütörtök

Nemek harca

Feminizmus és antifeminizmus – szavak, amelyek sok mindent takarhatnak. Nem tartom ezeket fontosnak. Ismerek olyan antifeministákat, akikkel több dologban nem értek egyet, mint bizonyos magukat feministának valló személyekkel. Szóval ne rugózzunk szavakon, az a javaslatom. 

Ahol igazán elválnak a dolgok, az az, hogy valaki vívja-e a nemek harcát vagy sem. Lenézi, elnyomóként/parazitaként tekint-e a másik nemre, ellenség neki a férfi vagy a nő?

Mindegy, ki mutat be a másiknak. A lényeg, hogy ne legyenek családok és haljon ki a fehér ember.

Úgy látom, sokak számára az antifeminizmus azt jelenti, hogy a nemek harcában a férfiak oldalán áll. Hajmeresztő dolgokat olvasok a női nemmel kapcsolatban antifeministák szájából. Hogy a nők szellemi fejlődése 14 évesen leáll, nem képesek önnevelésre, fejlődésre, nem erkölcsi lények, hanem ösztönvezérelt gyerekek, hogy buták, képtelenek a szellemi tevékenységre, élősködők stb. Akik ilyeneket hangoztatnak, nem értik, hogy ezzel a feminiznus valódi céljáért harcolnak ők is, vagyis hogy a nemek ellenségeskedjenek egymással, így szűnjön meg a család intézménye. Csak a másik oldalon harcolnak. 

Azt is szomorúnak tartom, mikor valaki kitalálja, hogy bizonyos korszakokban vagy en bloc a feminizmus megjelenése előtt minden szuper jó volt, és a feministák minden törekvése a Sátántól való. 

Egy korszak sem volt tökéletes. Bukott emberi természetünk egyik következménye, hogy hajlamosak vagyunk visszaélni a hatalmunkkal. Ez nem jelenti azt, hogy akkor a hierarchia rossz, de ha nem lettek volna valóban bántalmazó vagy elhanyagoló, lenéző, félrejaró férjek, apák, ha nem lettek volna kizsakmányoló munkaadók vagy igazságtalan törvények, akkor nem lett volna ekkora sikere a feminizmusnak. A forradalmi felforgatásra nem a múlt idealizálása a krisztusi válasz, hanem a fontolva haladás. Az, hogy keresztény szellemben javítok a nők vagy bárkinek a helyzetén. Egy Árpád-kori példa: az Egyház elérte, hogy a lánygyermekek is örökölhessenek.

Semmi értelme a harcnak vagy a két nem versenyeztetésének. A feminista azt mondja: a férfiak elnyomták a nőket, azért nincs annyi zseniális tudós, művész. Az antifeminista azt mondja: a nők alkalmatlanok arra, hogy szellemi téren vagy a művészetben bármit is letegyenek az asztalra. Miért fáj a feministáknak elfogadni a tényt, hogy a nők között, ahogy kevesebb a debil, úgy a zseni is ritkább, és ha valaki zseniális is, akkor se biztos, hogy a tudománynak vagy a művészeteknek akar élni, mert az anyaság hívó szava erősebb? Az antifeministák meg belehalnának, ha elismernék, hogy nők közt is vannak kiemelkedően értelmesek vagy olyanok, akik jól tudnak írni, festeni stb., és erős ösztönző erő él bennük az alkotásra? 

Bizonyos feministák el akarnak tiltani a háztartásbeliségtől és a hierarchikus családmodelltől, el akarják törölni a férfias férfit és a nőies nőt. Az antifeministák egy része viszont megszab egy életutat és egyfajta nőiességet (ESFJ/ISFJ) és abba akar belekényszeríteni minden nőt. Aki pedig nem olyan, azt kikiáltják férfinőnek és feministának.

Az Egyház által „elnyomott" nők

A nők szerepe sosem úgy nézett ki, hogy mindenki férjhez ment és semmi mást sem csinált, csak a családját szolgálta. Voltak és vannak apácák és világi szüzek. Voltak és vannak tudós katolikus nők. Voltak és vannak vezető szerepben levő nők, pl. apátnők, királynők. Mindig is elfogadták, hogy vannak nők, akiktől férfiak is tanulhatnak vagy tanácsot kérhetnek. Hányakat igazít el a lelki életben Avilai Szt. Teréz vagy más női szent írók? Hány szentéletrajzban olvassuk, hogy királyok jártak hozzájuk tanácsot kérni? Alexandriai Szt. Katalin a filozófusok védőszentje, egy rakás férfit győzött le teológiai vitában. Szt. Gertrúd tökéletes és művészi igényű latinsággal írt és lefordította németre az Újszövetséget. Whitby-i Szt. Hildát meghívták és aktívan részt vett a helyi zsinaton a VII.  században. Igen. A hetedikben. Akkor miről is beszélünk?

Ez mégsem feminizmus. Miért? Mert nem kihisztizték maguknak ezek a nők a megbecsülést szellemi és lelki téren, hanem kiérdemelték.

Azt látom, hogy egy normális keresztény nő nem hisztizik, hogy komolyan vegyék, de egy normális keresztény férfi meg nem tartja megalázónak és férfiatlannak, hogy megfontolja, amit egy nő mond, esetleg tanuljon tőle. A férfiak az arra méltó nőknek megadják a tiszteletet és odafigyelnek a szavukra. Csak a férfiasságukban bizonytalan, és ezért túlkompenzáló férfiaknál látom azt, hogy minden nővel lekezelően bánnak, mintha hároméves gyerekek lennének, akik folyton csacsiságokat beszélnek. Nem tudják, mert nem tapasztalták, hogy a nő társul adatott a férfinak. Mindenesetre az is biztos, hogy senki se tud magának tiszteletet hisztizéssel kikövetelni, úgyhogy ezen a téren, amit a feministák csinálnak, nagyon káros. Nekünk pedig meg kell tanulnunk, hogy ne okoskodóan és letromfolóan adjuk elő a gondolatainkat, mert a férfiak tiszteletre teremtettek.


Az igazi férfi mottója így hangzik: „A legszebb szavak a tettek." Ha azt akarod, hogy a férfiak megbecsüljenek, érdemeld ki! Ne hisztizz, ne tetszelegj áldozatszerepben, ne követelőzz, hanem bizonyítsd be, hogy érett nő vagy, akinek értelmes gondolatai vannak és megdolgozik azért, amit el akar érni, nem kvótákkal vagy SJW-diktatúrával jut hozzá, és nem legyőzni akarja a férfiakat a képességeivel, hanem segíteni.

Hogyha így gondolom, miért nem írok erről többször? Szerintem manapság Európában nem az a fő gond, hogy egy nő nem lehet tudós, író, akármi. De igen, lehet. Ha nem sikerül, az nem a gonosz férfiak miatt van, akik lenéznek, mert nő vagy. Hanem nem voltál elég okos és/vagy szorgalmas. Manapság az a probléma, hogy a nők lenézik az anyaságot, a háztartásvezetést, a nőies értékeket, és nem tudnak a férfiakkal bánni, nem tisztelik őket, ezért (is) romokban hevernek a párkapcsolatok. Az a gond, hogy az értelmes nők nem szülnek vagy csak későn, egyet. Vagy ha egy nő szül is, minél előbb megy is vissza dolgozni, és a gyerekek lelkileg sérülnek. Nincsenek meleg családi fészkek, üresen kongó házba jönnek haza a gyerekek és teljesen ki vannak szolgáltatva a kortársaknak és a médiának.

Se engem, se az Egyházat nem zavarja és nem zavarta soha, ha egy nő nem ment férjhez, vagy ledoktorált, könyveket írt, tudós lett, felkenték királynőnek... Ez az egész nem fekete-fehér. Persze kényelmesebb úgy gondolkodni. Nekem is. De ha igényesek vagyunk szellemileg, nem ragadhatunk le valami kényelmes, de hazug szélsőségben. Mert az ilyenek csak arra jók, hogy a genderfeministák ezekre hivatkozva lázítsanak és jogos dolgokhoz hozzácsapva eladják a beteges eszméiket az elnyomó fehér férfiról, a rettenetes patriarchátusról meg arról, hogy egy nőnek se szabadna háztartásbelinek lenni à la Simone de Beauvoir.

Tudom, hogy sokaknak nem vagyok elég feminista, és most sokaknak nem leszek elég antifeminista se többé, de az erény mindig középen van az Egyház tanítása szerint, ezt keresem és próbálom képviselni én is. Nem ugrom bele egyik lövészárokba se, hanem egyszerűen nem vívom a nemek harcát. Tisztelem a férjemet, szeretem őt a fiaimmal együtt, de a lányomat se nézem ösztönuralta beszélő állatnak, aki egyfajta kétlábonjáró robotgépnek született lelkiismeret, önfegyelem és szellemi igények nélkül, ahogy én sem vagyok az.

Abban hiszek, hogy az életerős nemzetek és a boldog egyének is egyaránt abból születnek, ha egy férfi és egy nő megszereti egymást, családot alapít, egymásért élnek, gyermekeket hoznak a világra és nevelnek. Ha elfogadjuk a különbözőségeinket és azok alapján rendezzük be a társadalmat és a családot is, de ezeket a különbségeket nem egymás utálatára és harcra használjuk, hanem egymás segítésére és arra, hogy ki-ki a maga talentumai révén szolgálja Istent és a felebarátait.



Kapcsolódó:
Roosh V: Men Are Wasting Their Time
Miért nem vagyok feminista?
A családfő és a segítőtárs