Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2015

Az anyaság egyetemes hivatása

Kép
Sokszor látom az anyaságot csak egy szerepként emlegetni a többi között, amit vagy magunkra öltünk, vagy nem. Ha pedig magunkra is öltjük, hangsúlyozzuk, hogy mi nem „csak" anyák vagyunk. Jó ideig én is görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy számomra az anyaság csak egy dolog a sok közül, mert ódzkodtam a másik véglethez tartozni: azokhoz a nőkhöz, akik ha gyerekük születik, elkezdik a csemetét imádni, és elhanyagolják magukat meg a férjüket, és csak a gyerekről meg a hozzá kapcsolódó dolgokról tudnak beszélni. Még nevet is adtam nekik: „babafejű anyukák".
Eltartott egy ideig, mire lazább lettem egy kicsit, és nem azzal törődtem, hogy ne csak ne legyek, de ne is tűnjek „babafejű anyukának", hanem tényleg mertem a magam módján élvezni az anyaságot és elveszni benne, anélkül persze, hogy belefulladnék. Szerintem ez egy fontos lépés volt ahhoz, hogy teljes emberré váljak.
Mert úgy gondolom, egy nő teljességéhez hozzátartozik az anyai lelkület. Nem is csak gondolom: tudom, mi…

Amikor szégyellem, hogy nő vagyok

Kép
Mostanában szégyellem, hogy nő vagyok. Nem Ákos szavai miatt. Nem Kövér László szavai miatt. Hanem a feministák miatt.
Szégyellem magam, mert ti, kedves feministák ismét bizonyságát adtátok annak, hogy a nők logikátlanok, képtelenek szöveget értelmezni, hisztériások és buták. Én nem gondolom, hogy ez így lenne, de ti most ezt a képet mutatjátok be a nőkről. Immár sokadszorra.
Ákos és Kövér László szavait nem vagytok képesek értelmezni. Felnőtt, sok esetben diplomás nőként nem fogjátok fel, hogy Ákos szavai nem azt jelentik, hogy ugyanazért a munkáért egy nő kevesebb bért kapjon, hanem azt, amit később mond is, hogyha egy családanya ugyanúgy a nagy fizetésért harcol, mint egy családapa, akkor nem jut elég ideje és energiája arra, hogy jó feleség, anya, háziasszony legyen. Mert bármilyen furcsa, tíz-tizenkét óra munka mellett nem te, hanem a bölcsődei gondozó, az óvónő, a tanárok, a kortársak meg a médiasztárok fogják felnevelni a gyerekedet. Mert a nap huszonnégy órából áll, és ők j…

A második „igen"

Kép
Mindenki életében kell, hogy legyen legalább két „igen". Az első, amikor látatlanul, a hivatása kapujában mond igent mindarra, amit élni akar, és a második, amikor akkor fogadja el a hivatását, amikor már tapasztalata is van róla. Én nemrég mondtam ki ezt a második „igen"-t.
Eddig küzdöttem a hivatásommal, és próbáltam keresni mellé egy másikat. Ez az időszak lezárult az életemben, és szeretném őszintén leírni, mi is volt velem. Még ha nem is veti rám a legjobb fényt.
Elég erős kísértések értek. A hivatásom a korábbi életemhez képest nagyon kemény. Amikor rossz passzban voltam, sajnos ilyeneket gondoltam: Túl okos vagyok ehhez. Ez nehéz. Komolyan így fog elmenni minden napom? Nincs elég időm a hobbijaimra! Mindenki azt fogja gondolni rólam, aki régebben ismert, hogy „azt hittem, többre viszi". Szépen, némán elhasználódom. Csak egy kimerült szülőgép leszek, amihez nem kell agy. Minden. Nap. Ugyanaz. Elégedetlenségemben faggatni kezdtem Istent, milyen más hivatást szán…

Nagy szent akarok lenni!

Kép
Kétféle életutat ismerünk. Vannak azok az emberek, akik híresek, akikkel csupa izgalmas és különleges dolog történik, akik sokat utaznak és mindenféle dolgot kipróbálnak. Aztán vannak a szürke tömegek. Akik dolgoznak. Akik szülnek. Akik takarítanak. Akiknek minden napja nagyjából ugyanolyan.
Azt hiszem, én is ebbe az utóbbi csoportba tartozom. Pelenkázok, szoptatok, főzök, mosok, boltba járok, leviszem a fiamat a homokozóba. Minden napom szinte teljesen ugyanolyan. Persze írok is, de ennek nincs világrengető jelentősége, nem jutnak el sokakhoz a gondolataim.
Valahol nehéz volt elfogadnom ezt az életet. Többre vágytam. Aztán azt gondoltam, hiú vagyok, azért van ez. De valami nem hagyott nyugodni, és ezt az érzést jól ismerem. Rá kellett jönnöm, nem a gőg, hanem Isten volt az, aki többre ösztönzött.
Mi ez a több? Nem gazdagság, hatalom vagy népszerűség. Hanem a szentség.
A Katolikus Lexikon szerint szent „tág értelemben az összes hívő, akik a keresztség által részesülnek Isten élet…

Hagyományhű katolicizmus

Kép
Manapság ismert a hagyományhű vagy tradicionalista katolikus kifejezés. Én ezt nem szeretem magamra használni. Azért, mert úgy érzem, ezzel elismerném, hogy egy külön csoportba vagy klikkbe tartozom az Egyházon belül. Holott úgy gondolom, teljesen normális katolikus vagyok attól még, hogy előnyben részesítem az Egyház II. vatikáni zsinat előtti értékeit és az 1970-es liturgikus reformot megelőző miseformát. Közel kétezer évig az olyan emberek, mint én voltak a sima katolikusok, az átlag katolikusok, tehát a katolikusok. Nincs bennem semmi formabontó vagy különcködő. Ahhoz ragaszkodom, amihez húsz évszázad pápái és szentjei ragaszkodtak.
Csakhogy sajnos mégis különbséget kell tenni manapság katolikus és katolikus között. Ugyanis a legutóbbi zsinat után forradalmi hangulat söpört végig az Egyházon, és azóta súlyosan beteg. Nem gondolom, hogy túloznék, ha azt mondom, belülről rohad. Bárcsak ne lenne így. De sajnos két hívő és hitét gyakorló katolikus között ég és föld lehet a különbség …

A Jeanne d'Arc-probléma

Kép
Érdekes kettősség van a katolikus hit és a nők viszonyában. Egyrészt ott a világos és általános tanítás a nőkről: a férfiak segítőtársául teremtettek, a házasságban a férfi a családfő, akinek a nő engedelmességgel tartozik, és a nőknek nem lehet hatalma a férfiak fölött. Mégis mennyi példa van arra akár a Bibliában, akár az egyháztörténetben, hogy a szerepek valamiképpen felborulnak. Debóra bíra lett Izraelben, Bingeni Szt. Hildegárd prédikáló körutakat tartott és megfeddte a papokat, Jeanne d'Arc hadsereget vezetett... Direkt ókori és középkori példákat hoztam, hogy ne lehessen azt mondani, hogy a modernizmus hatásaira történt mindez.
Mi tehát akkor az igazság? Hogy lehet feloldani ezt az ellentmondást, hogy lehet megoldani a „Jeanne d'Arc-problémát"?

Úgy gondolom, hogy mindegy egyes embernek az életében két hangot kell követnie. Egyrészt az Egyház általános, mindenkire vonatkozó tanítását, másrészt Isten egyéni szavát őhozzá. Ez a társadalomra kivetítve is igaz. A…

A hősiesség nőies formája

Kép
Nemrég olvastam egy feminista elemzést, amely szerint Julius Evola, mikor azt írja: „A nő megvalósításával, mint szerető vagy anya, ugyanarra a nívóra emeli magát, ahol a férfi, mint harcos vagy aszkéta áll. Ahogyan van aktív - úgy van passzív, negatív heroizmus is. Az abszolút meghatározás heroizmusával szemben az abszolút odaadás heroizmusa áll - és az egyik éppoly ragyogó lehet, mint a másik, ha tisztán, mintegy rituális áldozati adományként élik át.”, áldozatszerepben jelöli ki a nő helyét.
Bár én magam nem vagyok a tradicionalista iskola „híve", úgy gondolom, ebben az esetben a cikk írója súlyosan félreértelmezi és félremagyarázza Evola helyes meglátásait. Ez pedig a feministáknak az odaadással, az irányítás és az ellenőrzés elvesztésével, valamint az alárendelődéssel szembeni irtózásából fakad. A feminista nő gőgje és félelme a férfival szemben megakadályozza őt abban, hogy arra az útra lépjen, amelyről Evola beszél, de már csak attól is, hogy egyáltalán felfogja, mit is j…