2018. április 12., csütörtök

Nem elég, ha katolikus... avagy kihez ne menj feleségül?

Ez az írás nem szól mindenkinek. Nem szól házas nőknek, főleg akkor nem, ha azzal a kísértéssel küzdenek, hogy folyamatosan elégedetlenkedjenek a férjükkel. És férfiaknak se szól, vagyis nem azért íródott, hogy beálljak a feministák közé a sorba a férfiak kiosztásában, és parancsolgassak nekik, miképpen változzanak meg. Ez az írás olyan lányoknak szól, akik még nem mentek férjhez és szeretnék egy kicsit átgondolni, hogy aki udvarol nekik, érdemes-e arra, hogy hozzámenjenek feleségül.

Miért tartottam fontosnak egy ilyen írás megjelenését? Azért, mert tudom jól, hogy amikor szerelmesek vagyunk, azok a dolgok, amelyek egy hideg fejű ember számára ordító jelek, a mi szemünkben a rózsaszín köd hatására aprócska dolgoknak tűnnek. Tudom jól azt is, hogy katolikus, naiv fiatal lányként mennyire könnyen legyintünk ezekre, hogy ugyan már, én így is szeretem őt! Sőt, igazából valahol önzetlen, krisztusi tettnek is tartjuk, hogy a másikat ezeknek a hibáknak az ellenére szeretjük. Talán még az is megfordul a fejünkben, hogy majd mi a szeretetünkkel jobbá tesszük a másikat. Ez annyira általános a naiv, hívő lányok között, hogy Anne Brontë még  regényt is írt róla Wildfell asszonya címmel, bemutatva, hogy micsoda ostobaság így megházasodni.


Ebben a hónapban lesz öt éve, hogy férjhez mentem. Ennyi idő után már látom jól, hogy a megtérésemen kívül az életemre az gyakorolta a legnagyobb hatást, hogy kihez mentem feleségül. Hiszen nálunk, katolikusoknál nincs második esély, nincs visszatáncolás, nincs újrakezdés. Csak a halál választhat el a másiktól. Azt is látom, hogy mennyire nem óvja meg a lányokat a rossz választástól az, hogy hívők. Engem éppenséggel Isten nagyon jó kezekbe helyezett, de tudom, hogy sajnos sokan egész másképp jártak, pedig lehet, hogy sokkal krisztusibb lelkületűek, mint én. A jó férj tehát nem érdem kérdése. Épp ezért szeretnék minden katolikus lányt figyelmeztetni ezzel az írással, hogy mire vigyázzanak. Mert lehet, hogy a szakítás fájdalmas dolog, de a halálig tartó kínlódás valaki mellett még rosszabb!

Persze senki sem tökéletes. Bárkihez is megyünk hozzá, az illető nem lesz mentes a hibáktól és a bűnöktől. Sőt, a szinte tökéletes is megváltozhat, kifordulhat magából sajnos. Nincs garancia a boldog házasságra. De ha még dönthetünk, döntsünk bölcsen! Hiszen noha tökéletes férfi nincs, de óriási különbség lehet férfi és férfi között aszerint, hogy mi árnyékolja be a személyiségét, és hogy küzd-e ezen árnyékok ellen vagy sem.

Úgyhogy lányok, először is véssétek jól az eszetekbe, hogy a házasság nem jótékonysági intézmény. Nem arra van, hogy a bűnös férfit te majd Istenhez vezessed vagy súlyos hibáiból megmentsed. Nem papként keresel lelki vezetettet vagy pszichológusként pácienst. Amikor férjhez mész, arról döntesz, ki legyen a családod feje és vezetője, ki legyen, aki anyagilag gondoskodik rólad és a gyermekeidről, és ki legyen, aki megvédelmez titeket. Társat választasz magadnak, akivel testben és lélekben a legmélyebb közösséget kell megélned évtizedeken át. Nem mellesleg a gyermekeidnek választasz édesapát. Gondolkoztál már ezen?

Amikor kimondod valakinek az igent, az azt jelenti, hogy úgy fogadod el őt, amilyen. Nem annak a férfinak fogadsz örök hűséget, szeretetet és engedelmességet, akivé te változtatni akarod őt a házasság során, hanem annak, amilyen ő aktuálisan akkor, amikor az oltár előtt álltok. Mi van, hogyha nem változik meg, sőt, még rosszabb is lesz, mert most már biztonságban érzi magát, hiszen magához kötött téged, amíg a halál el nem választ?

Egyébként is, noha nagyon jámbornak tűnik, valójában rendkívül arrogáns és gőgös gondolat, hogy te meg akarod változtatni azt, akihez hozzámész. Mit szólnál hozzá, ha a férjed úgy venne el, hogy majd ha már a „kezei között" leszel, megváltoztat téged? Mindannyian olyan szeretetre vágyunk, amely noha ösztönöz minket a jobbulásra, úgy fogad el, amilyenek vagyunk. Igen, hibáinkkal, bűneinkkel, hiányosságainkkal együtt. És mikor ott állunk az oltár előtt, ilyen szeretetet is kell fogadnunk egymásnak.

Az első és legfontosabb, hogy a másik legyen mélyen hívő katolikus. Ez legyen az a dolog, amiből ne legyél hajlandó engedni. Persze a férfiak katolicizmusa más, mint a nőké. Lehet, hogy nem olyan látványos, lehet, hogy nem olyan buzgólkodó. Sokkal inkább komoly, csendes, bensőséges. Inkább rejlik tettekben, mint szavakban. Inkább találod a kötelességteljesítés hétköznapi tetteiben, mint jámbor könyvek olvasgatásában, rendszeres rózsafüzérezésben és ilyen-olyan közösségek látogatásában. De ettől még létezik, sőt, lehet sokkal komolyabb és igazibb, mint a te női buzgalmad.

Miért legyen katolikus a férjed? Az, hogy ki milyen vallású, egyáltalán nem elvont dolog. Nem csupán ideológia. Egy vallástalan vagy protestáns nem hisz a házasság felbonthatatlanságában, vagy épp abban, hogy bűn a fogamzásgátlás. Hogy akarsz tisztán házaséletet élni, ha a férjed bejelenti, hogy neki két-három gyerek bőven elég? Vagy hogyha konfliktus van, akkor elválik, hiszen ő úgy gondolja, minden gond nélkül köthet Isten vagy az anyakönyvvezető színe előtt új házasságot? Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek vallási nevelésekor sokkal nagyobb súllyal bír az apa, mint az anya példája. Fel lehet ezen háborodni, de tény, hogyha az apa hívő és az anya nem, sokkal nagyobb eséllyel lesznek a gyerekek vallásosak, mint fordított esetben. Tudom, régen szokás volt, hogy a lányok az anya, a fiúk az apa felekezetét követik, de hogyha te katolikus létedre hagyod, hogy akár egy gyereked is más felekezet szerint nevelődjön, akkor halálos bűnt követsz el.

Ez csak néhány ok volt persze a sok közül. Nem tudnám a férj katolicizmusának fontosságát eléggé hangsúlyozni és elég hosszan ecsetelni. De még is azt kell mondanom, hogy ez sajnos édeskevés. Ugyanis hiába tűnik valaki művelt és buzgó katolikusnak, a lelke sok ocsmány bűnt rejthet, amely alkalmatlanná teszi őt arra, hogy férj és apa legyen. Hiszen az, hogy valaki katolikus, egy dolog; lehet ugyanis rossz katolikusnak is lenni, és lehet a katolicizmusunkat úgy művelni, hogy az inkább legyen gőg táplálta látszattevékenység, mint igaz hit.

Épp ezért azt mondom, a katolikus férfiakkal is vigyázzatok nagyon! Legyen valaki akár címeres katolikus elbűvölő modorral, lehetséges, hogy pokol lenne mellette az élet. Inkább mondj le most valakiről, hogy Isten adhasson helyette egy igazi katolikus férfit, minthogy a házasságod minden napja keserű lemondás legyen. Hiszen hiába tűnik valaki komoly katolikusnak, könnyen lehet, hogy ez csak a máz! Ne feledd, a farizeusok is rendkívüli vallási tudással bírtak és kívülről hihetetlenül buzgónak tűntek. Aztán halálra adták Jézust. Vigyázz, nehogy te is egy ilyen meszelt sír-lelkivilágú katolikus férfi áldozatává válj! Ne legyints a figyelmeztető jelekre, ne vakítson el a külső csillogás!

Ha az alábbiakat tapasztalod, legyen akár a másik saját elmondása szerint mélyen hívő katolikus férfi, mondj le róla és szakítsd meg vele a kapcsolatot!
  1. Pornó-, alkohol-, szerencsejáték- vagy drogfüggő. Mint írtam, nem nővérkének készülsz, hanem feleségnek. Nem a te feladatod, hogy megmentsd ezekből a másikat. Ajánld őt Isten gondoskodó szeretetébe, aztán kerüld el nagy ívben. A gyerekeid jobb apát érdemelnek!
  2. Bántalmazó, agresszív viselkedésű. Ha az udvarlód már most képes megütni vagy megengedi magának, hogy rendkívül durván beszéljen veled, mit gondolsz, ha elvett feleségül és biztonságban tudhatja magát melletted, hogy fog majd veled viselkedni? De persze ne csak azt nézd, veled hogy bánik! Ha másokkal durva, főleg a kisebbekkel, gyengébbekkel,  védtelenekkel, komoly figyelmeztető jel lehet. Persze nem akarom ezzel az összes kolerikus típusú férfit házasságra alkalmatlannak nyilvánítani. Lehet, hogy valaki hirtelen haragú, de általában ahogy jött a vihar, úgy el is megy, és az illető, ha megnyugodott, belátja, hogy ostobán viselkedett, és a béke könnyen helyreáll. Nem erről beszélek! Hanem arról, ha valaki beszédében kegyetlen és tettekben is durva, és az indulatait olyannyira hagyja magán eluralkodni, hogy veszélyessé válik a környezete számára.
  3. Munkanélküli vagy rendszeresen cserélgeti a munkahelyét. Az érett férfi egyik alapvető ismertető jele, hogy fontosnak tartja, sőt férfi identitása egyik alapjának, hogy dolgozik. Nem az a lényeg, hogy rengeteget keressen vagy a világ szemében lenyűgöző pozíciót töltsön be. Hanem hogy lásd rajta, megfelelő a munkamorálja. Ideális esetben ugyanis a férfi feladata, hogy eltartsa a családot. De ha a feleségnek is dolgoznia kell, még akkor is az a normális, ha a férfi keres többet és az ő vállán nyugszik elsősorban a család anyagi helyzetének terhe. Ha egy férfin azt látod, hogy húzza-halasztja a tanulmányait, hogy még mindig a szülei pénzén élősködhessen, vagy még rosszabb, mindenféle más tevékenység hiányában se hajlandó dolgozni, esetleg ha dolgozik is, sehol se marad meg pár hónapnál tovább, könyveld el férfiatlan léhűtőnek és lépj tovább. Ettől nem leszel pénzéhes vagy aranyásó. Természetes női elvárás a részedről, hogy a leendő férjed anyagi biztonságot nyújtson neked és a leendő gyermekeiteknek. Ráadásul milyen jellemre vall, ha valaki egészséges felnőtt férfi létére idős szüleit szipolyozza vagy épp munkahelyről munkahelyre jár, mert egyik se felel meg ő magasságosságának?
  4. Hűtlen. Amikor még csak udvarol neked egy férfi, vagy jegyben jártok, és már megcsal, akkor vajon a házasságban hogy fog veled viselkedni, mikor már nem jelentesz számára újdonságot? De nem kell idáig elmennie. Lehet, hogy nem csal meg, de más nőkkel flörtöl akár előtted, akár a hátad mögött, az sem normális. Tudom, hogy vonzó egy olyan férfi, aki más nőknél is sikeres, nem csak nálad, de anélkül is az lehet, hogy ő más nők csodálatát kihasználná vagy aktívan keresné.
  5. Hazug. Menekülj attól a férfitól, akiről kiderül, hogy kóros hazudozó. Mikor hozzámész valakihez, akkor a kezébe helyezed magad és a leendő gyermekeitek életét. Olyan férfi lehet csak jó családfő, akinek a szavára úgy lehet támaszkodni, mintha gránitból faragták volna.
  6. Pletykás. A házasság a legbensőségesebb bizalmi kapcsolat. Ha azt tapasztalod, hogy az udvarlód örömét leli abban, hogy mások bensőséges titkait kibeszéli neked, meg lehetsz róla győződve, hogy ugyanezt fogja tenni a tieiddel is. Akarsz olyan férjet, aki kiteregeti a világnak a házasságotok legintimebb titkait? Szeretnéd azt látni, ha a férjedre nézel, hogy sekélyes élvezetet okoz neki jól informáltsága különböző emberek bizalmas dolgairól, és hogy ezt a jól informáltságát mások előtt fitogtassa, és az információkat gondolkodás nélkül továbbadja? Ugye nem.
  7. Megbízhatatlan. Megbeszéltétek, hogy találkoztok, de „elfelejtette"? Hetek óta ígérget valamit, de mindig talál valami kifogást rá, miért nem tette még meg? Rendszeresen késik minden komolyabb, rajta kívül álló ok (pl. forgalmi dugó) nélkül? Mindig nagy szavakat használ, hogy elbűvöljön téged és másokat, de ezek mögött általában nagy üresség tátong? Az ilyen ember nem férfi, hanem kisfiú, teljesen alkalmatlan családapának. Ha nem szeretnéd úgy érezni, hogy férj helyett még egy gyereked van, akkor tartsd távol magad az ilyen udvarlóktól.
  8. Konfliktusfüggő és gyűlölködő. Szeretnél olyan férjet, aki örömét leli abban, hogy feszültséget gerjeszt maga körül? Aki azzal űzi el az unalmát, hogy egymásnak ugraszt másokat? Akinek az élete jelentős részét az teszi ki, hogy mások egymás elleni acsarkodásán élvezkedik, vagy épp ő maga vív harcot mások ellen heves gyűlölködés közepette? Jézus azt mondta, arról ismerjék meg az Ő tanítványait, hogy szeretik egymást. Biztos lehetsz benne, hogy nem uralkodik igazi katolikus szellem abban a férfiban, akiben meglátni a kegyetlen gyűlölködésre való hajlamot. Ha azt veszed észre, hogy az udvarlód acsarkodik másokkal szemben, vagy éppen rendre egymásnak ugraszt embereket, ideje megszakítani vele a kapcsolatot. Mi lesz, ha egyszer te gyalogolsz bele - akár akaratlanul is - az önbecsülésébe úgy, hogy már összekötöttétek az életeteket? Talán ha elutasítod, te is a célkeresztjébe kerülsz sértett hiúsága okán, de könnyebb elviselni, ha egy ismerősöd gyűlölködik veled szemben, mintha a házastársadként tehetné ugyanezt.
  9. Mindig neki van igaza. Talán elsőre furcsának tűnik, de az egyik pillanat, amikor a férjem hihetetlenül nagyot nő a szememben, amikor belátja, hogy hibázott és bocsánatot kér tőlem. Ez szerintem annyira férfias és keresztényi. Jó jel, ha megtapasztalod, hogy az udvarlód képes bocsánatot kérni akár tőled, akár másoktól. Ha be tudja látni, hogy nem mindig neki van igaza, és hogy egy konfliktus során ő is lehet hibás. Persze nem arról beszélek, amikor egy férfi hason csúszik a nő előtt „bocsánat, hogy élek”-mentalitással, és még akkor is bocsánatért esedezik, ha a nő volt a hibás, nehogy az asszony rosszkedvű legyen. Nem erről. Hanem arról, ha a férfi nem női kényszerből, hanem a lelkiismerete szavára belátja, hogy hibázott és vállalja a felelősséget a tetteiért/szavaiért, és bocsánatot kér. Bizony, nálunk úgy néz ki a dolog, hogy az esetek 95%-ában én szorulok megbánásra és bocsánatkérésre. De ott van az a 5% a férjem részéről... ami szükséges, és nem azt jelenti, hogy megalázza magát előttem, sokkal inkább nagyot nő a szememben tőle. Ha úgy látod, mindig az udvarlódnak van igaza, ha úgy véli, mindenki hülye, csak ő helikopter, és őt sose értik meg, őt mindenki bántja, pedig ő ártatlan, akkor biztos, hogy majd veled is így fog bánni a házasságban. Gőg vakítja el, ami a legsúlyosabb bűn, valójában minden bűn kútfeje.
  10. Nem feleséget, hanem alkalmazottat akar. Vannak férfiak katolikus körökben, akik antifeminizmusukban a bibliai nemi szerepek képviselete helyett inkább egy keresztényietlen túlzás felé hajlanak. Olvassátok csak el ezt az idézetet: „(...) nem véletlen, hogy valaha a férfiak feleségüket nem avatták be tudományos vagy közéleti, politikai kérdések megvitatásába. Ők még tudták, hogy az isteni teremtésrend értelmében egy feleséggé lett nőnek három helyen kell teljesítenie: 1. a hitvesi ágyban, 2. a gyermekszobában és 3. a konyhában. De ha apácává lett, akkor sem vált belőle zseniális író vagy feltaláló, mivel természeténél fogva nem kreativitásra, hanem reprodukálásra teremtetett. Ezért nem véletlen, hogy valaha az apácák nem könyveket írtak, csak másoltak, mint a középkorban Sövényházi Márta és Ráskai Lea." (forrás) Mi a baj ezzel a gondolatmenettel? Az, hogy minimális műveltséggel is tudható, hogy voltak apácák, akik könyveket írtak, vagy épp férfiak rendre beavatták a feleségüket tudományos, közéleti és politikai kérdésekbe. Persze nem úgy, hogy a feleségek döntöttek helyettük. Hanem beszélgettek, mint ahogy egy normális férfi teszi a feleségével, azzal az emberrel, aki nem csak testi, de bizony lelki és szellemi értelemben véve is a másik fele. Egy egészséges lelkivilágú férfi mélyebb dolgokat is meg szeretne beszélni (leendő) feleségével, mint azt, hogy mi legyen a vacsora, vagy épp mikor van szülői értekezlet. Súlyos probléma, nem pedig egészséges, hagyományos, igaz katolikus házasság jele, ha a feleség annyira alatta van akár szellemileg, akár erkölcsileg a férjének, hogy az nem tud vele komoly dolgokat megbeszélni, amelyek túlmutatnak a mindennapi élet szokásos teendőin. Igen, akár teológiai vagy politikai kérdéseket. Vannak olyan férfiak, akiknek a szellemi nívója alacsony és az érdeklődési köre szűk. Az ilyenek megtalálják a maguk párját a hasonló nőkben. De egy mély gondolkozású, művelt, érdeklődő férfi nem vehet el egy sekélyes, műveletlen vagy buta nőt. Ha egy ilyen férfi mégsem akar veled igazán jókat beszélgetni, mert te csak egy nő vagy, akinek csak a konyhában, a gyermekszobában és a hálószobában kell teljesítenie, mivel a nappaliba vagy a teraszra csak férfi barátok valók, akkor az illető nem feleséget keres, hanem alkalmazottat. Ugyanis azt a nőt, aki csak főz valakire szellemi-lelki közösség nélkül, nem feleségnek, hanem szakácsnőnek hívják. Aki ilyen nélkül gondozza más gyerekét, dadusnak. Akivel pedig ilyen nélkül osztja meg valaki a hálószobáját, szajhának. Reménykedem benne, hogy a legtöbb katolikus férfi nem csupán szakácsnőt, dadát meg örömlányt keres maga mellé, hanem a szó nemes értelmében vett élettársat. Hiszen a feleséget nem csak materiális dolgokban rendelte Isten a férfiak segítőtársául, hanem szellemiekben és lelkiekben is. Ha viszont egy ilyen férfi udvarol neked, jobb, ha nem mész hozzá, ha csak nem akarod alkalmazotti státuszban tengetni az életedet az urad mellett mindenféle lelki-szellemi kapocs és megbecsülés nélkül.
  11. Nem feleséget, hanem anyát akar. Mármint magának. Anyuci pici fiából a feleség pici fiává akar válni, hiszen ez sokkal kényelmesebb, mint felelős, érett férfiként viselkedve vállalni a családfőséggel járó lelki terheket. Bár sokak számára kecsegtetőnek hangzik a lehetőség a mai feminista világban, hogy egy férfi mindig egyetért velünk és azt csinálja, amit mondnunk, valójában az ilyen ember mellett nem lehetünk boldogok, hiszen legbelül megvetnénk őt, mivel nem viselkedik férfi módra. Ráadásul a döntések meghozatala hatalmas felelősség. Irigykedhetünk a családfő egyik jellemzőjére, hogy övé az utolsó szó. De belegondoltunk már, mekkora lelki terhet ró ez rá? Hiszen a döntés így az ő felelőssége. Azzal, hogy a férfi családfő, egy csomó döntést ő hoz meg és rengeteg dolgot ő intéz. Ha olyan férfihoz megyünk hozzá, aki mindezt ránk hárítja, akkor ha máskor nem, hát mikor anyává válunk, rendkívül nyomasztani fog minket, hogy nem tudunk a férjünkre támaszkodni. Nyilván nem jó, ha egy férfi basáskodó és kontrollmániás, de a másik véglet se, hiába ez manapság a „férfiideál". Bármit is hazudnak a feministák, mi, nők nem arra vágyunk, hogy irányíthassunk vagy „egyenlőek" legyünk a férfiakkal, hanem arra, hogy családfőként vezessen minket. 
  12. Feleséget akar, de azért az anyukáját még jobban akarja. Súlyos probléma lehet még, hogyha az udvarlónk nem képes egészséges mértékben elszakadni az édesanyjától. Ha összeházasodunk valakivel, onnantól a házastársunk lesz az első. Ahogy a nő feje mostantól a férje lesz és nem az édesapja, úgy a férfinak is elsősorban a feleségéhez kell ragaszkodnia és az ő jogos érdekeit néznie, nem az édesanyjáét. Ha egy férfi inkább helyezi előrébb az anyukáját, mint minket, azzal súlyosan vét a szeretet rendje ellen, és ellenünk is. Persze meg kell jegyeznem, hogy a másik véglet is figyelmeztető jel lehet, vagyis ha valaki durván bánik az édesanyjával vagy egyáltalán nem törődik vele. Esélyes, hogy veled is ugyanígy fog majd bánni az évek múlásával.
  13. Pénzéhes, pazarló, luxushajhász. Természetes vágya egy nőnek, hogy háztartásbeli lehessen legalább addig, míg a legkisebb gyereke óvodába nem megy, de ha lehet, még tovább, ideális esetben pedig egész életében. Egy megfelelő férjjelölt is ugyanígy képzeli el a családi életet. Azonban nehéz ezt megvalósítani, hogyha a férfinak túlságosan fontos a pénz, a luxus és a státuszszimbólumok, vagy ha egyszerűen felelőtlen és nem tud bánni a pénzzel. Több nőt is hallottam már amiatt panaszkodni, hogy a férje elvárja tőle, hogy teljes állásban dolgozzon akár úgy is, hogy kicsi gyerekeik vannak, mert neki kell a jó kocsi és a többi. Egy igazi férfi ezzel szemben tudja, hogy a luxuscikkeknél és egy bizonyos kifelé mutatott anyagi státusznál sokkal fontosabb, hogy az otthonnak szíve és a gyermekeknek anyja legyen. Feltehetném a kérdést: hogyha egy férfinak ennyire fontos, hogy a házastársa sok pénzt keressen, akkor miért feleséget keres maga mellé, nem pedig férjet? Vagy miért nem tesz ő azért, hogy többet keressen, miért a gyermekei édesanyját akarja kizavarni a családi fészekből? Természetesen nem arról beszélek, ha egy férfi lerokkan vagy más súlyos helyzet adódik, ami miatt szükség van arra, hogy a nő dolgozzon... Hanem arról, hogy kerüld el az olyan udvarlót, aki szerint egy feleség legfontosabb dolga, hogy minél több pénzt lapátoljon haza, ezen kívül rendkívül anyagias és luxushajhász.
  14. El akar csábítani. Katolikusok nem szeretkeznek házasság előtt. Ha egy férfi olyanokat mond, hogy nyugodj meg, úgyis elvesz feleségül és a többi, ne dőlj be neki! A házas és a majdnem házas között nem csak egy szócska a különbség. Előfordulhat, hogy óvatlanok vagytok és a nagy vonzalom miatt olyasmi történik, aminek nem kéne. Itt mindketten hibásak vagytok. Talán egyenesen te voltál az, aki a férfit csábítgattad, játszottál a tűzzel. Nem erről beszélek. Hanem arról, amikor a férfi tudatosan, tiszta fejjel, tervszerűen rá akar beszélni téged, hogy add oda neki magad, mielőtt ő még örök szeretetet és hűséget ígért volna neked az Úr színe előtt. Az ilyen férfinak nemcsak, hogy kétséges a hite - hiszen halálos bűnre akar rávenni -, de az is valószínű, hogy csak ki akar használni szexuálisan, aztán eldobni, hogy rávethesse magát a következő ártatlan katolikus lányra. Talán az a hobbija, hogy úgy növelje az egóját, hogy szűzlányokat csábít el. És talán azért játssza meg, hogy katolikus, mert ilyen közegben nagyobb eséllyel talál testileg-lelkileg ártatlan lányokat. De ha aztán egy ilyen alak mégis elvesz feleségül, mire számíthatsz a házasságban? Mi lesz a gyermekágyas időszak heteiben, esetleg súlyos betegség esetén, amikor akár hetekig, hónapokig nincs lehetőség szeretkezésre? Hűséges tud maradni az a férfi, aki nemcsak nem tudott, de nem is akart várni rád egy-két évet?
A lista talán szigorúnak tűnik. Elgondolkozhatsz: „ha mindez riasztó jel, akkor nem is akad férfi, akihez hozzámehetek?" Nos, ez nem igaz. Hidd el, hogy sok tisztességes katolikus férfi van. De ha épp nem is nőnek minden bokorban, neked legyen épp elég, ha van egy, akivel egymásra találtok.

Persze ennek az egésznek van egy másik oldala is. Az, hogy ne csak a férfiakkal szemben legyenek elvárásaid, hanem magaddal szemben is. Ha te megbízható, őszinte, hűséges, dolgos, és nem utolsó sorban férfias katolikus férfit akarsz magad mellé, igyekezz azon, hogy ilyenhez illő nő váljon belőled. Már hajadonként is, akár úgy is, hogy a látóhatáron sincs a jövendőbelid, igyekezz azon, hogy magadból olyan nőt faragj, aki majd nagyon jó feleség, anya és háziasszony lesz. Nem elég, hogy szép vagy és fiatal. Talán az udvarlási időszakban igen, de a házasságban már semmiképp sem.

A másik dolog, amit még fontosnak tartok elmondani, hogy sokkal jobb nem férjhez menni, mint olyan férfival összekötni a saját és a gyermekeid életét, aki alkalmatlan férjnek és apának. Nem mindenkit házasságra hív az Úr. Lehet, azért nem jelenik meg az életedben alkalmas férjjelölt, mert Isten apácának vagy világban élő szűznek hív. Nem gondolom, hogy okos dolog lenne csak azért hozzámenni egy nem megfelelő férfihoz, mert bálványimádó módon ragaszkodsz a házas hivatáshoz, vagy esetleg türelmetlenek vagy és nem bírod kivárni azt, akit Isten neked szán.

Ezzel kapcsolatban szeretnék még pár olyan dolgot megemlíteni, ami nem feltétlen a másik hibája, de mégis gondot jelenthet a házasság során.
  1. Fiatalabb nálad vagy veled egykorú. Ez nyilván nem egy kőbe vésett szabály, de általánosságban véve igaz, hogy nem tesz jót egy házasságnak, hogyha a nő az idősebb, vagy pedig egykorú a pár. Miért? Azért, mert a férfi és a nő biológiai ritmusa más. Mi, nők előbb érünk, de korábban is hervadunk el. Öt-tizenöt évvel vagyunk kb. eltolódva egymástól, így ez a korkülönbség az egészséges, természetesen a férfi javára. Másrészt az is fontos egy kapcsolatban, hogy a feleség fel tudjon nézni a férfira, illetve hogy a férfi anyagi biztonságot tudjon nyújtani a nőnek. Ez is jobban működhet, hogyha a férfi idősebb, persze azért nem annyival, hogy az apja lehessen a feleségének, mert ez meg másfajta problémákat hozhat magával.
  2. Nem vonzódsz hozzá. Ez viszont már általános szabály. Férjet, és nem beszélgetőpartnert keresel magad mellé. Csak azért, mert valakit „kedves fiúnak" tartasz, vagy azt érzed, hogy nagyon szeret téged, még ne menj hozzá. Hogyan akarsz rendszeresen szeretkezni egy olyan férfival, aki teljesen hidegen hagy, sőt, talán taszít? Persze nem minden esetben történik szerelem első látásra. Mi, nők úgy működünk, hogy nálunk a vonzalom terén a külső nem nyom annyit a latba, sokkal inkább a fellépés. Így lehet, hogy hagyjuk, egy férfi udvaroljon nekünk, és egy idő után, ahogy megismerjük, elkezdünk vonzódni hozzá, noha korábban nem tartottuk túl helyesnek. De ha ez a vonzalom két-három randevú után se alakul ki, akkor jobb, ha nem áltatjuk tovább sem őt, se magunkat, hanem elutasítjuk a férfit és megszakítjuk vele a kapcsolatot.
  3. Nem tudsz felnézni rá. Vagyis nem a nagybetűs Férfit látod benne, hanem egy kedves fiút, akivel jó együtt lógni. Bármennyire is kegyetlen kimondani, az ilyen férfi inkább lenne jó kisöcsnek, mint férjnek. Ha azt érzed az udvarlód mellett, hogy kínos a viselkedése, kényelmetlen vele megjelenned, nem tudod komolyan venni, inkább fiúként, mint férfiként gondolsz rá, akkor nem férjnek való, vagy legalábbis nem a számodra. Olyan férfit keress, akit valóban férfiasnak találsz, ha lehet, a legférfiasabb férfinak, akit csak ismersz. Talán együtt járni lehet valakivel, akiben ezt nem látod, de amikor arra kerül a sor, hogy feleségként alá kell rendelődnöd neki és meg kell bíznod benne, súlyos problémák jelentkeznek majd a házasságotokban. 
  4. Nem köthet szentségi házasságot. Ha már kötött egy érvényes szentségi házasságot az udvarlód, akkor nem köthet újra. A csupán polgári házasság Isten szemében nem házasság! Ne menj bele ilyenbe. Illetve arra is vigyázz, hogy nem katolikus keresztények házassága is szentségi házasságnak minősül. Vagyis ha pl. két evangélikus kötött házasságot, hiába nem tekintik ők ezt szentségnek, mi, katolikusok annak tartjuk, így hiába válik el az illető azt gondolva, hogy Isten szemében ez rendben van, nem köthet katolikus szentségi házasságot. A további házassági akadályokkal kapcsolatban érdemes belenézni A katolikus házasságjog rendszere c. könyvbe még idejében, hogy fel tudd mérni, érdemes-e egyáltalán engedned, hogy valaki komolyabban udvaroljon neked, vagy sem, mert úgysem házasodhatnátok össze Isten színe előtt.
Remélem, tudtam segíteni neked, katolikus lánynak, aki a házasságról álmodozol. De azt is tudom, hogy nem ez az írás a legfőbb dolog, amire támaszkodnod kell. Nem. A legfontosabb, amit tehetsz, és amit mindenképp meg is kell tenned, hogy imádkozol a Jóistenhez, mutassa meg, mi a hivatásod, és ha a házasság, akkor vezessen hozzád egy megfelelő férfit. Jó dolog, ha már most elkezdesz imádkozni a leendő férjedért. Ki tudja, milyen hibáktól, bűnöktől menti meg őt a közbenjárásod!

Viszont valamit még le szeretnék szögezni, mielőtt zárom a soraimat. Kérlek titeket, kedves lányok és asszonyok, ne vágjátok az udvarlótok/férjetek fejéhez ezt a listát, hogy márpedig változzanak meg és azon nyomban dobják el minden hibájukat! A férfiak nem így működnek. Az udvarlási szakaszban még lehet istenhozzádot mondani. Ha viszont már hozzámentél egy olyan férfihoz, aki a fenti súlyos hibák valamelyikével rendelkezik, akkor nem maradt más hátra, mint az imádság, és az, amit Szent Péter javasol: „Ugyanígy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem is hisznek Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő, tiszta életeteket." (1Pét 3,1)

(Illetve ha súlyos függő vagy bántalmazó, akkor valószínűleg nincs más út, mint az ágytól-asztaltól elválasztás. Hiába nincs katolikus válás, nem vagy kötelezve, hogy együtt élj olyasvalakivel, aki veszélybe sodor téged és/vagy a gyermekeiteket!) 

Úgyhogy kedves lányok, csak okosan! A házasságkötéssel életetek egyik legfontosabb döntését hozzátok meg. Persze egy rendkívül nehéz házasságban is lehetsz boldog, mivel az egyedüli, ami a boldogságunkhoz kell, Isten szeretete. Minden más csak ajándék.

De azért mégis, nem lenne sokkal jobb megelőzni azokat a fájdalmakat, amelyeket meg lehet?

*
További olvasmányok a témában, amelyeket azért is érdemes lenne elolvasnod, mert több szempontot is tartalmaznak, amelyeket én nem soroltam fel:

  • Red Flags + a cikk alján felsorolt többi ajánlott írás (Peaceful Single Girl blog) 



Kérlek, ha tetszett az írás, oszd meg, hogy minél több lányhoz eljuthasson. Talán ezen is fog múlni, hogy nem rontják el az életüket!

2018. március 26., hétfő

Ha utálsz otthon lenni

Utálok babázni, utálok főzni, utálok takarítani, utálok otthon lenni... Hány kisgyerekes anyuka érzi így - akár ki meri mondani, akár nem?

Ilyenkor jön általában a lemondás a nagycsaládos álmokról. Az egyetlen vagy legkisebb 1,5-2 éves gyereknek hirtelen „szüksége lesz a gyerektársaságra" és bölcsődébe íratva találja magát, hogy az édesanyja - persze csakis „anyagi okokból" - visszamenekülhessen a munka világába. Vagy ha ezt nem teszi, akkor otthon igyekszik magát mindenféle dologgal elfoglalni, ami nem a családanyai hivatásához kötődik, akár azon az áron is, hogy a férjét, a gyerekeit és a háztartását elhanyagolja.


Ha mindez igaz rád, akkor ez az írás neked szól. Nem azért, hogy elítéljen, hanem hogy segítsen. Hiszen te is megérdemled, hogy békét és boldogságot találj a Jóistentől kapott hivatásodban! 

Nem igaz, hogy vannak nők, akik úgy születtek, hogy élvezik a háziasszonyságot és az anyaságot, mások meg nem, és ez utóbbiaknak nincs remény.  

Minden nő, akit Isten arra hívott, hogy családanya legyen (vagyis a nők túlnyomó többsége), alkalmas rá. És ez az alkalmasság azt is jelenti, hogy mindez be tudja tölteni a szívét és élvezni tudja. Sőt, csak ez tudja igazán boldoggá tenni.

Hogy mégis a legtöbben átmegyünk egy olyan időszakon, amelyet az első bekezdésben leírtam, az három dolognak köszönhető:
  1. A feminista propagandának, amely - Lenin szavait visszhangozva - elhitette velünk, hogy „csak" anyának lenni alantas dolog, háztartást vezetni megalázó, kisgyerekekkel otthon lenni beszűkít; bezzeg dolgozni és ide-oda járni csodálatos és felszabadító dolog; és persze ezt a kettőt tökéletesen lehet együtt csinálni, ami pedig hazugság.
  2. A neveltetésünk hiányosságainak, vagyis hogy úgy válunk családanyává, hogy nem vagy alig tudunk háztartást vezetni és gyereket gondozni, ráadásul valószínűleg az anyukánk kiszolgált minket, ezért most sokkhatásként ér, hogy nekünk kell kiszolgálni másokat, és tizedannyi időnk se jut pihenni és szórakozni, mint azelőtt. Plusz fogalmunk sincs arról, hogy működik egy férfi, a feleség alárendelődéséről meg életünkben se hallottunk, legfeljebb csak úgy, mint ami a régi korok elnyomott asszonyainak szenvedését okozta.
  3. A bűneinknek, különösen a bűnök királynőjének, a gőgnek; vagyis hogy nekünk derogál alárendelődni a férjünknek, másokat szolgálni, feladni a hobbijaink jó részét és a világ szemében teljesen dicstelen hivatást végezni.
Mindezt 100%-ig saját tapasztalatból írom. Én is voltam így. Ó, de még mennyire! Viszont megszabadultam. És azt szeretném, hogy te is megszabadulhass a Gonosz boldogtalanságot hozó hazugságaitól.

Mi történt velem, hogy boldog anyává váltam? A válasz nagyon egyszerű. Nem a körülményeim változtak. Nem váltam meg se a gyerekeimtől, se a háztartási teendőktől. Hanem Istennek adtam, és Ő kicserélte a szívemet.

A katolikus misztika egyik ismert eleme a szívcsere. Ilyenkor Jézus elveszi a misztikus szívét, és újat ad neki helyette. Nyilván ez az élmény így különleges dolog, viszont különböző látomások nélkül is megtörténhet velünk ugyanez, sőt, szerintem minden hívővel meg kell történjen ahhoz, hogy üdvözüljön. 

A legtöbb ember azért boldogtalan, mert azt hiszi, hogy a környezete miatt boldogtalan. Ha több pénze lenne, jobb munkája, más férje, szebb teste stb., akkor biztos boldog lenne. Pedig ez nem igaz. Egy mondás szerint: Hiába váltogatod a nadrágot a lakásodban, hogyha a szoknya ugyanaz marad." Vagyis hiába cserélgetjük a férfiakat (vagy akárkit és akármi mást), ha mi magunk nem változunk pozitív irányba, akkor nem leszünk boldogabbak.

Alapvető keresztény tanítás, hogy a boldogságunk csak rajtunk múlik. Vajon boldogabb lettem volna, ha szakácsnőt és takarítónőt fogadok, eljárok tanulni/dolgozni, a kisfiam meg reggel 7-től este 6-ig bölcsődében van? Biztos, hogy nem. Sőt, ártottam volna a férjemnek, a gyerekemnek és magamnak is, mégpedig úgy, hogy az üdvösségemet kockáztattam volna. Szt. Pál ugyanis azt írja az asszonyokról:

  „Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél." (1Tim 5,8)
Kemény szavak, ugye?

Ezidáig  nem is annyira foglalkoztam ezzel a mondattal, mert özvegyekről szóló szövegbe van ágyazva - én meg, hála Istennek, nem vagyok az -, pedig valójában úgy van megfogalmazva, hogy világos, nem csak az özvegyekre, hanem minden asszonyra vonatkozik.

Úgy látszik, az, hogy mennyit foglalkozunk a férjünkkel, a gyerekeinkkel és a háztartással, egyáltalán nem érdektelen dolog Isten előtt. Hanem bizony, ha elhanyagoljuk mindezt, akkor rosszabbak vagyunk a szemében a hitetleneknél.

Én, mikor még csak egy gyerekem volt, olyan ostoba voltam, hogy a szívem mélyén többre tartottam a netes evangelizációt, mint a családanyai teendőimet. És könnyű volt az internetes istenszolgálatba menekülnöm ezek elől, hiszen az olyan „szent dolog", vagyis be tudtam magyarázni magamnak, hogy helyes, ha erre fordítom a legtöbb energiámat, nem a családomra és a háztartásra. (Régebben sokkal több bejegyzést és hozzászólást írtam. Azért nem látszik ez 2014-2015-ben, mert a legtöbbet utólag töröltem. Ami nem csoda, ha belegondolok, milyen istentelen lelkiállapotban születtek azok az írások.)

Pedig valójában „elhanyagoltam a házam népét", és miközben csodálatos hithirdető katolikus nőnek képzeltem magam, igazából rosszabb voltam a hitetlennél". Nem csoda, hogy nem éreztem magam igazán boldognak itthon. De nem azért nem éreztem magam annak, mert nem vagyok háztartásbeli anyának való, hanem mert túl gőgös, lusta és önző voltam hozzá, hogy élvezni tudjam, ráadásul még fogalmatlan is.

Bemagyarázhattam volna magamnak, hogy nem családanyaságra születtem, és jobb lenne nekem is, meg a családomnak is, ha eljárnék tanulni, majd dolgozni, a gyerekem meg bölcsődés lenne, de Isten nem hagyta, hogy eldobjam magamtól a fiamat, mert nem találtam elég izgalmasnak egy hozzám hasonló „különleges" nő számára a vele való foglalkozást.

Istentől tudtam már 13 éves koromtól, hogy nekem háztartásbeli, nagycsaládos anyának kell lennem. Különben is, valahol borzadtam tőle, hogy a gyerekemet bölcsődébe adjam, a háztartásomat meg más vezesse. Minek mentem akkor férjhez és miért szültem, ha szinte minden ezzel járó feladatot másokra hárítok?

Az Úrhoz fordultam. Eleinte azzal zaklattam, mutassa meg, mit kéne dolgoznom, vagyis hogy meg tudjam ülni azt a bizonyos két lovat. Nem mutatott semmit. Hanem megmutatta a Bibliát, azon belül is azt, hogy Ő hogyan gondolkozik az asszonyokról.

Aztán megmutatta az amisokat. Az Élet az amisokkal (Living with the Amish) és az Amish - A Secret Life c. dokumentumfilmet, amelyekben felragyog a keresztény asszonyok hivatásának szépsége.

És megmutatta a Queen of the Home c. könyvet, amely csupa keresztény nőtől közöl rendkívül lelkesítő írásokat. Ha más nem, ezek aztán tényleg felnyitják egy háziasszony szemét arra, milyen fontos és értékes hivatása is van!

Meggyőződhettem róla, hogy valóban az az utam, amit 13 éves korom óta súgott nekem az Úr, és amit el is kezdtem élni, csak a fentebb leírt három nehezítő körülmény miatt nem éreztem jól benne magam.

Úgyhogy most már nem a körülményeim megváltoztatását kértem Istentől, hanem hogy engem változtasson meg. Mutassa meg, mit gondolok rosszul és milyen bűneim vannak. Tegyen olyan feleséggé, anyává és háziasszonnyá, amilyennek Ő látni akar engem.

Ráadásként ekkor rávett az Úr, hogy komolyan elkezdjem olvasni a Peaceful Wife blogot és Dr. Emerson Eggerichs Szeretet & Tisztelet c. könyvét, amelyek arról szólnak, hogyan legyünk jó feleségek a Biblia útmutatásait követve.


Azóta eltelt két és fél év. Ez alatt nem lettem tökéletes családanya, de mégis úgy érzem, mintha Isten teljesen új szívet adott volna nekem. Rengeteget tanultam és sok mindenben változtam. Boldog vagyok, megelégedett és biztos abban, hogy jó helyen vagyok és jó úton járok. Ha újrakezdhetném, akkor is ugyanezt az életet választanám. A helyemen vagyok, és ez a hely betölt engem!

Tudod, nem azért írtam le mindezt, hogy dicsekedjek vagy magamat dicsérjem. Tanúságtételből tettem. Hogy bebizonyítsam, Isten irgalmas szeretete végtelen, és átformáló ereje nem csak néhány különleges kiválasztottnak jár. Mindannyian részesülhetünk benne. Csak egy akadálya van: ha mi nem akarjuk.

Végül szeretném még néhány másik édesanya tanúságtételét ajánlani:
Nem lenne jó, ha te lehetnél a következő? :-)

*

További olvasnivaló:
Kerekecskemacska kapcsolódó írása.
Kép: első - Martha Sawyers, második és harmadik - John Gannam

2018. március 21., szerda

Isten karmai


Nagyon szeretem C. S. Lewis könyvsorozatát, a Narnia Krónikáit. A harmadik rész a kedvencem. Ebben Aslan, az emberi értelemmel bíró oroszlán, aki Narnia a miénkkel párhuzamos világában Jézust jeleníti meg, különös dolgot tesz Aravisszal, ennek a kötetnek a főhősnőjével: karmaival sebeket ejt a hátán. Később így beszélgetnek erről:
— Addig boldog a ló, míg tudja, hogy fiatal, így van vele az ember is. Jöjj ide te is, Aravis lányom. Nézd! A mancsaim bársonyosak, most nem fordulnak ki a karmaim.
— Most, uram? — kérdezte a lány.
— Én voltam az, aki megsebesített. Én vagyok az egyetlen és ugyanaz az oroszlán, akivel találkoztatok hosszú utatok során. Tudod, miért karmoltalak meg?
— Nem, uram.
— A karmolások a hátadon: könnyet könnyért, sebet sebért, vért vérért; ez a fizetség a mostohaanyád szolgálójának hátára mért korbácsütésekért, melyeket miattad kapott, mivel álomba kábítottad, így megtudtad, mit érzett ő.
— Igen, uram. És…
— Kérdezz csak, kedvesem — mondta Aslan.
— Más büntetést is el kellett szenvednie miattam?
— Gyermekem, én rólad beszélek most, nem róla. Senki sem adhat számot más történetéről, csak a sajátjáról — mondta az oroszlán fejét megrázva s enyhébb hangon folytatta. — Legyetek vidámak, kicsikéim. Hamarosan újra találkozunk. De előbb még másvalaki látogat meg benneteket.
Elsőre talán tiltakoznék az ellen, hogy Lewis a szemet-szemért elvet adja meg Aslan-Jézus tettének mozgatórugójául. De nem teszem. Mert többször megtapasztaltam már, hogy Jézus valóban így nevel engem.

Sokszor csak akkor veszem észre egy bűnömet vagy értem meg a valódi súlyát, hogyha valaki más is elkövet ellenem hasonlót. Szomorú, de igaz, hogy sokkal jobb szemem van mások vétkeire, főleg, ha velem szemben követik el őket, mint a sajátjaimra. Az, hogy Isten felhasználja, nyilván nem teszi kevésbé bűnössé, amit a másik ember ellenem elkövetett, de a viselkedése mégis hasznos a számomra, hiszen akaratlanul is tükörré teszi magát, hogy az ő bűnének vagy jellemhibájának tükrében meglássam a sajátomat.

Épp ezért vagyok most már biztos abban, hogy amikor egy ismerősöm pár éve azt mondta, hogy általában az idegesít nagyon minket a másikban, ami miránk is jellemző, csak magunkban nem vettük még észre, akkor igaza volt. Ezért ha valaki idegesít, vagy úgy látom, valamilyen bűne van, vagy épp vét ellenem, akkor megpróbálom tüzetesen megvizsgálni magamat, hogy vajon rám nem jellemző-e ugyanez a hiba. Az is kiderülhet még a végén, hogy csak rám jellemző, és a saját bűnömet vetítem ki a másikra, mivel egy másik bölcsesség szerint mindenki magából indul ki.

Igazából a Sátán tudja jól, hogy vagy a saját bűneimmel és hibáimmal foglalkozom teljes mellbedobással, vagy másokéival. Nincs kapacitásom mindkettőre, főleg, hogy már több kisgyerek lelki fejlődése és jelleme is van rám bízva. Épp ezért küzd annyira a Gonosz, hogy mások vétkeivel foglalatoskodjam, ha máshogy nem, hát úgy, hogy az életükbe bűnöket képzelek, szavaikat, viselkedésüket rosszra magyarázom, majd valamiféle szent küldetéstudattól fűtve nekilátok, hogy ezeket az embereket kioktassam hibáikról és jobb útra térítsem őket - noha magamon és a gyermekeimen kívül nekem ezt tenni nem feladatom senkivel -, mert tudja, hogy akkor a sajátjaimra már nem jut elég időm.

Pont ezért olyan vonzó a lelkemnek mások hibáival foglalkozni. Addig se kell szembenéznem a saját nyomorúságommal: mindazzal, amit az Úr elvár, de nem teszem meg, mindennel, amiről le kéne mondanom, de nem mondtam le, a bűnökkel, amelyek bennem (is) megvannak, de nem akarom észrevenni őket, és minden erénnyel, amelyet nekem kéne elsajátítanom, nem másokra ráerőltetnem, bemagyarázva magamnak, hogy én most Jézus Krisztus Szentséges Nevében folytatok lélekmentő hadjáratot az irgalmasság lelki cselekedeteit gyakorolva.

Ahogy Kempis Tamás is írta a Krisztus követésében:
Szép lelki nyugalomban maradhatnánk, ha nem akarnók magunkat mások szavaiba és cselekedeteibe ártani, amelyekre semmi gondunk.
Illetve:
Néha a harag indít és szent buzgalomnak tartjuk.
Mennyi veszekedést, sértődést, haragot, fájdalmat spórolhattam volna meg magamnak, ha eszerint élek! De Jézus tanít. Ha kell, Aslanként körmöket növeszt és addig hasítja velük a hátamon a bőrt, amíg át nem érzem, mennyire nem jó, amit teszek, és annyira elegem nem lesz belőle, hogy felhagyjak vele mindörökre.

*

Szeretettel ajánlom a témában az alábbi Peaceful Wife-írásokat:
How to Avoid Being a "Busybody"
I Am Responsible for Myself Spiritually - Part 1

2018. március 20., kedd

AWALT vagy NAWALT?



AWALT - vagyis minden nő olyan (all women are like that) és ennek tagadása, NAWALT - nem minden nő olyan (not all women are like that) ismert mozaikszavak már a magyar interneten is, főleg, hogyha férfi fórumokra tévedünk. Általában nagy viták szoktak kerekedni a két álláspont között, de a realistább férfiak számára már egyértelmű, hogy az AWALT-ban rejlik az igazság.

Pedig ez nem igaz. Illetve... Az igazság az, hogy egyszerre igaz az AWALT és a NAWALT is. Mert bizonyos szempontból tényleg minden nő egyforma. Más szempontból viszont hatalmas különbségek lehetnek közöttünk.

AWALT, mert mindannyiunknak ugyanazok az ösztöneink. Míg a férfiak számára a poligám ösztön nehezíti meg a hűséget, addig a nőkre a hipergám ösztön ró terheket ezen a téren. Ez utóbbi azt jelenti, hogy mindig egyetlen férfit szeretnénk magunk mellett tudni, de mindig a legjobb(nak tűnő)t. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy míg egy csalfa férfi általában nem hagyja el a feleségét, hanem poligám ösztönének engedve több vasat tart egyszerre a tűzben, addig egy nő, aki az ösztönei rabja, amennyiben lehetősége akad, egyik férfitől megy a másik után, kergetve a jobbat és még jobbat.

Tehát AWALT, vagyis minden nőben működik a hipergám ösztön. De NAWALT, mert abban már igenis hatalmas különbségek vannak, hogy egy nő miképpen kezeli ezt az ösztönét. Ahogy a poligám ösztönnel bíró férfiak se mind olyanok, hogy megszereznek minden nőt, akit csak lehetőségük van, úgy a hipergám nők se feltétlen hagyják el, vagy ha erre nincs lehetőségük, akkor teszik pokollá a férjük életét, ha épp valaki más megtetszett nekik.

Igazából ha valaki gyakorolja az önuralmat, például úgy, hogy böjtöl, akkor észreveheti, hogy ha egy darabig ellenáll egy kísértésnek, akkor az elmúlik. Illetve ha egyszer már sikerült neki ellent mondani, másodszor még könnyebb lesz, míg a végére az egész ujjgyakorlattá válik, sőt, lehet, hogy a kísértés el is hagyja örökre.

A másik keresztény tapasztalat, hogy ha kerüljük a kísértésre vivő személyeket vagy helyzeteket, akkor egy-egy kísértést leküzdeni alig okoz gondot. Hiszen a férfi és a nő olyan, mint a mágnes: ellentétekként vonzzák egymást, és minél közelebb kerülnek egymáshoz, annál kevésbé lehet az összekapcsolódásukat megakadályozni. Viszont ha távol tartjuk őket egymástól, akkor ez a vonzóhatás nem érvényesül. Épp ezért, ha egy nő bölcs, akkor távol tartja magát a kísértő helyzetektől, mint pl. hogy férfiakkal „barátkozzon", vagyis privát levelezzenek/chateljenek, telefonon beszélgessenek vagy kettesben találkozzanak.

Persze tudom, erre lehet azt mondani, hogy amelyik párkapcsolat rendben van, abban nem okozhat kísértést egy harmadik fél. Ez viszont hazugság, mégpedig az egyik legkárosabb önfelmentő hazugság, amit csak egy házas ember elhihet. Ha megtetszik valaki más, az nem azt jelenti, hogy valami súlyos gond van a férjünkkel vagy a házasságunkkal, és nem az „igazihoz" mentünk hozzá, hanem azt, hogy az eredeti bűn révén rosszra hajlóvá vált a természetünk, amit kihasználva a Sátán gőzerővel próbál minket bűnre csábítani. Ha pedig párkapcsolatokról van szó, akkor a kedvenc célpontjai a szentségi házasságban élők, hiszen ők, ha szeretik egymást, Krisztus és az Egyház szentséges viszonyát tükrözik vissza a világban, ahogy azt Szt. Pál is írja (ld. Ef 5,21-33).

Úgyhogy mi, feleségek jól tesszük, ha sértődés helyett inkább komolyan vesszük a férfiak AWALT-ozását és megismerjük a saját ösztöneinket, amelyek bár a párválasztásnál hasznosak, hiszen segítenek abban, hogy egy férfias férfihez menjünk hozzá, aki mellett kiteljesedhetünk a nőiségünkben, de a házasságban már kísértésbe vihetnek minket. De miután megtudtuk, miben vagyunk ugyanolyanok, mint a többi nő, azt már ne higgyük el, hogy ez determinálna minket arra, hogy ostobán az egyébként rendkívül változékony érzelmeink és vágyaink után rohanjunk, tönkretéve a férjünket, a házasságunkat - és így saját magunkat.

Kép: Andy Warhol - Marilyn Monroe

*

Ha a hipergámiáról szeretnél olvasni, Don Qujon cikkeit ajánlom a Férfihangról.

Ez pedig néhány jó írás Peaceful Wife-tól a férfi-nő barátság témájában:
Time to Nip That Relationship ASAP
Is it Wise to be "Friends" with other Men?

2018. március 15., csütörtök

23 spórolási tipp kisgyerekes anyáknak

Amikor a háztartásbeliségről írok, sokan őrültségnek tartják az egészet, de szintén sokan vannak azok, akik értik, miért lenne ez fontos, de ma Magyarországon lehetetlennek tartják. Én is ez utóbbi csoportba tartoztam egy ideig, amíg a Jóisten meg nem mutatta a számomra, hogy az Ő gondviselő kegyelmével, egy keményen dolgozó férjjel és az anyagiakhoz való helyes hozzáállással igenis lehetséges a számomra, hogy itthon legyek.

Nem tartom magam a spórolás mesterének, de mégis - legnagyobb meglepetésemre - azt kellett észrevennem az utóbbi években, hogy a legtöbb magyar nőnél sokkal kevesebbet költök és sokkal kevesebbel beérem anélkül, hogy különösebben erre törekedtem volna. Amióta pedig elkezdtünk építkezni, azóta még több dologról le tudtam mondani, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy szenvedést okozna ez a számomra.

És még van egy valami, amit nem érzek: ez pedig a szégyen. Látom másokon, hogy ahelyett, hogy büszkék lennének magukra, hogy le tudnak mondani dolgokról és tudnak spórolni, inkább szégyellik, hogy nem költekezhetnek úgy, ahogy a kedvük tartja. Pedig ezen semmi szégyellnivaló sincs! Sőt, szerintem az a helyes, hogyha valaki még akkor se költekezik feleslegesen, hogyha egyébként bőven lenne rá kerete.

Hogy talán ezt a szégyent kicsit feloldjam, elmondom, én mennyi téren spórolok, hátha lesz, akinek segít.


1. Nincs autónk. Emlékszem, egyszer egy ismerősöm megkérdezte, gyerekkel mégis így hogy lehet túlélni?! Azóta már kettő is van, és jelentem, működik! :-) Szerintem hacsak nem olyan helyen élsz, amerre nagyon rossz a tömegközlekedés, autó nélkül is meg lehet oldani mindent.

A férjem a munkahelyére jó időben kerékpározik, amúgy a tömegközlekedést használja. Én a gyerekekkel szintúgy a tömegközlekedést szoktam használni, vagy pedig gyalogolok. A nagyobbik fiam eleinte kismotorral is szívesen járt, most már áttért a kerékpárra. Korán megtanítottam rá, mikor kell megállnia, illetve egészen kicsiként rászoktattam már a gyaloglásra. Már 2 éves kora körül is tudott gyalogolni 1 km-t. Csak szoktatás kérdése az egész.

Persze lehet, hogy majd lesz autónk, de pár éven belül, amíg ki nem fizetjük a házunkat, biztos nem. Pontosan ezért választottunk tudatosan egy olyan telket, amihez minden közel van. Semmi fontos nincs 25-30 percnyi gyaloglásnál messzebb, de inkább csak 10-15.

2. Nem járunk nyaralni. Főleg nem külföldre. Nem akarom a nyaralás szerelmeseit megbántani, de én valahogy sose értettem azt a logikát, hogy valaki majd' belefeszül a munkába, aztán a félretett pénzét elkölti pár nap dőzsölésre. Azt meg végképp nem, hogy ha már ezt csinálja, ahhoz miért kell 1000 km-eket utazni. Igazándiból én sokkal jobban szeretek Magyarországon lenni, mint külföldön. Sőt, a legjobban én a saját kis kuckómban szeretek lenni. Persze jó néha kiszakadni a mindennapi rutinból, de miért válik ez sokaknál a flancolás és pénzszórás, nem pedig a pihenés eszközévé? Tényleg megéri?

3. Nem halmozok. Ruha, cipő, ékszer, könyv, fonal...? A legtöbb nőnek van valami gyengéje, és még büszke is rá. Ezzel szemben én próbálok arra törekedni, hogy ne legyenek felesleges dolgaim. Csak akkor és annyit veszek, amennyi mindenképpen szükséges. Ami feleslegesnek bizonyult, eladom vagy elajándékozom. Nézzük ezt most részletesebben...

4. Spórolok a ruhával. Először is nem vagyok márkafüggő. Másodszor ritka kivételektől eltekintve használt ruhákat vásárolok. Sok ruhát kapok az anyukámtól is, aki rendszeresen jár egy nagyon olcsó használtruha-árushoz. Ebben semmi szégyellnivaló nincs, mert ezek a ruhák külföldről jönnek, nem fog szembe jönni veled a volt tulajdonosa. Ráadásul sok ruha nem is használt igazából, hanem csak nem adta el az adott butik, de már kellett a hely az új kollekciónak. És ezeken a ruhákon egyáltalán nem látszik, hogy nem butikból vetted őket!

Még egy dolog, amivel tudok spórolni a ruhák terén, hogy nem cserélgetem őket állandóan. Igazság szerint szerencsés testalkatom van ebből a szempontból, mert két szülés után is tudom hordani a kamaszkori ruháim többségét. Amik amúgy nem néznek ki rajtam nevetségesen, mert már akkor is elég felnőttesen öltözködtem. Az az egy-két ruha, amit már túlságosan „tinisnek" találtam, kikerült a szekrényemből. Szóval van jó pár ruhám, ami már 10 éves. És ez teljesen rendben van. :-)

A gyerekek ruháival kapcsolatban az a helyzet, hogy a kisebbik a nagyobbik ruháit hordja. Ezen kívül nekik is a legtöbb ruhájuk használt, de sok új ruhát kapnak születésnapra/névnapra/karácsonyra a rokonoktól. Vannak olyan ruháik, amiket még én hordtam, illetve az unokatestvéreim (mind fiatalabbak nálam), vagy a húgom.

Aztán az is megdöbbentő a gyerekek ruházásával kapcsolatban, hogy kiktől kaptunk dolgokat. Sokszor olyanoktól, akiket mi nem is ismertünk. Pl. az anyósom egyik ismerősétől, akik örültek, hogy van kinek odaadni a nekik már nem kellő gyerekruhákat.

Igazság szerint talán bugyin és zoknin kívül nem is vettünk mi egy ruhát se a gyerekeknek. Mégis kétszer annyi van nekik, mint amennyi szükséges. (Ha nem háromszor. :-) )

5. Spórolok a könyvekkel. Csak olyan könyvet veszek meg, amiről tudom, hogy rendszeresen el akarom majd olvasni (kedvenc regények) vagy amit rendre elővesz az ember, mert hasznos információk vannak benne. Minden más esetre ott van a könyvtár, a kölcsönkérés vagy a letöltés. Ha mindenképp meg kell venni valami könyvet, akkor is érdemes körülnézni a jó állapotú használt könyvek között. Remek módszer aztán az olyan könyvek ajándékozása a rokonságban, amelyeket mi magunk is el szeretnénk olvasni. Így mindenki jól jár. :-)

6. Spórolok a fonalakkal. Aki szeret kézimunkázni, az tudja, hogy milyen könnyen fel lehet halmozni egy rakás fonalat. Ez hogy működik? Valahogy így: Úúúú, akciós a fonal, meg kell vennem! Illetve: Micsoda új fonal, mindenképp ki kell próbálnom!!! Sajnos én is szert tettem így egy nagyobbacska fonalhalomra, de elhatároztam, hogy leapasztom. A következő a módszerem: 
  1. Ami nem kell, eladom/elajándékozom. Vannak erre jó kis FB-csoportok. 
  2. Csak akkor veszek újabb fonalat, hogyha kifogyott a kézimunka közepén. 
  3. Nem veszek csak azért fonalat, mert akciós vagy mert tetszik. 
  4. Most épp csak meglevő fonalakból kezdek munkákba, de ha a fonalaim többségét feldolgoztam, akkor onnantól kezdve csak elkészítendő dolgokhoz fogok fonalat rendelni, nem pedig a megrendelt fonalakhoz fogok elkészítendő dolgokat keresni. 
  5. Csak akkor fogok majd ilyen módon fonalat venni, ha akció van. Pl. a Dropsnál lehet tudni, hogy nagyjából mikor vannak az akciók (pl. az alpakkafonalakra mindig a hó végén van akció, a pamutfonalakra meg nyáron).
7. Nem gyűjtök semmit. Szerintem a világon az egyik legfeleslegesebb dolog a gyűjtés. Mégis sokan szeretik csinálni, mert sikerélményt ad nekik. Tudom, mert én is gyűjtöttem már több dolgot. Viszont családanyaként arra jöttem rá, hogy pusztán azért megvenni a dolgokat, hogy meglegyenek, hogy birtokolhassuk őket, felesleges pénzkidobás, és ráadásul rendkívül helyrabló is, plusz a bírvágyat táplálja. (Persze az más, ha valaki olyasmit gyűjt, ami tényleg fontos, mondjuk a munkájához kell. De a legtöbben csak úgy gyűjtünk dolgokat.)

8. SZTK-ba járok orvoshoz. Igen, terhesgondozásra is. És annál szülök, aki épp benn van. Ezen csak abban az egy esetben változtatnék, hogyha olyan helyzetbe kerülnék, hogy egyetlen SZTK-s választható orvos van csak, akivel komoly problémáim akadnának. Az az igazság, hogy nagyon sok anyuka hisz abban a „materialista mágiában", hogyha pénzt fizet az őt gondozó, majd szülést levezető személynek, akkor minden rendben lesz a babával. Holott nem ettől függ. Nekem amúgy ez a jelszavam: ha valaki csak azért törődne velem és a gyerekemmel, mert fizetek neki, akkor az nem érdemli meg a pénzemet. Sokan pórul jártak már attól függetlenül, hogy több százezer Ft-ot kifizettek az orvosuknak, én viszont megfelelő figyelemben részesültem minden várandósságomkor és szülésemkor annak ellenére, hogy nem fizettem semmit.

9. Spórolok a gyerekeken. Tudom, ez valamiféle szentségtörésnek tűnik manapság, de igenis lehet spórolni a gyereken. A ruháról és a terhesgondozásról/szülésről már írtam, de ugyanezt meg lehet csinálni más téren is.

Nem kell minden gyereknek külön szoba.

Nem kell minden bútorból és eszközből újat venni. Egy csomóan egykéznek, így van egy rakás alig használt gyerekcuccuk, amit el akarnak adni. Vegyük meg tőlük, amire szükségünk van!

Vagy sok dolog, amit alapvetőnek festenek le, pedig ezeknek a jó része nem is kell. Most ennek a listának az alapján megmutatom, mennyire nem alapvető egy csomó minden, amit annak neveznek.
  1. Babaágy - Kell. Érdemes olyat venni, aminek állítható az alja, illetve kivehetőek az egyik oldalon a rácsok. Akkor a gyereknek évekig jó lesz. Most az én 3,5 éves, magas fiamnál néz ki úgy, hogy karácsonyra kinövi a babaágyát, és kell majd neki egy egyszemélyes ágy, de egy alacsonyabb gyereknek akár tovább is jó lehet. 
  2. Pelenkázóasztal-szekrény kombináció - Kétség kívül kényelmes, de nem szükséges. Én nagyon jól elvagyok egy asztalkával, amit rá lehet rakni a babaágyra. (Ja, és használtan vettük!) Igazából a mostani gyerekszobába nem férne el egy szekrény. Az új házban majd szeretnék, ha lesz harmadik baba, mert jó lenne belepakolni a pelenkázáshoz és babaápoláshoz szükséges cuccokat, de a második gyereket pelenkázom nélküle, úgyhogy tanúsíthatom, hogy lehet nélküle élni. 
  3. Pelenkázó táska - Szerintem ez is felesleges, ráadásul nem túl elegáns, sokkal inkább bumfordi a legtöbb esetben. Az én Szervető buggyos táskámba belefér minden, ami kell a pelenkázáshoz, és még sok minden. Persze ehhez az kell, hogy időnként kiszortírozzam a dolgokat, amik felgyűltek benne. Női táskák mélye, ugyebár... :-)
  4. Pelenka - Igen, ez megkerülhetetlen. Ha spórolni akarsz ezen, akkor moshatózz. De ne ess bele abba a hibába, hogy cukibbnál cukibb mintás külsőket halmozol fel, mert akkor ott tartasz, mintha eldobhatóznál. Én bevallom, hogy képtelen vagyok rávenni magam a moshatózásra, de aki okosan csinálja, az tényleg sokat spórolhat vele. Eldobhatókból szerintem legolcsóbban a drogériák saját márkás pelenkáit lehet megvenni anélkül, hogy kompromisszumot kéne kötni a minőség terén. 
  5. Pelenkatároló szemetes - Jól hangzik, de szerintem ez is felesleges. Ha terjengenek a szagok, belerakod a pelenkát egy kicsi nejlonzacskóba, amit erre a célra elraksz, miután kivetted belőlük a zsemlét/zöldséget/akármit. Egy esetben tudom elképzelni a külön szemetes szükségességét, hogyha egy hatalmas ház két külön végében és másik emeletén van a rendes szemetesed ahhoz képest, ahol pelenkázol. De akkor is bőven elég egy mezei szemetes és mezei szemeteszacskó. Ugyanis minden sokkal drágább, ha rá van sütve, hogy babáknak (vagy menyasszonyoknak). 
  6. Babaszállító eszközök - Igen, kell babakocsi. De nem kell feltétlen kettő. Lehet olyat venni, amit át lehet alakítani fekvősből a nagyobb gyerek számára ülőssé. Nem kell egy csomó pénzt költeni rá. És használtan is lehet venni. 
  7. Babahordozó - Ez most nagy divat, sokfélét lehet kapni, nekem nem vált be. Két szülés után se érem el a 45 kg-t, a fiaim viszont kettőt pislogtam, és elérték a 7-8 kg-t, ami után már nehéznek éreztem a hordozásukat. Nem vagy rossz anya, ha a gyerekeidet nem hordozod, hanem babakocsiban tolod. A hordozókendő-árulás és a hordozásoktatás remek üzlet, amelyet a bűntudatkeltő gépezettel lehet felpörgetni egy kicsit. Ne dőlj be neki! Hordozz, ha szeretitek, ne hordozz, ha nem szeretitek. Ha pedig hordozol, ne ess bele abba a hibába, mint amit már említettem a mosható pelenkánál. Vagyis ne vásárolj be mindenféle mintás hordozóeszközt, mert jól néz ki. Itt is bejön az, hogy sokat lehet spórolni, ha használtan veszel, erre is van jópár FB-csoport. 
  8. Mellszívó - Igen, kell. Már a szülésnél vidd magaddal a kórházba, mert ha jól működsz ezen a téren, akkor már ott szükséged lesz rá, nekem legalábbis volt. De bőven elég a kézi mellszívó, nem kell elektromosat venni. 
  9. Cumisüvegek - Ha elég tejed termelődik, és hajlandó vagy nyilvános helyen szoptatni, nem kell. Inkább ez utóbbihoz vegyél egy kendőt, amivel eltakarhatod a babádat meg magadat, ha szoptatod. Én pár száz Ft-ért rendeltem anno az etsyről, de igazából varrni is lehet, ha tudsz.
  10. Üvegsterilizáló és -melegítő - Ez a másik kedvencem. Remek alternatíva: tűzhely, fazék, forró víz.
  11. Babaelsősegély-készlet - Puha babafésű kell, meg orrszívó is, de nem ez a kézi pumpás, mert semmit se ér (próbáltam), hanem ott a jó öreg orrszívó porszívó, az mindent kiszed, amit ki kell. Babahőmérőnk nincs, a családi hőmérőt használjuk, babakörömvágó helyett remekül működik a kisolló, a többi cuccot meg nem tudom beazonosítani. De biztos jó üzlet valakinek. 
  12. Szopipárna - Próbáltam, nem vált be.
  13. Babakád - Szerintem felesleges az állványos fürdető, elég feltenni a kádat az asztalra. És ezek a babatartók is viccesek, kivéve, hogyha csak fél keze van mindkét szülőnek. :-)
Igazából így elnézve a fenti „alapvető és mindenképp szükséges" cuccokat tartalmazó 13-as listából 9-re tudtam azt mondani, hogy felesleges. Biztos vagyok benne, hogy a szerzője jó szándékkal írta ezt a listát, és ő tényleg alapvetőnek érzi ezeket a dolgokat, de mindenkinek mások a preferenciái.

Aztán nem kell minden ünnepre (húsvét, Mikulás, karácsony, névnap, születésnap) elhalmozni őket. Ha a rokonaink tennék ezt, mondhatjuk nekik, hogy ami pénzt mindenképp rá akarnak költeni a gyerekekre, abból vegyenek valami apróságot, a maradékot meg adják oda nekünk, amiből aztán mi tényleg hasznos dolgokat veszünk, mint pl. pelenka.

A másik, amire rengeteg pénz elmehet, azok a különböző édességek. Ezen is spórolunk. Mi, amikor belevágtunk a házépítésbe, elhatároztuk, hogy sokkal kevesebbet fogunk költeni joghurtra, pudingra, tejsütire és társaira. Ami már azért is jó volt, mert a túlzott cukorbevitel árt a gyerekeknek. Ha a bolti dolgok helyett saját kezűleg készítünk dolgokat (pl. natúr joghurtot összekeverünk lekvárral boltban kapható gyümölcsös joghurtot kiváltandó), akkor mi szabhatjuk meg, mennyire legyen édes. Ezen kívül az édesség lehet inkább gyümölcs is. Szóval a gyerekeken spórolni nem csak anyagilag, de egészségügyi okokból is megéri.

10. Fodrász, kozmetikus... szolárium, és a többi. A legtöbb esetben felesleges. Szerintem a legtöbb nő akkor a legszebb, ha hosszú haja van. Hosszú hajjal pedig nem kell fodrászhoz járni. Ha van, a frufrunkat mi is le tudjuk vágni. A hajunk végéből meg esetleg megkérhetjük egy rokonunkat, hogy időnként vágjon le, ha nekünk nem megy. Én úgy fél éve megtanultam azt is, hogy vághatom le a hajamat magamnak egy kicsit tépettre. 

És mi lesz a hajfestéssel? Erre is megkérhetjük egy rokonunkat, de a legjobb szerintem, ha nem festjük a hajunkat. A legjobban úgyis az a szín áll jól, amit a természet adott nekünk. Én életemben nem festettem a hajamat. És nem is fogom, ha csak nem derül ki, hogy extrém hamar őszülök, de elnézve a szüleimet, ez a veszély nem fenyeget. Később pedig miért ne őszülhetnék meg? Az ősz haj a bölcs, dolgos, érett nő koronája. Pl. Kendra szerintem szuperül néz ki anélkül, hogy festené a haját.

Amit a kozmetikus csinál, abból is a legtöbb dolgot meg lehet itthon csinálni. Én sose voltam kozmetikusnál. De ha már itt tartunk, a sminkeken és egyéb női cuccokon is sokat lehet spórolni. Nem kell ezerféle krémet, sminkcuccot és egyebet felhalmozni. Én pl. sminkként csak szemceruzát és szemhéjpúdert használok. Bőven elég, nem vakolatot vagy maszkot akarok magamnak csinálni, hanem csak finoman kiemelni azt, ami szép.

Szoláriumban se voltam soha. Ha barnák akarunk lenni, ott a jó öreg napfény. Különben se tesz jót a bőrnek.

11. Nincs tv-előfizetésünk. Teljesen felesleges, mert összesen 2 db tv-műsort szoktunk nézni. Ezekből az egyik élőben streamelve van (híradó), a másikat meg maga a csatorna szokta feltölteni youtube-ra, szóval másnap megnézzük (hetente 1x van). Én ezen kívül mostanában csak egy sorozatot szoktam nézni (Váratlan utazás), de erre is csak vasárnaponként van időm, vagy még akkor se.

Igazából a legtöbb tv-műsor erkölcstelen szemét, amit pluszban még reklámokkal tömnek tele. De ha lenne is valami értelmes, kisgyerekes anyaként valószínűleg nem tudnám pont akkor megnézni, amikor adják.

A gyerekek naponta max. 1 órán keresztül nézhetnek mesét, általában akkor, amikor mi a híradót nézzük, de ezt megoldják a youtube-on. Tehát ha van interneted, akkor szerintem felesleges csatornákra előfizetni.

12. Fényévente szedünk gyógyszert. És hála Istennek, nem is kell többször. Igazából nem kell mindent kiváltani és beszedni, amit az orvosok felírnak. Sőt, a legtöbb szokásos betegség kiheverhető anélkül, hogy látna orvos. Ágynyugalom, emelt dózisú C-vitamin, sok folyadék, ha nagyon rosszul érezzük magunkat a magas láztól, lázlehúzó. Az a probléma, hogy vannak olyan orvosok, akik gyógyszergyárak dílereivé válva (gondolom, jutalékért) az ő termékeiket írják fel. Ettől aztán megszaladhat egy-egy orvos keze, mikor receptekről van szó.

13. Természetes szerekkel takarítok. A takarítószerek méregdrágák, ami nem csak azt jelenti, hogy sokba kerülnek, hanem azt is, hogy mérgezőek. Sokkal jobb helyettük olcsó és természetes szereket használni (ecet, szódabikarbóna stb.) A neten rengeteg ötlet van erre, elég csak rákeresni a vegyszermentes vagy természetes takarításra.

14. Kevés elektronikai kütyünk van. Hogy a gyerekeinknek saját okostelefont, számítógépet és tv-t veszünk, azzal nem csak elköltünk egy rakás pénzt, de még ártunk is nekik, mivel a közös tevékenységek helyett mindegyikük el fog vonulni a maga kis virtuális világába. Úgy gondolom, hogy elég a háztartásba egy televízió és egy számítógép, vagy ez utóbbiból esetleg mindegyik szülőnek egy. A gyerekeknek pedig nem kell saját hordozható elektronikai bigyó. Cikizni fogják, mert csak butafonja van? Lehet, viszont nem lesz zombi és szociálismédia-függő.

15. Nem cigizünk. Miért fizessünk ki egy rakás pénzt azért, hogy függők legyünk, rettenetes szag vegyen körül és roncsoljuk az egészségünket?

16. Magunknak főzünk a legtöbb esetben, és hacsak nem szorít az idő, akkor nem félkész dolgokból. Kisgyerekekkel azért életmentő egy-egy fagyasztott kisütnivaló tartalékban, de törekszem arra, hogy lehetőleg minél kevésbé legyen fogyasztáskész, amit vásárolok, hiszen így sokkal olcsóbb. Régebben nagy ételrendelő voltam, mert szerettem, hogy mennyi időt megspórolok vele kisgyerekes anyaként, de a házépítés miatt leszoktam róla. Így is megoldható.

17. Piacra járunk. Azt nem tudjuk megoldani, hogy mindent csak onnan vegyünk, de már azzal is sokat megtakarítunk, hogy a férjem hetente kétszer elmegy a piacra. Hamarosan költözünk, és ott még közelebb lesz a piac.

18. Olykor Kínából rendelünk. A varázsszó: Aliexpress. Egy csomó mindenhez sokkal olcsóbban lehet így hozzájutni, mintha itthon egy boltban vásárolnám. Pedig általában ugyanaz a kínai termék. Postaköltség pedig általában nincs.

19. Addig használjuk a dolgainkat, amíg javíthatatlanul el nem romlanak. Nem veszünk csak azért semmit, hogy újabb legyen belőle. Már említettem, hogy vannak olyan ruháim, amiket 10 éve hordok, és a gyerekeimnek is vannak olyan ruhái, amelyek még 20+ éve az enyémek voltak. De ugyanez igaz más dolgokra is. Nem veszünk elektronikus készülékeket vagy háztartási gépeket se csak azért, mert a mostaniak már régebbiek, mint x év.

20. Nem veszünk fel hitelt. Az építkezést leszámítva sosem vettünk fel hitelt. Nincs hitelkártyánk. Ha valamire nem volt pénzünk, nem vettük meg. De általában mindig volt annyi félretett pénzünk, hogy ami tényleg kellett, azt meg tudjuk venni.

Most lesz pár dolog, ami még nem lesz az új házban. De nem vesszük meg őket áruhitelre, hanem kibírjuk nélkülük pár hónapig vagy évig, amíg lesz ezekre is pénzünk. 

21. Nem csinálunk trópusokat a lakásból. Fűtési szezonban 20, legfeljebb 21 fokot csinálunk a lakásban. Akkor is, ha újszülöttünk van. Reggelre van, hogy hagyjuk lehűlni 19-re. Még az egyik gyerekünk se fázott meg emiatt. Igazándiból olcsóbb pulóverben lenni itthon, mint 25 fokra fűteni. Az egész csak megszokás kérdése. Én sokáig éltem  panelban, ahol még télen is pólóban és shortban lehetett mászkálni anélkül, hogy mi befűtöttünk volna. De most már ha 21 foknál többre fűtünk be, nem érzem jól magam.

22. Csak annyi ételt veszünk, amennyi szükséges. Általános magyar szokás a teletöltött hűtő és kenyértartó. Majd a lejárt szavatosságú, száraz és penészes ételekkel töltött kuka. Elkényelmesedtünk, és azt akarjuk, hogy mindenből legyen bőségesen kéznél, akár annak az árán is, hogy a fele a szemetesben landol.

Én ezzel úgy vagyok, hogy inkább veszek a romlandó dolgokból mindig keveset, de annyit, ami tudom, hogy elfogy, és vállalom be, hogy esetleg mikor májkrémet ennénk, csak vajkrém van itthon, minthogy ha mégse kívánjuk, ki kelljen dobni, mert megromlik.

A teli hűtő státuszszimbólum lett. Bevallom, az enyém általában szellős. Igen, nem mindig van itthon mindenből, amihez csak kedvünk szottyan, de akkor eszünk mást. Viszont így ritkán is fordul elő, hogy valamilyen étel a gyomrunk helyett a szemetesben fejezi be a pályafutását. És szerintem a gyerekeknek se árt, ha megtanulják azt enni, ami van, nem pedig épp, amit a legeslegjobban kívánnak. (Az úgyis mindig valami nyalánkság lenne.)

23. Megelégszünk azzal, amit a Gondviselés ad. Ez a pont nem azért az utolsó, mert ez a legkevésbé fontos. Nem. Igazából ez a legfontosabb: mindennek az alfája és az omegája. Ugyanis akkor nem fogunk tudni spórolni és megélni abból, amink van, hogyha nem bízzuk Istenre az anyagiakat, és nem elégszünk meg mindazzal, amit Ő biztosít a számunkra.

Ha valakinek a pénz a legfontosabb, és az a boldogsága alapja, hogy költekezhet, illetve rettenetes szégyenként éli meg, ha valamit nem vehet meg, amit akar, vagy amit a környezetében a legtöbb ember birtokol, nem fog tudni takarékoskodni és mindeközben még jól is érezni magát.

Igazából a Jóistenre kell bízni magunkat, hogy Ő alakítson át minket, és tegye krisztusivá a viszonyulásunkat a földi javakhoz. Ha ezt őszintén kérjük és átadjuk magunkat Neki, akkor akár valódi szegénységben is sokkal boldogabban élhetünk, mint a legtöbb gazdag ember.

Mindenesetre én azt látom, hogy ma Magyarországon a legtöbbünknek - hála az Úrnak! - nem a szegénységgel kell szembenéznünk, hanem sokkal inkább a fogyasztói társadalom által belénk oltott irreális anyagi elvárásokkal és a telhetetlenséggel.

*

Nagyon jó tippeket olvashattok még itt:
Strangers & Pilgrims on Earth blog
Always Learning blog ide kapcsolódó bejegyzései
Laine's Letters

Kérlek, hogyha neked is van jó spórolási ötleted, írd meg hozzászólásban!

2018. március 11., vasárnap

Kisebb változások a blogon

Áldott vasárnapot mindenkinek! Csodálatos, hogy még a nagyböjtben is van egy örvendező vasárnapunk, ugye? Arra gondoltam, hogy ezen a napon mesélek nektek arról, hogy milyen változások lesznek a blogon. 


Eddig leginkább csak a teológiával és az erkölcstannal kapcsolatos írások jelentek meg itt. Most viszont úgy érzem, hogy szeretném kitágítani az írásaim körét. Elvégre abba, hogy egy katolikus feleség és anya gondolatai, sok minden belefér.

Ezen kívül szeretném hívni minden kedves női olvasómat a Katolikus lányok & nők közössége nevű Facebook-csoportba.

Köszönöm, hogy az elmúlt négy évben olvastatok. Kérlek, ha tehetitek, imádkozzatok is értem.

További gyümölcsöző nagyböjtöt kívánok!

Szeretettel:
Gazella

2018. január 27., szombat

Két édesapa

Az alábbi szöveg James Herriot Állatorvosi pályám kezdetén c. könyvének 61. fejezete. Két okból osztom meg a blogon. Az egyik, hogy szeretném a könyvet ajánlani, a másik, hogy konkrétan ez a rész kapcsolódik az egyik írásomhoz. Internetes tartalmakhoz képest kicsit hosszú, de érdemes elolvasni, ahogy az egész könyvet is. Remek a humora és csodálatos emberszeretet árad belőle, miközben egy olyan világba kalauzol (1930-as évek végi angol tanyavilág), amely gyakorlatilag már nem létezik.


*

A reuma szörnyű betegsége a kutyáknak. Embereknél is fájdalmas, de egy heveny roham rémült, vonító mozdulatlanságba taszít egy másképpen egészséges kutyát.

A nagyon izmos állatok szenvednek tőle leginkább, s én nagyon óvatosan tapogattam az ujjammal a kis staffordshire bullterrier duzzadó tricepszét és farizmát. Rendes körülmények között kemény kis legény volt, bátor és barátságos, és magasra szökellve igyekezett az embereket képen nyalni; de ma mereven, reszketve állt, és szorongva nézett maga elé. Ha valamicskét is elfordította a fejét, kínjában élesen felvonított.

Szerencsére ezen lehetett segíteni, éspedig gyorsan. Felszívtam a Novalgint a fecskendőbe, és gyorsan beadtam. A kis kutya, aki nem törődött semmivel, csak a reuma késéles döféseivel, meg sem mozdult a tűszúrástól. Kiszámoltam néhány szaliciltablettát egy dobozba, fedelére ráírtam az adagolást, és átadtam a dobozt a tulajdonosnak.

– Adjon be neki egyet, mihelyt az injekció könnyített rajta, Mr. Tavener. Aztán ismételje meg négy óra múlva. Biztosra veszem, hogy addigra sokkal jobban lesz.

Mrs. Tavener elkapta a dobozt, miközben férje az utasítást olvasta.

– Hadd látom – kaffantotta. – Mert persze nekem kell majd csinálnom.

Mindig így ment, mióta először léptem be a szép házba, amelynek teraszos kertje leért a folyóig. Az asszony szüntelenül piszkálta férjét, míg az fogta a kutyát. Ha a kutya felvonított, ő kiabálni kezdett:

– Az istenért, Henry, ne markold úgy azt a szegény jószágot, fáj neki! – Hol ezért, hol azért szalajtotta el, s amikor kiment a szobából, azt mondta:

– Tudja, ennek mind a férjem az oka. Hagyja, hogy a kutya ússzon a folyóban. Tudtam, hogy ez lesz a vége.

Feleidőben bejött a lányuk, Julia, és az első pillanattól fogva kitűnt, hogy anyuka mellett áll. Bőséges „Mit csinálsz, apu?” és „Az istenért, apu!” felkiáltással segített be, és általában sikeresen kitöltötte a szüneteket, amikor anyja nem működött teljes hangerővel.

Tavenerék az ötvenes éveikben jártak. A férfi nagydarab, pirospozsgás, jóképű férfi volt, aki milliókat keresett a tyneside-i hajóműhelyekben, mielőtt kivonult volna a füstből erre a szép lakóhelyre. Első pillanattól fogva kedveltem: kemény milliomosra számítottam, s találtam egy melegszívű, barátságos, furcsán sebezhető embert, aki szemlátomást halálra aggódott a kutyájáért.

Mrs. Tavenerrel szemben, még mindig feltűnő szépsége ellenére, fenntartásokkal éltem. Mosolya mesterkélt volt, s a szeme kékjéből túl sok acélosság villant ki. Mintha nem annyira a kutyája érdekelte volna, hanem az, hogy a férjét ostorozza vele.

Julia, anyja méretarányosan csökkentett mása, az elkényeztetett gyerek unalmával kóválygott a szobában; üres tekintettel nézett a kutyára vagy énrám, érdeklődés nélkül kibámult az ablakon a sima pázsitra, a teniszpályára, a folyó sötét csíkjára a fák alatt.

Utoljára még biztatóan megveregettem a terrier fejét, s térdeltemből felálltam. Miközben eltettem a fecskendőt, Tavener elkapta a karomat.

– Köszönjük, Mr. Herriot. Nagyon hálásak vagyunk, hogy eloszlatta aggodalmainkat. Meg kell mondanom, azt hittem, eljött az öreg fiú végórája, mikor vonyítani kezdett. Hadd kínáljam meg egy itallal, mielőtt elmenne.

Keze remegett a karomon, míg ezt mondta. A remegést észrevettem már akkor is, amikor a kutya fejét tartotta, s azon tűnődtem, Parkinson-kór-e, vagy az idegek, vagy az alkohol. Annyi bizonyos, hogy jókora adag whiskyt töltött a poharába, de mikor megbillentette az üveget, kezét még erősebb remegés fogta el, és kilöttyintette a szeszt a fényezett tálalóra.

– Istenem! Istenem! – tört ki Mrs. Tavener. Kiáltásában keserűen felcsendült a „jaj, nem”, a „már megint”, és Julia a homlokára ütött a kezével, és az égre emelte tekintetét. Tavener egy gyors, űzött pillantást vetett a nőkre, aztán a poharat átnyújtva elvigyorodott.

– Üljön le, Mr. Herriot – mondta. – Biztos megengedhet magának pár perc pihenőt.

Átmentünk a kandalló mellé, és Tavener kellemesen elcsevegett a kutyákról, a vidékről, a nagy szoba falain függő festményekről. A képeket körzetszerte számon tartották, sok volt köztük a híres festőtől származó eredeti, s Tavener életének fő vonzalmát jelentették. A másik szenvedélye az órák voltak, és ahogy végignéztem a szobában a ritka és gyönyörű időjelzőket az elegáns korabeli bútorok között, könnyű volt hitelt adni a szóbeszédnek, amit e falak közé zárt vagyonról hallottam.

A nők nem ittak velünk: eltűntek, mikor előkerült a whisky, de mire kiürítettem a poharamat, kinyílt az ajtó, és ott álltak, feltűnően hasonlítva egymásra drága tweedkabátjukban és prémszegélyes kalapjukban. Mrs. Tavener elővett egy pár autóskesztyűt, és utálkozva nézett a férjére.

– Bemegyünk Brawtonba – mondta. – Nem tudom, mikor érünk haza.

A háta mögül Julia hidegen nézte az apját, ajka kissé felhúzódott.

Tavener nem válaszolt. Mozdulatlanul ült, s én hallgattam az autó felbőgő motorját és a felcsapott kavics pattogását odakinn; aztán merev arccal, üres tekintettel nézte a kerti úton sodródó kipufogógáz felhőjét.

Volt valami az arckifejezésében, amitől megdermedtem. Letettem a poharamat, és felálltam.

– Sajnos, mennem kell, Mr. Tavener. Köszönöm az italt.

Hirtelen ráébredt, hogy ott vagyok: visszatért a barátságos mosoly.

– Ugyan már. Köszönöm, hogy gondját viseli az öreg kutyának. Mintha máris jobban volna.

A visszapillantó tükörben a lépcső tetején álló alak kicsinek és magányosnak látszott, míg a magas cserjék el nem rejtették a szemem elől.


A következő páciensem egy beteg disznó volt, fenn a Marstang-tetőn. Az út először a termékeny völgyaljban vezetett: folyó menti fák között, tekintélyes farmok és gazdag legelők mellett kanyargott; mikor azonban a kocsi elhagyta a kövesutat és felfelé tartott egy meredek dűlőúton, a tájék átalakult. A változás csaknem drámai volt: a fák és bokrok meggyérültek, és átadták helyüket a kopár, sziklás domboldalnak és a mészkő kerítések mérföldjeinek.

A völgyben dúsan zöldellt az új lomb, itt azonban még nem pattantak ki a rügyek, s az ég felé nyújtózó csupasz ágak még mindig a telet idézték.

Tim Alton farmja a dülőút tetején feküdt, s amikor megálltam a kapunál, azon tűnődtem, mint mindig, hogyan tudja ez az ember a megélhetését összekaparni erről a pár barátságtalan hektárról, ahol az örökké fújó szél elfekteti és megsárgítja a füvet. Akárhogy is, sok nemzedék véghezvitte már e csodát, élt, küszködött és meghalt ebben a házban, melynek gazdasági épületei egy csoport megnyomorodott, szél görbítette fa szélárnyékában álltak, s a hatalmas építőkövek már málladoztak három évszázad vad időjárásától.

Miért épít valaki farmot ilyen helyen? Kinyitottam a kaput, és megfordulva lenéztem a kőkerítések között lefelé kanyargó dűlőúton; egészen a folyó tavaszi napsütésben csillogó, fehér köveiig. Talán itt állt az építő, s végignézett a hatalmas zöld térségen, beszívta a hűvös, édes levegőt, és úgy gondolta, ennyi elég.

Láttam, hogy Tim Alton közeledik az udvaron. Itt nem kellett kövezni vagy betonozni; csak elsöpörték a vékony termőföldet, s a ház és az istállók között ott volt a lejtős, fugákkal tagolt szikla. Többet ért, mint egy tartós burkolat – örökkévaló volt.

– Szóval a disznó, Tim? – kérdeztem, s a farmer komolyan bólintott.

– Az ám. Tegnap még egészséges vót, mint a makk, ma reggel meg csak feküdt, mint a meghótt. Föl se nézett, mikor megtőtöttem a vályúját, és a mindenit, ha egy disznó nem esik neki a kosztjának, akkor nagy baj van. – Tim bedugta a kezét széles bőrövébe, amely körülfogta túl nagy nadrágját s mindig mintha ketté akarta volna metszeni vékony alakját, azután borúsan bevezetett az ólba. Keserves szegénysége ellenére is olyan ember volt, aki vidáman tűrte a balsorsot. Még nem láttam ilyen kedvében, s gondoltam, tudom is az okát: a családi disznó valami személyeset is jelent.

A Tim Altonhoz hasonló kisgazdák néhány tehénnek köszönhették sovány megélhetésüket: eladták a tejet a nagy tejfeldolgozóknak, vagy vajat készítettek. És minden évben öltek egy-két disznót, s maguk füstölték fel házi fogyasztásra. Úgy láttam, mintha a szegényebb helyeken mást sem nagyon ettek volna: bármelyik étkezésre toppantam be, a konyhai illat mindig ugyanaz volt – a sülő szalonnáé.

Büszkeség dolga volt a disznót annyira felhízlalni, amennyire csak lehet; e kis szélfútta farmokon, ahol az emberek, a tehenek és kutyák soványak és vékonyak voltak, a disznó volt egyes-egyedül kövér.

Láttam már Altonék disznaját. Vagy két hete egy tehén felszakadt csecsét varrtam össze, s utána Tim a vállamra veregetett, és odasúgta:

– Most gyűjjön velem, Mr. Herriot, mutatok valamit. – Benéztünk az ólba, ahol egy százhatvan kilós szörnyeteg könnyedén felfalt egy hatalmas vályúra való moslékot. Emlékeztem a farmer szemében csillogó büszkeségre s arra, hogyan hallgatta a szürcsölést, csámcsogást, mintha csodálatos zene volna.

Ma más volt a helyzet. A disznó, ha lehetséges, még hatalmasabbnak látszott. Csukott szemmel az oldalán feküdt, s úgy betöltötte az ól egész padozatát, mint egy partra vetődött bálna. Tim egy bottal megkavarta az érintetlen ételt a vályúban, és biztató hangokat hallatott, de az állat meg sem mozdult. A farmer elgyötörten nézett rám.

– Rosszul van, Mr. Herriot. Akármi legyen is, komoly baj.

Megmértem a disznó lázát, s amikor leolvastam a hőmérőt, füttyentettem:

– Negyvenkettő. Ez aztán láz.

Tim elsápadt.

– A szencségit! Negyvenkettő! Akkor reménytelen. Vége van.

Az állat oldalát tapogattam, s biztatóan a farmerre mosolyogtam.

– Ne aggódjon, Tim. Azt hiszem, rendbe jön. Orbánca van. Húzza végig az ujját a hátán. Érezhet egy csomó lapos duzzanatot a bőrén – azok az „orbáncos csalánláz” foltjai. Pár órán belül tele lesz kiütésekkel, de most még nem látja, csak érzi őket.

– És tud rajta segíteni?

– Valószínűleg igen. Adok neki egy ménkü nagy adag szérumot, és szívesen fogadnék arra, hogy pár napon belül benne lesz az orra abban a vályúban. A legtöbbjük kigyógyul belőle...

– Hát ez mindenképpen jó hír – mondta Tim, és mosoly öntötte el az arcát. – Azzal a negyvenkettővel nagyon kéccségbeejtett, a mindenit.

Nevettem.

– Elnézést, Tim, nem akartam megijeszteni. Gyakran szívesebben látok magas lázat, mint alacsonyat. De szokatlan időszak ez az orbáncra. Rendszerint nyár végén jön elő.

– No, most az egyszer megbocsátok. Gyűjjön be, és mossa meg a kezit.

A konyhában lekaptam a fejem, de még így is beleütköztem a hatalmas oldalszalonnába, amely a gerendás mennyezetről lógott alá. A nagy tömeg lassan lengedezett a kampón – helyenként vagy húsz centi vastag volt -, tiszta fehér szalonna. Csak közelről lehetett felfedezni benne egy-egy húscsíkot.

Mr. Alton adott egy csésze teát, s míg iszogattam, Timet néztem, aki velem szemben egy székbe roskadt, s kezét lógatva elnyúlt; egy pillanatra behunyta a szemét, s arcára kiült a fáradtság. Már sokadszor arra a végeérhetetlen munkára gondoltam, amiből e kisfarmerek élete áll. Alton csak negyvenéves volt, de a teste már meghajlott és megviselődött az örökös erőfeszítéstől, s az ember leolvashatta életét inas alsókarjáról, durva, munkától duzzadt ujjairól. Egyszer elmondta, hogy utoljára tizenkét éve mulasztotta el a fejést, az apja temetése miatt.

Már búcsúztam, mikor megláttam Jennie-t. Ő volt a legidősebb Alton gyerek, s most éppen buzgón pumpálta a konyhaajtó mellett a falnak támasztott kerékpár gumiját.

– Megy valahová? – kérdeztem, s a lány gyorsan felegyenesedve hátrasimított a homlokából néhány sötét hajfürtöt. Úgy tizennyolc éves lehetett, arcvonásai finomak, nagy szeme kifejező: vad, érdes csinosságában volt valami a pólingok csapongásából, a szélből, a napból, a lápvidék tágas ürességéből.

– Menek a faluba. – Lopva a konyhába pillantott. – Veszek egy üveg sört apának.

– A faluba! Nagy út az egy üveg sörért. Van vagy három kilométer, és visszafelé tolnia kell a biciklit fel a dombra. Csak azért az egy üvegért teszi meg ezt a hosszú utat?

– Igen, azért az egyért – suttogta, és csendes odaadással kezébe számolt egy hatpennyst és néhány pennyt. – Apa egész éccaka fönn vót – várta, hogy az egyik üszőnk leborjazzon. Fáradt. Nem tart sokáig, és vacsorára megihatja a sörét. Azt szereti. – Cinkosan rám pillantott. – Meglepetés lesz neki.

Mialatt beszélt, apja, még mindig elnyúlva a székben, elfordította a fejét, és a lányára nézett: elmosolyodott, s egy pillanatra nyugodalmat láttam az állhatatos tekintetben, nemességet a szabdalt arcban.

Jennie pár pillanatig az apját nézte, boldog titkos pillantást vetve rá összehúzott szemöldöke alól; aztán gyorsan megfordult, felült a kerékpárra, és meglepő sebességgel lefelé pedálozott a dűlőúton.

Én lassabban követtem, a kocsi második sebességben zökögött és imbolygott a köveken. Gondolataimba feledkezve egyenesen előremeredtem. Agyam szüntelenül a ma látott két ház között csapongott: a folyó menti csinos udvarház és a most hátrahagyott düledező farmház között; az elegánsan öltözött, ápolt kezű Henry Tavenerről, a könyvespolcairól, képeiről és óráiról átszálltak gondolataim Tim Altonra, a nagy övvel összefogott kopott, mellig érő nadrágjára, a mindennapi, havi, évi gürcölésére, amivel életben marad azon a kegyetlen dombtetőn.

De vissza-visszatértem a lányokra: a Julia Tavener szemében tükröződő megvetésre, amivel apjára nézett, és a Jennie Alton szemében csillogó gyengédségre.

Azért nem volt ez olyan egyszerű: egyre nehezebbé vált eldönteni, ki kap többet a más-másféle életétől. De ahogy kivezettem a kocsit a dűlőút utolsó néhány méterén, s a sima aszfaltra fordultam, váratlanul megvilágosodott az egész. Mindent összevéve, ha választanom kell, a sört választom.

Kép: farmer portréja 1931-ből