Unatkozol?
Írta: Gausz Tibor SJ
„Lelkiismeretem nagyon vádol. Azt hiszem, azért, mert szinte egészen Isten nélkül éltem, lelkemmel semmit sem törődtem. Sem este, sem reggel nem imádkoztam. A templomot is elkerültem... Mégis minden naptól vártam valami újat, valami érdekeset. Azonban egyik sem hozott semmit. Csak a már megszokott szórakozásokat, bűnöket. Nem volt egyetlen egy estém sem, amikor megelégedettség szállt volna a szívembe...
Irígyeltem azokat a leányokat, akik tudnak hinni, imádkozni. Irígyeltem azokat, akik tudnak lelkükben is ünnepelni. De én nem is sejtettem, hogy mi az a vasárnap, hogy mit adhat a templom karácsonykor és húsvétkor, májusban vagy Jézus Szíve hónapjában.
Istenem!
Csakhogy fölébredtem. Csakhogy megjavulhatok! Milyen nagy kegyelem ez! Milyen nagy hálával tartozom neked, édes Istenem, hogy megmutattad, hogyan kell az igazi boldogságot keresni!"
Hány ilyen szegény leány van, akik nyiltan vagy titokban így panaszkodnak világosabb óráikban! Milyen jó volna, ha megismernék, ha rádöbbennének, hogy miképen tölti be a leányszíveket a mennyei Atyába vetett hit, remény és szeretet, az ima, az a sok ünnep, mely változatossá, széppé teszi életünket!
(...)
Valaki azt írta magáról, hogy Ő „ünneplő lángocska".
Mit gondolsz, mit jelenthet ez?
Megmagyarázom. Hogy azonban ez könnyebb legyen, a leányokat vallásosságuk szerint két csoportba kell osztanom.
Vannak leányok, akik mindíg, mindenben a felszínen maradnak, akik vallásgyakorlataikat csak megszokásból, nem ritkán divatból végzik. Ezek a leányok nem mélyednek el hitünk titkaiba, igazságainak erejébe, szépségébe. Számukra a parancsok mély értelme felfoghatatlan, azoknak boldogító, védő bilincse teher, és mindíg igyekeznek lazítani rajta. Vasárnapi misére még eljárnak, hiszen mindenki megy és így saját új divat szerinti ruhában tündöklő alakjuk sem hiányozhat. Talán pergetik is — a jövendő korzón járó gondolatok között — ezüst rózsafűzérüket, de mindez csak felszínesség, átlag náluk. Vallási életük nélkülözi a szilárdságot, a lüktető életet, a tevékeny erőt!
Az ilyen vallásosság természetesen nem boldogít. Az ilyen vallásos élet csak teher. Annyira teher, hogy néha összeroskadnak a parancsok súlya alatt. Panaszkodnak, sírnak, jajveszékelnek: ez az előírás milyen nehéz... Miért is kívánja ezeket az Egyház... stb., stb. Az emberek látják ezek életét és megállapítják: Ime, a vallás sem nyugtat meg, ellenkezőleg, elviselhetetlen terhet ró az emberek vállára... A vallásos ember sem lehet boldog.
Az Egyház parancsai miatt sok leány hitében is meginog. Az a kérdés mered eléje: érdemes-e vallásosnak lennie? Érdemes-e a hitet gyakorolnia?
A leányok másik csoportjának vallásossága mély, vagy ha ezt a szót jobban szereted: elmélyedő. Ők nem maradnak a felszínen. Nem kezelik a vallást csak félvállról. Az ima számukra nem sebtében, unottan, kényszerűségből odadobott szó az Istenhez. Számukra mindez életszükséglet. A parancsokban is megtalálják azok mély értelmét. Meglátják bennük az élet pilléreit. A vasárnap hangulatát is megsejtik. Engedik szívükre hatni karácsony, vízkereszt, húsvét, pünkösd lélekemelő igazságait. Szinte átélnek mindent.
Minden ünnep egy-egy élmény számukra!
(...)
A Szűzanya, mint egész lelki életünknek, az ünnepi lángnak is örök példaképe. Ő nemcsak elmélyedő, hitből élő lélek, hanem valóságosan maga a hit, maga az elmélyedés. Isten végtelen kegyelme folytán, amint értelmét használhatta, mindjárt az Istenre, a hitre fordította egész figyelmét. Lelke élményekben, belső meglátásokban végtelen gazdag. Mária sohasem unatkozott!
(...)
Egyszerű helyen él, sok jelentéktelen vagy éppen fájdalmas esemény követi egymást. A közönséges ember belefáradna az egyhangúságba. Únná az életét is. — Mária más, ő mindig ünnepelni tud. Mindíg ragyog a boldogságtól.
Forrás: Gausz Tibor SJ – Énekeljen szíved is! (Korda, 1942). Innen ingyen letölthető.
Kép: Charles Bosseron Chambers
