A szentek helyes követése

Írta: Müller Lajos SJ

Ha Krisztus a nap, a szentek bolygók, akik a napot követik s Tőle kapják fényességüket. Belőlük tehát a krisztusi tökéletesség verődik vissza tisztán emberi kiadásban. És ez bizonyos előnyt is biztosít számukra, midőn róluk mint a keresztény tökéletesség mintáiról van szó. Egy-egy szent közelebb hozza hozzánk Krisztust, s utánozható alakban tárja elénk, ami az Istenemberben szinte megközelíthetetlen. És egyúttal a szent fokozza bizalmunkat s bátorságunkat arra nézve, hogy a krisztusi tökéletesség csakugyan megvalósítható. 

Szent alatt szoros értelemben azt értjük, akit az Egyház hősi erényei s a csodák miatt, amelyeket Isten az ő kitüntetésére, igazolására művelt, akár rendes ügyvitellel (perrel), akár ezzel egyenértékű elismerésével a szentek katalógusába (kánonjába) felvett, szenttéavatott. 

Mi azonban, midőn a szentek utánzásáról beszélünk, ide számítjuk a boldogokat is, akiknek hősies erénye s az érdekükben művelt csodák ugyancsak igazolást nyertek, de akiknél az Egyház a végső, a tévmentes itéletet még nem mondotta ki.

Sőt ide érthetjük az ó- és újszövetség mindama nagy alakjait is, akik az erényben az átlagot messze felülmúlták s abban bizonyos hősies fokot értek el. 

A hősiesség tehát nem külön erény, hanem az erénynek az átlagot messze felülmúló fokozata. Hősiesnek azt az erénycselekedetet nevezzük, amelyet valaki nagy külső vagy belső nehézség leküzdésével hajt végre. Igy hősies a katona, mikor élete kockáztatásával, sőt feláldozásával a hazát szolgálja. Ahhoz a hősiességhez azonban, amelyet az életszentséghez, tehát tökéletességhez megkívánunk, több szükséges. 

Nevezetesen, hogy minden erényre, legalább bizonyos fokig kiterjedjen, hacsak kivételt nem teszünk a hittel, amelynek hősi megvallása a vértanúknak megszerzi különös isteni privilégiumképen a szentség aureoláíát. Továbbá a tökéletességhez megkövetelt hősiességnek állandó jellegűnek s a halálig kitartónak kell lennie. A hősiesség ily értelemben bizonyosan tökéletes lelket tételez fel, s így a szentek, akikben ez a hősiesség megvan, méltán mint a tökéletesség példaképei állíthatók a hívek elé. És a példának vonzóereje bámulatosan nagy. Azért jól mondja Alvarez de Paz: ,,Aki a szenteknek buzgó tanítványa, az Isten s emberek előtt azokhoz hasonló lesz, maga is szent és tökéletes.” Ámde a szentek utánzásában is, miként ezt Huber S. J. ,,Die Nachahmung der Heiligen in Theorie und Praxis” című kiváló könyvében bőven kifejti, nem mellőzhetjük a korlátokat. Nevezetesen ne feledjük, hogy a szentek sem mindenben követésre méltók. Hiszen nekik is, mint embereknek, voltak hibáik, sőt bocsánatos bűneik is. 

Szent Jeromos hibáztatja lelki leányában, Szent Paulában az önfejűséget s a külső önmegtagadás túlságos szeretetét.

De Paul Szent Vince Chantal Szent Franciska egyes szavaiban csaknem bocsánatos bűnt állapít meg. 

Borromei Szent Károly úgy találta, hogy Néri Szent Fülöp társulatának, az Oratóriumnak védelmében túl buzgó. Némelyiknél a tökéletességet lanyha, sőt bűnös állapot előzte meg. Nagyon világos, hogy ebben sem példaképek. Továbbá egyes szentek, ha nem is vétkeztek, de tévedtek a saját hibájukon kívül egyik-másik hittételben, mikor azokat az Egyház még világosan ki nem fejtette; avagy erénygyakorlataikban, esetleg hiányzott a kellő okosság és mérték. Később, mint Szent Bernát, Borgias Szent Ferenc belátták, hogy a penitenciákat mérsékelhették volna. Berchmans Szent János az étvágyat magában torkosságnak minősítette. Némelyiket megint egyéni jelleme bizonyos különcségekre ragadta, amelyek szintén csodálandók lehetnek, de nem utánzandók. Elítélendőknek azonban ne egykönnyen tartsuk az effajta furcsaságokat. Legtöbbször ugyanis nem igen ismerjük azokat a külső s belső körülményeket, amelyek között a szentek voltak, de meg amúgy is bajos dolog a szentek gondolatait, eljárását a közönséges, átlagos emberi mértékkel lemérni. 

a) De meg azután a szentek egyénisége is szükségképen bizonyos egyoldalúságot tüntet fel s már ezért sem lehet minden szent mindenkire nézve abszolút kopírozandó mintakép. 

A szentek ugyanis nagyon különböznek jellem, vérmérséklet, élethivatás, foglalkozás dolgában; különböznek nemük s életkoruk tekintetében. Hogyan kövesse mindenben az apostoli férfiú a rejtett kis virágot, a karmelita Kis Szent Terézt? 

b) A szentek továbbá oly hatalmas természeti aiándékokkal rendelkeztek, amelyekkel mindenki nem dicsekedhetik. Minő szívós fizikum, minő akaraterő, minő lángelme, minő sokszor átöröklött adottság jutott ki nekik. Velük szemben magunkat valóságos törpéknek érezzük. Mint óriások, sziklákat emeltek, míg mi egy kisebb kő elhengeritésével is csak nagy üggyel-bajjal birkózunk meg.

c) Azután nagy kegyelmekben és adományokban részesültek, maguk s esetleg mások számára is. Csaknem, vagy talán valamennyien misztikusok is voltak. Miként utánozza őket mindenben az, akinek a kegyelem kisebb mértéke jutott osztályrészül? 

d) Végül egyesek talán jóhiszemű tévedésből, talán isteni sugalom s így felhatalmazás folytán oly dolgokra vállalkoztak, amelyek különben tilosak volnának. Pl. felkeresték a vértanúságot, az életveszélyt, sőt halált; magányba vonultak, ami által az Egyház rendes életköréből magukat kivonták, pl. nem hallgatták a szentmisét, nem járultak a szentségekhez; némelyek megint egészen szokatlan cselekedetekre vállalkoztak, mint Stilita Szent Simon és tanítványai. 

Mindebből világos, hogy bár a szentek az alapelvek, alaperényeik dolgában utánzásra méltók, de mikor a szentek szoros követéséről, kopírozásáról van szó, óvatosan kell eljárni. 

Továbbá nem szabad feledni, hogy a szentek önálló egyéniségek, karakterek, s nekünk is ilyeneknek kell lennünk. 

A szentek közül mintának olyat kell választanunk, akinek neme, kora, élethivatása, jelleme a mienkhez hasonló. 

A többi szenttől pedig tanuljuk el ezt vagy amazt. Mindenkitől tanulhatunk valamit, nevezetesen azt, hogy Isten kegyelmével s buzgó, kitartó igyekezettel sokra vihetjük, ha talán nem is annyira, mint ők vitték. 

Valamennyi szent iránt pedig legyünk eltelve nagy, odaadó tisztelettel. A szentek Istennek színpompás virágoskertje. Csodálatos egy ország ez a szentek országa telve elragadó szépséggel s bámulatraméltó, szinte lenyűgöző erkölcsi nagysággal. A szentek a mennyei haza hősei. Ők átélték, amit Krisztus tanított, s azért is az Ő választott kedveltjei. Jól mondja Weisz az ő kitűnő Apológiájában: „Ha mi szenteinket megbecsülni nem tudnók, szomorú jele volna ez annak, hogy az igazi nagyság s valódi hősiesség iránt nincs érzéktünk.”

Ha van is talán közöttünk az életszentségre viszonylag kevésbbé alkalmas, de alkalmatlan egy sincs. ,,Istennél semmi sem lehetetlen" és ,,Mindent meg tudok tenni abban, aki nekem erőt ad."

Forrás: Müller Lajos SJ – Aszkétika és misztika I. (1940) 61–64. o.

Kép: Neilson Carlin