A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogamzásgátlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogamzásgátlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 30., hétfő

„Az Egyház tanítását a szexről és a fogamzásgátlásról sose tartotta be a többség...”

Legalábbis a házasság előtti szex és az életellenesség propagálói szerint.

Tavaly ősszel sokat foglalkoztam családfakutatással. (Egy honlapnak hála ki se kellett hozzá mozdulnom itthonról!) Ebből is tudhatom, hogy a legtöbb ősöm egyszerű falusi ember volt. Ezen kívül láthatom a többi bejegyzésből is, milyen volt a helyzet az utóbbi három században.

Voltak leányanyák, igen. Voltak becsúszott gyerek miatt összeházasodók is. De a legtöbb bejegyzés arról mesél, hogy eleink tisztán készültek a házasságra, aztán hacsak nem volt gond a termékenységükkel, kb. kétévente szültek egy gyermeket, akiknek ekkor már – hála Istennek – a többsége, sokszor mind megérte a felnőttkort.

Anyai nagyapámék tizenhárman nőttek fel egy szoba-konyhában. Apai nagyanyámék öten voltak testvérek, a dédanyám pici gyerekekkel maradt özvegy 1945-ben, és utána a legsötétebb kommunista években tartotta el és nevelte fel őket teljesen egyedül. Az őseimnek legalább négy-öt gyereke volt a fogamzásgátlás elterjedése előtt.

Anyai nagyapám, aki tizenkét testvérrel nőtt fel egy szoba-konyhás házban. Felnőtt korában kőműves lett. Szerintem a legnagyobb szívű ember volt, akit ismertem. Noha négyéves voltam, amikor meghalt, mégis erősen él bennem az emlék arról a sok szeretetről, amit kaptam tőle. Hálás vagyok Istennek és a dédszüleimnek, hogy a nagyapám megszülethetett, és így én is.

A többség igenis Isten törvényei szerint élt e tekintetben az abortuszlegalizáció és a szexuális forradalom előtt, a legtöbbször olyan nehézségek és kemény munka közepette, amiről nekünk már fogalmunk sincs. (Mikor ezt írom, épp az első mosogatógépes mosogatásomon vagyok túl. Hatvan éve meg még kútról hordták a vizet és úgy forralták a mosogatáshoz.)

De ha nem így lett volna, az felmentene minket a bűneink alól, vagy elhárítaná rossz cselekedeteink e világi vagy túlvilági mérges gyümölcseit?

Igen, Európában a templomba járó katolikusok túlnyomó többsége a nemiség és a gyermekvállalás kérdésében ellenszegül Isten parancsának. A nem hívőknek meg kb. a 100%-a. De láthatjuk is ennek a gyümölcseit. Épp halunk ki, hogy idegen vallású, vérű és kultúrájú emberek foglalják el országainkat, hiszen mi láthatólag lemondtunk róluk. 

De nem is kell feltétlen ilyen globálisan és történelmi léptékben szemlélni a problémát. Elég az egyéni sorsokra gondolni. Arra, hogy öregek kényszerülnek egyedül meghalni.

Vagy, ami egészen megdöbbentő, hogy vadidegen bácsik és nénik öntik ki nekem az utcán a szívüket, látva a növekvő családomat, hogy az egy szem gyerekük már jóval harminc felett jár, de unoka még sehol, és szerintük már nem is lesz.

Érdekes egyébként megtapasztalnom, hogy az idősek mennyire pozitívan állnak ahhoz, hogy a harmadik gyermekem érkezik. Szomorú, hogy ők már sajnos nem tudnak fordítani az életükön, hiszen oda a termékenységük, a fiatalságuk. 

Mennyire más a helyzet a fiatalabbaknál! Van, akire bátorítólag hatok, de van, aki sajnos inkább hüledezik, kínosan érzi magát, vagy elkezd magyarázkodni, hogy neki miért van csak egy vagy kettő úgy látom, sokkal inkább magukat győzködve, mint engem, hiszen igazán nem tartoznának nekem magyarázattal. Sokszor bizonyos távolságtartással megdicsérnek, milyen bátor vagyok, meg hűha, bemagyarázva maguknak, hogy én biztos valami szupernő vagyok, azért mertem bevállalni" a harmadikat (ráadásul úgy, hogy van egy négy- és egy kétévesem), de ők nem ilyen típusok" és kész. Pedig ha tudnák, hogy mennyire nem vagyok szupernő vagy épp született anyuka! (A benső vívódásaimról írtam itt és itt.) Biztos vagyok benne, hogy egyikük sem bizonyulna alkalmatlanabbnak nálam a nagycsaládos édesanya szerepére, ha ki mernék nyitni a szívüket az újabb életre. 

Nem tudom, vajon idős korukban, az esti szoba csöndjében mit fognak gondolni azokról az érvekről, amelyekkel fiatalon meggyőzték magukat, hogy egy-két gyerek a reális, és bőven elég. De valószínűleg nem fogom megtudni, ahogy senki más. Hacsak nem buggyan ki belőlük a panasz egy ismeretlen fiatal anyának majd az utcán, aki mellett két gyerek jön, és a harmadikat várja...

A többség él valahogy. Igen. De mi, keresztények nem arra születtünk újjá Krisztusban, hogy birka módra menjünk a tömeg után.

Érdekes, mennyi ember van, aki veri a mellét, hogy mekkora egyéniség és önálló szellem, meg neki az Egyház ne mondja meg, de amikor arról van szó, hogy bűnben él, máris körbe mutogat, hogy hát ő csak azt csinálja, amit a többiek. Úgy látszik, a média meg a társadalom megmondhatja neki, hogy éljen, csak épp Jézus Krisztus nem. Ma a tucatember után menni nem birkaság, hanem az egyéniség és az önállóság kulcsa.

Számomra a katolikus kereszténységben pont az is a csodálatos, hogy arra hív, mindent vizsgáljunk meg és szűrjünk meg, ami a világból jön felénk. És merjünk lázadók és egyéniségek lenni, ha kell. Akkor is, ha az emberek 99,9%-a máshogy gondolkodik és él, mint mi. Akkor is, ha a legközelebbi rokonaink bolondnak tartanak miatta. Vagy ha első körben mi magunk is őrültségnek tartjuk.

A második fiam újszülöttként. A bátyját 21 évesen, őt 23 évesen szültem. Mindkettőjüket bérleménybe. Ha reálisan" gondolkodtunk volna és úgy, ahogy körülöttünk szinte mindenki, helyettük valószínűleg most diplomám lenne, büszkén kimondható foglalkozásom és kellemes fizetésem. Megbántam, hogy ezek helyett inkább szültem két gyermeket, és most a harmadikat várom? Nem... sokkal inkább áldom az Urat, hogy minden bűnöm ellenére is erre vezetett, és nem öregen kellett rájönnöm, mi az, ami igazán fontos és ami boldoggá tud tenni.

Végül is biztos vagyok benne, hogy fordulni fog a kocka. Még nagyon az elején vagyok ennek a család-dolognak (öt éve vagyok házas és négy éve anya), de már most látom, hogy aki kicsit is nyitott rá, annak mennyi bátorítást tud adni, ahogy élek. Nem szoktam ömlengeni a hitemről vagy az életmódomról igazából személyesen elég visszahúzódó és zárkózott vagyok, nemhogy elkezdjek a magánéletemről vagy a hitemről idegenekkel vagy friss ismerősökkel beszélgetni... Mégis már megtapasztalhattam, hogy egy idő után volt egy-két anyuka, aki tervezte vagy már várta is a második babáját, hogy tőlem kérdezett és abból merített erőt, hogy úgy látják, rendben vagyok én is meg a gyerekek is, noha alig több, mint két év korkülönbséggel jönnek egymás után. Jó volt, mikor felhozták a témát, bátorítani őket, és mikor rákérdeztek, hány gyereket szeretnénk, tanúságot tenni arról, hogy mi a hitünk és nyitottak vagyunk az életre. És mikor szóba került a gyerekekkel otthon levés, az is kiderült, hogy ők mennyire szeretik és mennyire nem vágynak vissza a munkába. Pedig nem a Rendkívül Konzervatív Katholikus Asszonyok Kézimunkakörében cseverésztem (ne keressétek, sajnos nincs ilyen a valóságban!), hanem teljesen átlagos fiatal nőkkel a játszótéren.

Hiszek abban, hogy Isten azért mentett meg minket, hogy megdicsőítsük Őt, és a Föld sójaként tanúságot tegyünk Róla. 

Ahogy Jézus mondta:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.”  (Mt 5,13-16)
Ezért lettünk keresztények, nem pedig azért, hogy gondolkodás nélkül elfogadjuk a többség elveit és életmódját, és aztán ezt rá akarjuk erőltetni a többi keresztényre is. Isten azt akarja, hogy az Ő tervei szerint éljünk, hiszen Teremtőnkként Ő tudja a legjobban, milyen élet tesz minket boldoggá. Ha pedig mi, katolikusok merünk másképp élni, akkor az egyeseket arra fog ösztönözni, hogy gyűlöljenek, megvessenek és bántsanak minket, de másoknak bátorításul fog szolgálni, hogy merjék azt az édes hangot, a lelkiismeretünk szavát, Isten szeretettel teli suttogását követni; akár abban, hogy merjék magukat annyira értékelni, hogy megőrzik magukat a házastársuknak, és aztán merjék vállalni a harmadik, negyedik... sokadik gyermeket.

Ahhoz pedig, hogy a Föld sói legyünk, nem kell magunkat erre a posztra kijelölni, ez Krisztus fentebb idézett szavaiból is látszik. Hiszen Ő már megtette azzal, hogy Magához térített minket. Sem nem kell a mellünket verni: az emberek felkapják a fejüket arra, hogy valakinek több gyermeke van kettő-háromnál, vagy épp amiatt, mert háztartásbeli, vagy hogy esetleg húszévesen ment férjez, esetleg hogy már ugyanennyi ideje házas, ami mellé még boldog is. És nem tudják megállni, hogy ne kérdezzenek.

Ha a katolikus Egyház tanítása szerint élünk, akkor feltűnő és furcsa bogarak leszünk, akár tetszik, akár nem. 

Még akkor is, ha nem tartjuk magunkat jobbnak ezek miatt másoknál, és legszívesebben elbújnánk és belesimulnánk az arctalan tömegbe. És bár ez kicsit félelmetes is egy olyan visszahúzódó embernek, mint amilyen vagyok, meg elég komoly felelősség, azért nagy boldogsággal is eltölt, hogy lehetőségem van a puszta létezésemmel (illetve a gyerekeim létezésével) evangelizálni. 

Nem azért, hogy minél többen úgy éljenek, mint én, mert akkor biztosabbnak érzem, hogy jól döntöttem; sem azért, hogy ítélkezhessek mások felett és jobbnak tarthassam magam náluk; vagy épp azért, hogy sokan legyünk magunkfajták", mert ha többségben lennénk, akkor úgy érezném, nyeregben vagyok. Hanem hogy Isten megdicsőüljön és a másik embert akár az én életpéldám is arra ösztönözhesse, hogy a boldogság útjára lépjen.

Mert úgy látszik, bármennyire is hihetetlen, tényleg igaz, hogy keresztény megtérőkként engem is meg téged is arra hívott az Úr, hogy az Ő képmását hordozzuk a többi ember számára, még ha magunkat ismerve eléggé érthetetlennek is tűnik az Úr választása. 

De hát Isten stílusa már csak ilyen, és érthető benne a logika. Pont azzal tudja megdicsőíteni Magát, hogyha a leggyengébbeken nyilvánítja ki nagyságát. És pont azzal tudja elhitetni az emberekkel, hogy az Ő terhe könnyű és igája édes (ld. Mt 11,28-30), hogy nem a legkiválóbbakat és legcsodálatosabbakat teszi a hordozásukra alkalmassá. Hanem hogy tényleg bárkit át tud formálni és fel tud használni, ha az illető átadja magát Neki.

Kérlek, merj valóban más lenni! Merj nyitott lenni az életre! Merd átadni magad Jézusnak! Senki sem reménytelen eset, senki sem túl gyatra vagy túl gyenge. Isten arra hív, hogy a Föld sója legyél, hegyre épült ház, ragyogó lámpás.

Hogy ebben a sötétségben Krisztus ragyogjon belőled!

2018. január 10., szerda

Lejtő – felelős gyermekvállalástól a fogamzásgátlásig

„Jó okkal gyakran hangsúlyozzák, hogy a nagycsaládok élenjárók a szentek bölcsői tekintetében. Megemlíthetnénk többek között Szent Lajos, a francia király családját, amely tíz gyermekből állt, a szingapúri Szent Katalint, aki huszonöt tagú, Bellarmine Szent Róbertet, aki tizenkettő, és Szent X. Piuszt, aki tízgyermekes családból származott. Minden hivatás az Isteni Gondviselés titka; de ezek az esetek bizonyítják, hogy sok gyermek nem akadályozza meg a szülőket abban, hogy kiemelkedő és tökéletes nevelést biztosítsanak számukra; és megmutatják, hogy a mennyiség nem hátrány a minőségben, sem a fizikai, sem a szellemi értékek tekintetében." 

Ezt XII. Piusz pápa mondta a Róma és Olaszország nagycsaládos szövetségei igazgatóinak tartott beszédében 1958. január 20-án.

Az lenne a kérdésem, hogy ti, XXI. századi katolikusok mikor hallottatok utoljára egy papot a nagycsaládot dicsérni, a híveket arra buzdítani, hogy minél bátrabban vállalják mindazt az áldást, amellyel Isten meg akarja ajándékozni a házasságukban?

Nem nagyon hallottatok ilyet, ugye? Inkább ezt hallottátok helyette: ne szaporodjatok, mint a nyulak. Illetve hogy fontos a felelősségteljes gyermekvállalás és meg szabad, sőt, meg kell tervezzétek, mikor és mennyi gyermeketek születik. Csak épp, ha lehet, ne fogamzásgátlót használjatok, hanem a természetes családtervezés módszereivel éljetek.

Ennek az az oka, hogy az utóbbi évtizedekben radikálisan megváltozott a retorika az Egyházon belül is a gyermekvállalással kapcsolatban. Bizonyos megfogalmazásokból úgy tűnik, nem a nagycsalád az ideál, sem pedig az Istenre hagyatkozás. A világ mindent szabályozni akaró szemlélete sejlik fel ezek mögött a szavak mögött. Azt hisszük, attól vagyunk felnőtt keresztények, hogy mint a pogányok, aggodalmaskodunk a jövendőn.

Holott van egy gyönyörű rész a Szentírásban, amikor Jézus a Gondviselő Atyaistenről beszél:

Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja." (Mt 6,2434)

Szomorú, de tény: ez a bizalom már katolikus körökben is szektás ostobaságként vagy radikális iszlám mentalitásként tűnik fel (akik amúgy nem véletlen szülnek majd ki minket a kontinensünkről...), és ugyanúgy gondolkodunk a gyermekáldásról, mint a nem keresztény házaspárok. Haldokló kultúránk egyik hullafoltja, hogy a mai Egyház a felelős gyermekvállalás frázisával elérte a katolikus édesanyáknál, hogy bűntudatot érezzenek, hogyha nem élnek valamilyen családtervező módszerrel, miközben mások mindenféle gátlás nélkül hirdetik a fogamzásgátlás erkölcsösségét.

Kérlek, életre nyitott katolikus anyák, ne rettegjetek és ne szégyenkezzetek! Jézus szavain kívül bátorítson titeket az a tény is az Istenre hagyatkozásban, hogy mennyi szentünk származott sokgyermekes családból, és hány szent asszony volt egy-kettőnél több gyermek édesanyja. A teljesség igénye nélkül:
  • Szt. Emmelia kilenc vagy tíz gyermek édesanyja, köztük négy szenté: Nagy Szt. Bazilé, Nüsszai Szt. Gergelyé, Szebasztei Szt. Péteré és Szt. Makrénáé;
  • Páli Szt. Vince szegényparasztok gyermeke, hatból a harmadik;
  • Avilai Szt. Teréz tizennégy gyermek közül az ötödik;
  • Loyolai Szt. Ignác tizenhárom gyermek közül a legkisebb;
  • Szienai Szt. Katalin huszonöt gyermek közül a huszonnegyedik;
  • Szt. Ann Seton öt gyermeke volt;
  • Lisieux-i Szt. Teréz kilencedik gyermek;
  • Aquinói Szt. Tamás hatodik gyermek;
  • Szt. Gianna Beretta Molla tizenhárom gyermekből a tizedik, ő maga négy gyermek édesanyja;
  • Szent X. Piusz pápa nyolc gyermek közül a második;
  • Szent Klotild öt gyermek édesanyja;
  • Génuai Szt. Katalin öt közül a legkisebb gyermek;
  • Szt. Faustyna nővér tíz gyermekből a harmadik;
  • Borromei Szt. Károly hat gyermek közül a harmadik;
  • Clairvaux-i Szt. Bernát hét gyermek közül a harmadik;
  • Soubirous Szt. Bernadett öt testvéréről tudunk;
  • Monfort Szt. Lajos tizenhét testvére volt;
  • Szent Johanna öten voltak testvérek;
  • Szalézi Szt. Ferenc legidősebb hat fivér közül.

Ha belegondolok, mennyien nem születhettek volna meg közülük manapság! Ugyan ki vállalna „józan ésszel" huszonnegyedik gyermeket, ahányadik Sienai Szt. Katalin volt? De nem kell elmennem idáig, szerintem a tizenharmadik Szt. Ignácra vagy a tizedik Szt. Gianna Beretta Mollára se lenne túl sok jelentkező a „felelős családtervezéssel" megtévesztett katolikusok között.

Persze azért vannak pozitív példák is! Egy-két pap, aki XII. Piusz pápához hasonlóan beszél, és persze házaspárok, akik Istent teszik meg a családjuk Urának. 


Annak idején, még mikor menyasszony voltam, egy ferences atyánál gyóntam, aki ajánlotta, hogy keressek rá a Lukács családra. Hazamenve rá is kerestem, és megtaláltam Lukács Ernő bácsit, húsz gyermek édesapját. Ujjongjatok ti is velem ennek a családnak a történetét olvasva, milyen csodálatos is a Gondviselés!


Vagy ott van az amerikai baptista Duggar házaspár. A házasságuk első négy évében fogamzásgátlást használtak, mondván, most még nincs itt a gyermekáldás ideje. De aztán kiderült, hogy mindennek ellenére Michelle fogant, amiről nem tudott, viszont a tabletta miatt el is vetélt. Ez annyira sokkolta őket, hogy elhatározták, nem élnek többé semmiféle fogamzásgátló, de még családtervező módszerrel sem, és teljesen Istenre bízzák, mikor és mennyi gyermekük születik. Az eredmény: tizenkilenc gyermek, és már unokáik is vannak.


A szintén amerikai, de katolikus Tierney-ék most tartanak a kilencedik gyermeknél. Ők a negyedik gyermekük után döntöttek úgy, hogy nem tcst-znek egyáltalán. Hogy miért, azt (angolul) elolvashatjátok a blogján.


Colette Zimmermann 26 éves katolikus feleség. 19 évesen ment férjhez, azóta öt gyermekük született.

Milyen kár, hogy nem ők vannak többségben! Ha pedig az Egyházat továbbra is abba az irányba akarják kormányozni jelenlegi vezetői, amerre épp tart, pedzegetve a fogamzásgátlás legalizálását, még kevesebben lesznek az Istenre hagyatkozó családok. Pedig a katolikus tanítás világos. A zsinat előtt legalábbis még az volt. XI. Piusz pápát idézem:

„Sorra véve az egyes támadásokat, Tisztelendő Testvérek, melyeket a házasság java ellen intéznek, először a gyermekről szólunk. A gyermeket sokan vakmerően a házasság kellemetlen terhének nevezik, melytől a házastársaknak óvakodniuk kellene, de nem a tisztességes önmegtartóztatással, amely mindkét házastárs beleegyezésével a házasságban is megengedett, hanem a természettel való visszaélés által. Vannak, akik ezt a bűnös kedvezményt azért igénylik, mert irtóznak a gyermektől, és érzéki vágyaikat teher nélkül akarják kielégíteni. Vannak, akik azt hajtogatják, hogy nem tudnak önmegtartóztatásban élni, a gyermeket viszont önmaguk vagy a feleségük állapota, vagy a család gazdasági viszonyai miatt nem vállalhatják.

Pedig semmiféle ok, még a legsúlyosabb sem teheti természetessé és tisztességessé azt, ami önmagában természetellenes. A házastársi jog gyakorlása ugyanis természeténél fogva a gyermeknemzésre irányul, tehát a természet ellen vétenek és ocsmány, s benső lényegében tisztességtelen dolgot tesznek, akik annak természetes célját és hatását meghiúsítják.

Ezért nem csoda, hogy az Úristen a Szentírás tanúsága szerint különös szigorral üldözi ezt a gyalázatos bűnt, s néha halállal is büntette, amint Szent Ágoston mondja: »Tiltott módon és erkölcstelenül él a feleségével, aki a gyermek fogamzását megakadályozza. Ezt tette Onán, Júda fia, és Isten megölte miatta.« (De conjugiis adulterinis 2,12.) Mivel egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztény tanítástól eltérve újabban nyíltan mást hirdetnek e tárgyban, a Katolikus Egyház, amelyre maga Isten bízta az erkölcs épségének és tisztaságának védelmét, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában, a házasság tisztaságának e rút szennytől való megőrzése céljából, isteni küldetésére hivatkozva általunk fölemeli hangos szavát és ismét kinyilvánítja: 

A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el. Legfőbb apostoli tekintélyünknél fogva, s a gondjainkra bízott lelkek üdvéért való aggodalomból figyelmeztetjük a gyóntató és lelkipásztorkodó papokat, hogy híveiket Istennek e súlyos törvénye felől ne hagyják megtévedni, s méginkább hogy ők maguk óvakodjanak az effajta hamis véleményektől, s azokkal semmiképpen egyet ne értsenek.

Ha pedig – amitől Isten óvjon – egy gyóntató vagy lelkipásztor maga viszi ezekbe a tévedésekbe a rábízott híveket, illetve helyesléssel vagy hallgatással megerősíti őket tévedésükben, az tudja meg, hogy a legfőbb Bírónak tartozik szigorú számadással hivatásának elárulása miatt, s vonatkoztassa magára Krisztus szavait: »Vakok ők és vakok vezetői. Ha pedig vak vezet világtalant, mindketten verembe esnek.« (Mt 15,14)."

Végül még egy gondolat. Higgyétek el, nem az önmegtartóztatás vagy a sok gyerek az ellensége a házasság javának. Nem kér tőletek olyat Isten, ami tönkretesz! Hanem a bizalmatlanság, a halálos bűn és a szentségtörő áldozás árt a házasságnak, ami a fogamzásgátlás következménye.

Ne hallgassatok a modernistákra! Hanem inkább Krisztusra. Tévtanítók jönnek-mennek, de Benne még sosem kellett csalódnia senkinek.

Kapcsolódó:
Heroic Parenthood (nagyszerű cikk a felelős gyermekvállalás lózungjáról angolul)

2018. január 3., szerda

Az irgalmasságról


Szegény irgalmasság. Hányan, de hányan indokolják vele manapság azt, hogy halálos bűnben hagyják élni és szentségtörően áldozni lelki vezetettjeiket, illetve saját magukat. És hányak száján válik gyűlölettel fröcsögött mondattá a katolikus hithez és erkölcshöz ragaszkodókkal szemben a vád: „Irgalmatlan vagy!" Az irgalmasság olyan kiforgatott lózunggá és verbális fegyverré vált a modernisták ajkán, mint a balliberálisokén a sokszínűség, melynek nevében Európa ezerarcú nemzeteit nagy, egyszínű barna masszává változtatnák.

A modernisták által emlegetett irgalmasságnak is annyi köze van a valódi krisztusi irgalmassághoz, mint a balliberálisok által pártolt sokszínűségnek a valódi nemzeti sokszínűséghez. Ennek bizonyítására elég csak elővennünk azt a listát, mely felsorolja az irgalmasság lelki cselekedeteit. Ezek az alábbiak:
1. a bűnösöket meginteni, 
2. a tudatlanokat tanítani, 
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni, 
4. a szomorúakat vigasztalni, 
5. a bántalmakat békével tűrni, 
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, 
7. az élőkért és holtakért imádkozni.
Az első három pont, de kiemelten az első teljesen ellent mond annak az irgalmasság-képnek, amelyet a modernisták hirdetnek. Mert mi is a bűnösök irgalmasság-képe? Az, hogy nem szabad bűnről beszélni és valakit bűnösnek mondani. Mégpedig azért, mert szerintük így elviselhetetlen terheket raknánk a hívekre, mivel lehetetlenség bizonyos helyzetekben szerintük az Egyház tanítását betartani.

Ha komolyabban belegondolunk a perszonalista erkölcsöt hirdető emberek álláspontjába, láthatjuk, hogy tulajdonképpen nem hisznek a Mindenható Istenben. Ugyanis szerintük hiába él egy katolikus a megszentelő kegyelem állapotában és hiába egyesül a Mi Urunkkal az Eucharistiában, lehetséges olyan helyzet, hogy képtelen nem halálos bűnben élni, mégpedig nem azért, mert ő maga a szabad akaratát rosszra használva enged a kísértésnek és bűnt követ el, hanem mert olyanok a körülmények, vagyis Isten olyan helyzetbe hozta. Tehát a mi Urunk nem más, mint egy tehetetlen félnótás, aki még annyi kegyelmet se tud adni a Vele egyesülő híveinek, hogy azok el tudják kerülni a permanens halálos bűn állapotát.

Itt tartunk most, hogy olyan emberek irányítják az Egyházat és olyan hívek vannak rengetegen tisztelet a kivételnek , akik fejében egy ilyen Isten képe él. Csak akkor azt nem tudom, mégis minek akarnak annyira áldozni és áldoztatni, hogyha szerintük az Eucharistia és a többi szentség tulajdonképpen semmit se ér, mivel Isten kegyelme még annyira se képes, hogy erőt adjon ahhoz, hogy be tudjuk tartani Isten parancsait. (Persze lehet, hogy elbukunk, de utána felállunk, nem pedig belenyugszunk a bűnbe.)

Hála Istennek nem a modernistáknak van igaza! XI. Piusz pápa ekképpen fejti ki az igaz katolikus tanítást mindezzel kapcsolatban, amikor arról beszél, hogy sokan a szegénységre hivatkozva akarják a fogamzásgátlást legalizálni:
„Mindazonáltal óvakodni kell, hogy a szomorú gazdasági viszonyok ne adjanak alkalmat sokkal szomorúbb tévedésre. Nem lehetnek ugyanis olyan nehézségek, amelyek hatálytalaníthatnák Isten belső természetük szerint rossz tetteket tiltó törvényeit. Isten erősítő kegyelméből a hitvesek minden körülmények között megfelelhetnek kötelességüknek és a házasságban tisztán megőrizhetik magukat ettől a szennytől. Mert áll a keresztény hit igazsága, melyet a Trienti Zsinat így fejezett ki: »Senki sem mondhatja azt a vakmerő és a szentatyák által átokkal tiltott szót, hogy a megigazult embernek az Isten parancsainak megtartása lehetetlen. Isten ugyanis lehetetlent nem parancsol, hanem parancsával arra int, hogy tedd meg, amit bírsz, kérd, amit nem bírsz, s Ő megsegít, hogy bírjad.« (Trienti Zsinat: 6. sess.11. fej.) Ugyanezt a tant az Egyház ismét ünnepélyesen kihirdette és megerősítette, amikor elítélte a janzenista eretnekséget, amely így merte káromolni Isten jóságát: »Isten egyes parancsai a megigazult emberek számára, még ha akarják és törekszenek is rá, a rendelkezésre álló jelenlegi erőkkel megtarthatatlanok, s hiányzik a kegyelem is, mely azokat megtarthatókká tenné« (Cum occasione apostoli konstitució, 1. 1653. V. 31)."
Tehát az az igazság, hogy a tridenti zsinat már jó négyszáz éve elítélte mindazt az istenkáromló tévedést, amit most a modernisták olyan nagy hévvel terjesztenek egyfajta irgalomra hivatkozva.

Gondoljunk csak bele! Mi a valódi irgalom? Ha a halálos betegnek azt mondjuk, nem is vagy beteg, vagy ha kimondjuk a súlyos diagnózist, de aztán hozzátesszük, hogy van egy gyógymód, amely révén száz százalék, hogy meggyógyulsz?

Igen, talán az a gyógymód kegyetlenül nehéz! Eszembe jut az egyik dédapám, akinek le kellett vágni a lábát, hogy megmeneküljön az élete. De aztán élt! Mi lett volna a helyes? Ha az orvos „irgalomból" azt mondja neki, hogy nincs semmi baj, csak hogy ne kelljen elveszítenie a lábát? De hát akkor elveszítette volna az életét!

Ide kapcsolódnak Krisztus Urunk szavai:
„Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülni. Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki." (Mk 9,43-48)
Tulajdonképpen egyszerű a képlet: Isten irgalma akkor tud működni az életünkben, hogyha kérjük és befogadjuk, ami akkor történik meg, hogyha őszintén megbánjuk a bűneinket és erős elhatározással igyekszünk, hogy soha többé ne kövessük el őket nem a saját erőnkből, hanem a mindenható Istenéből! Annak viszont sajnos az Úr nem irgalmaz, aki nem akar a bűntől szabadulni, ahogy a mi szabad akarati beleegyezésünk nélkül sem fog minket az Úr üdvözíteni.

Valóban irgalmas tehát az, aki meginti a bűnösöket és a kétkedőknek jó tanácsot ad ebben az esetben azért, hogy befogadhassák Isten irgalmát. Akik pedig irgalmatlanok, azok a modernisták, mert nem csak súlyos bűn állapotában hagynak másokat, de még arra is buzdítják őket, hogy szentségtörő áldozással és tévedések terjesztésével tetézzék szomorú helyzetüket. Mi ne tegyünk így, hanem álljunk ki amellett, hogy – pár általánosan vitatott dolgot említve a fogamzásgátlás minden esetben súlyos bűn és hogy az újraházasodottak csak akkor kaphatnak feloldozást és mehetnek áldozni, hogyha önmegtartóztató életre határozták el magukat. Ha így teszünk, elnyerjük a mennyek országát Krisztus szavai szerint:
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak" (Mt 5,7)
Ha pedig emiatt bántanak minket, az se keserítsen el, hiszen Jézus azt is mondta:
„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is." (Mt 5,1012)

2017. december 15., péntek

Felelősségteljes gyermekvállalás


A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.

Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”

E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.

Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.”

Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”

Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”

Mária így válaszolt: „Nos, ne is haragudj, de ez őrültség. Minek nézel te engem? Ilyen felelőtlenül csak a bigott rigoristák vállalnak gyereket. József biztos elküldene, akkor pedig mint parázna asszonyt megköveznek. De ha nem is küld el... Ismered te a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetet itt, Júdeában? Tudod te, mennyikét keres egy ács? És láttad, mekkorka háza van a vőlegényemnek? Különben is túl fiatal vagyok még. Nézd, Gábor arkangyal, én igaz hívőként nyitott vagyok az életre, de vallásosnak lenni nem egyenlő az esztelenséggel."

Az angyal ezeket hallva elszomorodott és továbbállt. Mária pedig öntudatos elégedettséggel dicsérte meg magát, mennyire felelősségteljesen áll a gyermekvállaláshoz – pontosan úgy, ahogy az egy modern hívőhöz illik.

2017. szeptember 14., csütörtök

Felnőtt kereszténység


Ha valaki figyeli a vitákat a különböző kényes kérdésekről, mint pl. az újraházasodottak áldozása vagy a fogamzásgátlás, észreveheti, hogy felnőtt kereszténynek lenni mostanában már nem azt jelenti, hogy megbérmáltak, hanem hogy tagadod az objektív erkölcs létét, vagyis azt, hogy vannak önmagukban bűnös cselekedetek, mint pl. az abortusz vagy a fogamzásgátlás, amelyek minden körülménytől függetlenül erkölcstelen cselekedetnek minősülnek.

Az ún. felnőtt keresztény látva mások  és főleg saját maga  nehéz helyzetét, azt mondja, hogy a körülmények miatt rá nem vonatkozik ez vagy az az erkölcsi parancs. Aki pedig azt mondja, hogy de igen, kivétel nélkül fennáll az önmagukban bűnös cselekedetek tiltása minden helyzetben, tűnjön bármilyen nehéznek is megállni elkövetésüket, egyszerre válik farizeussá és gyerekessé a magukat felnőtt keresztényenek hívók szemében.

Hogyha felnőtt kereszténynek lenni ezt jelenti, hogy elkenegetjük az erkölcsi parancsokat, akkor azt javaslom, inkább maradjunk gyermekek! Jézus Krisztus úgyis azt mondta: 

„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába." (Mt 18,3) 

Úgy látszik, Megváltó Urunknak XXI. századi értelemben véve is igaza van. Ha manapság gyereknek lenni annyit tesz, hogy nem akarod kiokoskodni, hogy ennek meg annak  de leginkább neked  szabad valamit, amit az Egyház világosan tilt súlyos bűn terhe mellett, akkor nyilvánvaló, hogy csak akkor jutsz be a mennyek országába, ha olyan leszel, mint a gyerekek.

Egyébként én úgy látom, hogy nem az a gyerekes, aki Istenbe vetett hittel szembenéz a nehéz helyzetekkel, és azt mondja, lehetetlennek tűnik, de az Úr kegyelmét kérve elhatározom, hogy betartom az Ő parancsát most is, hanem az, aki meglátva azt a nehéz keresztet, amelyet vállalnia kell, hogy a Megváltót követhesse és üdvözülhessen, elkezd mentegetőzni és magyarázkodni, hogy Isten igazán nem várhat el tőle ekkora áldozatot, hiszen ő csak egy egyszerű hívő. Mintha kétszintes kereszténység lenne: egy a szent génnel születetteknek, meg egy a többieknek, és ez utóbbiaknak nem kell akár a mártíromságot is vállalniuk az Úrért, ha a helyzet úgy hozza. 

Pedig de. Máté evangéliumában ugyanis ez áll: 

Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja." (Mt 16,24-25)

Egyikünk élete se lesz mentes a határhelyzetektől és a szenvedésektől. Kinek ilyen, kinek olyan, de mindannyiunknak meglesz a maga keresztje. Mindenkinek pont az, amely szükséges az ő üdvösségéhez. Egy centivel se rövidebb és egy dekával se könnyebb.

Ha pedig valaki azt magyarázza nekünk, hogy nem kell megtartanunk az Egyház parancsát, hiszen olyan rettenetes lenne, ha vállalnánk azt az áldozatot, amely ezzel jár, idézzük neki Jézusnak azon szavait, amelyeket akkor mondott, mikor Péter kikelt a keresztáldozat ellen: 

„Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” (Mt 16,23)

2017. szeptember 13., szerda

Isten helyett gumióvszer


„Fogamzásgátlást használok, hogy megmaradjon a szentségi házasságom”  érvelnek azok a katolikusok, akik szerint az óvszer egyéni esetekben megengedett. Azt mondják, gyermeket már semmiképp nem tudnak vállalni, a tcst nem működik jól náluk, de nem akarnak teljes önmegtartóztatásban élni, mert annak biztos válás lenne a vége, vagy legalábbis megcsalás a férj részéről. Ők pedig meg akarják óvni a szentségi házasságukat, akár az Egyház tanítása szerint minden esetben tiltott fogamzásgátlás árán is.

Amikor ezt olvasom, nagy szomorúság vesz erőt rajtam. Hol a mi hitünk az Istenben? Miért nem hiszünk benne, hogyha Isten valamit elvár tőlünk, azt segít is betartani? Miért nem bízunk a mi Apukánkban, ahogy Jézus hívta Őt („Abba”), hogy segít egybentartani a házasságunkat, ha a Neki való engedelmességből nem a könnyebbnek tűnő, de bűnös utat, a fogamzásgátlást választjuk? Vagy úgy is feltehetném a kérdést:

Miért cseréljük le Istent a gumióvszerre?

Ábrahám képes lett volna az egyetlen gyermekét megölni Isten parancsára, Mária pedig a parázna nőknek járó megkövezés kockáztatásával vállalta Jézus méhébe fogadását... totális bizalmukat adták Istennek, vakon belevetették magukat szerető Atyjuk karjaiba. Nem akarták Isten parancsaival szembemenve megoldani életük határhelyzeteit, hanem minden ijesztő következmény ellenére az Úr akaratát követték. Mint tudjuk, minden képzeletet felülmúlóan csodás eredménnyel!

Miért gondoljuk, hogy Isten minket nem segít meg ugyanígy; hogy az Ő parancsait lehetetlenség betartani; hogy van, amikor rákényszerülünk a fogamzásgátlás használatára, vagyis arra, hogy halálos bűnben éljünk?

Nem, ilyen helyzet nincs. Ilyen helyzetbe nem hoz minket egy szerető Atya. Csak a mi hitetlenségünk. Csak az kényszerít minket az óvszerhasználatra, ha nincs bizalmunk Istenben, abban, hogy kegyelmével segít minket az önmegtartóztatásban.

Isten a keresztjeink által üdvözíteni akar minket. Ha Ő úgy látja, önmegtartóztatásra van szükségünk ahhoz, hogy szentté váljunk, akkor a legrosszabb, amit csak tehetünk, hogy elutasítjuk ezt a megpróbáltatást, és inkább a halálos bűnnek számító óvszerhasználat látszólagos kényelmét és biztonságát választjuk.

Add, Uram, hogy hinni tudjunk Benned, egy olyan Istenben, aki Mindenható vagy, és aki segíted gyermekeidet parancsaid betartásában. Segíts, kérlek, hogy félelmünkben ne cseréljük le a Beléd vetett hitet egy kényelmes isten bálványozására, aki megengedi a fogamzásgátlást, hanem merjünk végigmenni azon az úton, amelyet Te Magad felé mutatsz nekünk! Amen.

2017. február 6., hétfő

Az egyéni törvények alól nincs kivétel

— Hát az első, szerintetek a legkedvezőbb lehetőség, ha férjhez mentek. Vájjon mit jelent számotokra ez a fogalom? Megélhetést? Érzékiségtek felszabadulását? Hiúsági kérdést? Menekülést az otthonból? A gondok, felelősségek elől? Bergengóciát? Kurths Maler-regényt? Új munkakört? Hivatást? Vagy mit?…

— Vigyázzatok, nehogy mást képzeljetek, mint ami valóban. Mert akármit is képzeltek róla, akármit is vártok tőle, egy bizonyos: a krisztusi házasság felbonthatatlan. Ha tehát az érvényes házasságkötés után, a házasélet közben ki is derül, hogy nem úgy gondoltátok, a kocka el van vetve, csak baj származhat mindenfajta rúgkapálózásból.

— Édes Vilmám, ne nézz rám olyan rosszallóan. Néha valóban van olyan eset, amikor nem kötelesek a házastársak mindhalálig kitartani egymás mellett, még akkor sem, ha a házasság érvényes, még pedig akkor, ha akár egyik, akár másik fél hibája miatt erkölcsileg lehetetlen lenne a közös élet. Ebben az esetben, ha kérik, az Egyház is megengedi a különváltan élést, de új házasságot kötni, amíg a másik fél él, még ekkor sem lehet.

— De hiszen akkor a házasság egy rettenetes bilincs! — tört ki a rémület az eddig elégedetten üldögélő Bözsiből.

— Látod, Bözsikém, ezt nemcsak te érzed így, hanem a Szentírásban is azt olvassuk, hogy amikor az Úr kijelentette, hogy: «Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza és hogy «aki elbocsátottat vesz el, paráználkodik», a tanítványok is megriadtak: «Mondák neki az ő tanítványai: Ha így van az embernek dolga a feleségével, nem érdemes megházasodni» (Máté 19, 1—11.). És az Úr mégsem változtatott kijelentésén, hanem így fejezi be: «Nem mindenki fogja fel az igét, hanem akiknek megadatott…»

De, édes leányok, ne vágjatok már olyan savanyú arcot! Egy bizonyos. Az Ur egész biztosan nem azért találta ki ezt a törvényt, hogy az embereket gyötörje vele, hanem azért, hogy még ha az egyének áldozata árán is, az emberiség javát biztosítsa. Az egységes törvények alól nincs egyéni kivétel. A szabadesés törvénye pl. egyik alapfeltétele a meglévő bolygórendszereknek. Tehát minden tárgynak bizonyos feltételek mellett esnie kell. Ez a törvény ugyan nem előnyös a fán levő madárfészekből valamért kicsúszó tojás számára, mert bizony leesik és összetörik. Sok tojás törik, sok kis fióka elpusztul és sok kisleány kap ki, mikor leejti a kávéscsészéjét… a szabadesés törvénye mégis marad törvény, még ha sokszor kegyetlennek látszik is.


A fenti párbeszéd Dr. Csaba Margit Amit a nagyleánynak tudnia kell c. könyvéből származik. Azért idéztem, mert olyan időket élünk, amikor ezt a nagy és szent igazságot, hogy a szentségi házasság felbonthatatlan, a Sátán teljes erőből támadja. Nem szívesen beszélek ilyen szomorú dolgokról, de jobb, ha tudjuk, mi történik az Egyházban. Az Amoris Laetitiára alapozva egyre több apostolutód tagadja meg Krisztus megváltozhatatlan tanítását a házasságról (ld. itt és itt)

A másik dolog, ami fájdalmasan érint, hogy a fogamzásgátlásról szóló írásaim következtében kiderült a számomra, hogy nem csak laikusok terjesztik azt, hogy bizonyos esetekben nem abortív fogamzásgátló módszert lehet használni, hanem van hazánkban olyan püspök és vannak olyan papok is, akik gumióvszer használata mellett buzdítják a híveket a szentáldozásra, holott az Egyház tanítása világos: nem létezik olyan, hogy egy pár anélkül gátolja egy szexuális aktus termékenységét, hogy súlyos bűnbe ne esne, és így ne lenne tiltott számára a szentáldozás.

A gonosz fő célpontja manapság a család. Az egészséges nemi szerepek, az erkölcsös szexualitás, a férjek családfősége és a feleségek alárendelődése, ez mind-mind pergőtűz alatt van, ahogy az is ritkaságszámba megy, ami pedig a legtöbb esetben ideális lenne, hogy egy édesanya háztartásbeli legyen - és ennek gyakran még csak nem is kényszerítő anyagi okai vannak

A XXI. századra gyakorlatilag csak a katolikus Egyház maradt, amely hűen kiáll amellett, hogy nem szabad fogamzásgátlást használni, és nem létezik válás. A Sátán ezt az utolsó bástyát is el akarja pusztítani. Ami igazán borzasztó, hogy mindezt Isten egyik legcsodálatosabb tulajdonságát, az irgalmasságot kiforgatva és saját értelmezése szerint a zászlajára tűzve teszi. A mai egyházi vezetés viselkedése miatt lassan az embernek már a parázna kapcsolatok legalizálása és a migránsok kritikátlan ránk szabadítása jut eszébe, ha meghallja egy pap szájából az irgalom szót. Ez rettenetes! Ahogy az is az, ahogy irgalmatlan farizeusokká lesznek azok, akik Krisztus parancsait és az Egyház szilárd tanítását semmilyen körülmények között sem tagadják meg, és helyettük a hamis tanítók, a nyáj elárulói válnak az irgalmas, krisztusi, szerető szívű emberekké a többség szemében. Minderről Szent Péter szavai jutnak eszembe:

De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást. Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el. (...) Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár. Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyőzte. Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk. Illik rájuk, amit a közmondás mond: „Visszatért a kutya a hányadékához” és: „A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.” (2Pét 2,1-3 és 17-22)

A fenti sorok nagyon találóak arra, amikor valaki ismeri a parancsokat, de különböző okok miatt elkezdi őket félremagyarázni, vagy azt mondja, hogy az ő (vagy épp lelki vezetettje) életében azok nem érvényesek, hiszen annyira egyedi a helyzete, hogy őrá egyszerűen nem állhatnak a parancsok úgy, mint mindenki másra. Hiszen Isten nem várhat el tőle akkora áldozatot, ami a parancsok betartását jelentené!

Pedig az intrinsece malum (önmagában bűnös) cselekedetek közé tartozik a házasságtörés és a fogamzásgátlás is, így soha, semmilyen körülmények között nem lehet erkölcsös. Nincs olyan, hogy az én helyzetem annyira súlyos, hogy ne lenne bűn. Aki így áldozik, szentségtörő. Aki így áldozásra buzdít, annak pedig a bűne - ha ez lehetséges - még rosszabb.

Talán ami a legjobban fáj, hogy papok és püspökök is vannak, akik tévtanításokat terjesztve félrevezetik a híveket, zavart keltenek az Egyházban és romlására törnek a krisztusi erkölcsöknek. Egy atya mesélte, hogy ezen nem kell csodálkozni, mert már a Humanae vitae kiadása után is kisebb lázadás tört ki bizonyos püspökök között.

Megnyugtató a számomra, hogy ezekben a zűrzavaros időkben vannak olyan bíborosaink is, mint például Raymond Burke, és olyan püspökeink, mint Athanasius Schneider, akik bátran követik Szent Pál alábbi intéseit és szembeszállnak a tévtanításokkal, jöjjenek azok akár az Egyházi hierarchia legmagasabb szintjeiről. Olyan püspökök ők, amilyeneket Szent Pál szeretett volna látni:
A püspök ugyanis, mint az Isten megbízottja, legyen feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, erőszakos, kapzsi, hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, megfontolt, igaz, tisztességes, fegyelmezett. Álljon szilárdan a hiteles tanítás alapján, hogy éppúgy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, mint az ellentmondókat megcáfolni. Akad ugyanis számos elégedetlenkedő, fecsegő és ámító ember, főképp a körülmetéltek sorában. Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak, s aljas haszonlesésből ártalmas dolgokat tanítanak. Saját prófétáik közül az egyik már megállapította: „A krétaiak örök hazugok, gonosz fenevadak és falánk naplopók.” Ez a tanúság igaz. Ezért intsd őket szigorúan, hogy a hitben erősek legyenek! Ne hallgassanak zsidó mesékre, és ne kövessék az igazságtól elfordult emberek parancsait. A tisztának minden tiszta, a tisztátalannak és a hitetlennek pedig semmi sem tiszta, mert romlott az értelmük és a lelkiismeretük. Hangoztatják, hogy ismerik az Istent, de tetteikkel megtagadják, mert utálatra méltók, konokok, semmi jóra nem képesek. (Tit 1,7-16)
Úgy gondolom, a magunk eszközeivel követnünk kell az ő példájukat. Hiszen minden hithű egyházi személynek nagyon jól esik, ha a hívei mögötte állnak és támogatják az Egyház igaz hitéért vívott harcban. Leghathatósabb eszközünk az imádság, a bűnbánat és a szentségek vétele, valamint hogy a védelmezett igazságok szerint élünk, de fontos lehet az is, hogy hirdessük az igazságot, amikor csak alkalom van rá - hiszen a tévtanítók is megragadnak minden lehetőséget hazugságaik terjesztésére.

Természetesen rengeteg támadás fog majd érni minket. Hiszen a „sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el." (1Pét 5,8) Borzasztó a helyzet, de nem szabad félnünk, mert történjék bármi, a csata már eldőlt. Úgy tűnik, a gonosz a világ ura és az Egyházban is egyre nagyobb a hatalma, de igazság szerint Krisztus már legyőzte a Sátánt, és amit látunk, az az ő haláltusája. Arra kell vigyáznunk, hogy miközben kimúlik, kétségbeesett vagdalkozásában minél kevesebbeket rántson magával. Ebben a helyzetben erősíthetnek és vigasztalhatnak minket Krisztus Urunk szavai:
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.

(Mt 5,10-19)

2016. szeptember 24., szombat

Miért és mikor lehet erkölcsös a tcst?

Az előző pár, a témát érintő írásommal kapcsolatban látom, hogy sokan nem értik pontosan az Egyház tanítását fogamzásgátlásról, önmegtartóztatásról, természetes családtervezésről, gyermekáldásról, szexualitásról. Több téves nézet is felmerül, egy-egy szélsőséget képviselve: a fogamzásgátlás és a tcst ugyanolyan, tcst-zni bármikor szabad, vagy tcst-zni se szabad, esetleg csak egy-két indokkal... Ezért szeretnék még egy bejegyzést szánni a témának, megválaszolva pár kérdést egy fiktív párbeszéd révén. 

Csak akkor erkölcsös a szeretkezés, ha gyerek foganhat belőle? 

Nem. Szabad szeretkezni várandósan, szabad szeretkezni, ha meddő vagy, szabad szeretkezni klimax után is, szabad szeretkezni akkor is, ha a ciklusod olyan részében vagy, mikor nem vagy termékeny. Nem bűn tehát akkor sem szeretkezni, ha biztosra tudod, hogy nem lesz az aktusból gyerek.

Akkor miért bűn a fogamzásgátlás? 

A fenti példákból látszik, hogy olyan eseteket soroltam fel, amikor nem te akadályoztad meg, hogy az adott szeretkezésből gyereked foganjon, és nem te teszed magad terméketlenné, hanem a biológia, vagyis Isten. Míg egy egészséges férfi potenciálisan minden aktusban nemzhet, vagyis minden szeretkezéséből származhat gyermek, ezzel szemben a nőt úgy teremtette meg Isten, hogy az nem mindig termékeny. Istennek van joga tehát terméketlenné tenni egy aktust vagy személyt. Amikor viszont fogamzásgátlót használunk, mi ragadjuk magunkhoz ezt a jogot. Mi akarjuk eldönteni, hogy egy adott aktus és személy termékeny legyen-e vagy sem. Terméketlenné tesszük, pedig termékeny lehetne. 

Azt hittem, a fogamzásgátlás azért bűn, mert biztosan megakadályozza a foganást, a tcst viszont nem annyira hatékony, így esélyt ad Istennek. 

Nem. Egyrészt a fogamzásgátlás se ad 100%-os védelmet. Ha ez lenne az ok, mondhatná pl. az óvszerhasználó, hogy elszakadhat a gumi, tehát ad esélyt Istennek. Másrészt sokan úgy tudják gyakorolni a tcst-t, hogy egyáltalán nincs nagyobb esély a foganásra, mint a fogamzásgátlásnál. Bizonyos tcst-módszerek helyes használatával a párok 98-99%-os arányban el tudják kerülni a gyermekáldást. 

De akkor tcst-zni se szabad, hiszen azzal is szinte biztosan megakadályozom a foganást! 

Nos, ez azért nincs így, mert a tcst-vel nem gátolom a foganást - vagyis nem fogamzásgátlásról van szó. A tcst ugyebár azt jelenti, hogy ha el akarom kerülni a gyermekáldást, akkor szeretkezem csak, mikor terméketlen időszakomban vagyok, más szóval fogalmazva: amikor Isten terméketlenné tett. Mint írtam, neki joga van ehhez, nekünk pedig jogunk van szeretkezni akkor is, ha tudjuk, hogy nem lesz belőle gyerek. Ha akkor szeretkezünk, amikor terméketlenek vagyunk, nem gátoljuk meg a foganást, hiszen mi nem csinálunk semmit annak érdekében, hogy az adott aktus ne legyen termékeny: biológiai okokból nem lesz az, vagyis Isten akaratából. Tehát nincs fogamzásgátlásról szó a részünkről, mert nem mi gátoljuk meg az aktusban a foganást, hanem Isten. 

Ha szabad akkor is szeretkezni, mikor tudom, hogy nem vagyok termékeny, és szabad csak akkor is szeretkezni, ha tudom, hogy nem vagyok termékeny, vagyis tcst-zni, akkor miért mondod, hogy ez utóbbi lehet bűn is? 

A tcst az önmegtartóztatás egyik formája, hiszen akkor nem szeretkezek, amikor tudom, hogy gyerek foganhat belőle, vagyis megtartóztatom magamat. Mielőtt egy nő ennyire pontosan meg tudta volna állapítani, hogy mikor lehet gyereke és mikor nem, teljesen meg kellett a párnak tartóztatnia magát, nem tudták azt mondani, hogy a terméketlen periódusokban szeretkeznek, mert nem tudták, mikor van olyan. Az Egyház tanítása viszont az, hogy a férfi és a nő teste nem az övé, hanem a másiké, és nem szabad megvonniuk egymástól a szeretkezést, mert ez házastársi kötelességük. (ld. 1Kor 7,3-4) Nem csak azért, hogy legyenek gyermekeik, ez a meddőkre is vonatkozik. Hanem azért, mert a szex olyan erős köteléket hoz létre a házaspár között, amely segít fenntartani a házasságot, hogy más pozitív hatásairól ne is beszéljünk, ha viszont huzamosabb ideig nem szeretkeznek, rossz hatással lehet mind rájuk, mind a kapcsolatukra, és hűtlenséghez vezethet. 

Van, amikor az önmegtartóztatás szükséges, és Isten erre az áldozatra hívja a házastársakat. Az Ő erejéből természetesen ki is lehet bírni mind az egyénnek, mind a házasságnak akár huzamosabb ideig is ezt a helyzetet. De azért mégis csak sok kísértésre ad okot, így csak nyomós okkal szabad önmegtartóztatásban élni, különben felesleges kísértésnek tesszük ki mind magunkat, mind a házastársunkat. 

Az önmegtartóztatás legitimen történhet egyrészt belső indíttatásból, amiről Szt. Pál is ír (ld. 1Kor 7,5): azért, hogy a házaspár imádkozzon, és ez legyen egyfajta aszkézisük, amivel megtámogatják az imát. De Pál figyelmeztet, hogy ilyet csakis közös megegyezéssel és nem túl hosszú időre szabad tenni. Pont azért, hogy ne legyen rossz hatással az önmegtartóztatás se a párra, se a házasságukra. 

Másrészt történhet külső, kényszerítő okból. Ilyen ok lehet az, hogy a pár valamelyik tagjának egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy szeretkezzenek (pl. gyermekágyas időszak, fertőző nemi betegség, súlyos kimerültség), vagy pedig az is ok lehet, hogy nem tudnak gyermeket vállalni. 

És itt elérkeztünk a lényeghez. Az Egyház elismeri, hogy egy párnak lehet olyan az életében, hogy nem tudnak (egyelőre vagy végleg) több gyermeket vállalni, és hogy elkerüljék (nem pedig meggátolják!) a foganást, élhetnek az önmegtartóztatás módszerével - legyen az akár a ciklus bizonyos napjain, hetein (tcst), akár minden nap (ha nem vagy csak nagyon bizonytalanul állapítható meg, mikor termékeny a nő). 

De két okból azt mondja az Egyház, hogy csak nyomós okkal lehet önmegtartóztatni, így tehát tcst-zni is: 

1.: A szeretkezés házasságra és egyénre gyakorolt pozitív hatásai miatt, illetve a szexmegvonás negatív hatásai végett. 

2.: Az önzés elkerülésére, ti. ha a pár önző okokból, irreális félelemből, luxushajhászásból, gyenge hitből stb. él a tcst-vel, és nem vállal annyi gyermeket, amennyit ténylegesen felnevelhetne. 

Orgonasíp - családi portré a múlt század elejéről. 

Honnan tudhatom, hogy legitim indokkal akarom-e elkerülni a gyermekáldást? 

Annyiféle pár és annyiféle helyzet van, hogy nem írhatok pontos listát, hogy ilyenkor szabad, és ilyenkor nem. Nem véletlen nem tették ezt meg a pápák sem soha. Ez a pár lelkiismeretére van bízva: nekik kell megbeszélniük Istennel, bevonva esetleg a lelkiatyjukat a kérdés eldöntésébe. 

Mindenesetre ha pontos listát nem is írtak a pápák, azért adtak támpontokat (ld. az itteni idézeteket). A pápák tanítása szerint tehát legitim ok lehet arra, hogy egy darabig vagy a házasságunk további részében végig tcst-zzünk: 

XII. Piusz megfogalmazása szerint 
- orvosi, 
- fejlődéstani, 
- gazdasági, 
- társadalmi; 
- súlyos okok vagy személyes 
- vagy külső körülmények következtében tehetik legitimmé a tcst-t. 

VI. Pál pedig 
- a szülők testi 
- vagy lelki állapotát 
- és külső okokat említ. 

Mondok néhány példát a tcst legitim használatára ezek alapján, ami persze nem jelenti azt, hogy csak ezek az esetek léteznének: 

Nemrég vetélt el a nő, és nagy az esélye, hogy megint elvetél, ha túl hamar megfogan a következő gyermek, illetve lelkileg se áll készen a házaspár akár az újabb várandósságra, akár magára a szeretkezésre. 

Egy házaspárnak nagy valószínűséggel súlyosan beteg gyermeke születne genetikai okokból.

Sok császármetszésen van túl a nő, és esetében fennáll a veszélye annak, hogy egy újabb várandósság során a méhfal elvékonyodása miatt elvérezne.

Nyomorog a család. 

Túlnépesedés van az adott országban.

Ezek után mondanál nekem pár okot, ami szerinted biztosan nem legitim? 

Igen. Felsorolok neked pár tipikusan divatos tévedést, amit a világ legitim indoknak lát a gyermekáldás elkerülésére, de egy katolikus számára nem lehet érv: 

A friss házasoknak kell pár év, amit csak kettesben töltenek. 

Minden gyereknek kell saját szoba. 

Saját autó, külföldi nyaralás, márkás cuccok nélkül nem érdemes élni. 

Három császármetszésnél többet minden esetben súlyos felelőtlenség vállalni. 

Két gyerek az ideális. 

Minden gyerekednek biztosítanod kell a saját lakást, ha kirepülnek. 

A nőnek is karriert kell építenie, nem lehet főállású anya és szülheti sorban a gyerekeit, különben elnyomott pária, aki elpazarolja a tálentumait. 

Csak azok vállalnak sok gyereket, akik élősködni akarnak a társadalmon. 

A sok gyerek ciki, mindenki azt hiszi, hogy ostobák vagyunk, és csak szaporodunk, mint a nyulak. 

Szóval csak az jó katolikus, akinek sok gyereke van, és lehetőleg minél kisebb korkülönbséggel? 

Nem. Kár így ítélkezni mások felett. Nem tudhatjuk, kinek miért nincs vagy van csak kevés gyereke, vagy van köztük nagyobb korkülönbség. Az is lehet, hogy ők szeretnének még, de nem lehet, vagy legitim okuk van rá, hogy ne legyen több, vagy csak nagyobb különbséggel. Hogy kinek mennyi gyereke születik és mikor, az az ő dolga Istennel (és a lelkiatyjával). 

Mindazonáltal „A Szentírás és az Egyház hagyományos gyakorlata a nagy családokban Isten áldásának és a szülők nagylelkűségének jelét látja." (KEK 2373) Egy katolikus szemében a gyermek ajándék, áldás kell legyen, a nagycsalád pedig vágyott, nem pedig lenézett, szégyellni való, idejétmúlt dolog, vagy olyan fáradtság, ami elveszi tőlünk a kényelmet és a luxust. Ha nem is szabad kísértenünk az Istent, de bátornak, nagylelkűnek és áldozatvállalónak kell lennünk, mikor a gyermekeink számáról van szó. „Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy az ember életét és az életfakasztás feladatát nem lehet e világ kereteibe szorítani, mértékével mérni és csak ebből kiindulva értelmezni, hanem mindig figyelembe kell venni az ember örök rendeltetését is." (KEK 2371)  

Boldogok azok a házaspárok, akiknek nem kell tcst-zniük, vagy legfeljebb csak keveset, és így félelem és kényelmetlenség nélkül élhetnek a szeretkezés ajándékával, és nyitott lehet a szívük Isten ajándékaira. Hitem szerint sokkal többen tartoznak ebbe a csoportba, mint amennyien azt tudják magukról. 

Talán ti is?

Az Egyház tanításáról a témában ld. bővebben: 

Idézetek pápáktól (Katolikus Válasz) 

2016. szeptember 17., szombat

Fogamzásgátlás - halálos bűn?


Mielőtt megválaszolnám a kérdést, halálos bűn-e a fogamzásgátlás, két dolgot tisztáznom kell. Az egyik, hogy mi a fogamzásgátlás. A másik, hogy mi az a halálos bűn. 

A katolikus tanítás szerint a bűn az erkölcsi értelemben vett rossz. Hiány, az erkölcsi jó hiánya. Az erkölcsi törvény pedig Istentől ered, így a bűn szembefordulás Istennel. A halálos bűn azt jelenti, hogy súlyos isteni parancsot szegtem meg, mégpedig tudva és akarva. Eredménye a szeretet és a megszentelő kegyelem elvesztése. Halálos bűn állapotában nem áldozhatok. Gyógyszere a bűnbánat, vagyis meg kell gyónnom, amit elkövettem, azzal az elhatározással, hogy többet nem fogom elkövetni. Ha meg nem gyónt halálos bűn állapotában halok meg, elkárhozom.1 

A fogamzásgátlás azt jelenti, hogy valamilyen módszerrel megakadályozom, hogy az adott aktus termékeny legyen, pl. óvszert használok vagy sterilizáltatom magam. 

A fogamzásgátlás közé sorolják, pedig valójában a már megfogant élet további fejlődését akadályozza meg (tehát abortív) a spirál és az esemény utáni tabletta, de a legtöbb hormonális fogamzásgátló tablettának és a hüvelygyűrűnek is van olyan hatása, hogyha a használatuk ellenére megfogan az új élet, megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását, és így a gyermek nem tud tovább fejlődni. 

Egyértelmű, hogy ez utóbbit tiltja az Egyház, hiszen az abortusz gyilkosság. De mi van a nem abortív fogamzásgátló módszerekkel? Minden esetben halálos bűn a használatuk? 

A válaszom: igen, amennyiben tudva és akarva követem el. 

A fogamzásgátlással súlyos isteni parancsot szegek meg, tehát csak az teheti bocsánatossá, ha nem tudtam, mit teszek, vagy kényszer hatására tettem. Erre mondok néhány példát. 

Nem tudva követtem el a fogamzásgátlás bűnét, ha úgy tájékoztattak megbízhatónak hitt felelős személyek (pl. lelkiatya, hittanár stb.), hogy a fogamzásgátlás megengedett, én pedig jóhiszeműen hittem nekik és nem sejtettem, hogy további utánajárást igényel a kérdés, és van más álláspont is. De nem mentesít, ha direkt olyan forrásoknak hiszek, akik letagadják, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn, és tudatosan nem járok a végére a kérdésnek, hátha kiderül, mégis csak a többieknek van igaza, és akkor nem használhatok fogamzásgátlót. 

Nem akarva követtem el, ha kényszer hatása alatt álltam úgy, hogy a házastársam vétkét nem tudtam megakadályozni, mert súlyosan megfenyegetett, hogy ne ellenkezzek.2 Nem számít kényszernek az, ha legitim okom van a gyermekek foganásának elutasítására (akár időlegesen, akár végleg), mert akkor az önmegtartóztatás az erkölcsös megoldás, vagy a termékeny napokra korlátozva (természetes családtervezés - tcst), vagy ha ez a módszer nem működik, minden nap. 

De honnan veszem ilyen biztosra, hogy a fogamzásgátlás tárgyilag súlyos? Hiszen ezzel bizonyítom, hogy halálos bűn. 

Onnan, hogy mikor valamilyen fogamzásgátló módszerrel élek, olyan jogot ragadok magamhoz, amely Istené. Csak Istennek van joga eldönteni egy aktusról vagy személyről, hogy termékeny legyen-e vagy sem, vagyis szétválasztani a szexuális aktust a foganástól, így megakadályozva a teljes testi-lelki önátadást. Vannak emberek, akik önhibájukon kívül meddők vagy képtelenek a nemzésre, illetve a nők bizonyos életkoruk előtt és után nem fogannak gyermeket, valamint a ciklusuk bizonyos időszakaiban sem fogannak meg. Ez mind Isten akaratából van, nem pedig a házaspár akaratából. A bűn az, amikor a házaspár akarja eldönteni, hogy akár általában terméketlenek legyenek (sterilizáció), akár bizonyos aktusok legyenek azok (a többi módszer). Ennek eldöntése ugyanúgy Isten jogkörébe tartozik, mint azt, hogy mikor kezdődjön az életünk és mikor fejeződjön be. Ha magunkhoz ragadjuk a döntés jogát, súlyos lázadást követünk el az Úr ellen, az Ő szerepében tetszelgünk. 

A tcst azért lehet erkölcsös, amennyiben legitim indokkal élünk vele, mert ott nem mi döntjük el az aktusról, termékeny legyen-e vagy sem, hanem az Isten által adott terméketlenségünket használjuk ki olyan módon, hogy az Úr által terméketlenné tett időszakainkban élünk csak házaséletet. 

Az ókeresztény idők óta ez az Egyház tanítása3, és azért nem változtathatja ezt meg még a pápa sem, mert a fogamzásgátlás a természettörvénnyel ellenkezik, így megváltoztatni olyan lenne, mintha azt mondanánk, mostantól a gyilkosság nem súlyos tárgyban elkövetett vétség, tehát nem halálos bűn. Ahogy egy 1997-ben kiadott egyházi dokumentum fogalmaz: „Az Egyház állandóan tanította, hogy a fogamzásgátlás, azaz a szándékosan terméketlenné tett aktus bűnös cselekedet. Ezt a tanítást definitívnek és változtathatalannak kell tekinteni. A fogamzásgátlás súlyosan ellenkezik a házassági tisztasággal; ellentmond mind az élet továbbadásának (a termékenységnek) mind a házastársak kölcsönös odaadásának (az egyesülésnek); megsebzi igaz szeretetüket és tagadja Isten szuverén hatalmát az emberi élet továbbadása fölött."

Az sem érv, hogy a II. vatikáni zsinat szerint már nem az elsődleges célja a gyermek a házasságnak. Egyrészt sajnos a zsinatra jellemző, hogy finomkodva áthelyeztek bizonyos hangsúlyokat, hogy ne essenek még eretnekségbe, de a progresszív főpapok majd a zsinat után félremagyarázhassák ezeket, ahogy most is látjuk. Másrészt ettől függetlenül maga a zsinat is hivatkozik a Casti connubii kezdetű enciklikára, ahogy a zsinat utáni pápák is mind hivatkoznak rá, miképp azt Lino Ciccone morálteológus atya is levezeti, megerősítve, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn.5 De ha más jelenkori papok véleményére kíváncsi az olvasó, angolul megannyi hivatalos megnyilatkozást talál a témában.6 

Bizonyos katolikus véleményformálók utolsó szalmaszálként abba kapaszkodnak, hogy mivel a fogamzásgátlás halálos bűn mivolta nem dogma, ezért nem kötelező érvényű tanítás.7 Csakhogy a katolikus erkölcstanban ismeretlen az a felfogás, hogy az számít csak halálos bűnnek, amiről az Egyház dogmaként kinyilvánította, hogy az. Ha formálisan nem is dogma, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn terhe mellett tiltott, az elég érv kell legyen egy hithű és alázatos katolikus számára, hogy a Szentírástól kezdve a legkorábbi egyházatyákon át a pápák és még a II. vatikáni zsinat is mind-mind kinyilvánította, hogy a fogamzásgátlás súlyos megsértése Isten törvényének, és mint ilyen, ha tudva és akarva követték el, halálos bűnnek számít. Ha valaki ezt nem is érti vagy nem ért egyet, Krisztus Menyasszonya iránti engedelmességből és hűségből eszerint kell élnie az életét, vagy pedig tartózkodjon a szentáldozástól annak tudatában, hogy ellenkező esetben szentségtörést követ el; de főleg ne tájékoztassa félre a híveket, mert az ő lelkiismeretén fog száradni a szerencsétlenségük. Hiszen még ha ezek a megtévesztettek, mivel nem tudva vétkeztek, nem is követnek el halálos bűnt, a bűn egyéb negatív következményei, amelyet a fogamzásgátlás hoz mind a házaspárok, mind a társadalom fejére, még jelen lesznek az életükben. 

Tudom, hogy bizonyos helyzetekben nehéz a gyermek vállalása, vagy pedig az önmegtartóztatás. De ezt a Jóisten is tudja. Ő nem azért hoz törvényeket, hogy kínozzon minket. Nem azért tilos a fogamzásgátlás, hogy tönkremenjünk mi vagy a házasságunk a gyermekvállalásba vagy az önmegtartóztatásba. Nekünk, katolikusoknak hinnünk kell, hogy Isten szeretetből tilt meg nekünk dolgokat, hogy útmutatását követve elkerülhessük a rosszat. Lehet, hogy emberileg nézve kisebb rossznak vagy kevésbé nehéznek tűnik a fogamzásgátlás használata, mint a gyermekvállalás vagy az önmegtartóztatás, de tudnunk kell, hogy Isten jobban tudja nálunk, mi a rossz vagy a rosszabb, mi a nehéz vagy a nehezebb. Így mi, katolikusok nyugodtan rábízhatjuk magunkat az Egyházra, és inkább vállaljunk még gyermeket, vagy ha elégséges okunk van rá, éljünk a tcst / teljes önmegtartóztatás erkölcsileg megengedett módszerével, minthogy halálos bűn állapotában éljünk a fogamzásgátlást használva, megalkudva a halál kultúrájával, sőt építve azt. 

Egy hithű katolikus tudja, hogy halálos bűnben, bár látszólagos könnyebbségben élni mindig nehezebb, mint a kegyelmi állapotban megélt nehézséget viselni. Ezért vállalja ezerszer inkább a gyermekáldást vagy az önmegtartóztatást, mint a fogamzásgátlást. Erre bátorítanálak téged is, kedves olvasóm: merj bízni Istenben, abban, hogy Ő tudja, mi a jó neked és családodnak, és nem rak rád olyan keresztet, melyet ne tudnál Vele viselni, és mely ne segítene hozzá az üdvösségedhez, ha az Úrral hordozod. Így a fogamzásgátlás tiltása se lehet olyasmi, amit ne bírnál ki akár te, akár a házasságod, ha belekapaszkodsz Istenbe - ezzel szemben a fogamzásgátlás, mivel halálos bűn, biztosan a lelki halálba visz. 

Az írást egy katolikus pap jóváhagyásával közöltem. 

Jegyzetek: 

1 Ld. bővebben a halálos bűnről a Katolikus Lexikon idevonatkozó szócikkét

2 VII. Piusz: A Szent Penitenciária válasza (Kr. u. 1822) (DH 2715) Kérdés: Megengedheti-e egy jámbor asszony, hogy férje közeledjék hozzá, miután tapasztalatból biztosan tudja, hogy Onan elvetemült módján fog viselkedni..., különösképpen, ha az asszony, amennyiben vonakodik, vagy bántalmazásnak teszi ki magát, vagy attól kell félnie, hogy férje az utcalányokhoz megy? Válasz: Minthogy az előadott esetben az asszony a maga részéről semmi természetelleneset nem tesz, és megengedett dolgot cselekszik, az aktus teljes rendellenessége pedig a férj gonoszságából származik, aki ahelyett, hogy azt beteljesítené, magát visszavonja és magvát az edényen kívül ontja ki; s ha az asszony kötelező figyelmeztetései eredménytelenek, a férj azonban veréssel vagy halállal vagy más súlyos bántalmazással fenyegetve kényszeríti, az asszony bűn nélkül, a történteket csak elszenvedve odaadhatja magát (ahogyan mérvadó teológusok tanítják), minthogy ilyen körülmények között férje bűnét csak egyszerűen hagyja megtörténni, és pedig súlyos okból, amely őt felmenti; mivel a szeretet, amellyel azt megajándékozni tartoznék, ekkora kényelmetlenség árán nem kötelez. (forrás




6 Pl. "It is clear from the Catechism that birth control is a serious violation of God's law" Phil Bloom atya. További találatokért érdemes rákeresni: birth control / contraception grave / mortal sin. 

7 Ld. pl. Kölnei Lívia (talita.hu) érvelése

2016. január 19., kedd

Hány gyereket terveztek?


Házaspároknál ez egy természetes kérdés. És hány gyereket terveztek? Felteszik szülők, barátok. Számomra pedig a legértelmesebb válasz, amit erre tudok mondani, az az, hogy nem mondok semmit.

Régebben azt szoktam mondani, hogy legalább négyet. De rájöttem, hogy ez egy hazugság. Ugyanis nem tervezzük a gyerekeinket. Isten tervezi őket, mi pedig elfogadjuk az Ő tervét. Szóval ha valaki megkérdezi, hány gyereket tervezünk (pontosabban hány gyereket tervezünk még, mert már van), azt kéne mondanom, egyet sem, de az meg félreérthető, mintha nem szeretnénk már többet.

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy egy olyan világban élünk, ahol érthetetlen a felfogásunk, de sokszor még katolikus körökben is. Ugyanis nekünk, katolikusoknak itt van a tcst (természetes családtervezés), így én is nyugodtan rávághatnám, hogy ennyit vagy annyit, és ennyi vagy annyi évenként. Csakhogy a tcst-t nem erre találták ki.

Szeretnék eloszlatni egy súlyos tévedést a tcst-vel kapcsolatban. Ez nem a tiltott fogamzásgátló szerek alternatívája. Ez nem a katolikus verzió arra, hogyan vegyük át a kontrollt a termékenységünk felett és állhassunk be a „felelősségteljes" és „érett" emberek közé, akik meghatározzák, hány gyerekük lesz és hány évente.

A tcst arra van, hogy igazán, nagyon-nagyon komoly és súlyos esetben élve az Isten által teremtett ciklusunkkal a terméketlen szakaszokon éljünk csak házaséletet.

Tehát amíg a fogamzásgátlást használó emberek általános hozzáállása a NEM a gyerekre, és néha az IGEN, addig egy katolikusnak folyton az IGEN állapotában kell lennie, néhány komoly esetet kivéve. (Sőt, sok katolikusnak talán egyszer se lesz ilyen eset az életében.)

A tcst nem elengedhetetlen katolikus dolog. A tcst nem arra van, hogy te is „felelős" ember legyél, aki „nem szaporodik, mint a nyulak", és így megkíméli magát a lesajnáló tekintetektől. A tcst vészfék, amit indokkal szabad csak meghúzni, és nagyon szomorú, ha meg kell húzni.

Egészen megdöbbentő a számomra, hogy a katolikus családos élet elengedhetetlen részeként festik le sokan a tcst-t, és már-már bűnként mutatják be, ha valaki nem használja, mert az „felelőtlenség". Szélsőséges eseteket hoznak elő (mint pl. Ferenc pápa és a nyolc császáros nő), amikor valóban meg lehetne húzni azt a vészféket. Nade ezek kivételek, pont azok a kivételek, amikre a tcst megengedett!

Úgy gondolom, hogy az európai ember gondolkodásmódjának az egyik rákfenéje, hogy olyan területeit akarja kontrollálni az életnék, amelyeket Isten kezébe kéne helyeznie. Ilyen a gyermekáldás is. Ha nincsenek meg a megfelelő körülmények (= luxus), akkor nem is vállal (több) gyermeket, mert az „felelőtlenség".

Lehet persze erre azt mondani, hogy aki nem használ fogamzásgátlást vagy tcst-t, az vakmerően bízik Istenben. Csakhogy én nem azt látom a környezetemben, hogy a sok vakbuzgó hívőtől kéne tartani, sokkal inkább a Gondviselésbe vetett hit kiveszésétől.

A saját életemben azt tapasztaltam, hogy Isten úgy irányít és úgy időzít, ahogy az a legtökéletesebb, sokszor teljesen keresztülvágva mindazt, amit én elterveztem, és hogy akkor alakult minden a legjobban, amikor Istenre bíztam magamat.

A gyermekvállalással kapcsolatban azt gondolom, hogy Isten sokkal jobban tudja, mire vagyunk képesek és mit engedhetünk meg magunknak, mint mi. Lehet, hogy gyengének tartjuk magunkat a nagycsaládhoz, de Ő nem így látja. Lehet, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy lehet, ha két gyermek között nincs legalább három-négy év, de Ő látja, hogy miért kell, hogy bizonyos testvérek között pl. csak másfél év legyen. Lehet, hogy a mostani anyagi körülményeink alapján (még) egy gyermek magának tűnik az anyagi katasztrófának, de Ő látja, hogy hogyan fog nekünk több pénzt adni az eljövendőben.

Azt gondolom, hogy manapság túlságosan is elkényelmesedtünk (én is, de még mennyire!), és el akarjuk kerülni a nehézségeket és a fáradtságot, amit például a sok gyerek vagy a kis korkülönbség jelent a gyerekek között. De legalább mi, keresztények tudjuk, hogy Isten azért adja a nehézségeket, hogy a jellemünket formálja általuk és a mennybe jussunk. Nem maradhat ki az életünkből a nehézség, és áraszthat el minket csupán az áldás, különben a pokolra jutnánk mind, mert nem fejlődne sem az istenkapcsolatunk, sem a személyiségünk.

Még egy szempont. A katolikus pároknak nem attól kéne félniük, hogy húsz gyerekük lesz. Sajnos nem ez a reális félelem, hanem az, hogy nem lehet gyerekük, vagy csak egy-kettő lesz nekik. Nem tudom, mi van a világban - talán a rengeteg szója és a vízből kiszűrhetetlen női fogamzásgátlók okozzák -, de feltűnően sok manapság a meddőség, mióma, vetélés, nehéz foganás. Ahogy átgondolom az ismerősi körömet akár élőben, akár a világhálón, a nők körülbelül fele szenvedett már el vetélést, terméketlen vagy nagy nehezen jött neki csak össze a gyerek. Ami egy-két generációval ezelőtt még nem így volt. Szóval a propagandagépezet szavával ellentétben a legtöbb nőnek sajnos nem attól kell félnie, hogy egy tucat gyereke lesz, hanem attól, hogy nem lesz. Azt hiszem, ami valóban ijesztő, az nem a tizenkét gyerek, hanem a nulla.

Azt még elmondanám, hogy természetesen senki felett sem akarok ítélkezni. Nem szeretnék, és nem is tudnék listát írni arról, hogy mikor élhetünk a tcst-vel a fogamzás elkerülésére, és mikor nem. Úgy gondolom, hogy ez minden házaspárnak a saját lelkiismeretére tartozik. Ez az Ő dolguk Istennel. Csak el szerettem volna gondolkoztatni titeket, hogy vajon nem sorolunk-e egy rakás indokot is a legitim oldalra „felelősség" és „realitás" címén nemet mondva Isten tervére és igent a saját elképzeléseinkre, elutasítva a Gondviselésbe és önmagunkba vetett bizalmat, és befogadva a szívünkbe a keserű félelmet.

Annyira csodálatos a görcsölés helyett igent mondani Isten tervére, merni hallgatni mindarra a sugalmazásra, amit Ő a szívünkbe ültetett. Olyan csodálatos látnom a saját életemben is, hogy Isten mennyivel többet néz ki belőlem, mint a környezetem vagy akár én magam, és mennyi mindent rám bíz, és hogy formál erős nővé, egy család szívévé.

Imádkozom, hogy ti is megtapasztaljátok mindezt, és merjetek igent mondani az Ő terveire! Merjétek hinni, hogy képesek vagytok hordozni és felnevelni azokat a gyermekeket, akikkel Ő meg akar áldani titeket!

Ha pedig valóban komoly okotok van a fogamzás elkerülésére, akkor erőért és áldásért imádkozom a számotokra, kedves Olvasóim, hogy tapasztalhassátok ezekben a nehéz időkben is Isten gondviselő szeretetét!

Kapcsolódó írásaim:
- Fogamzásgátlás - halálos bűn?
- Miért és mikor lehet erkölcsös a tcst?
- Lejtő - felelős gyermekvállalástól a fogamzásgátlásig

Ajánlott bejegyzések magyarul:
- Miért nem tcst-zem? (Catholic All Year)

Erkölcsös-e a TCST - avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala? (Katolikus Válasz)
 

Ajánlott bejegyzések angolul tudóknak:
Dear Newlywed, You Are Probably Worried About The Wrong Thing (Catholic All Year)
In Which We Discover If I Really Meant It About Not Doing NFP (Catholic All Year)
Why You Don't Have to Use NFP (Catholic Sistas)
Open to Life (Messy Wife, Blessed Life)