A szenvedés nem szégyen
A szociális média világában szégyenné vált a szenvedés. A legtöbben azt mutatják, hogy mennyire tökéletesek ők és az életük. Mi pedig nem értjük, velünk mi a baj, hiszen rendszeresek a szenvedések az életünkben.
A világ azt mondja, a szenvedés rossz, ezért minél előbb és minden áron meg kell szabadulni tőle. Ez csak természetes. Ami igazán nagy baj, hogy már az Egyház sem igen tanít meg minket szenvedni.
Nekem is sokáig tartott megértenem, hogy az, hogy a hivatásomban voltak, vannak és lesznek szenvedéseim, nem jelenti azt, hogy rosszul mértem fel, mi az én utam, vagy hogy valami baj van velem, vagy épp, hogy nem lehetek boldog.
Mi a boldogság? A boldogság nem minden esetben érzés. A boldogság objektív tény, akkor is, ha épp nem érezzük. Állapot, amely abból fakad, hogy szeretetkapcsolatban élünk Istennel, a helyünkön vagyunk és igyekszünk az Úr parancsai szerint élni. Az, hogy szenvedéseink vannak, nem mond ellent annak, hogy boldogok vagyunk, vagy hogy a helyükön vagyunk, sem annak, hogy rendben vagyunk Istennel.
Épp ellenkezőleg! A Biblia szava szerint akit Isten szeret, azt megőrli és megfenyíti. Mégpedig azért, mert az Istennel megélt szenvedés a legnagyobb jellemformáló erő, és mert a szenvedésben találkozhatunk a legintenzívebben Jézussal.
Krisztus, a Szűzanya és a szentek is mind nagyon sokat szenvedtek. Mégis boldogok voltak, a helyükön voltak és jó kapcsolatot ápoltak az Atyával.
Éppen ezért nem szabad kétségbe esnünk, ha nekünk is vannak szenvedések az életünkben. Ha a férjünk fájdalmat okoz nekünk, vagy ha a gyerekeink idegesítenek, ha az anyaság és a háziasszonyság olykor kétségbeejtően fárasztó, az nem jelenti azt, hogy elvétettük a hivatásunkat, hogy nem a megfelelő emberhez mentünk hozzá, vagy hogy épp nem vagyunk anyának valóak.
A földi élet velejárója a szenvedés. Nincs szenvedés nélküli élet. Akiknek úgy tűnik, annyira tökéletes az életük, azoknak is vannak szenvedéseik, nehézségeik, fájdalmaik. Ha pedig bűnök árán könnyítik meg maguknak a földi életet, az előbb-utóbb visszaüt, ha máskor nem, akkor a túlvilágon, mert a pokolra jutnak vagy a tisztítóhelyen kell többet szenvedniük.
Számomra nagyon felszabadító élmény volt, mikor Isten megértette velem, hogy a szenvedés teljesen normális dolog és egyáltalán nem zárja ki a boldogságot. Lehet boldog és jó a házasságom attól, hogy a férjemnek vannak bántó, zavaró dolgai és hiányosságai. Lehet boldog az anyaságom attól még, hogy a gyerekek gyakran őrjítően viselkednek. Boldog, szép hivatás a háziasszonyság akkor is, ha nem mindig van kedvem hozzá, vagy épp az okoz szenvedést, hogy csinálnám a dolgom, de a gyerekektől nem tudok annyit takarítani, hogy olyan szép legyen a lakás, mint szeretném.
A boldogság tulajdonképpen nyugalom. Szt. Ágoston szerint:
„(...) magadnak teremtettél minket s nyughatatlan a mi szívünk, míg benned meg nem nyugszik.”
Amikor az ember a megszenteltő kegyelem állapotában él (vagyis nincs meg nem gyónt halálos bűne), kapcsolatban van Istennel, az Ő törvényeit igyekszik követni, amikor elfogadja azt, akinek Isten teremtette, amikor a hivatását teljesíti be nap mint nap.
A boldogság béke. Lelki béke. Ahogy Jézus mondja:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14,27)
A boldogság nem egyenlő a problémamentességgel, a fájdalommentességgel, sem pedig azzal, hogy mindig az öröm érzése van a szívünkben. A boldogság a lélek mélyén lakik, és akkor is jelen van, ha a felszínen épp vihar dúl.
És hát persze, hogy a keresztény élet viharokkal jár! Jézus is sokat szenvedett, és azt mondta, a szolga nem nagyobb uránál, bizony nekünk is szenvednünk kell. De ez a szenvedés nem olyan, mint a világé, mert tudjuk, hogy értelme van, és hogy közben velünk van az Isten. Nem áldozatokként szenvedünk, akik belekeserednek abba a gondolatba, hogy mennyire „igazságtalan” ez az egész, hanem tudatosan vállaljuk a nehézségeket egy szent cél érdekében, ami Isten és az emberek szolgálata, valamint az üdvösség elérése. Épp ezért lehetünk boldogok és békések akár nagy szenvedések közepette is, ezért nem keseredünk bele a lemondásainkba és a fájdalmainkba, ezért tudunk derüvel és reménnyel tekinteni az életre.
Egy példa: valószínűleg sokkal könnyebb lenne az életem, ha nem tartanám be az Egyház tanítását a fogamzásgátlásról (legalábbis most, fiatalon, öregkoromban valószínűleg nehezebb lenne), de az biztos, hogy nem lennék boldog, mert elveszíteném a megszenteltő kegyelmet és nem élném meg a hivatásomat, azt, akinek Isten teremtett. A kényelmes, könnyű élet nem egyenlő a boldogsággal, sőt, sokszor pont az az okozója a lelki bajoknak, különösen, ha bűnök árán teremtjük meg ezt a kényelmet.
Aki megtér és megízleli annak a boldogságát, hogy Istent szolgálhatja es az Ő útjain járhat, az ennek az édességét, az ebből fakadó lelki békét és bizonyosságot nem akarja felcserélni semmiféle bűnből fakadó élvezettel, kényelemmel, könnyebbséggel. Mert tudja, hogy könnyebb Krisztussal fáradozni, mint Nélküle élvezkedni és henyélni. Ahogy maga Jézus is mondta:
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30)
Szenvedek? Igen, rendszeresen. A keresztény élet, a házasság, az anyaság, a háziasszonyság nem könnyű. De közben boldog is vagyok, mert Jézussal élhetek és teljes mértékben elfogadtam azt, akinek Isten teremtett, és tudom, hogy a helyemen vagyok. Ennél jobb dolog pedig nincs a világon. Az a sok öröm, ami feleségként és anyaként ér, igazából csak ráadás.
