Hogyan elmélkedjünk?

Az imának kilenc szintje van. A legalacsonyabb a szóbeli ima. A második az elmélkedő imádság, latinul meditatio (ami nem keverendő össze a keleti vallások vagy a New Age meditációjával. Ezeket egy katolikusnak tilos csinálnia!) A többi szintre csak akkor juthatunk fel, ha nem csak szóbeli imát végzünk, de elmélkedünk is. A negyedik szintig mindenki eljuthat magától, az ötödik szinttől már Isten különleges kegyelme kell hozzá.

Hoztam már írást arról, miért fontos az ima, és arról is, mit és mennyit imádkozzunk. Arra gondoltam, hogy most az elmélkedésről írok, mégpedig David Nix atya ezen prédikációja alapján. 

Nix atya szerint nem elég, hogy igaz hitünk van, helyesen gondolkodunk. Gyakorolnunk is kell a hitünket, különben védtelenek leszünk a gonosszal szemben.

Képzeljük el a lelkünket úgy, mint egy lakás. Ki lakik benne? Ha nem a Szentháromság, akkor a démonok szabadon járkálhatnak ki-be. Nincs semleges ember. Valaki meg fogja tölteni a lelkünket, a gondolat- és érzelemvilágunkat.

A démonok nem csak akkor vannak ránk hatással, ha megszállták a testünket. Képekkel, gondolatokkal, érzelmekkel is befolyásolhatnak minket, hacsak nincs bennünk olyan erősen jelen a Szentlélek, ami gátolja a működésüket. A gyónás a legerősebb ördögűzés, de ami még rendkívül hasznos a démonok befolyása ellen, az az elmélkedő imádság (angolul mental prayer vagy meditation).

Két fő módja van az elmélkedő imának. Az egyik az ignáci (Loyolai Szt. Ignácra utal a név), ami olyan embereknek való, akik hathatósan tudják használni a képzeletüket. A másik, a Lectio Divina azoknak jó, akiknek kevésbé erős a képzelőerejük. Mindkettő tovább vezet a szemlélődésre (kontempláció) vagyis az ima magasabb fokaira, melynek végső eredménye az Istennel való lelki házasság. Avilai Szt. Teréz szerint az ördög tudja, hogy aki elmélkedő imának szenteli magát, az elveszett a számára. Liguori Szt. Alfonztól pedig azt olvastam, hogy szerinte még napi rózsafüzérezés mellett is lehet valaki halálos bűnben (gondolom, ha felületesen csak ledarálja), de elmélkedő ima mellett nem. Sőt azt is mondja, napi fél óra elmélkedő ima nélkül lehetetlen elkerülni a halálos bűnt.

Visszatérve a meditatio kétféle módjára, az ignáci módszerben nagy szerepe van az öt érzékszervünknek és a képzeletünknek. A Lectio Divinában pedig egy bibliai mondaton elmélkedünk az ima egész ideje alatt, teljes csendben. Itt nincs szerepe a képzeletnek. Mindkettő módszer ugyanannyira jó. Hogy melyik megy nekünk, az attól függ, hogy van „huzalozva” az agyunk.

Az elmélkedést mi tudjuk csinálni, de a szemlélődést (contemplatio) nem.  Ezzel Isten jutalmazhat meg. Mi a szemlélődés? Isten szetetetének olyan ránk áradása, amely felfüggeszti bennünk a gondolkodást. Ez a mennyország előíze, egyesülés Istennel, amelyet olyan egyszerű emberek is megtapasztalhatnak, mint te vagy én, ha igazán odaszánják magukat, hogy fél órát elmélkedjenek minden nap. Az elmélkedést tesszük mi, egy racionális cselekvést, és ha Isten akatja, megadja a szemlélődést. A New Age-es módszerekkel szemben nem mi hergeljük bele magunkat ebbe az élménybe, csak nyitottá tesszük rá magunkat azzal, hogy minden nap tudatosan időt szánunk Istenre.

Sokan félnek attól, hogy a démonok becsapják őket különböző élményekkel, de Loyolai Szt. Ignác nagyon sok világi embernek is megtanította az elmélkedést, és maga az Akitai Miasszonyunk is kérte a napi rózsafüzér mellett a tizenöt perc elmélkedést. Kezdjük napi tizenöt perccel, majd növeljük harmincra, és ha van időnk rá, hatvanra.

Gyerekek számára is elérhető ez az út, főleg az ignáci, amelyben az öt érzéket kell használni. Nagyon gyorsan előre tudnak haladni az imában, mert tisztaszívűek és könnyen használják a képzeletüket. Mindenkinek való tehát az elmélkedés.

Azért nagyon fontos elmélkedni, mert megtölti az intellektusunkat a Szentlélekkel, amelynek az a következménye, hogy szeretni fogjuk Istent, mert az akarat az intellektust követi. Az ember már csak ilyen, hogy amivel sokat foglalkozik, azt megszereti, ahhoz ragaszkodik. Ha pedig Istennel vannak tele a gondolataink, akkor a démonok nem tudnak közéjük beférkőzni.

Az elmélkedő ima konkrét lépéseit ismertetem az alábbiakban.

I.) Lectio Divina Szt. Brúnó módszere szerint

Ez öt lépésből áll.

1. Kiválasztjuk, miről akarunk elmélkedni. Ez ne legyen több fél fejezetnél, különben abba a hibába eshetünk, hogy elmélkedés helyett csupán olvasgatunk. Elolvassuk a szöveget.
   
   
2. Ez a rejtett kincs nevű szakasz. Kiválasztjuk, mely sorok érintettek meg a leginkább minket.
   
   
3. A jó és a rossz szétválasztása. Ez azt jelenti, hogy a rejtett kincsen belül is kiválasztjuk azt az egy mondatot, gondolatot, amiről elmélkedni fogunk. Ez az alázat cselekedete, mert elismerjük, hogy az angyalokéval szemben az emberi értelmünk annyira véges, hogy egyszerre csak egy dologra tudunk gondolni.
   
   
4. Most kezdődik igazán a Lectio Divina, hogy ezen a néhány szón gondolkodunk tizenöt-hatvan percig. Ez nagyon száraznak és unalmasnak tűnhet, de meglátjuk, ha szánunk rá időt minden nap, Isten olyan módon áld meg minket, amit elképzelni sem tudtunk. Azt javasolja az atya, próbáljuk csak ki egy hónapra, és meglátjuk, megváltozik tőle az életünk.
   
   Az elmélkedő ima nem jelent mást, mint elcsendesedést, és hogy a figyelmünket Istenre irányítjuk. Itt látszik meg a különbség a katolikus meditáció és a New Age-es meditáció között: a katolikus azért üríti ki a gondolatait, hogy azokat Isten tölthesse meg. A New Age-es pedig magáért az ürességért.
   
   
5. Az elmélkedés végén következtetéseket vonunk le. Ne szűkítsük le ezt arra, hogy valami etikai fogadalmat tegyünk, pl. hogy kevesebb csokoládét eszünk. Minden nap elő kéne akkor így állnunk egy újabb fogadalommal, ami megterhelő és irreális. Ez legyen inkább elsősorban a hálaadás ideje.

Ha mélyebben akarjuk megismerni a Szent Brúnó-féle Lectio Divinát, olvassuk el Tim Gray Praying Scripture for a Change c. könyvét.

II.) Loyolai Szent Ignác és Avilai Szent Teréz módszere

Ebben a képzeleté és az öt érzékszervünké a szerep. Beleképzeljük magunkat az adott bibliai jelenetbe, és hogy mit látunk, mit hallunk, mit érezhetünk közben.

Ez sokaknak gyerekesnek vagy protestánsnak tűnhet, de nagy szentek gyakorolták, így ha ehhez van érzékünk, mi is nyugodtan tegyük ezt.

Ez négy lépésből áll:

1. Az elmélkedés anyagának kiválasztása és felkészülés.
   
   
2. Megfontolás. Használjuk az öt érzékszervünket. Képzeljük el, hogy a bibliai esemény valamelyik szereplője vagyunk. Mit látunk? Milyen illatot érzünk? Mit hallunk? Mit ízlelünk? Mit érzünk a bőrünkön? És mindez milyen érzéseket, gondolatokat kelt bennünk?
   
   
3. Beszélgetés Jézussal (vagy mással, pl. Szűz Máriával). Az adott bibliai jelenetben miket mondhatnátok egymásnak? Pl. ha megkérdezi Mária, hogy mik a legnagyobb félelmeid, vágyaid? Őszintén mondjuk el neki! Ez talán gyerekesnek vagy tiszteletlennek tűnhet, de Isten ilyen komoly őszinteséget vár tőlünk és ilyen bizalmas kapcsolatot szeretne velünk fenntartani.
   
   
4. Hálaadás.

Ha ez a módszer való nekünk, akkor a Peter Thomas Rohrbach atya által szerkesztett Conversation with Christ c. könyvet olvassuk el róla.

Bármelyiket is választjuk, a lényeg, hogy tartsunk ki benne. A napi rózsafüzér mellett a mindennapos elmélkedés fog elvezetni minket a szentségre.

Én magam annyit tennék még hozzá az atya tanításához, hogy ha az emberek nap mint nap végeznének szóbeli imát és elmélkednének, nem terjedne így a jóga és a keleti meditáció még az Egyházon belül is, de a pszichológushoz járás se lenne ennyire divatos. Az emberekben hatalmas éhség van az elmélyedésre és az Istenre, és mit kapnak még a misén is? Zajt, szórakozást, olcsó érzelmi manipulációt. Ha pedig mélyíteni akarják a lelki életüket, mit kínálnak nekik a papok? Katolikus zen meditációt meg más ostobaságot. Pedig csak annyit kéne mondani nekik, hogy imádkozzák naponta a rózsafüzért és elmélkedjenek hagyományos katolikus módszerekkel legalább tizenöt percet. Azt gondolom, e nélkül nemhogy szentté nem tudunk válni, de a józan eszünket se tudjuk megőrizni a mai őrült világban.