2017. október 21., szombat

A vámos és a farizeus - egy XXI. századi történet


Néhány elbizakodottnak pedig, akik azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: »Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik vámos volt, a másik farizeus. A vámos megállt, és így imádkozott magában: ‘Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rigorista, legalista, középkorban élő, a külsöségekre hangsúlyt fektető és ítélkező, mint ez a farizeus itt. Én nem irigylem az újraházasodottaktól az áldozást, az erkölcsről alkotott felfogásomat pedig perszonalizmus és posztkonvencionalizmus jellemzi. Nagykorú keresztény vagyok, rendkívül irgalmas, és ezzel a farizeussal ellentétben nem gondolom magam jobbnak a többi embernél.’ A farizeus pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ‘Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!’ Mondom nektek: ez megigazultan ment haza, amaz pedig nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.«

2017. szeptember 27., szerda

Metafizikai tradíció és kereszténység

Az alábbiakban egy immár hatéves írásomat szeretném közzétenni kisebb módosításokkal. Ennek két oka van: az egyik, hogy megszűnt a honlap, mely eredetileg közölte, a másik pedig, hogy a migrációval együttjáró iszlamizációt könnyen elősegítheti a metafizikai tradíció tévtana, ezért most még veszélyesebb, mint annakidején volt.




Felmérések szerint a hinduizmus a világ harmadik legelterjedtebb vallása, követve a kereszténységet és a mohamedán hitet. Ám azt kell mondjuk, hogy ez nincs így - ugyanis nem a keresztény vagy mohamedán, hanem a hindu gyökerű világképek ma a legelterjedtebbek. Legyen szó ezoterikus feministáról, sámánhit büszkeségétől eltelt nemzeti radikálisról vagy épp, be kellett látnunk, a metafizikai tradíció intellektuális hívéről, mindannyian egyetlen egy világkép más módon becsomagolt formáját hiszik: a hindu szemléletet, mely teljesen ellentétes a kereszténységgel.

Az már részletkérdés, mondhatni okos színjáték, hogy az egyik a másikat lenézi, mondván, a másik kifordítja az igaz tant. Ez főképp a metafizikai tradícióra jellemző: ők saját elképzeléseiket büszkén translogicusnak (logika felettinek), míg a divatos, főleg liberális, feminista körökben terjedő ezotériát (New Age) lenéző módón sublogicusnak (logika alattinak) tartják. Holott a gyakorlati különbség közöttük csupán annyi, hogy az egyik intellektuális, elitista, jobboldali, férfias mázba burkolt formája a hindu világképnek, míg a másik egy liberális, divatos, saját szóhasználatukkal és szellemi színvonalukat visszadva: „nőcis", a mai liberális átlagember számára tálalt fajtája e gondolatoknak. De van ezeken kívül még egy tipikus ágazata a higított, nyugatias hinduizmusnak: ez pedig a sámánhit, amelyet annyira egyedinek, ősinek és magyarnak tartanak, melynél egyedibb, ősibb, magyarabb vallás már nem is kell e büszke népnek... Ám a szemfüles vizsgálódónak azonnal feltűnik, hogy kilóg a lóláb, és nincs másról szó a sámánizmus vagy épp magyar manicheizmus esetében, mint a metafizikai tradíció és a New Age kapcsán, csak épp piros-fehér-zölddel öntötték le számukra az „illetékesek".

Természetesen mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy mit hisz. Tudjuk, hogy egy írással senkit sem lehet hirtelen a fenti tévedésekből megtéríteni. De az már valószínűbb, hogy egy logikus okfejtéssel fel lehet tárni sokak előtt egy hatalmas tévedést. Ez a tévedés pedig a következő:

a metafizikai tradíció / a sámánhit / a New Age összefér a keresztény hittel, sőt, igazából ők tudják, mi az igazi kereszténység.

Jézus Krisztus mellett, aki ismeri Őt, nem tud elmenni. Hiszen arról talán a zsidókón kívül mindenki meg van győződve, hogyha nem is az Isten Fia és a mi Megváltónk, de legalábbis jó ember, bölcs tanító volt. Ezekben a fent vázolt körökben az általános hozzáállás Krisztushoz az, hogy saját világképükre formálják Őt, hogy rásüthessék az „enyém", az „én tanításomat támasztja alá" bélyegét és hivatkozhassanak rá. Ezt egyesek úgy érik el, hogy teljesen dilettáns módon félremagyarázzák a Biblia egyes sorait, elfeledve, hogy a bibliaértelmezéshez legalábbis héberül és koiné görögül érteniük kéne, valamint ismerni az akkori zsidó kultúrát és történelmi helyzetet. De még ez sem lenne elég, hiszen a tudós is tévedhet: ezért a hagyományos szemlélet szerint az Egyházra kell bízni a helyes értelmezést!

Mások, ha esetleg észreveszik, hogy a Szentírás egyes sorai megcáfolják őket, akkor kitalálják, hogy az Egyház átírta azt, és mindenféle obskurus iratra hivatkoznak, kikiáltva azt az igazi Újszövetségnek, teljesen történelmietlen és tudománytalan módon.

Az alábbiakban arra a gyakran felmerülő kérdésre szeretnénk válaszolni, hogy ugyan miért nem fér össze a katolikus hittel a metafizikai tradíció, ahogy azt már sokaktól hallottuk kérdezni. Így a végén mindenkinek döntenie kell:

a metafizikai tradíció híve lesz vagy pedig igaz katolikus keresztény.

Meg kell még jegyeznünk, hogy a metafizikai tradíciót vizsgálva leghíresebb élő magyar alakjának, László Andrásnak, valamint a ma legpolitikusabb szellemi tekintélyüknek, Baranyi Tibor Imrének írásait és egyéb megnyilatkozásait vesszük figyelembe. Hivatkozott személyeket azért kell megneveznünk, mivel e tan nem egységes, nincs tanítóhivatala, így lehetnek a szerzők között véleménykülönbségek.

1. Isten

A keresztény hit szerint egy Isten van, aki három Személy. A Szentháromság három személye: Atya, Fiú és Szentlélek. Ők mindannyian teljesen birtokolják az istenség egészét, így egyik sem kisebb a másiknál, tehát nem három isten van. Ezt a hittitkot Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki és dogma1. Ha valaki ezt megkérdőjelezi, onnantól kezdve nem katolikus. Ez minden alábbi állításunkra, melyet a keresztény hitnél tárgyalunk, igaz.

A metafizika tradíció ezzel szemben nem ismeri a Szentháromságot. Istent minden tekintetben egynek tartja.

2. A világ teremtése

A keresztény hit szerint Isten a semmiből teremtette a világot2. Teremtésének oka a jósága3: az, hogy a Szentháromságban levő szeretetet és a létezés örömét megismertesse az emberiséggel. Maga a világ is Isten teremtése szerint jó4. Ezen kívül fontos még megjegyeznünk azt is, hogy Isten a világot mindenféle kényszer nélkül alkotta meg5.

A metafizikai tradíció ezzel szemben azt állítja, Isten nem a semmiből teremtett: a világot Isten álmának (maya) tekinti. A teremtés okát nem ismeri. A világot, a teremtést rossznak tartja. Ezen felül tisztázatlan az a kérdés, hogyha a teremtés rossz, Isten, aki tökéletes, miért teremtett. Ha végiggondoljuk ezt a dolgot, valamiféle kényszerre kell gyanakodnunk, viszont Istent, a mindenhatót mi kényszer érhetné? Ebből is látszik, hogy a metafizikai tradíció teremtéstana (vagy inkább álomelmélete) nem csak a keresztény tanítással ellentétes, hanem önmagában is ellentmondó. Hogyha mégis kísérletet tesz rá egy tradicionalista szerző, hogy kitalálja, miért van a világ, a következőre jut: az nem más, mint Isten rossz álma, tulajdonképpen nem is létezik, csak Isten képzeletében.6

3. Az ember teremtése

A keresztény hit szerint Isten az első emberpárt a semmiből teremette7. Ezután viszont a testünk apánk és anyánk testéből származik, a lelkünket viszont Isten fogantatásunk pillanatában a semmiből teremti.

A metafizikai tradíció ezzel szemben azt hirdeti, hogy az ember lelke nem a semmiből teremtetett, hanem az Isten képzeletében létezik csupán.8 Tulajdonképpen mi tehát az ember? A tradicionalista szerzők szerint az ember nem létezik, az csupán Isten képzete. Mivel Isten épp „rosszat álmodik", ezért azt képzeli, hogy Ő valójában emberi személy és be van zárva az emberség és a világ korlátaiba. Az én nem létezik, aki most vagyok, hanem csak az egy Én, aki valójában van - az Isten.9

4. Az emberiség története teológiai szempontból Krisztusig

A keresztény hit szerint Isten pusztán szellemi lényeket, angyalokat is teremtett10. Ezeknek egy része viszont a sátán vezetésével fellázadt Isten ellen, és létrehozták a pokol állapotát11. Ezeknek vétke megbocsáthatatlan, mert tökéletes ismeretben követték azt el, így egyetlen döntés által eldőlt a sorsuk, nem úgy, mint az embernek, akinek a halála pillanatáig van lehetősége megbánni bűneit.

Az ember teremtéséről már fentebb beszéltünk. Miután Isten megteremtette az első emberpárt, azok a sátán sugallatára - aki, mint Isten teremtményeit és képmásait, gyűlöli az embert - fellázadtak Isten ellen, vagyis bűnt követtek el12. Ez az örökség azóta minden emberre tovább száll (áteredő bűn13 és a kizáratás Isten boldogító színelátásából14). Csupán a keresztség szentsége tud az áteredő bűntől megszabadítani15, melyet Krisztus alapított16. Így a keresztség új életet ad természetfeletti értelemben.

Miután az ember kiesett a kegyelmi állapotból, sötétség borult a lelkére. Elveszítette Isten és ebből következőleg önmaga ismeretét.17

Isten azonban már az első emberpárnak megígérte az Üdvözítőt, Jézus Krisztust, aki helyreállítja a világ rendjét. Krisztus eljövetelére úgy készítette fel az emberiséget, hogy időlegesen kiválasztotta a zsidó népet és fokozatos, nem teljes kinyilatkoztatást adott a számukra: egy Isten van, mi a teremtés lényege, el fog jönni a Messiás, és még sok mindent, de korántsem a teljességet. Ebben a környezetben testesült meg Jézus Krisztus. Ő tanított (kinyilatkoztatott18), megalapította az Egyházát19, majd vállalva az emberi gonoszság miatt elkerülhetetlen kereszthalált, a szeretet által megváltott minket20. Eztán harmadnapra feltámadt21 és ezzel megnyitotta előttünk a mennyek kapuját.

A metafizikai tradíció felfogása teljesen más. Szerintük kezdetben volt egy aranykor, amikor az ember a lehető legmagasabb szinten állt. Azóta egy folyamatos hanyatlásban élünk.22 Jézus Krisztusnak nem tulajdonít központi szerepet, csupán egy tanítónak, gurunak tartja a sok közül. Krisztus tanítását - csak mint bárki másét - abból a magaslati szempontból vizsgálja, mennyire tudja belemagyarázni abba saját vallási elképzeléseit (vagy ahogy egy tradicionalista mondaná: mennyire fedezhetőek fel benne a tradíció magvai). Ezzel Krisztust egy szintre helyezik Buddhával és Mohameddel, a kereszténységet pedig leminősítik katolikus (vagyis egyetemes) igazságból holmi „partikuláris tradícióvá", vagyis Kali Yuga-beli tévelygéssé, amit csak az tesz a számukra vizsgálatra érdemessé, hogy Krisztus és az apostolok szavait kiforgatva bele tudnak magyarázni egy-egy „tradicionális" gondolatot.23

5. A vallásokról

A keresztény tanítás szerint minden vallás és a legtöbb filozófia annak az eredménye, hogy az ember keresi Istent és a saját életének értelmét. Az ember, mivel Isten létét és bizonyos tulajdonságait megismerheti a józan esze és logikája által, a különböző vallásokban sok igazságot alkotott24. Ezen kívül még a lelkiismereten át is szólhat Isten az emberhez. Vannak tehát igazságok mindegyik vallásban, amelyeket egy keresztény is tisztel, de azok tévedésekkel vannak vegyítve, mert Isten nélkül az ember a sátán, a hazugság atyjának befolyása alatt áll25: így óhatatlanul is tévedő. Másrészt pedig Isten túlmutat az emberen, ezért nem ismerhetjük meg pusztán emberi forrás alapján. A kinyilatkoztatás tehát mindenképp szükséges26.

Egyedül a kereszténység nem téved, mert az nem egy vallás a sok közül, hanem maga az Igazság, amely minden emberre vonatkozik időtől és tértől, kultúrától és származástól függetlenül. Nem az ember istenkeresésének eredménye, hanem - mondhatni - Isten emberkeresésének gyümölcse. A kereszténység nem téved, az Egyházon kívül nincs másra, többre szükség27. Krisztus az egyetlen közvetítő Isten és ember között28. Amit Isten el akart mondani az embernek, azt elmondta a kereszténységben.

Hiszen ha különböző fizikai törvények nincsenek más országokban és korokban, hanem mindig és mindenhol ugyanúgy érvényes például a gravitáció törvénye, akkor a lélek törvényei is minden emberre, mindig és mindenkor vonatkoznak. Jézus Krisztus mindenkit megváltott, mindenkire vonatkozik mindaz, amit mondott és tett29.

A metafizikai tradíció szerint létezik ún. primordiális tradíció, őstudás, annak a tudata, hogy csak Isten létezik, minden más képzet. Tulajdonképpen ez a tudat és az őstudás azonos azzal a gondolatkörrel, amelyet a tradicionalisták vallanak. Azt mondják, ezt az ember még magától értetődően ismerte az aranykorban, de azóta folyamatosan feledi el. Most, hogy a Kali Yugában vagyunk, vagyis a lehető legrosszabb világkorszakban, már csak két módon maradt fenn ez a tudás. Egyrészt ők ugyebár, a metafizikai tradicionalisták ismerik ill. felismerték, másrészt pedig különböző vallások exoterikus máza, gyakorlatai alatt rejtve, belül mint ezoterikus mag.

Így nekik a következő a hozzáállásuk a vallásokhoz: hinned, élned kell a metafizikai tradíciót, aztán ezt abban az általuk tradicionálisnak vélt vallásrendszerben gyakorlod, amelyben akarod. Így lehetsz metafizikai tradicionalistaként katolikus, hindu, de akár mohamedán is30. Hogy melyik vagy, azt persze meghatározhatja, hova születtél, de keresztény gyökerű európaiként sem bűn, ha például muzulmán vagy, mint arra jó példa René Guénon esete, aki mohamedán miszticistaként élte meg a metafizikai tradíciót, holott katolikus francia családból származott31.

6. Krisztus személye

A keresztény szemlélet szerint Krisztus Isten egyszülött fia32, a Szentháromság második személye33, valóságos Isten34 és valóságos ember35.

Ezzel szemben a metafizikai tradíció számára Krisztus istensége nem jelent semmit, hiszen csak Isten létezik. Őt tulajdonképpen egy, a metafizikai tradíció igazságaira ráébredt gurunak tartják, így nem több Buddhánál vagy László Andrásnál. Sőt, valójában László András Jézus fölé rendeli a metafizikai tradíciót.36 A metafizikai tradíció tehát Jézus Krisztus és a kereszténység fölött áll László András és követői szerint.

A metafizikai tradíció a legtudománytalanabb módon félremagyarázza Krisztus életének történetét és kijelentéseit. Kimazsolázza belőle, ami saját véleményét igazolja, és a megtörténteket a tradíció szemüvegén keresztül vizsgálja, ferdíti el. Baranyi Tibor Imre például olyasmiről fantáziál, hogy a napkeleti bölcsek nem hódoltak Krisztus előtt, hanem beavatták a keleti tudományokba, mintha Krisztusnak bármiféle vallási felvilágosításra vagy tudásátadásra lett volna szüksége37.

Mivel Baranyi Vona Gábor tanácsadója volt, a fentieket tekintve nem csoda, hogy egyes jobbikos képviselők kijelentései között találunk olyanokat, miszerint minden vallás ugyanarra a hegyre vezet fel38 (tipikus liberális szöveg, nemde?), vagy hogy a Szent Korona Rádión megjelenő cikkek némely része a metafizikai tradíció szellemét idézi39.

Vona Gábor, akit sok megtévesztett keresztény jobbikos jó katolikus embernek tart, egyenesen és nyíltan tradicionalistának vallja magát40. Ezen felül azt is mondja, már csak Mahomet szektája őrzi a tradíciót41, és a világ elveszne, ha a mohamedán vallás megszűnne42.

Amint a feminista New Age-eseknél, úgy a metafizikai tradíciót vallóknál is egyszerűen annyival intézik el Jézust, az egy igaz Istent, hogy beteszik Őt is a guruk közé. Ha pedig te, mint tisztességes és teológiában jártas keresztény ember azt mondod, ez így tévedés, és sérti Jézust, akkor egyszerűen ugyanazt mondják rád a tradicionalisták43, amit Müller Péter, a jógázó és ezomagazint olvasgató nők kedvenc szellemi tanítója: „Aki bezárja magát világnézetének korlátai közé; mert kényelmes, mert félti a biztonságát, vagy csupán azért, mert retteg az ismeretlentől - az menthetetlenül lemarad."44 Vagyis hogyha például hittel vallod Jézus Krisztus igazságát, és nem vagy hajlandó hanyatt esni a különböző vallások nagy tanítói előtt, akkor te be vagy zárkózva és lemaradtál, a kereszténység pedig, ha nem borul le a metafizikai tradíció előtt, Krisztus helyett annak hódolva, el fog bukni.45 Vagyis a nagy ultrajobboldaliak, metafizikai tradicionalisták ugyanúgy viszonyulnak Krisztushoz, mint az általuk lenézett liberális New Age-esek.

7. A megváltás

A keresztény hit szerint Krisztus keresztáldozatával megváltotta a világot46. Ez azt jelenti, hogy ha kérjük, bűneink bocsánatot nyernek47. Erre szükségünk van48, mert mindannyian követünk el bűnöket, ami viszont a legrosszabb dolog a világon. Minden egyes bűn NEM az Istenre, végső soron a kegyelemre és a mennyországra, hisz a mennyben Istennel kell élnünk, az okozza az örök és természetfeletti boldogságot49.

A metafizikai tradíció ezzel szemben azt mondja, nem kell, hogy mások megváltsanak. Egyrészt nincs bűnfogalma, tehát a bűneinkből nem kell, hogy bárki megszabadítson. Másrészt azt mondja, miért is szorulnánk másra, ha csak Isten létezik. Egy fajta megváltás létezik csupán: az, hogyha ráébredünk arra, a világ csak egy rossz álom. De ez nem a bűnökből, hanem az elsötétült gondolkodásmódból való megváltást jelenti, és nem mások által történik, hanem önmagunk által50. Ebben is, mint sok mindenben, inkább hasonlít tanítása a liberálisok kedvenc Müller Péterének eszmefutattásaira, mint a kereszténységre. Müller így nyilatkozik ugyanis: „A bűn fogalmát ugyanis a mester nem a katekizmus szolgálati szabályzata szerint értelmezi. Bűnnek - illetve véteknek - csupán egyet tart: az öntudatlanságot [vagyis, hogy nem tudja, csak Isten létezik - a szerk.].51"

8. Az ember élete és halál utáni sorsa

A keresztény hit azt mondja, az embernek egy élete van. Ezen egy élet során kell eldöntenie, hogy Isten parancsait követve él-e és ezáltal a mennybe jut halála után52, vagy pedig nem vesz tudomást Istenről, Isten szeretetéről és törvényeiről, a bűn útjára lép, ezért elkárhozik53. A halál után Isten ítélőszéke elé kerülünk és eldől a sorsunk - örök boldogság vagy örök kín vár-e ránk. (Az időleges tisztítótűz kérdése jelen esetben mellékes, hisz aki oda kerül, az már biztos a menny örököse, onnan nem lehet a pokolra jutni54.)

A metafizikai tradíció nem ismer poklot: Isten hogy is kerülhetne a pokolba? Mennyországot sem ismer abban az értelemben, ahogy mi, keresztények azt valljuk. Egyrészt Isten mindenképp a mennyország állapotában van. Másrészt a halálunk után nem kerülünk semmiféle ítélőszék elé, rossz cselekedeteink nem nyernek méltó büntetést, az igazságtalanságok nem ítéltetnek el, hanem egyszerűen felébred Isten az álmából. Megszűnik az énem, a személyem, megszűnik a világ, csak Én leszek, vagyis Isten49. Hogy akkor mégis mi értelme volt a földi életnek? Itt ismét egy homályos pontjára találtunk a metafizikai tradíciónak, mert választ erre nem tud adni a kereszténységgel ellentétben.

9. A végső idők

A keresztény hit szerint ahogy a világnak volt kezdete, úgy lesz vége is. Az utolsó időket az jellemzi, hogy minden rosszabbra fordul, eljön a földre az antikrisztus és a vadállat, vagyis a sátán nagy hatalmat kap. Viszont az Egyház az idők végéig fenn fog maradni55. Majd az emberek legnagyobb szenvedései közepette eljön Krisztus másodszor, de immár nem gyermekként, hanem feltámadott testtel és lélekkel. A legnagyobb dicsőségben fog eljönni56. A világnak vége lesz, nem születnek és halnak meg többé. Krisztus mindenkit megítél57. A Föld történetének nagy összegzése lesz ez. Aztán a sátán örökre legyőzetik, nem taszíthat több lelket a pokolba. A halottak feltámadnak, mindannyiunknak feltámadott teste lesz58, még azoknak is, akik a pokolra kerültek. A Föld átalakul, de nem kezdődik újra az üdvtörténet. Innentől kezdve nem lesz semmi változás. Az örök boldogságban vagy az örök gyötrelemben fogunk létezni.

A metafizikai tradíció ciklikusságot ismer. Aranykortól a Kali Yugáig, majd újabb aranykor jön... És így tovább. Krisztus második eljöveteléről nem tudnak, hiszen hogy is tudnának, amikor elvileg Jézus is csak egy képzet. Ezt a teljes nézetkülönbséget jól bizonyítja, hogy Baranyi Tibor Imre többször írt a világvégéről. Egyik írásában teljesen mellőzi a keresztény világvége-magyarázatot59, a másikban pedig a saját szájíze szerint magyarázza a Jelenések könyvét, keverve a hamut a mamuval, vagyis erőszakos módon hindu szemléletet vizionál bele Szent János apostol írásába, olyan keresztényietlen magyarázatot adva annak, melyet az Egyház sosem tartott60. Végül is arra a megállapításra jut, hogy az egyén halála és a világ vége ugyanakkor jön el, mert hiszen Isten fölébred abból a rossz álmából, hogy személynek képzeli magát, és ezáltal a személy képzete és magának a világnak a képzete is megsemmisül. Jól látszik a spekulatív belemagyarázás ellenére is, hogy ez a felfogás mennyire ellentétes a keresztény tanokkal.

10. A vallások mércéje

A katolikus Egyház önmagát Krisztus egyedüli Egyházának tartja, melyet az Úr alapított61. Szemlélete szerint a többi keresztény egyház (ortodox, evangélikus, református, stb.) az Egyházból szakadt ki. Tehát nem kettévált az Egyház, hanem belőle kiszakadtak egyes csoportok. Mintha egyenesen nőne fölfelé egy fa, és letöredeznének róla ágak.

Azok a skizmatikusok és eretnekek viszont62, akik vallják a Szentháromságot és Krisztus megváltását, kereszténynek mondhatóak, keresztségük érvényes. Ők is ugyanúgy Krisztus vonzáskörében élnek, csak bizonyos dolgokban tévednek. Mintha koncentrikus köröket rajzolnánk: a katolikus van a legközelebb az Igazsághoz, az ortodox kissé távolabb, majd jön az anglikán, az evangélikus, a református... És így tovább. Ez a katolikus tan. Ebből fakad, hogy egy katolikus szerint sokkal jobb, ha valaki evangélikus, mintha például hinduista lenne, mert ő legalább Krisztust vallja, ismeri a Szentháromságot, hiszi a megváltást, és a többi. Közelebb van tehát Isten ismeretéhez. Vagyis abszolút Krisztus a mérce!

A metafizikai tradíció ezzel szemben nem Krisztushoz méri a vallásokat, hanem a „tradícióhoz". Bizonyos vallásokat és egyházakat kinevez tradicionálisnak, egyeseket pedig antitradicionálisnak bélyegez63. Számukra egy mohamedán szúfi sokkal előrébb való, mint egy református, mert szerintük a protestantizmus antitradicionális, ellentétben a mohamedán szúfizmussal.

11. Ezoterikus és exoterikus

A keresztény hit egyszerűen nem ismeri a metafizikai tradíció által hangoztatott szavakat: ezotéria és exotéria. Ez ugyanis azt jelenti, hogy van egy ősi és titkos tudás, amelyet különböző külső burkok által gyakorolhatunk, ha szeretnénk. Ebből fakad, hogy a metafizikai tradíciót valló ember bármelyik általuk tradicionálisnak tartott hitet gyakorolhatja, hisz az csak exoterikus máz.

A metafizikai tradíció tehát gnosztikus eretnekségnek is tekinthető. Már a korai századokban kénytelen volt az igaz kereszténység az ezoterikus gnosztikusokkal harcolni, akik azt állították, hogy létezik egy titkos, ősi, aranykori tudás, amit csak egyesek ismerhetnek. Ugyanis a kereszténység azt tanítja, hogy a keresztény hit mindenkié; mindenki, aki meg akar keresztelkedni a felkészítés során, vagy ha gyerekként megkeresztelték, később, a hitoktatás által megismerheti azt. Krisztus kinyilatkoztatása és igazsága nyilvános. Ma már aligha van olyan ember a globalizált és misszionált világunkban, aki ne ismerhetné meg. Semmiféle meditációs technikára vagy intuícióra nincs szükségünk ahhoz, hogy rájöjjünk az igazságra. Megismerhetjük azt, hogy hisszük-e, az pedig csak akarat kérdése - szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy aki őszintén akar hinni, az megkapja Istentől a hit kegyelmét.

Jó lenne tehát, ha a metafizikai tradíció nem akarná a kereszténységre ráhúzni az ezotéria-exotéria sémáját, ugyanis az sosem ismerte azt. Csak egyes gnosztikus eretnekségeknek volt ilyen a retorikája, de ha a metafizikai tradíció a katolikus Egyházat tartja nagyszerűnek és igen sokan közülük járnak katolikus misére, és azt hiszik, a kettő összefér: jó lenne, ha többek között arra is ráébrednének, sem Jézus, sem a katolikus Egyház szentjei nem használták az ezoterikus-exoterikus különbségtételt.

Aki a katolicizmussal kapcsolatban akar tradicionális gondolatokkal találkozni, az persze találkozhat: felüti például Eckhart mestert. Ő viszont épp úgy halt meg, hogy útban volt egy inkvizíciós tárgyalásra tisztázni, eretnek-e vagy sem. Ha a metafizikai tradíció annyira összeférhetőnek akarja mondani magát a katolikus hittel, akkor ne egy eretnek(gyanús) személy soraira hivatkozzon, hanem vegye elő a dogmatikát, a Summa Theologiae-t vagy kanonizált szentek (nem allegorikus!) megnyilatkozásait.

De ugyebár ezt nem teszik, hisz hogy is tehetnék! Mert ha a metafizikai tradíció tanai mellé odaveszik a dogmákat vagy Aquinói Szent Tamás válaszait, kiviláglik, hogy a kettő még köszönőviszonyban sincs egymással. Ezért kell, mint utolsó szalmaszálba, Eckhart mesterbe kapaszkodni, aki viszont egy tájékozott és hithű katolikus számára nem tekintély.

12. Misztika vagy miszticizmus?

A kereresztény misztika nem egy szent erénye. Nagy misztikusokat ismerünk: elég, ha csak Avilai Szent Terézt vagy Keresztes Szent Jánost említjük. Az ő műveikből megismerhetjük a keresztény misztikát pontról pontra.

Annak lényeges elemei a következőek:

- nem lényegi egybeolvadást jelent Istennel, nem az Egy-lét megtapasztalását hanem a szeretetben való egységet jelenti, ahogy a házaspár sem lesz gyakorlatilag egy testté, „sziámi ikerré", hanem a szeretetben; - nem az ember éri el különböző technikákkal, hanem Isten meglepetésszerű ajándéka; - a misztikus nem kap valamiféle titkos tudást, hanem tulajdonképpen a katolikus igazságot (ha tetszik: dogmatikát), amit mindenki ismerhet, tapasztalja meg misztikus módon; - a misztikust élményei még nem predestinálják a szentségre: egy misztikus is juthat a pokolra; - a misztikus szentek nem nagyobbak a nem misztikus szenteknél; - a misztikus élmények nem szükségesek a szentté váláshoz.

Ellenben milyen a nem keresztény misztika, amely inkább a miszticizmus szóval illetendő?

- nem szeretetről, hanem az Egy-lét megtapasztalásáról szól; - nem Isten ajándéka, hanem különböző technikák által erőszakolják azt ki (keleti köldöknézés, mantramondogatás, a szúfiknál a pörgés stb.); - a miszticista új tudást kap, gnózist, beavatott lesz, többet tud, mint más; - ezáltal több, mint más ember, akinek nincs ilyen élménye (holott maga erőszakolta ki...).

A metafizikai tradíció ezt az álmisztikát, a miszticizmust keresi és emeli piedesztálra. Ezt és a gnózist kutatja a kereszténységben, és érdekes módon épp a katolicizmusban, mely mindezt a legkategórikusabban elutasította, elutasítja, és el is fogja utasítani.

Valójában a metafizikai tradíció álmisztikája sátánizmus. Ugyanúgy sátánizmus, mint például a zsidó kabbala vagy a szabadkőműves gyakorlatok. Nem véletlen, hogy René Guénon64 szimpatizált a szabadkőművességgel, sőt, páholytag is volt annak ezoterizmusa miatt. Csupán az antitradicionális politikai törekvéseikkel nem értett egyet.

Mondanunk sem kell, a szabadkőművesség és a katolicizmus semmiképpen nem fér össze65. Az okkult tudományok, az ezotéria nem Istennel való kapcsolatfelvétel, hanem önistenítés, a sátánnal való kapcsolatra lépés. Minden ilyen okkult gyakorlat teljesen ellentétes a keresztény imádsággal.

13. Katolikus tradíció és metafizikai tradíció

Sokakat megtéveszt a tradíció kifejezés, és azt hiszik, a metafizikai tradíció megegyezik vagy legalábbis összefér a katolikus tradícióval.

Mi a katolikus tradíció?

A II. vatikáni zsinat sok tekintetben szabadkőműves rombolást vitt végbe az Egyházban a katolikus tradícionalisták szerint. A katolikus tradíció szembenáll a modernista katolicizmussal, valójában önmagát az igazi katolicizmusnak tartva, a modernistákat pedig eretneknek bélyegezve a pápák rendelkezései nyomán. Szemléletük, mely szerint bizonyos zsinati dokumentumokat elutasítanak, azért nem vezet eretnekségre, mert e legutóbbi zsinat lelkipásztori volt csupán, dogmát nem mondott ki.

A katolikus tradíció fontos elemei közé tartozik a dogmákba szilárdult katolikus hit védelme az elmismásolástól, valamint az ökumené azon értelmezése melletti kiállás, miszerint minden kereszténynek vissza kell térnie a katolikus Egyházba. Ezen kívül szívügyüknek tartják a régi római rítus - közkeletű nevén tridenti rítus - védelmét és gyakorlását, és minden olyan blaszfémiát elutasítanak, amely ma - főleg tőlünk nyugatabbra - a szentmiséken zajlik.

A felületes szemlélő azt hiheti, hogy a metafizikai tradíció, amikor a katolikus hit tradícióját akarja óvni és a II. vatikáni zsinat ellen ágál, tulajdonképpen kart karba öltve halad együtt a katolikus tradícióval a szent cél felé. Épp ezért lehet az, hogy sok, magát metafizikai tradicionalistának tartó ember serényen látogatja a tridenti szentmisét, és hiszi azt, hogy hite a katolikus tannal összefér. Ám sajnos a metafizikai tradícióval nem lehetünk partnerek, mivel - mint a cikk eddigi részéből is kiderült -, nem az igaz katolikus hitet védik, hanem egy egészen más felfogást képviselnek teológiai téren: mást értenek tradíció alatt, mint egy katolikus.

Ezen kívül fájó különbség, hogy a metafizikai tradíció üdvözli, sőt, nem is tartja elégnek a II. vatikáni zsinat a katolikus tradícionalisták szerint elvetendő nyilatkozatát, mely a katolikus kereszténység és a nem keresztény világvallások viszonyáról szól.66

13. A tradícionalista gőg
„De sokkal nagyobb része van a lélek elvakításában és eltévelyítésében a kevélységnek, amely úgyszólván otthon van a modernizmus tanában, abban mindenütt táplálékot nyer és mindenféle színt felölt. Kevélységből bíznak meg magukban oly merészen, hogy mintegy az egész világnak irányítói, törvényhozói akarnak lenni. Kevélységből hivalkodnak azzal, hogy ők a bölcsesség egyedüli birtokosai és mondogatják fennhéjázón és fölfuvalkodva: Nem vagyunk olyanok, mint a többi emberek; és hogy ne is hasonlítsanak a többiekhez, fölkarolják és elképzelik a legvisszásabb újdonságokat. Kevélységből vetnek el minden megalázkodást s erőlködnek a tekintélyt a szabadsággal összeegyeztetni. Kevélységből gondolkoznak, saját magukról megfeledkezve, csakis a mások megreformálásáról s nincsen náluk semmi fokozat, a felsőbb hatalomnak semmi tisztelete. Nincs is valóban rövidebb s gyorsabb út a modernizmushoz, mint a kevélység. Ha egy katholikus a világiak közül vagy ha egy pap megfeledkezik a keresztény élet azon szabályáról, mely azt parancsolja nekünk, hogy tagadjuk meg magunkat, ha Krisztust akarjuk követni, és a kevélységet nem veti ki az ő szívéből, az bárkinél alkalmasabb a modernisták tévelyeinek fölkarolására."67
E fenti sorokban X. (Szent) Piusz pápa (1835-1914) a modernistákat kárhoztatta és tökéletes jellemrajzot adott a metafizikai tradicionalistákról. Ők ugyanis önmagukat és tanításukat Jézus Krisztus és a keresztény igazság fölé emelik. Dogmák és tanítóhivatal nem érdeklik őket. Bár katolikusnak vallják magukat vagy épp eljárnak katolikus misére, igazából gőgös módon mindenféle tanácsot osztogatnak, hogy a katolikus Egyháznak mit és hogy kéne tennie.

Nos, mit és hogyan is kéne tennünk? Talán a kedves olvasók ki sem találják: vallanunk kéne a metafizikai tradíciót, és azt elfogadni, hogy a katolikus keresztény hit valójában a primordiális tradíció vallássá alászállott helyi változata. Krisztusra pedig azt kellene mondanunk, hogy Ő csupán a keresztények guruja, ahogy Buddha a buddhistáké, és a többi.

A metafizikai tradíció két embertípust ismer rendkívüli gőgjében: az egyik, aki érti e tant és vallja, a másik, aki nem vallja, mert nem érti. Az fel sem merül bennük, hogy van, aki érti, de ennek ellenére - mivel felismeri, hogy nem igaz, ellentétes a keresztény hittel -, nem vallja. Őszerintük aki nem vallja a metafizikai tradíciót, az automatikusan nem érti, és alantasabb lény azoknál, akik vallják. Sötét és gyáva. Ezzel az emberek hiúságára építenek, akik a sok latin és szanszkrit szótól elbódulva, az elitista elképzelésektől megittasulva rögtön beállnak a metafizikai tradíció zászlója mögé.

Meg kell mondanunk: ahogy a modernizmus, úgy a metafizikai tradíció is minden eretnekség foglalata. Krisztust lekicsinyli, a dogmákat tagadja, felülről, magaslati pozícióból dirigál, mit kéne az Egyháznak csinálni, azokat a keresztényeket pedig, akik nem fogadják el a metafizikai tradíciót, alantas lényeknek nevezi.

Mi ez, ha nem szatanicitás? Mi ez, hogyha nem a sátán gőgje, aki Isten fölé akarta helyezni magát, ezért elbukott? Aki Krisztus fölé próbál helyezkedni és felülírni az Ő tanításait, a sátán csapdájába esik és lesz az ő képmása, nem pedig alter Christus.

Krisztus képmásává akarunk válni vagy pedig gurukká? Az Urat követjük vagy az önjelölt tanítókat? A keresztény katolikusságot (egyetemességet) valljuk, azt, hogy a kereszténység a mindenkire vonatkozó tanítás, vagy pedig a hazug szinkretizmust, mely egy helyre teszi Jézust, Mohamedet és Buddhát?

Kemény kérdések ezek, de szabad akaratunkkal és értelmünkkel mindegyikünk eldöntheti, mit akar vallani. A hazugok pedig, akik szerint mindkettő lehetséges, nem garázdálkodhatnak többé, mert Krisztus igazságáról, ha más nem, a kövek fognak szólani!

Minden katolikus, ki józan eszénél van, tagadja meg a metafizikai tradíció tévtanításait, mert jelen állapotukban igazak rájuk a szavak, melyeket Szent Péter írt második levelében:
„De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást. Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket.

De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el. Mert az Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre, és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek. Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett. Az igaznak ugyanis, aki köztük élt, napról napra látnia és hallania kellett a törvénysértő tetteket, s ez vallásos lelkének nagy gyötrelmet okozott.

(...) Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár.

(...) Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk. Illik rájuk, amit a közmondás mond: »Visszatért a kutya a hányadékához« és: »A megfürdött disznó pocsolyában hentereg«."
Kemény szavak ezek, de ugyanígy kemények és világosak Krisztus szavai:

ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET. SENKI SEM MEHET AZ ATYÁHOZ, CSAK ÉNÁLTALAM. (Jn 14, 6)



Lábjegyzetek:

1 Istenben három személy van, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. A Három Személy mindegyike (számtanilag) egy Isteni Lényeget birtokol. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
2 Mindent, ami Istenen kívül létezik, lényegüket tekintve a semmiből hozta létre Isten. - uo.
3 Istent az ő Jósága indította arra, hogy megteremtse a világot. - uo.
4 Isten a világot jónak teremtette. - uo.
5 Isten a világot külső és belső kényszertől mentesen teremtette. - uo.
6 Nem úgy van, hogy a világban van valahol a Princípium [Isten - a szerk.], hanem a Princípium „része" a világ. Magában a világban minden keletkezésben és elmúlásban van. (...) A világ tulajdonképpen nincs. Mert ha nincs mindig, akkor végső soron soha sincs. Az, hogy van világ, illúzió. Erre legkésőbb a halála pillanatában ráébred a létező [az ember - a szerk.]. - A metafizikai tradíció. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
7 Az első embert Isten teremtette. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
8 (...) az emberi személy, az „én" az abszolútumból származik, s azzal első és végső soron egylényegű - Néhány szempont a magyarországi egyházak minőségi megítéléséhez. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen. Kvintesszencia Kiadó. 2005.
9 A filozófiai és filozófia-feletti szolipszizmus értelmében sok létező van, sok személy, sok ember - de Alany csak egy van. Én - mint személy ­egy vagyok a személyek, emberek, a létezők között, de Alanyként (mint subiectum, mint auton, mint Selbst, - mint Ich-Selbst, mint átmá és mint aham-átmá) egyedül vagyok az egész tudati létben. Egyszerre vagyok (s itt csakis az egyes szám első személyben való fogalmazás lehet helyénvaló) - személy és alany. Önmagamat csak a személyemből - mint a személyi identifikáció kiinduló pontjából vezethetem vissza önmagamhoz: mint Alanyhoz. Az Alanyba redukált Alany többé már Alanynak sem nevezhető: ez a metafizikai abszolútum, az abszolút metafizikum. - Önmagam" abszolút megvalósítása - „önmagam" személyes „önmagamból" való teljes visszavezetése „önmagam" által az abszolút alanyi „önmagamba" - megfelel az abszolút és „tökéletesen tökéletes" Felébredésnek, ami túl „van" az Üdvön. - László András: Mi a metafizikai tradícionalitás? In: Őshagyomány 1. sz.
10 Isten az idők kezdetén teremtett tiszta szellemeket (angyalokat) a semmiből. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
11 A bukott angyalok a kárhozatra jutottak. - uo.
12 Ádám a paradicsomban áthágta Isten parancsát. - uo.
13 Az áteredő bűn eredetét tekintve egy, és nem utánzás, hanem leszármazás által ered át mindenkire. - uo.
14 Azok a lelkek, akik az áteredő bűn állapotában költöznek el ebből a világból, ki vannak zárva Isten boldogító látásából. - uo. 15 A keresztség megadja a megigazulás megszentelő kegyelmét. - uo.
16 A keresztség igaz és sajátos szentségét Jézus Krisztus alapította. - uo.
17 Ősszüleink a bűn miatt elvesztették a megszentelő kegyelmet és felkeltették Isten haragját és felháborodását. Ősszüleinknek a halál jutott osztályrészül, és az ördög hatalma alá kerültek. Az eredeti bűn állapotában lévő ember meg van fosztva a megszentelő kegyelemtől, illetve a sértetlenség természeten kívüli ajándékaitól. - uo.
18 Kinyilatkoztatás csakugyan történt. - uo.
19 Az Egyházat Jézus Krisztus alapította. - uo.
20 Krisztus keresztáldozata révén megváltott minket, és kiengesztelt bennünket az Istennel. - uo.
21 Jézus Krisztus halála után harmadnapra dicsőségesen feltámadt. - uo.
22 Az, hogy a jelenleg általánosan tapasztalt világ a lét teljességének töredéke, annak tudható be, hogy a világot tapasztaló szubjektum megismerési képességei - egy ontológia bukás, illetve egyetemleges involúció során - lefokozódtak és elsötétedtek. Azzal párhuzamosan, hogy a tudati elevenség és éberség lecsökkent, a tudatban és a tudat által feltáruló világ határai egyre jobban beszűkültek. Ám nem pusztán mennyiségi lefokozódásról van szó, hanem olyanról, amely elsősorban éppen a centrumközeli lét- és tudattartományokat érinti, és amit a különböző hagyományok egyöntetűen „valaminek" - ami központi jelentőségű - az elveszejtéseként, eltűnéseként írnak le, legyen az Aranykor vagy Éden kert, vagy a Halhatatlanság Elixírje stb. A tudat és a lét teljességét a közönséges átélésben lefokozó univerzális elsötétülés első lépésben a centrális területeket destruálja (értelmi lefokozódás), később a centrumhoz közelebb-távolabb eső régiókat (morális megromlás) végül a periféria teljességét érinti (testi betegség). Elsősorban minőségi megromlásról van szó, aminek következménye az intellektus megzavarodása, a morális tisztátalanság és a test betegsége. - A lét és a tudat egysége. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
23 Magának a kereszténységnek a kapcsán természetesen felmerül a súlyos kérdés, hogy akár legmagasabb formájában - vagyis magában a Kinyilatkoztatásban, s ezen belül is az evangeliumokban - a levezetettségek szintjén sértetlenül tartalmazza-e a szupertradicionális vonatkozásokat, amiről azt kell mondani, hogy sajnos nem, pontosabban csak részben, illetve áttételesen, ha pedig nem magának Jesus Christusnak az opusát szemléljük, hanem a követőit, vagyis a par excellence keresztényeket, akkor a dolog még kérdésesebb; a mai, postconcilianus állapotokat elnézve pedig azt lehet megállapítani, hogy aktualiter jóformán semmit nem tartalmaz ezekből. Másrészt ha a maga partikuláris szintjén nem tartalmazza azt sértetlenül és teljes egészében, felvetődik a kérdés, hogy jogos-e bizonyos univerzális szellemi, doktrinális, sőt iniciatikus elemeket úgy kezelni vagy azt sejtetni, mintha ezek itt is közvetlenül és egy mai ember számára önmagukban is elegendő módon fellelhetőek lennének, vagyis szabad-e túlértékelni bizonyos dolgokat, s ezzel esetleg hiú reményeket ébreszteni olyanokban, akiknek az adott partikuláris formán túli tájékozódás nehezükre esik, netalán nincs ínyükre? - Abyssus abyssum invocat.Gondolatok Johannes Tauler: A hazatérés útjelzői című könyv magyar fordítása és kommentárjai kapcsán. uo.
24 Isten, a mi teremtőnk és Urunk az emberi ész természetes világával az ő műveiből bizonyossággal felismerhető. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
25 Az ördögnek Ádám bűne miatt egy bizonyos hatalma van az emberiség felett. - uo.
26 A (legalább forma szerint természetfölötti) kinyilatkoztatás erkölcsileg szükséges a természeti vallás teljes gyakorlásához. - uo.
27 Az a szerv, amely a kinyilatkoztatást az egyes emberek számára közvetíti, az Istentől e célra rendelt hivatalos tanító testület. - uo.
28 Krisztus az egyetlen és első közvetítő Isten és az ember között. - uo.
29 Krisztus nem csak a választottakért halt meg. - uo.
30 A történeti síkot vizsgálva, megállapítható, hogy a jelen világkorban, az úgynevezett Kali-Yugában, a Primordiális Tradíció már csak főként partikuláris tradíciókban, majd - többnyire többszöri áttételek és megszűrődések után - különféle „exotériákban", például vallásokban, úgyszólván vallásokba öltözötten, vallásokba burkolózva nyilvánította és nyilvánítja meg önmagát. Az igazi vallások tehát a tradíció szelleme által mindig áthatott és szellemileg irányított vallások. A vallások és a tradíciók egységéről tehát kizárólag a Primordiális Tradíció intellektuális intuícióval feltárt valóságának, mint közös eredő- és végpontnak a tételezése mellett lehet - és kell - beszélni. A tradíciók és a vallások egysége ilyenformán transzcendentális egység. Nyilvánvaló továbbá, hogy egy vallás igaz voltát nem pusztán régisége határozza meg, ami önmagában tulajdonképpen még nem sokat jelent, hanem az, hogy megnyilatkozásaiban és képviselőiben a tradicionalitás milyen erővel és elevenséggel van jelen. - A metafizikai tradíció. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
31„Vox clamantis in deserto". René Guénon és a tradicionalitás. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen. Kvintesszencia Kiadó. 2005.
32 Nem csak a Fiú, hanem a názáreti Jézus is Isten természetszerű Fia. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
33 Istenben három személy van, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. A Három Személy mindegyike (számtanilag) egy Isteni Lényeget birtokol. - uo.
34 Jézus Krisztus valóságos Isten. - uo.
35 A megtestesült Krisztus egyetlen, azaz egyedüli Személy. Ő valóságos Isten és valóságos ember ugyanabban az időben. - uo.
36 Hamis retorika: „A szolipszizmus igazsága a legmagasabb igazság - de egyvalami még ezen is túl van: Isten Báránya." - László András: Solum ipsum. Metafizikai aforizmák. Nyíregyháza: Kötet Kiadó. 2000.
37 Egy evangéliumi képpel élve, a hiteles tradicionális szellemiség vagy úgymond a Tradíció és az originális kereszténység egymáshoz való viszonya úgy is felfogható, mint a „napkeleti bölcseké" („Magi ab oriente", 'mágusok keletről') és az újszülött Emberfiáé: e bölcsek vagy mágusok a Primordiális Tradíció hiteles képviselői, akik egy szabályos tradicionális invesztitúra során hitelesítik és beiktatják a megszülető partikuláris tradíciót és vallást, a kereszténységet. - A keresztény egyházak helyes viszonyulása a metafizikai tradicionalitáshoz. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
38Zagyva György Gyula felszólalása a parlamentben az egyháztörvénnyel kapcsolatos vitán. (2011. 12. 22.)
39 Egy példa a sok közül az annak idején (2011. 12. 21.) vezércikként megjelenő riport az A.C.T.U.S. együttes frontemberével, melyben Jézus Krisztust meghatározó történelmi személlyé degradálja az interjúalany és egy sorba helyezi a pogány császárokkal vagy épp Mohameddel és a dalai lámával: „(...) meghatározó történelmi személyként, a második pun háború és a kereszténység felvétele előtti, Mythras-kultuszt gyakorló Római Birodalom császárai, Atilla, a hunok királya, Jézus, Mohamed próféta; napjainkban a Dalai Láma, a nandafai Maharadzsa és II. Hans-Adam liechtensteini főherceg tevékenységét tartom példaértékűnek."
40 Társadalomról és emberről alkotott képemet számtalan nagy gondolkodó formálta, alakította, úgy mint Schopenhauer, Nietzsche, Mircea Eliade, Rüdiger Safranski, Konrad Lorenz, vagy a nagy kedvenc, Eckhart mester [tipikus: nem katolikus szentek, hanem egy eretnek - a szerk.]. De ha meg kellene határoznom azt a kategóriát, amelybe gondolkodásom, felfogásom alapján tartozom, akkor a válaszom a következő lenne: tradicionalista. Itt pedig Hamvas Béla, Julius Evola és René Guenon nevét kell kiemelnem. Felfogásukat - és belőlük merítkezve felfogásomat - talán úgy lehetne jellemezni, hogy van egy ősi, alapvető tudás, amelyet az idő haladtával az emberiség egyre fakóbban és egyre halványabban értett meg, mígnem mára, a modern korra életünk az antitradicionalitás - másnéven globális, neoliberális, fogyasztói - szintjére süllyedt. - Vona Gábor: Iszlám.
41 Kizárásos alapon maradt - több kontinensen elterjedve -, amely igyekszik őrizni a tradíciót: ez pedig az iszlám világ. És természetesen nem öngyilkos merénylők és véres háborúk mellett török lándzsát, de egyúttal kijelentem, ma az emberiség tradicionális - a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő - kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. - Vona Gábor uo. 42 Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end... - Vona Gábor uo.
43 A Hagyományt úgynevezett „langyosak" nem érthetik meg. Ahhoz, hogy a Hagyomány fogalma az ember számára teljes jelentőségét elnyerhesse, exisztenciális bátorságra van szükség. Ez a bátorság annak a külső és belső válságnak a teljes felvállalásához és áttöréséhez kell, amit a sötét kor, a hagyományvesztettség és hagyományellenesség, a maga összes következményével jelent. - Előszó helyett. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia kiadó. 2005.
44Müller Péter: Kígyó és kereszt. Bp.: Édesvíz Kiadó, 1992.
45 Nyilvánvaló, hogy a „sötétség erőinek" egyik elsőrendű érdeke az, hogy a kereszténység ne értse meg a Tradíció üzenetét, és ily módon ne legyen képes feltámadni, mindazonáltal ha ennek lényegi és érdembeli megértése mégis megtörténne, ezt egy valódi újjászületés jegyében „megelevenítő szellemként" üdvözölhetné (...). - A keresztény egyházak helyes viszonyulása a metafizikai tradicionalitáshoz. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
46 Krisztus keresztáldozata révén megváltott minket, és kiengesztelt bennünket az Istennel. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai
47 Jézus Krisztus bűnbocsátó hatalmat adott az Egyháznak, az apostoloknak és az ő utódaiknak, a keresztség után elkövetett bűnök bocsánatára. - uo.
48 A bűnbocsánat szentsége szükséges az üdvösséghez azoknak, akik a keresztség után halálos bűnt követtek el. - uo.
49 Az üdvözültek lényegi, alanyi boldogsága abban áll, hogy látják az Istent, vele tökéletes szeretetben egyesülnek és kimondhatatlan boldogságban és örömben részesednek. - uo.
50 Feltehetjük tehát a kérdést: „lehetséges-e a létezők „megváltása"? A helyes válasz tulajdonképpen az, hogy nem. (...) Miért nem? Mert a megváltás annak a belátó felismerése, hogy egyáltalán nincsenek (soha nem is voltak és soha nem is lesznek) létezők. Megismételve tehát nem arról van szó, hogy nincs megváltás, hanem arról, hogy a megváltás éppen annak felismerése, hogy senki és semmi nincs akit/amit bármitől/bárkitől meg kellene, sőt meg lehetne „váltani". A „megváltás" vagy ha úgy tetszik a bodhisattvai ideál beteljesítése annak a kozmikus illúziónak az eloszlása, hogy vannak létezők, akik megváltásra szorulnak, hogy egyáltalán van lét, vagy hogy rajtam - mint metafizikai Önvalón - kívül bárki és bármi létezik. - A lét és a tudat egysége. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
51Müller Péter: Kígyó és kereszt. Bp.: Édesvíz Kiadó, 1992.
52 Az igazak lelkei, akik a halál pillanatában minden bűntől egészen tiszták és minden büntetéstől mentesek, a mennyországba jutnak. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai
53 Akik halálos bűnben halnak meg, az örök kárhozatra jutnak. - uo.
54 Azoknak a lelkei, akik bocsánatos bűnben halnak meg, vagy bűneikért még büntetést érdemelnek, a tisztítóhelyre jutnak, hogy ideigtartó büntetésekkel megtisztuljanak. - uo.
55 Krisztus megalapította az Egyházat, hogy megváltói munkáját folytassa minden időkre. - uo.
56 Jézus Krisztus az idők végén dicsőségében újra eljön erre a világra, hogy beteljesítse a megváltást. - uo.
57 Jézus Krisztus második eljövetele alkalmával a holtak föltámasztása után ünnepélyesen megítél minden embert, ez lesz az utolsó, vagy világítélet. - uo.
58 Az Úr Jézus Krisztus második eljövetele alkalmával hatalmas erejével minden ember testét feltámasztja. - uo.
59 „Hőhalál" vagy „Nagy Reccs" vagy valami egészen más? A világvége modern elméletei és tradícionális teóriája. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
60 Végezetül a számos félreértésre okot adó négy „apokalyptikus lovas" kapcsán kell néhány szót szólni. A szentírás szerint sorrendben a fehér, a vörös, a fekete, végül a fakó színű ló jelenik meg.8 A tradicionális szimbolikában e négy szín többek között a négy tradicionális kaszt (varna = szín) szimbolikus jelölője: a fehér a szellemi kaszté vagy papságé (brahmana). a vörös a harcos-arisztokráciáé vagy nemességé (ksatriya), a fekete a gazdasági kaszté vagy polgárságé (vaisya), s végül a fakó (tulajdonképpen színtelen) a szolgák kasztjáé vagy proletariátusé (sudraiu), illetve azon négy időszaké, amelyekben e rétegek meghatározó uralmi szerepet játszanak. A fehér lovas attribútumai az íj, a korona és a győzelem; a vörös lovasé a harc és a kard; a fekete lovasé a mérleg; végül a fakó színűé a halál, a pokol s a pusztítás: karddal, éhínséggel, halállal és fenevadakkal. - Eschaton és apokalypsis. uo.
61 A Krisztus alapította Egyház egy és egyetlen. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai
62 E szavakat nem pejoratívan, hanem mint szakszavak használom. A skizmatikus azt jelenti, hogy azt vallja, amit a katolikus Egyház, de nem ismeri el a pápa főségét. Az eretnek viszont keresztény, de válogat a tanok között (nyilván a katolikus tanokhoz képest).
63 Guénon elkötelezett, rendkívül elmélyült és a szó eredeti, etimológiai értelmében kontemplatív érdeklődése az iszlámra való áttérése után is megmaradt a nem-iszlám tradíciók iránt is. Tulajdonképpen joggal mondható, hogy komoly támogatója és - nem „hétköznapi", hanem messzemenőkig értékesebb, mintegy principiális - híve maradt a kereszténységnek, ezen belül főként a római katolicizmusnak, amelyet könyveiben és más megnyilatkozásaiban számtalanszor állított megfelelő fénybe, „kötelességének érezve" azt, hogy bizonyos szellemi gesztusokat tegyen annak a kereszténységnek az irányába, amivel kapcsolatban egyébként a legcsekélyebb illúziói sem voltak, és amit egy abiniciatikus ('beavatás nélküli') exoterikus tradícióként kezelt. (Hozzá kell tenni, hogy a protestantizmust az antitradicionális individualizmus vallás területére való alkalmazásának, és ilyenformán ab ovo deviációnak tekintette). - „Vox clamantis in deserto". René Guénon és a tradicionalitás. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
64 Korai kapcsolatai révén 1907-ben beavatást nyert a „Humanidad-Páholy 204" „Memphis-Mizraim ősi és eredeti rítusába", majd 1908-ban ugyanott 3.º-ú szabadkőműves „Mester" lett; részt vett 1908-ban az úgynevezett szellemi szabadkőművesek párizsi kongresszusán (Congres Maconnique Spiritualiste), ahol elnyerte a 30.º-ot (Kadosh Lovag) és az M.'.M.' 90.º-át. De még abban az évben tovább lépett, és szakítva Papus martinista vonalával, saját rendet alapított - Victor Blanchard-ral - „Ordre du temple rénové" ['A Megújított Templom Rendje'] néven; azonban ez is csak afféle kísérlet maradt: a rend nagyon rövid életű volt; Guénon ugyanis felismerte, hogy hiába tökéletesít egy hibás doktrínát, vagy állít fel egy elviekben helyeset, egy hiteles beavatási szervezet alapításához a pusztán „individuális iniciatíva" vagyis az egyéni kezdeményezés érvénye szigorúan nulla. (...) Ami általában a szabadkőművességet illeti, Guénon szigorúan az eredeti helyzetből indult ki, miszerint ez principiálisan egy jellegzetesen nyugati, hiteles ezoterikus, sőt beavatási tradicionális szervezet (és a jelen műben még azt is kijelenti, hogy mint ilyen, Nyugaton az egyetlen). Ezen megállapításakor jóformán egyáltalán nem volt tekintettel a későbbi fejleményekre, abból kiindulva, hogy amikor valamit vizsgálunk, annak eredeti állapotát és princípiumát kell vizsgálnunk. Azt ugyanakkor, hogy a szabadkőművesség eredeti beavatási céljai tekintetében részben vagy egészében degenerálódott, világosan látta, mindössze még e vonatkozásban is az árnyalt és alapos megítélés szükségességére hívta fel a figyelmet. összességében az volt a véleménye, hogy a szabadkőművesség az ezoterikus rendben ugyanúgy áldozatul esett a modern, antitradicionális szellem beszivárgásának és térnyerésének, mint a katolikus egyház az exoterikus rendben. - „Vox clamantis in deserto". René Guénon és a tradicionalitás. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen. Kvintesszencia Kiadó. 2005.
66 Ld. a metafizikai tradíció viszonyát a kereszténységhez: A keresztény egyházak helyes viszonyulása a metafizikai tradicionalitáshoz. valamint Abyssus abyssum invocat.Gondolatok Johannes Tauler: A hazatérés útjelzői című könyv magyar fordítása és kommentárjai kapcsán. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
67 Őszentsége X. Pius pápa Isten szolgáinak szolgája „PASCENDI DOMINICI GREGIS" kezdetű enciklikája a modernisták tanításáról (1907. szeptember 8.)

2017. szeptember 14., csütörtök

Felnőtt kereszténység


Ha valaki figyeli a vitákat a különböző kényes kérdésekről, mint pl. az újraházasodottak áldozása vagy a fogamzásgátlás, észreveheti, hogy felnőtt kereszténynek lenni mostanában már nem azt jelenti, hogy megbérmáltak, hanem hogy tagadod az objektív erkölcs létét, vagyis azt, hogy vannak önmagukban bűnös cselekedetek, mint pl. az abortusz vagy a fogamzásgátlás, amelyek minden körülménytől függetlenül erkölcstelen cselekedetnek minősülnek.

Az ún. felnőtt keresztény látva mások  és főleg saját maga  nehéz helyzetét, azt mondja, hogy a körülmények miatt rá nem vonatkozik ez vagy az az erkölcsi parancs. Aki pedig azt mondja, hogy de igen, kivétel nélkül fennáll az önmagukban bűnös cselekedetek tiltása minden helyzetben, tűnjön bármilyen nehéznek is megállni elkövetésüket, egyszerre válik farizeussá és gyerekessé a magukat felnőtt keresztényenek hívók szemében.

Hogyha felnőtt kereszténynek lenni ezt jelenti, hogy elkenegetjük az erkölcsi parancsokat, akkor azt javaslom, inkább maradjunk gyermekek! Jézus Krisztus úgyis azt mondta: 
„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába." (Mt 18,3) 
Úgy látszik, Megváltó Urunknak XXI. századi értelemben véve is igaza van. Ha manapság gyereknek lenni annyit tesz, hogy nem akarod kiokoskodni, hogy ennek meg annak  de leginkább neked  szabad valamit, amit az Egyház világosan tilt súlyos bűn terhe mellett, akkor nyilvánvaló, hogy csak akkor jutsz be a mennyek országába, ha olyan leszel, mint a gyerekek.

Egyébként én úgy látom, hogy nem az a gyerekes, aki Istenbe vetett hittel szembenéz a nehéz helyzetekkel, és azt mondja, lehetetlennek tűnik, de az Úr kegyelmét kérve elhatározom, hogy betartom az Ő parancsát most is, hanem az, aki meglátva azt a nehéz keresztet, amelyet vállalnia kell, hogy a Megváltót követhesse és üdvözülhessen, elkezd mentegetőzni és magyarázkodni, hogy Isten igazán nem várhat el tőle ekkora áldozatot, hiszen ő csak egy egyszerű hívő. Mintha kétszintes kereszténység lenne: egy a szent génnel születetteknek, meg egy a többieknek, és ez utóbbiaknak nem kell akár a mártíromságot is vállalniuk az Úrért, ha a helyzet úgy hozza. 

Pedig de. Máté evangéliumában ugyanis ez áll:
Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja." (Mt 16,24-25)
Egyikünk élete se lesz mentes a határhelyzetektől és a szenvedésektől. Kinek ilyen, kinek olyan, de mindanyiunknak meglesz a maga keresztje. Mindenkinek pont az, amely szükséges az ő üdvösségéhez. Egy centivel se rövidebb és egy dekával se könnyebb.

Ha pedig valaki azt magyarázza nekünk, hogy nem kell megtartanunk az Egyház parancsát, hiszen olyan rettenetes lenne, ha vállalnánk azt az áldozatot, amely ezzel jár, idézzük neki Jézusnak azon szavait, amelyeket akkor mondott, mikor Péter kikelt a keresztáldozat ellen:
„Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” (Mt 16,23)