2018. január 18., csütörtök

Politizálni szeretnél?

Politizálhat egy katolikus? Hát persze. Hogy egy pap politizálhat-e, arról elég annyit, hogy Prohászka Ottokár pártalapító, pártelnök és parlamenti képviselő volt, igaz, nem a mostanihoz hasonló bolhacirkuszban, hanem a Magyar Királyság felsőházában. A politika nem valami mocskos dolog, amihez egy hívő kisujjal se nyúlhat. Ha a katolikusok nem csinálnak politikát, akkor csinál majd más. Ahogy annak idején a pénzügyeink kezelésére is nagyon jól lecsaptak mások, mert nekünk valami félreértett kereszténységből adódóan túl büdös volt.

Krisztus hitében pont az a jó, hogy a materializmusból nem lendít át a másik végletbe, valami elszállt és utópisztikus, testetlen, ideák szintjén lebegő, élhetetlen varázsvilágba. Nem e világból valók vagyunk, de e világban élünk, és nem tekintjük magunkat másnak, mint test és lélek egységének. Ahogy pedig a testet és a lelket, úgy a politikát és a vallást nem kell különválasztani, sőt nem is lehet. Sigrid Undset helyesen írja a Sienai Szent Katalinról írt könyvében:
„A vallás és a politika közti mesterkélt megkülönböztetés nem létezett a középkori ember számára. Ha egyáltalán elgondolkodott a dolgokon, teljes erővel figyelt fel arra, hogy a társadalmat érintő minden probléma, a jó vagy rossz kormányzat, a nép jóléte vagy nyomora, végső soron vallási probléma."
Az, hogy van-e abortusz, szodomita „házasság", gyerekeknek nemváltó hormonkezelés és a többi, vallási vagy politikai kérdés? A politikusainktól függ, hogy ezek a dolgok legálisak-e vagy sem.

A katolikus tehát politizál, mert a politika eszköz arra, hogy tágabb családját, a nemzetét Isten parancsaihoz vezethesse vissza. Azonban mégis van egy dolog a női mivoltom mellett, amiért én ma hivatásszerűen egyszerűen nem politizálnék, noha megvan a magam szilárd politikai véleménye. Ez pedig a rendszer alapvető korruptsága.

Nézzük csak meg a Jobbikot. Mennyien bedőltek annak a butaságnak, hogy jön egy tiszta, keresztény és nemzeti párt, amely majd hatalomra jut és megjavítja a rendszert. Aztán kiderült, hogy ennek a pártnak a vezetése nem is keresztény, hanem gnosztikus eretnek, majd pedig az is világossá vált, hogy a magyarság mai szellemi, erkölcsi és lelki állapotában nem lehet erkölcsösen és tiszta elvekkel szavazást nyerni, úgyhogy ezt a két dolgot inkább szépen elsikálták, kipróbálva a másik utat. De azon az úton már elég nagy a tumultus, úgyhogy a Jobbik elég gyorsan levitézlett.

Viszont úgy néz ki, az emberek nem tanulnak ebből. Hanem újra elkezdik járatni a mókuskereket. Most a Jobbikban csalódtak, de majd jön a Mégjobbik, aki majd biztos nem fordul ki magából. Aztán ha a Mégjobbik is kifordul magából a hatalomért, hát akkor jön majd a Mégannálisjobbik, és akkor majd abban bízunk...

Nem. Szűzlányból nem lesz madám, hogy aztán apácazárdává alakíthassa a kuplerájt. Mert vagy szűz marad, de akkor nem jut el a mádámságig, vagy beáll a sorba, aztán vagy mádám lesz, vagy nem, de akkor már nem fog apácazárdát csinálni a kuplerájból, hiszen jól is lehet abból élni. Meg hát madámok nem szoktak zárdát vezetni.

A latrináslejtői választások eredményhirdetése.

A mai rendszer forradalomból született, nemzetirtásból, tömeges nemi erőszakokból, legjobbjaink likvidálásából és elüldözéséből, majd önkéntes genocídiumunkból (6 millió abortusz). A Magyar Királyságból csináltak egy teljesen illegitim köztársaságot parlamentáris demokráciával, amely rendszer alapvető eleme, hogy a benne hatalomra törekvőket korrumpálja. Tiszták, keresztények, erkölcsösek, korrupcióellenesek nem kerülhetnek hatalomra. Nem. Mire valaki odáig eljut, hogy egyrészt pénze legyen a hatalomra jutáshoz, másrészt kivívja a szavazópolgárok szimpátiáját, annyi felé el fog adósodni, annyiaknak tartozik majd szívességekkel, annyira bele kell folynia a személyeskedő sárdobálásba és annyi igaz és tiszta elvet fel kell adnia, hogy mélyen hívő, konzervatív, nemzethű, katolikus ember nem juthat hatalomra anélkül, hogy ne kellene magát nap mint nap szembeköpnie.

Épp ezért, ha egy szervezet keresztény és konzervatív elveket lobogtat, és pártként működik vagy pártalapításra készül, akkor egyet tudok: vagy végtelenül naivak, vagy pedig aljasak, mert akkor csak bokrétának tűzték ki Krisztust a kalapjukra, amelyet majd szépen hagynak elszáradni, ledobnak a földre és megtipornak, ha már nem lesz rá szükség, vagy úgy érzik, akadályozza őket.

El fogok menni szavazni és leadom a szavazatomat majd arra, akit a legkisebb rossznak tartok, mert a kicsi rossz és a borzasztóan rettenetesen rossz között is van épp elég különbség azért, hogy ezt megtegyem, és ne tartsam mindegynek, ki nyer. De ma Magyarországon nincs egy párt se és egy párttá alakulásra készülődő szervezet sem, amelyre katolikusként és hazáját szerető emberként azt tudnám mondani, hogy őket teljes mellszélességgel támogatni tudom, velük mindenben egyetértek. Sem a magyar nép nincs olyan állapotban, sem a rendszer nem olyan, hogy önfeladás nélkül, legitim módon, a többségi szavazatok megszerzése révén hatalomra tudjon kerülni egy katolikus és hazafias szerveződés.

Ahogy a mai rendszer forradalom útján született, úgy a megdöntése is csak egy ellenforradalom révén következhet be, nem pedig valamiféle belső reform révén. Egyik rendszer sem olyan ostoba, hogy a saját játékszabályait úgy állapítsa meg, hogy azokat betartva meg lehessen dönteni. Higgyétek el, tanultak az NSDAP hatalomra jutásából.

Nem akarom megmondani, ki mit csináljon, de ha valaki hatalomra akar kerülni, akkor pártoskodni semmi értelme nincs, abban biztos vagyok. Viszont azt is tudom, hogy a mai rendszer tarthatatlan, mert istentelen. Vagy fordul majd egyet a történelem kereke úgy, hogy létre lehessen hozni tisztán egy keresztény államot, vagy pedig Krisztus fog pontot tenni mindennek a végére a második eljövetellel. Egyikhez se látom értelmét a pártban szereplésnek, hacsak valaki nem híve a pótcselekvéseknek, esetleg annak, hogy éppen bejut a parlamentbe, és ott jó pénzért jól elvan. Aminek inkább értelmét látom, az az, hogy családot alapítunk, gyermekeket nevelünk és a saját környezetükre hatunk. Életet lehelünk a helyi plébániai és települési közösségeinkbe. És akkor ezekből majd kinőhet valami, amely a megfelelő történelmi pillanatban a hatalom átvételéhez vezethet. Karizmatikus, megbízható, tapasztalt, Krisztusba öltözött emberek vonzani fognak másokat, és nem csak egy-másfél évig, amíg lepattogzik a máz az üres tartalomról.



Mert mázzal bekent üres tartalom, az van. Szomorú látnom, hányan vannak, akik a mindennapi vagy épp kis volumenű dolgokat elhanyagolják azért, hogy mozgalmárkodjanak a közösségi médiában. Hányan pózolnak mindenféle zászló előtt, miközben a való élet területén semmit se tettek le (még) az asztalra, legyen szó tanulmányokról, munkáról vagy családról. Hogyan vezetné el olyan ember az országot, aki egy családot vagy helyi kis közösséget se tudott elvezetni, vagy mert alkalmatlan rá, vagy mert olyan fiatal, hogy ezekbe még lehetősége se volt belekóstolni? A saját életpéldámból tudom, hogy elveket hangoztatni és ezért tapsot kapni nagyon könnyű, de megélni őket már egész más.

Hogy pedig a nőkről is beszéljek: én jelenleg úgy politizálok, hogy szent igyekszem lenni, magyar férfihoz mentem hozzá, nem költözöm el itthonról és megszülöm a gyerekeket, akiket Isten általam akar a világra teremteni, de nem csak megszülöm, hanem fel is nevelem őket, nem hagyva ezt a feladatot a médiára meg a kortársakra. Ez némileg keményebb, mint pózolni meg nagy szavakat hangoztatni, de legalább tudhatom, hogy tényleg tettem valamit, és ha emellett azért szavakat is hangoztatok, a mögött van valami tartalom ha nem is a tökéletes megvalósítás, de a mindennapi küzdés biztosan.

2018. január 12., péntek

Lehet, hogy te is férfibántalmazó vagy?


Szeretnék egy fontos témáról írni. Ez pedig a férfiak ellen irányuló családon belüli erőszak.

Tudom, ez elsőre furcsán hangzik, mert az általános narratíva szerint a férfi bántalmazó, nem pedig áldozat. Pedig a kép ennél sokkal árnyaltabb.

Mikor a nők elleni erőszakról beszélünk, megjelenik előttünk egy nemi erőszakoló vagy nőverő képe. Esetleg egy olyan férfié, aki a nőt szóban gyalázza és a véleményét semmibe veszi. A férfiak elleni erőszak többek között azért sem jelenik meg annyira egyértelműen, mert sokkal kevésbé nyilvánvaló. Sőt, bizonyos formái egyáltalán nem tűnnek bántalmazásnak, sokkal inkább dicsérendő magatartásformának a nő részéről.

Egyszer egy fájdalmas jelenetnek voltam tanúja a játszótéren. Egy középkorú házaspár sétált a nyolc év körüli fiukkal. A fiú elindult a kapu felé, hogy átmenjen a játszótér másik részébe, mire az apja azt mondta neki, hogy ne menjen át. Erre a feleség megszólalt, hogy de igen, kisfiam, menj csak át nyugodtan. A kisfiú átment. A nő arcán a diadal mosolya jelent meg, a férfién pedig a megalázottság és az abból fakadó néma düh kifejezésének keveréke.

Borzasztó volt ezt a jelenetet végignézni. Az utóbbi években elég sokat foglalkoztam azzal, hogy gondolkodnak a férfiak, és tudom, hogy ez a férjnek körülbelül úgy eshetett, mint a feleségnek az, ha a férje pofonvágta volna. Vagyis verbális férfibántalmazásnak voltam szemtanúja. És a bántalmazó végtelenül büszke volt tettére, a bántalmazott pedig egy szót sem szólt, mert tudta, ha kikéri magának a felesége viselkedését, akkor ő lett volna a „gonosz patriarcha", aki vitatkozik a feleségével és számon kéri.

Durva lesz, amit mondok, de szerintem igaz: a mai feleségek többsége verbális bántalmazó. És még büszke is rá. Hiszen arra tanítottak minket, hogy álljunk a sarkunkra, mondjuk meg a magunkét és a többi. Ez a feleség is roppantul büszke volt magára, hogy az van, amit ő akar, nem, amit a férje mond. Hol érdekelte őt, hogy a férje közben úgy érezte magát joggal! , mint akit a földbe döngöltek?

A mai nyugati világ már nevetségességbe fulladóan érzékeny arra, hogy bánik egy férfi a nővel, de közben arra buzdítja a nőket, hogy úgy bánjanak a férjükkel, aminek a feministák fordított esetben a tizedéért is már verbális erőszakot kiáltanának. Mert ha egy nő csinálja, az girl power. Ha viszont egy férfi, akkor bántalmazás. És közben meg amúgy éljen az egyenlőség.

A példámban említett viselkedés akkor is elítélendő lett volna, ha a férfi csinálja a feleségével. De ebben a felállásban még fájdalmasabb. Ugyanis a férfiak tiszteletre lettek teremtve. Ők azzal a kóddal születtek, hogy nekik kell lenniük a család fejének, vagyis irányítójának és védelmezőjének. Épp ezért olyan rettenetes az a kivagyiság, amire manapság buzdítják a nőket, mert a férfiaknak az elemi tisztelet iránti vágyát hagyatják a nőkkel totálisan figyelmen kívül, illetve arra buzdítják őket, hogy ezt az igényt két lábbal tapossák. Épp ezért hasonlítottam a tiszteletlen szavakat a nők arcán csattanó pofonhoz, mert az meg a nőket az elemi szeretet iránti vágyukban szúrja szíven.

Sajnos az enyém már a harmadik generáció, amely úgy nőtt fel, hogy a nemi szerepek teljesen felborultak. Ennek hála a legtöbben nem is tudjuk, mikor okozunk fájdalmat a férjünknek. Fogalmunk sincs róla, mennyire fáj a férfiaknak a tiszteletlenség, és úgy egyáltalán észre sem vesszük, ha megbántjuk őket. Csak azt látjuk egy idő után, hogy az a férfi, akivel nagyon jó volt együtt lenni, szépen lassan (vérmérsékletétől függően) vagy teljesen önmagába zárkózik és passzívvá válik, vagy pedig egyre feszültebb, türelmetlenebb és lobbanékonyabb lesz velünk szemben. Ami persze bennünk még inkább felerősíti a negatív viselkedési formáinkat. Dr. Emerson Eggerichs ezt nevezi az őrület körének Szeretet&tisztelet c. könyvében.

Ha szeretnéd megtanulni, hogy bánj úgy a férjeddel, hogy újra harmonikussá és meghitté váljon a házasságotok, akkor a feladat nagyon egyszerű: ne őt próbáld megváltoztatni (úgysem fog menni, ráadásul hatalmas tiszteletlenség vele szemben), hanem törd meg az őrület körét azzal, hogy a saját hibáidat igyekszel kijavítani! Ami nem csak a házasságod szempontjából lesz jó, hanem az üdvösségednek se árt majd.

Ehhez szeretném ajánlani az alábbiakat:
És ezt a prédikációt:


Meg az alábbi filmet:


Hiszek benne, hogy Isten azt akarja, boldogok legyünk a házasságunkban. Abban is hiszek, hogy ez akkor valósul meg, ha úgy éljük meg ezt a hivatást, ahogy Ő meghagyta nekünk a Bibliában. És ezt nem csak azért mondom, mert katolikusként így illik mondanom. Az, hogy a feminista viselkedésmód nem nyerő, Isten útjai viszont működnek, nem csak elmélet a számomra; a saját házasságomban is megtapasztaltam. Nem mintha én már levetkőztem volna minden feminista viselkedési formát, de már messze a tökéletességtől is annyira boldoggá tettek a változások, hogy meg vagyok győződve az igazamról.

Biztos vagyok benne, hogy Isten nem csak rajtam tud és akar segíteni, hanem mindenki máson is. Csakis rajtad áll, hogy kinyitod-e az Ő kegyelme számára a szíved, és így a házasságod kapuját, vagy sem. Imádkozom, hogy az előbbi valósuljon meg!

2018. január 10., szerda

Lejtő – felelős gyermekvállalástól a fogamzásgátlásig

„Jó okkal gyakran hangsúlyozzák, hogy a nagycsaládok élenjárók a szentek bölcsői tekintetében. Megemlíthetnénk többek között Szent Lajos, a francia király családját, amely tíz gyermekből állt, a szingapúri Szent Katalint, aki huszonöt tagú, Bellarmine Szent Róbertet, aki tizenkettő, és Szent X. Piuszt, aki tízgyermekes családból származott. Minden hivatás az Isteni Gondviselés titka; de ezek az esetek bizonyítják, hogy sok gyermek nem akadályozza meg a szülőket abban, hogy kiemelkedő és tökéletes nevelést biztosítsanak számukra; és megmutatják, hogy a mennyiség nem hátrány a minőségben, sem a fizikai, sem a szellemi értékek tekintetében." 
Ezt XII. Piusz pápa mondta a Róma és Olaszország nagycsaládos szövetségei igazgatóinak tartott beszédében 1958. január 20-án.

Az lenne a kérdésem, hogy ti, XXI. századi katolikusok mikor hallottatok utoljára egy papot a nagycsaládot dicsérni, a híveket arra buzdítani, hogy minél bátrabban vállalják mindazt az áldást, amellyel Isten meg akarja ajándékozni a házasságukban?

Nem nagyon hallottatok ilyet, ugye? Inkább ezt hallottátok helyette: ne szaporodjatok, mint a nyulak. Illetve hogy fontos a felelősségteljes gyermekvállalás és meg szabad, sőt, meg kell tervezzétek, mikor és mennyi gyermeketek születik. Csak épp, ha lehet, ne fogamzásgátlót használjatok, hanem a természetes családtervezés módszereivel éljetek.

Ennek az az oka, hogy az utóbbi évtizedekben radikálisan megváltozott a retorika az Egyházon belül is a gyermekvállalással kapcsolatban. Bizonyos megfogalmazásokból úgy tűnik, nem a nagycsalád az ideál, sem pedig az Istenre hagyatkozás. A világ mindent szabályozni akaró szemlélete sejlik fel ezek mögött a szavak mögött. Azt hisszük, attól vagyunk felnőtt keresztények, hogy mint a pogányok, aggodalmaskodunk a jövendőn.

Holott van egy gyönyörű rész a Szentírásban, amikor Jézus a Gondviselő Atyaistenről beszél:
Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja." (Mt 6,2434)
Szomorú, de tény: ez a bizalom már katolikus körökben is szektás ostobaságként vagy radikális iszlám mentalitásként tűnik fel (akik amúgy nem véletlen szülnek majd ki minket a kontinensünkről...), és ugyanúgy gondolkodunk a gyermekáldásról, mint a nem keresztény házaspárok. Haldokló kultúránk egyik hullafoltja, hogy a mai Egyház a felelős gyermekvállalás frázisával elérte a katolikus édesanyáknál, hogy bűntudatot érezzenek, hogyha nem élnek valamilyen családtervező módszerrel, miközben mások mindenféle gátlás nélkül hirdetik a fogamzásgátlás erkölcsösségét.

Kérlek, életre nyitott katolikus anyák, ne rettegjetek és ne szégyenkezzetek! Jézus szavain kívül bátorítson titeket az a tény is az Istenre hagyatkozásban, hogy mennyi szentünk származott sokgyermekes családból, és hány szent asszony volt egy-kettőnél több gyermek édesanyja. A teljesség igénye nélkül:
  • Szt. Emmelia kilenc vagy tíz gyermek édesanyja, köztük négy szenté: Nagy Szt. Bazilé, Nüsszai Szt. Gergelyé, Szebasztei Szt. Péteré és Szt. Makrénáé;
  • Páli Szt. Vince szegényparasztok gyermeke, hatból a harmadik;
  • Avilai Szt. Teréz tizennégy gyermek közül az ötödik;
  • Loyolai Szt. Ignác tizenhárom gyermek közül a legkisebb;
  • Szienai Szt. Katalin huszonöt gyermek közül a huszonnegyedik;
  • Szt. Ann Seton öt gyermeke volt;
  • Lisieux-i Szt. Teréz kilencedik gyermek;
  • Aquinói Szt. Tamás hatodik gyermek;
  • Szt. Gianna Beretta Molla tizenhárom gyermekből a tizedik, ő maga négy gyermek édesanyja;
  • Szent X. Piusz pápa nyolc gyermek közül a második;
  • Szent Klotild öt gyermek édesanyja;
  • Génuai Szt. Katalin öt közül a legkisebb gyermek;
  • Szt. Faustyna nővér tíz gyermekből a harmadik;
  • Borromei Szt. Károly hat gyermek közül a harmadik;
  • Clairvaux-i Szt. Bernát hét gyermek közül a harmadik;
  • Soubirous Szt. Bernadett öt testvéréről tudunk;
  • Monfort Szt. Lajos tizenhét testvére volt;
  • Szent Johanna öten voltak testvérek;
  • Szalézi Szt. Ferenc legidősebb hat fivér közül.

Ha belegondolok, mennyien nem születhettek volna meg közülük manapság! Ugyan ki vállalna „józan ésszel" huszonnegyedik gyermeket, ahányadik Sienai Szt. Katalin volt? De nem kell elmennem idáig, szerintem a tizenharmadik Szt. Ignácra vagy a tizedik Szt. Gianna Beretta Mollára se lenne túl sok jelentkező a „felelős családtervezéssel" megtévesztett katolikusok között.

Persze azért vannak pozitív példák is! Egy-két pap, aki XII. Piusz pápához hasonlóan beszél, és persze házaspárok, akik Istent teszik meg a családjuk Urának. 


Annak idején, még mikor menyasszony voltam, egy ferences atyánál gyóntam, aki ajánlotta, hogy keressek rá a Lukács családra. Hazamenve rá is kerestem, és megtaláltam Lukács Ernő bácsit, húsz gyermek édesapját. Ujjongjatok ti is velem ennek a családnak a történetét olvasva, milyen csodálatos is a Gondviselés!


Vagy ott van az amerikai baptista Duggar házaspár. A házasságuk első négy évében fogamzásgátlást használtak, mondván, most még nincs itt a gyermekáldás ideje. De aztán kiderült, hogy mindennek ellenére Michelle fogant, amiről nem tudott, viszont a tabletta miatt el is vetélt. Ez annyira sokkolta őket, hogy elhatározták, nem élnek többé semmiféle fogamzásgátló, de még családtervező módszerrel sem, és teljesen Istenre bízzák, mikor és mennyi gyermekük születik. Az eredmény: tizenkilenc gyermek, és már unokáik is vannak.


A szintén amerikai, de katolikus Tierney-ék most tartanak a kilencedik gyermeknél. Ők a negyedik gyermekük után döntöttek úgy, hogy nem tcst-znek egyáltalán. Hogy miért, azt (angolul) elolvashatjátok a blogján.


Colette Zimmermann 26 éves katolikus feleség. 19 évesen ment férjhez, azóta öt gyermekük született.

Milyen kár, hogy nem ők vannak többségben! Ha pedig az Egyházat továbbra is abba az irányba akarják kormányozni jelenlegi vezetői, amerre épp tart, pedzegetve a fogamzásgátlás legalizálását, még kevesebben lesznek az Istenre hagyatkozó családok. Pedig a katolikus tanítás világos. A zsinat előtt legalábbis még az volt. XI. Piusz pápát idézem:
„Sorra véve az egyes támadásokat, Tisztelendő Testvérek, melyeket a házasság java ellen intéznek, először a gyermekről szólunk. A gyermeket sokan vakmerően a házasság kellemetlen terhének nevezik, melytől a házastársaknak óvakodniuk kellene, de nem a tisztességes önmegtartóztatással, amely mindkét házastárs beleegyezésével a házasságban is megengedett, hanem a természettel való visszaélés által. Vannak, akik ezt a bűnös kedvezményt azért igénylik, mert irtóznak a gyermektől, és érzéki vágyaikat teher nélkül akarják kielégíteni. Vannak, akik azt hajtogatják, hogy nem tudnak önmegtartóztatásban élni, a gyermeket viszont önmaguk vagy a feleségük állapota, vagy a család gazdasági viszonyai miatt nem vállalhatják.
Pedig semmiféle ok, még a legsúlyosabb sem teheti természetessé és tisztességessé azt, ami önmagában természetellenes. A házastársi jog gyakorlása ugyanis természeténél fogva a gyermeknemzésre irányul, tehát a természet ellen vétenek és ocsmány, s benső lényegében tisztességtelen dolgot tesznek, akik annak természetes célját és hatását meghiúsítják.
Ezért nem csoda, hogy az Úristen a Szentírás tanúsága szerint különös szigorral üldözi ezt a gyalázatos bűnt, s néha halállal is büntette, amint Szent Ágoston mondja: »Tiltott módon és erkölcstelenül él a feleségével, aki a gyermek fogamzását megakadályozza. Ezt tette Onán, Júda fia, és Isten megölte miatta.« (De conjugiis adulterinis 2,12.)
Mivel egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztény tanítástól eltérve újabban nyíltan mást hirdetnek e tárgyban, a Katolikus Egyház, amelyre maga Isten bízta az erkölcs épségének és tisztaságának védelmét, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában, a házasság tisztaságának e rút szennytől való megőrzése céljából, isteni küldetésére hivatkozva általunk fölemeli hangos szavát és ismét kinyilvánítja: A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el.
Legfőbb apostoli tekintélyünknél fogva, s a gondjainkra bízott lelkek üdvéért való aggodalomból figyelmeztetjük a gyóntató és lelkipásztorkodó papokat, hogy híveiket Istennek e súlyos törvénye felől ne hagyják megtévedni, s méginkább hogy ők maguk óvakodjanak az effajta hamis véleményektől, s azokkal semmiképpen egyet ne értsenek. Ha pedig – amitől Isten óvjon – egy gyóntató vagy lelkipásztor maga viszi ezekbe a tévedésekbe a rábízott híveket, illetve helyesléssel vagy hallgatással megerősíti őket tévedésükben, az tudja meg, hogy a legfőbb Bírónak tartozik szigorú számadással hivatásának elárulása miatt, s vonatkoztassa magára Krisztus szavait: »Vakok ők és vakok vezetői. Ha pedig vak vezet világtalant, mindketten verembe esnek.« (Mt 15,14)."
Végül még egy gondolat. Higgyétek el, nem az önmegtartóztatás vagy a sok gyerek az ellensége a házasság javának. Nem kér tőletek olyat Isten, ami tönkretesz! Hanem a bizalmatlanság, a halálos bűn és a szentségtörő áldozás árt a házasságnak, ami a fogamzásgátlás következménye.

Ne hallgassatok a modernistákra! Hanem inkább Krisztusra. Tévtanítók jönnek-mennek, de Benne még sosem kellett csalódnia senkinek.

Kapcsolódó:
Heroic Parenthood (nagyszerű cikk a felelős gyermekvállalás lózungjáról angolul)

2018. január 8., hétfő

Úton hazafelé – egy édesanya idilljének nyomában


Azt eddig is tudtam, hogy az az életcélom, hogy idős koromra igazi nagymamává váljak. Tudjátok, aki süt, főz, köt, horgol, hímez, varr, kertészkedik, állatokat tart, és akihez egyszerűen jó hozzábújni és kiönteni neki a szívedet.

De most már kicsit konkrétabb nevet is tudok adni annak, milyen asszonnyá szeretnék érni az évtizedek során, ha Isten megadja. Tasha Tudor szeretnék lenni!

„Miért akarnak a nők úgy öltözködni, mint a férfiak, amikor elég szerencsések ahhoz, hogy nők legyenek? Miért veszítsük el a nőiességünket, amikor az az egyik legnagyobb varázsunk? Többet érünk el azzal, hogyha bájosak vagyunk, mintha nadrágban és cigarettával a kezünkben feltűnősködnénk. Igazán kedvelem a férfiakat. Szerintem csodálatos lények. Nagyon szeretem őket. De nem akarok úgy kinézni, mintha én is egy lennék közülük. Amikor a nők búcsút intettek a hosszú szoknyáiknak, súlyos hibát követtek el... "
Ez egy idézet Tasha Tudortól. Tudjátok, hogy öltözködött? Mintha 1830-at írnánk. Gyönyörű, földet söprő ruhákban járt, de úgy tudta viselni őket, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Valahogy el se lehetne őt képzelni másmilyen ruhában.


És tényleg, mennyire érzem én is, hogy a szoknyának hatalma van! Az utóbbi időben igyekszem a nadrágot kerülni. Nem gondolom, hogy a nadrágviselés bűn. Egyszerűen túl rövidnek érzem az életemet ahhoz, hogy állandóan nadrágba bújjak, amikor megvan az az előjogom a férfiakkal szemben, hogy szoknyát viselhetek. Sokkal nőiesebbnek érzem magam szoknyában és sokkal inkább önmagamnak: asszonynak és anyának, nem pedig vagány kiscsajnak.

Egy másik gondolat is nagyon tetszik Tasha Tudortól:

„Élvezettel végzem a házimunkát, a vasalást, a mosást, a főzést, a mosogatást. Amikor kapok egy kérdőívet, amelyben felteszik a kérdést, hogy mi a szakmám, mindig azt jelölöm be, hogy háziasszony. Ez egy csodálatos hivatás, miért kellene mentegetőzni miatta? Nem vagy ostoba, mert háziasszony vagy. Miközben a lekvárt kavargatod, nyugodtan olvashatsz Shakespeare-t."
Ki hallott már ilyet? Egy nő, aki nem rabszolgamunkának tartja a házimunkát? Nem hallgat a mi jó Lenin apánkra? :-) Sőt, még büszke is rá, hogy háziasszony!?

Én is az vagyok, és hála Istennek tudok már úgy nézni a feladataimra, ahogy ő. Furcsán hangzik, tudom, de én is megszerettem a házimunkát. Úgy örülök, hogy csak a gyereknevelés meg ez a dolgom, és hogy a saját otthonomban dolgozhatok, ráadásul azokért, akiket a legjobban szeretek ezen a világon! Tényleg nem tudnék jobb munkát elképzelni, még ha olykor úgy is érzem, hogy elvisz a végső határaimig.

Egyébként ebben az idézetben az a pláne, hogy Tasha nyugodtan beírhatta volna, hogy könyvillusztrátor. Mert hogy hatalmas sikereket aratott ezen a téren és főként ebből is élt.


Talán ami a leginkább elvarázsol Tasha Tudorban, az az, hogy megteremtette a saját világát. 1915-től 2008-ig élt, mégis őneki jobban tetszett az 1830-as, 40-es évek miliője, így hát ezt a korszakot idézte meg maga körül. Nem azért, mintha úgy gondolta volna, hogy mindenki másnak így kéne tennie hanem azért, mert neki így volt jó.

Én is vágyom arra, amire ő. Nem is konkrétan egy adott korszak felélesztésére, hanem inkább, ami szerintem őt is vezérelte, egy sokkal isten-, ember- és természetközelibb életre, amely nem a rohanásról, a mindig máshol levésről, az otthon kiüresedéséről, a képernyőkről, a műanyag ételekről, az információdömpingről és a többi civilizációs kórságról szól... Hanem miről?


Arról, hogy amikor a szabad ég alatt vagyok, egyszerűen lefekszem a fűbe és hagyom, hogy Isten letaglózzon Önmaga nagyságával, amely a felhőkben és a Nap sugaraiban mutatkozik. Aztán felkelek és tovább sétálok a kertünkben Vele járva, mintha a Paradicsomkertben lennék. Visszatérve a házunkba pedig ugyanúgy a családomat szolgálva főzök vagy takarítok, mint ahogy a Szűzanya és a többi szent asszony tette évezredeken át.

Persze ez az élet nem könnyű. És nem is könnyű kialakítani nekem, akit annyira nem ilyen életre készítettek fel. Apró lépésenként haladok. Néha megfeneklek, aztán összeszedem magam, és megyek tovább. Merthogy vágyom valamire, ami ebből a képből árad...


Ez pedig a szabadság. Az a lelki szabadság, amelyet azok az emberek éreznek, akiket Krisztus felszabadított a bűn és a halál rabsága alól. És a világ igája alól. A megfelelési kényszer és az egzisztenciális függőség kötelékeiből. Hogy nem vágyom a világ elismerésére, és a legkevésbé akarok függeni mindattól, amit adni tud. Hogy erős közösséget építek ki magam körül Jézus Krisztust szegletkőként megtéve elsősorban a szűk családi körömet. És minél több mindent megtanulok én magam megtermelni és elkészíteni.

Mostanában minden egyes nap egyre komolyabban igyekszem arra a égető benső kérdésre válaszolni, hogyan szeretném leélni az életemet, az én egyetlen életemet, és milyenné szeretném alakítani a férjemét és a gyermekeinkét, úgy értve, mi az, amit mint asszony és anya tudok adni nekik az otthonunk szíveként. 

Hiszek abban, hogy családanyaként elsősorban arra lettem meghívva, hogy az otthonunk légkörét formáljam, mégpedig olyanná, hogy az melegséggel töltse meg a szívüket-lelküket. Olyan lángot akarok a férjem és a gyermekeim életébe lopni, amelyet ők majd kivisznek a világba, és a gyerekek felnövekedve tovább adják a saját családjuknak.

Azt a lángot, amelyet az élet művészetének hívnak. Azt, hogy tudják, hogy kell Istenre alapozott, teljes, értékes életet élni akár a leghétköznapibb körülmények között. A képességet a boldogságra, akár úgy is, hogy egy teljesen őrült világ vesz minket körül.


Tasha Tudor ebben példakép nekem, ahogy az amisok is, vagy épp a szerzetesek. Nem tudok betelni velük, mert a Végtelent tapasztalom, ha rájuk nézek, és mindannak a megvalósítását, amit Isten a szívembe írt.

Tőlük tudom, hogy amire vágyom, nem valamiféle mákonyos utópia, hanem tényleg lehet a XXI. században is „a világban, de nem e világból" élni egy benső iránytű szerint kormányozni életem hajóját, amely Haza vezet, nem kiszolgáltatva magamat és a szeretteimet mindenféle szeleknek, amelyek ide-oda dobálnának, míg zátonyra nem futnánk végleg.

2018. január 3., szerda

Az irgalmasságról


Szegény irgalmasság. Hányan, de hányan indokolják vele manapság azt, hogy halálos bűnben hagyják élni és szentségtörően áldozni lelki vezetettjeiket, illetve saját magukat. És hányak száján válik gyűlölettel fröcsögött mondattá a katolikus hithez és erkölcshöz ragaszkodókkal szemben a vád: „Irgalmatlan vagy!" Az irgalmasság olyan kiforgatott lózunggá és verbális fegyverré vált a modernisták ajkán, mint a balliberálisokén a sokszínűség, melynek nevében Európa ezerarcú nemzeteit nagy, egyszínű barna masszává változtatnák.

A modernisták által emlegetett irgalmasságnak is annyi köze van a valódi krisztusi irgalmassághoz, mint a balliberálisok által pártolt sokszínűségnek a valódi nemzeti sokszínűséghez. Ennek bizonyítására elég csak elővennünk azt a listát, mely felsorolja az irgalmasság lelki cselekedeteit. Ezek az alábbiak:
1. a bűnösöket meginteni, 
2. a tudatlanokat tanítani, 
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni, 
4. a szomorúakat vigasztalni, 
5. a bántalmakat békével tűrni, 
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, 
7. az élőkért és holtakért imádkozni.
Az első három pont, de kiemelten az első teljesen ellent mond annak az irgalmasság-képnek, amelyet a modernisták hirdetnek. Mert mi is a bűnösök irgalmasság-képe? Az, hogy nem szabad bűnről beszélni és valakit bűnösnek mondani. Mégpedig azért, mert szerintük így elviselhetetlen terheket raknánk a hívekre, mivel lehetetlenség bizonyos helyzetekben szerintük az Egyház tanítását betartani.

Ha komolyabban belegondolunk a perszonalista erkölcsöt hirdető emberek álláspontjába, láthatjuk, hogy tulajdonképpen nem hisznek a Mindenható Istenben. Ugyanis szerintük hiába él egy katolikus a megszentelő kegyelem állapotában és hiába egyesül a Mi Urunkkal az Eucharistiában, lehetséges olyan helyzet, hogy képtelen nem halálos bűnben élni, mégpedig nem azért, mert ő maga a szabad akaratát rosszra használva enged a kísértésnek és bűnt követ el, hanem mert olyanok a körülmények, vagyis Isten olyan helyzetbe hozta. Tehát a mi Urunk nem más, mint egy tehetetlen félnótás, aki még annyi kegyelmet se tud adni a Vele egyesülő híveinek, hogy azok el tudják kerülni a permanens halálos bűn állapotát.

Itt tartunk most, hogy olyan emberek irányítják az Egyházat és olyan hívek vannak rengetegen tisztelet a kivételnek , akik fejében egy ilyen Isten képe él. Csak akkor azt nem tudom, mégis minek akarnak annyira áldozni és áldoztatni, hogyha szerintük az Eucharistia és a többi szentség tulajdonképpen semmit se ér, mivel Isten kegyelme még annyira se képes, hogy erőt adjon ahhoz, hogy be tudjuk tartani Isten parancsait. (Persze lehet, hogy elbukunk, de utána felállunk, nem pedig belenyugszunk a bűnbe.)

Hála Istennek nem a modernistáknak van igaza! XI. Piusz pápa ekképpen fejti ki az igaz katolikus tanítást mindezzel kapcsolatban, amikor arról beszél, hogy sokan a szegénységre hivatkozva akarják a fogamzásgátlást legalizálni:
„Mindazonáltal óvakodni kell, hogy a szomorú gazdasági viszonyok ne adjanak alkalmat sokkal szomorúbb tévedésre. Nem lehetnek ugyanis olyan nehézségek, amelyek hatálytalaníthatnák Isten belső természetük szerint rossz tetteket tiltó törvényeit. Isten erősítő kegyelméből a hitvesek minden körülmények között megfelelhetnek kötelességüknek és a házasságban tisztán megőrizhetik magukat ettől a szennytől. Mert áll a keresztény hit igazsága, melyet a Trienti Zsinat így fejezett ki: »Senki sem mondhatja azt a vakmerő és a szentatyák által átokkal tiltott szót, hogy a megigazult embernek az Isten parancsainak megtartása lehetetlen. Isten ugyanis lehetetlent nem parancsol, hanem parancsával arra int, hogy tedd meg, amit bírsz, kérd, amit nem bírsz, s Ő megsegít, hogy bírjad.« (Trienti Zsinat: 6. sess.11. fej.) Ugyanezt a tant az Egyház ismét ünnepélyesen kihirdette és megerősítette, amikor elítélte a janzenista eretnekséget, amely így merte káromolni Isten jóságát: »Isten egyes parancsai a megigazult emberek számára, még ha akarják és törekszenek is rá, a rendelkezésre álló jelenlegi erőkkel megtarthatatlanok, s hiányzik a kegyelem is, mely azokat megtarthatókká tenné« (Cum occasione apostoli konstitució, 1. 1653. V. 31)."
Tehát az az igazság, hogy a tridenti zsinat már jó négyszáz éve elítélte mindazt az istenkáromló tévedést, amit most a modernisták olyan nagy hévvel terjesztenek egyfajta irgalomra hivatkozva.

Gondoljunk csak bele! Mi a valódi irgalom? Ha a halálos betegnek azt mondjuk, nem is vagy beteg, vagy ha kimondjuk a súlyos diagnózist, de aztán hozzátesszük, hogy van egy gyógymód, amely révén száz százalék, hogy meggyógyulsz?

Igen, talán az a gyógymód kegyetlenül nehéz! Eszembe jut az egyik dédapám, akinek le kellett vágni a lábát, hogy megmeneküljön az élete. De aztán élt! Mi lett volna a helyes? Ha az orvos „irgalomból" azt mondja neki, hogy nincs semmi baj, csak hogy ne kelljen elveszítenie a lábát? De hát akkor elveszítette volna az életét!

Ide kapcsolódnak Krisztus Urunk szavai:
„Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülni. Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki." (Mk 9,43-48)
Tulajdonképpen egyszerű a képlet: Isten irgalma akkor tud működni az életünkben, hogyha kérjük és befogadjuk, ami akkor történik meg, hogyha őszintén megbánjuk a bűneinket és erős elhatározással igyekszünk, hogy soha többé ne kövessük el őket nem a saját erőnkből, hanem a mindenható Istenéből! Annak viszont sajnos az Úr nem irgalmaz, aki nem akar a bűntől szabadulni, ahogy a mi szabad akarati beleegyezésünk nélkül sem fog minket az Úr üdvözíteni.

Valóban irgalmas tehát az, aki meginti a bűnösöket és a kétkedőknek jó tanácsot ad ebben az esetben azért, hogy befogadhassák Isten irgalmát. Akik pedig irgalmatlanok, azok a modernisták, mert nem csak súlyos bűn állapotában hagynak másokat, de még arra is buzdítják őket, hogy szentségtörő áldozással és tévedések terjesztésével tetézzék szomorú helyzetüket. Mi ne tegyünk így, hanem álljunk ki amellett, hogy – pár általánosan vitatott dolgot említve a fogamzásgátlás minden esetben súlyos bűn és hogy az újraházasodottak csak akkor kaphatnak feloldozást és mehetnek áldozni, hogyha önmegtartóztató életre határozták el magukat. Ha így teszünk, elnyerjük a mennyek országát Krisztus szavai szerint:
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak" (Mt 5,7)
Ha pedig emiatt bántanak minket, az se keserítsen el, hiszen Jézus azt is mondta:
„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is." (Mt 5,1012)

2017. december 19., kedd

Egy család, amely Isten kezébe helyezte a gyermekáldást

Mikor menyasszony lettem, és ezt megtudta a ferences atya, aki gyóntatott, azt ajánlotta nekem, hogy keressek rá arra a névre: Lukács Ernő. Meg is tettem és egy csodálatos élettörténetet olvashattam. A napokban újra eszembe jutott Ernő bácsi és a családja. Arra gondoltam, megosztok veletek egy vele készült interjút. Annyira sokat adott nekem ez annak idején és annyira csodálatos tanúságtétel, hogy szeretném, ha a blogomon is meglenne.


„Szeretne gazdag lenni?” Megszólalt a 20 gyerekes milliárdos
(forrás: atv.hu - Hetek / Piros Júlia)

Lukács Ernő egy igazi „anticeleb”, aki 45 éve hűséges feleségéhez, 20 gyereke van, albérletből költözött tanyára, ahol valóságos munkával gazdagodott meg, életében nincsenek sötét titkok, nem népszerű és a média által nem ünnepelt személyiség.

- Hogy kezdődött ez a mesébe illő történet? 

Ernő bácsi:
- Éppen hogy csak elkezdtem a feleségemnek udvarolni, három évre be kellett vonulnom katonának. Még ma is pontosan tudom, hogy 819 napot vártunk egymásra. Közben a legtöbb katonatársamat elhagyta a párja. Nagyon jól választottam.

- Tényleg egy brigádgyűlésen állította választás elé az akkor 20 éves Juliannát?

- Mondtam neki, ha tíz gyereket nem akarsz, akkor ne gyere hozzám! Persze mindenki azt hitte, hogy vicceltem. Végül eléggé túlteljesítettük a célt. El kell gondolkodni, hogy kié a nagyobb érdem. Szerintem 99 százalékban a feleségemé. Tavaly július 3-án voltunk 45 éves házasok.  De olyan, mintha csak öt másodperc lett volna az életünk idáig.

Juci néni:
- Nem csak enyém az érdem, de az biztos, hogy a nőnek ott kell állnia a férje mellett, és segítenie, mert anélkül nem megy. 21 éves koromtól 46-ig mindig terhes voltam, és volt, hogy nekem kellett ellátni 16 marhát egyedül. Városi létemre nem voltam olyan ijedős csaj. Igazi vadnyugati életünk volt.

- Gondolta, hogy egyszer milliomosok lesznek?

- 33 évig laktunk a tanyán úgy, hogy abból 16 évig nem volt villanyunk. El lehet képzelni, milyen volt nekem városi lánynak elindulni három óvodás korú kisgyerekkel egy olyan helyre, amely két kilométerre van a legközelebbi kis falutól. A háztartási gépeinket, mosógépet, hűtőszekrényt elajándékoztuk, és kezdődhetett a kemény élet. Az esti fürdetés után minden éjjel kézzel mostam, ugyanis akkor még csak szövetpelenka volt. Közben meg sorban születtek a gyerekek.

- Sosem panaszkodott, hogy nehezen megy a sora?

- Nem, ezt az életet mi vállaltuk, panasznak nem volt ott helye! Mindenki azt kérdi tőlünk, hogy a gyerekek talán véletlenül születtek? Ez olyan butaság, hiszen véletlenül nem születik gyerek. Mi tudatosan vállaltuk valamennyit, és azt éreztük, hogy nekünk ezt végig kell csinálnunk, bármi áron.

Ernő bácsi:
- Csak azt tudtam, hogy haladni fogok előre, és minden kölykömnek veszek házat. Soha nem fogadtunk el semmiféle segélyt. Többször is behívtak, hogy adnának nekünk nevelési támogatást, de én azt mondtam, hogy adják inkább más szerencsétlennek. Pont azért, hogy később ne vessék a szemünkre, hogy azért van ennyi gyerekünk, hogy abból éljünk meg.

Juci néni:
- Így visszanézve lehet, ha elfogadtuk volna, és ha szegények maradunk, akkor nem piszkált volna minket annyit az APEH, meg a VPOP. De sebaj, mert ezt is kibírtuk. Hihetetlen összegű, több millió forintos bírságokat kaptunk, amikről később, a befizetés után mondta ki a bíróság, hogy jogtalan volt.  Pedig évente ellenőriznek minket és mindig, minden rendben volt.

- Gondolja, hogy sokan irigykednek magukra?

Ernő bácsi:
- Bár ellenségeink tudtommal sosem voltak, egyesek azért szerettek alánk tenni. Az APEH-nál ismeretlenek már sokszor feljelentettek.

Juci néni:
- Talán nem sokan tudják, hogy miken mentünk keresztül, amíg idáig eljutottunk. Mindig azt mondom, hogy amit elértünk, azt bárki utánunk csinálhatja. Én 16 évig mostam minden nap kézzel. De még egymásnak sem szoktunk panaszkodni.

- Lehet ennyi munka mellett még a gyerekekkel is külön foglalkozni?

Ernő bácsi:
- Esténként miután végeztünk a munkával, még tanultunk a gyerekekkel, úgy hogy többen kitűnő bizonyítványt kaptak. De játékra is maradt idő, ha kellett kézen jártam nekik az udvaron, vagy tanítottam őket biciklivel hátrafelé tekerni, fociztunk, bújócskáztunk. Aztán futószalagszerűen kezdődhetett a fürdetés. Elkaptam a legfiatalabbat, megfürdettem, majd bevittem az ágyba lefektetni. Három után vízcsere. Persze a vizet előbb fel kellett húzni a kerekes kútból, még ma is, sötétben is tudnám, hogy 13 tekerés után van fent a vödör. Aztán bográcsban meg kellett melegíteni, és úgy bevinni a fürdőszobába.

Miközben végig csodáljuk a carrarai márvánnyal borított, antik bútorokkal berendezett termeket, találkozunk Évivel, a család legfiatalabb sarjával. A csinos, 20 éves lány kozmetikusnak tanul.

- Nem sokan mondhatják el, hogy 20. gyerekként jöttek a világra. Még jó, hogy a szüleid nem álltak meg 19-nél. Nem lettél elkényeztetve, mint legkisebb?

Évi:
- Igaz, hogy mindent megkapok. Van fodrász műhelyünk, és kozmetikánk is a birtokon. Most kaptam egy szoláriumot, sok vendégem jön a városból. De a kastélyt tényleg én takarítom. Nálunk sosem volt bejárónő, vagy bébiszitter.

Ma már a 14 lányból, és 6 fiúból csak kettő van otthon, a többiek szép sorban kirepültek. Persze szinte sosem üres a ház, csak a szűk családhoz 63 fő tartozik, és a legidősebb unoka már 25 éves. Ernő bácsihoz, aki jó emberismerő hírében áll mindenki szívesen fordul tanácsért.

Ernő bácsi:
- Pszichológus-fajta vagyok, ha valamelyik lányomnak jött egy udvarlója, nekem elég volt csak ránéznem, hogy tudjam zsivány-e vagy sem. Ha aztán nem fogadták meg a tanácsom, később mindig azt mondták: apu miért nem hallgattunk rád!

- Mivel foglalkoznak a felnőtt gyerekek?

- Mindenki leérettségizett, a fiúk a földeken dolgoznak velem, a lányok mind szakmát tanultak ki. Van köztük cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő, fodrász, kozmetikus. A fiaim közül egyik sem lett miniszter, az apjukat követve az állattenyésztést, földművelést választották. A parasztember nem igen tud elszakadni ettől. Ez az élet a legszebb.

- Akkor sikeresnek mondhatja magát a gyereknevelésben. Úgy érzi, hogy át tudta adni azokat az értékeket, amelyek szerint él?

- Mindent megtettem, de azaz igazság, hogy talán nem mindenki vette át. Igyekeztünk a gyerekeinket tisztességre nevelni. Csúnyán beszélni, duzzogni, veszekedni nem lehetett. Nem engedtük, hogy árulkodjanak egymásra, össze kellett tartaniuk. Mindenki szót fogadott, és mindenkinek meg volt a maga feladata. Tíz állatot kapott minden gyerek, azokat nekik kellett ellátniuk. Olyan komolyan vettük őket, mintha felnőttek lennének. Együtt dolgoztunk, harcoltunk azért, hogy jó termés legyen. Az volt az elvünk, ha valakinek nincs kedve a munkához, akkor csinálja kedvetlenül, de akkor is meg kell csinálni, úgyhogy jobb lesz, ha vidáman teszi.

Nemcsak 17 gyerekünknek vettünk házat, és kocsit, de akkoriban még a szüleinket, sőt a környéken a rászorulókat is mi segítettük. Ezt ma kevesen mondhatják el.  Óriási volt a türelmünk, de a gyerekeink is nagyon jók voltak. Felnéztek rám az egyszer biztos. A gyerekek elköltözése után sem maradt űr az életükben, nagyon jól érezzük magunkat kettesben is, miközben ugyanúgy adjuk-vesszük az állatokat, mint régen.

- Hatvannyolc évesen is intenzíven dolgozik. Nem érzi úgy, hogy most már ideje megpihenni?

- Ha lehet ilyet mondani, még intenzívebben megy a munka, mint valaha. Épp holnap viszik két kamionnal a marháimat a törökök. De nemrégiben adtam el lovakat a Jordán királynőnek, és Rómába is került néhány arab telivérünk. Vannak még terveim, például tovább akarok építkezni. Néha még az asszonynak kell engem fékeznie, de addig fogom csinálni teljes erőbedobással, amíg bírom.

- Egészségügyi problémájuk sem volt soha?

- Semmi. Egész életemben nagyon jó erőben voltam. Ami ehhez az élethez kellett is. Ha este kaptam a hírt, hogy másnap reggel le kell adni négy bikát, akkor magam kötöttem össze őket, és gyalog vittem az állatokat a négy kilométerre levő leadó helyre. Ez a 700 kilós állatokkal nem is volt olyan könnyű. Mondja, szeretne ön milliomos lenni?

- Nem bánnám…

- Akkor a következőt kell csinálni: keressen egy istállót, vegyen három kis bocit. Ez abszolút reális idáig. Egy istállót pár nap alatt meg lehet építeni. Felneveli a három bikát, amiért pont egymillió forint jár. Kilakkozhatja a körmét, vehet szép blúzt, lehet úrilány, ha megetette az állatokat! Aztán senki sem fogja tudni, hogy az istállóból jött. Talán még kell hozzá egy talicska, és egy kasza, és valamelyik öregtől tanulja meg, hogy kell azt kikalapálni, kifenni. Keressen egy kis zöld füvet, azt bárhol lehet találni. Ebből egy év alatt már milliomos lehet. Amelyik fiatal elkezdi, amit most mondtam, nem fog csalódni! Ha leadta a három bikát, utána vegyen hatot, ekkor már két millió forintja lesz. Ha még többet akar, akkor vegyen még többet. Csak el kell látni őket, de ez egy nagyon kedves állat, élmény velük dolgozni, és óriási hasznot hoz. Ennél egyszerűbb dolog alig van.

Juci néni:
 - Mi mindent, amire szükségünk volt, magunk termesztettünk. Ha volt négy anyadisznónk, akkor annak a szaporulatából egy év alatt 22 db 200 kilón felüli disznót tudtunk levágni. Abból aztán elláttuk az egész nagycsaládot. Amit a saját kertünkben termeltünk mindenféle vegyszer nélkül, az olyan ’bio’ volt, hogy ma sehol nem kap olyan egészségeset a boltokban.  

Ernő bácsi:
 - A reggeli müzli, és kakaó helyett frissen fejt tejet kaptak a kicsik. Mindenki hozta a saját jelével címzett bögréjét, beállt a kígyózó sorba a tehén farához, s várta az adagját. Megkérdeztem tőlük, hogy habosan vagy simán kérik, és kívánság szerint fejtem egyenesen a poharukba, néha még viccből az arcukra is spricceltem. Aki végzett, az istálló másik kijáratánál távozhatott.

- Ezek szerint diploma nélkül is tökéletesen lehet boldogulni?

- Természetesen fontos lehet egy diploma, de azzal nem veszíti el az értékét, ha közben mezőgazdasággal is foglalkozik az ember. Mondjuk, reggel 7-8-ig megeteti az állatokat, szépen rendet tesz, majd bemegy és megfürdik, akkor utána kastélyban is élhet, és kamatoztathatja a diplomás tudását. Vegyünk például egy parasztembert, vagy egy házaspárt. Ha az asszony reggel elvisz 100 tojást a piacra, akkor aznapra már szinte megkeresett annyit, amiből meg lehet élni. És ha még a férje közben megeteti az anyadisznót, 14 malacát, 8 hízót, és 6 bikát, akkor már teljes milliomosok. Senkitől sem függenek.

- És nem kell még drágán megvenni az állattartáshoz szükséges takarmányt is?

- Az attól függ, hogy milyen takarmányról van szó. Mert, ha az ember, amikor kaszálni kéne, csak vakarózik, ha gyűjteni kéne, csak alszik, akkor bizony drága. De ha ő maga megcsinálja, akkor semmibe sem kerül. Itt az utak mentétől kezdve, ahol fű van, ott lehet kaszálni, és télire meg beteremteni. Ha ezt most összehasonlítja a maga életével ott Pesten, és úgy érzi, hogy valamivel elégedetlen, esetleg a munkahelyi hajtás megviseli idegileg, akkor már jöhet is a marhatenyésztés. Fiatalok, ki kell költözni a tanyára, aztán hogy ne születnének sorban a gyerekek?! A problémákon pedig úgy kell átlépni, hogy azok nagyon alul maradjanak. Nem lelkizünk mi soha. Ha megdöglöttek az állatok, nem számít, hoztam helyette hússzal többet, vagy ha szárazság volt, esetleg elverte a jég a termést, mindenen túlestünk, mint a vénasszony a csibeitatón.

- A világ fejlődése, az egyre jobb életkörülmények mellett változtak bármit is a mindennapjaik?

- A mi világunk nem változik, ugyanúgy szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon, és internet, de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem sokat segít. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van. (nevet)

- Hogy érzi, volt az életében, a sikereiben valami felsőbb, Isteni segítség is az emberi erőfeszítések mellett?

- Magamtól nem tudtam volna ezt végig csinálni. Biztos, hogy kaptam Istentől segítséget. Nem nagyon szeretem elmondani az ilyesmit, mert hihetetlenül hangzik, de olyan is volt, hogy a nagy szárazság miatt már nem tehettem mást, mint hogy elmentem imádkozni, aztán megjött az eső. Máskor meg épp hazaértem, amikor kaptuk a hírt, hogy megszületett a kis unokám, de azt mondták, hogy nem marad meg, mert koraszülött, és tüdővérzést kapott. Éjfél is volt már mikor azonnal visszafordultam, elmentem a szekszárdi nagy templomhoz, letérdeltem ott kívül a lépcsőkön, mert az ajtó már zárva volt, és két órával később hívtak, hogy a gyerek jobban van, már lehet bízni.

- Van bármi az életükben, amit ha újra kezdenék, másképp csinálnának?

- Semmi. Ez így volt jó a nehézségekkel, és a buktatókkal együtt.

2017. december 15., péntek

Felelősségteljes gyermekvállalás


A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.

Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”

E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.

Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.”

Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”

Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”

Mária így válaszolt: „Nos, ne is haragudj, de ez őrültség. Minek nézel te engem? Ilyen felelőtlenül csak a bigott rigoristák vállalnak gyereket. József biztos elküldene, akkor pedig mint parázna asszonyt megköveznek. De ha nem is küld el... Ismered te a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetet itt, Júdeában? Tudod te, mennyikét keres egy ács? És láttad, mekkorka háza van a vőlegényemnek? Különben is túl fiatal vagyok még. Nézd, Gábor arkangyal, én igaz hívőként nyitott vagyok az életre, de vallásosnak lenni nem egyenlő az esztelenséggel."

Az angyal ezeket hallva elszomorodott és továbbállt. Mária pedig öntudatos elégedettséggel dicsérte meg magát, mennyire felelősségteljesen áll a gyermekvállaláshoz – pontosan úgy, ahogy az egy modern hívőhöz illik.