A pokollal riogatás és ítélkezés margójára

A kiugrott papos írásomban azt fejtettem ki többek között, hogy ha nem bánják meg az Istennek tett esküjük megszegését és nem igyekeznek változtatni az életállapotukon (az igaz bűnbánat ugyanis azt is magában foglalja, hogy elhatározom és megfogadom, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm), a pokolra fognak jutni.

Ezen sokan felháborodtak, sőt, volt, aki eretneknek is bélyegezte, amit írtam, merthogy az Egyház sose mondta ki senkiről, hogy pokolra jutott.

Ez így van, az Egyház nem avat pokolra jutottakat, csak boldogokat és szenteket. Viszont az is igaz, hogy a katolikus hagyomány úgy tartja, iskarióti Júdás elkárhozott. Ezen kívül pedig dogmaként tanítja: 

„Akik halálos bűnben halnak meg, az örök kárhozatra jutnak.” 

Aki ezt nem hiszi, az az eretnek.

Én se tettem mást, minthogy az Egyháznak ezt a dogmáját erősítettem meg a kiugrott papok helyzetére vonatkoztatva: halálos bűnben vannak, ezért ha bűnbánat nélkül halnak meg, a pokolra jutnak.

Egy szóval se mondtam, hogy bármelyik kiugrott pap is biztosan a pokolra jut. Kifejezetten hangsúlyoztam, hogy a haláluk pillanatáig van esélyük a bűnbánatra és arra, hogy így elkerüljék a poklot. Remélem és azért imádkozom, hogy ez így is legyen.

Persze azon lehet lamentálni, egy kiugrott pap valóban halálos bűnben van-e, de úgy gondolom, 99,9%, hogy igen. Mert mi kell a halálos bűnhöz? Súlyos tárgyban, tudva és akarva vétkezni. Egy kiugrott és nővel együtt élő pap esetében mindhárom fennáll, hacsak nem a tudva kitétel hibádzik, amennyiben a modernista teológia áldozatainak tekintjük ezeket a papokat, akik nem tudják, mit cselekszenek, és még hat év alatt se tanították meg nekik a szemináriumban, hogy az Istennek letett papi esküjüket megszegni és összeállni egy nővel súlyos bűn. Azért merem remélni, hogy a magyarországi papképzésben ez elhangzik. Ahogy azt is, hogy volt nem egy ember, akár pap is, aki figyelmeztette a kiugrottakat a tettük súlyos és bűnös voltára. De ha más nem is, hát az minden bizonnyal világossá tette előttük azt, hogy halálos bűnben vannak, hogy nem kaphatnak feloldozást és nem áldozhatnak, valamint nem köthetnek szentségi házasságot, amit ifj. Bógár Zsolt meg is említ a vele készült interjúban. 

A fentiek után őszintén nem értem, miért eretnekség vagy bűnös ítélkezés azt mondani, hogy a kiugrott és valakivel összeállt papok halálos bűnben vannak és el fognak kárhozni, ha nem tartanak bűnbánatot és nem vetnek véget az erkölcstelen kapcsolatnak a párjukkal.

Gyönyörű képet fest a mai Egyházról, hogy sokan azon háborodnak fel, ha nyilvános bűnösökre kimondja egy katolikus, hogy a pokol felé tartanak, de maguknak a botránykeltő bűnösöknek meg csupa gratuláció jár. Ők a Szentlelket meg a szívüket követik, én meg bűnös ítélkező és eretnek vagyok. Ennyire kifordult az Egyház magából az utóbbi évtizedekben.

Az az igazság, hogyha úgy értelmeznénk a „Ne ítélj!”-parancsot, ahogy ezek a hozzászólók használják, akkor Jézus meg az apostolok is mind bűnös ítélkezők lettek volna, ahogy rengeteg szent is. 

Tetteket, életállapotokat, tanításokat igenis meg kell ítélni és fel kell hívni arra a figyelmet, hogyha bűnösek, károsak, főleg, hogyha nagy nyilvánosságot kapnak és könnyen félrevezethetik a híveket.

Mégis mit kéne tennem? Hagyni, hogy őket követve más papok, szerzetesek meg házasok is sutba dobják az esküjüket, ha az érzéseik ezt diktálják?

Számomra visszataszító, hogy amíg nyilvános bűnösök rajongással övezetten parádézhatnak a (szociális) médiában, terjesztve tévedéseiket és rossz példát adva, addig a keresztények egy része kiherélt módon egymást pisszegi le, hogy jaj fel ne hívjuk erre a figyelmet, hogy valaki nyilvános bűnben él meg tévedéseket tanít, mert ítélkezésbe esünk és megsértjük mások érzéseit... 

Bárki higgyen igazából bármit, a kereszténység nem az érzelmek, érzések és vágyak vallása, és jó kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy nem sértem meg mások érzéseit, vagy nem nevezek valakit bűnösnek.

Amíg a kiugrott papoknál olyanokat szólnak hozzá tömegek, hogy „Gratulálok!”, „Csodálatos vagy!”, „Legyetek boldogok!”, vagy a kedvencem: „Kövesd csak a szíved és a Szentlelket!”, addig én le fogom írni, hogy amit csinálnak, nem a Szentlélek, hanem a Sátán követése, és ez nem bűnös ítélkezés lesz, hanem az Istentől elvárt katolikus reakció.

Mindezt nem azért írom, hogy magamat védjem, hiszen semmit se számít az, ha vannak emberek, akik ítélkezőnek tartanak. Hanem azért, hogy bátorítsam minden olvasómat: merjetek kiállni az igazság mellett és ne bátortalanítson el Titeket, hogy mindig vannak emberek, akik mintegy gombnyomásra ilyenkor azt vágják a fejetekhez, hogy ítélkezőek vagytok, esetleg értelmi vagy érzelmi fogyatékosok, és ezért nem értitek meg a modernista erkölcsteológia magasságos ideáit vallók cselekedeteit és szavait.

Tudom, manapság ezt sokan szeretik elfelejteni, de az Egyház tanítása szerint az irgalmasságnak nem csak testi, hanem lelki cselekedetei is vannak, melyek közül az első három így hangzik: 

„A bűnösöket meginteni. 

A tudatlanokat tanítani. 

A kételkedőknek jó tanácsot adni.” 

Az Egyház nem csupán jótékonysági szervezet, hanem elsősorban a lelkek mentésére megalapított intézmény. A világnak persze tetszene egy olyan Egyház, amely helyettük is eteti és ruházza a szegényeket, de amúgy meg befogja a száját és nem terjeszti kellemetlenebbnél kellemetlenebb igazságait és erkölcsi parancsait. De mi nem maradhatunk csöndben, mert bár elsősorban mindenki a maga üdvösségének vagy kárhozatának kovácsa, nagymértékben felelősséggel tartozunk egymásért túlvilági sorsunk tekintetében is.

„Ha azt mondom a gonosznak: ‘Halállal halsz meg!’ – és te nem hirdeted neki, és nem beszélsz, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen, maga a gonosz a saját gonoszsága miatt hal ugyan meg, de a vérét a te kezeden keresem.

Ha azonban hirdeted a gonosznak, de ő nem tér meg gonoszságából és gonosz útjáról, ő maga ugyan meghal istentelensége miatt, te azonban megmentetted lelkedet.

De ha az igaz is eltér igazságosságától és istentelenséget cselekszik, akkor akadályt rakok elé és ő meghal; azért, mivel te nem figyelmeztetted őt, meghal bűne miatt, és nem lesz emlékezete igazságosságának, amelyet cselekedett, vérét azonban a te kezeden keresem.

Ha azonban te figyelmeztetted az igazat, hogy ne vétkezzék az igaz, és ő nem vétkezik, valóban élni fog, mert figyelmeztetted őt, s így megmentetted lelkedet.«”

(Ez 3,18-21)