Hogyan ne kísértsük nőként papjainkat?

Manapság elmondható, hogy sajnos mi, nők úgy növünk fel, hogy egyáltalán nem értjük, milyen hatással vagyunk a férfiakra, vagy ha éppenséggel értjük, akkor azt sokszor rosszra használjuk.

Én is csak felnőtt, házas nőként értettem meg és fogadtam el olyan igazságokat, mint hogy nem jó, ha férfiakkal barátkozom. Hogy miért, ld. ezeket az írásokat:

• Müller Lajos SJ: A különböző neműek barátkozása
• Szalézi Szent Ferenc: A férfi-nő barátságról
• Van barátság férfi és nő között?
• A férfiak, akiknek nem kellesz

Azt is a férjem hatására értettem meg, hogyan működnek a férfiak, vagyis hogy sokkal inkább vizuális típusok, mint mi, nők, ezért fontos, hogy szemérmesen öltözködjünk.

Azt is felnőttként tudtam meg, hogy egyáltalán nem kell 10/10-es bombanőnek lennünk ahhoz, hogy kísértést jelentsünk a férfiak számára. Ahogy a férjem mondta nekem egyszer: a legtöbb férfi tulajdonképpen legszívesebben minden fiatal nővel lefeküdne, hacsak nem olyan rondák, hogy rájuk se lehet nézni.

A fiatal és középkorú papokkal való viszonyunkban is fontos lenne, ha ezeket az igazságokat szem előtt tartanánk. Ezek alapján én két dolgot javasolnék:

1. Az öltözködésünk legyen szemérmes. Kerüljük a mély dekoltázst, a hasvillantást, a combok mutogatását, a fenék kirajzolását.

2. Ha fiatal nők vagyunk, ne válasszunk magunknak lelki vezetőnek időskor előtt álló papot, se ne barátkozzunk ilyenekkel. Ne legyünk velük kettesben, ne bizalmaskodjunk, ne ölelkezzünk. Ugyanez vonatkozik az internetes kommunikációra is, ne chateljünk vagy e-mailezzünk ilyen papokkal, csak hogyha mindenképp szükséges, akkor is tárgyszerű stílusban, röviden.

Az az igazság, hogy nagyon könnyen kialakulhat egy fiatal férfi és nő között lelki viszony, túlzott érzelmi kötődés, különösen, ha „lelkiznek”. Egy nő számára nagy vonzerővel bírhat egy hitében művelt férfi, aki empatikusan meghallgatja őt, akinek kiöntheti a szívét, talán jobban is, mint a férjének. 

Arról nem is beszélve, hogy a női hiúságunkat bizony felpiszkálja egy pap. Ezt jól láttam a gimnáziumomban, ahol egyszer egy kispap jött be óramegfigyelésre. Az osztálytársaim jó része teljesen felpörgött a kispap láttán, és azon versenyeztek, vajon melyikük fog megtetszeni neki. Éva óta tudjuk: a tiltott gyümölcs mindig kívánatosabb, mint amely szabadon és könnyen elérhető.

Természetesen tudom, hogy volt Assisi Szent Ferenc meg Assisi Szent Klára, Szalézi Szent Ferenc meg Chantal Szent Franciska, de úgy gondolom, jó, hogyha egy fiatal paptól se várunk el szentferenci magasságokat, és magunkat se hisszük Szent Klárának vagy Franciskának.

Sokkal biztonságosabb ennél, ha egyszerűen kerüljük a bűnre vezető alkalmakat, tudva, hogy esendő emberek vagyunk mi is meg a papok is. Ahogy valakitől egyszer olvastam: 

„A katolikus férfiak és nők barátkozása általában a hiszekeggyel kezdődik, de igen gyakran a test feltámadásával végződik.”

Lezárásképpen hadd idézzek meg egy jelenetet Blaskó Mária Változnak az idők c. könyvéből. Balló Ilona („Médi”) fiatal nő és alapítani akar egy katolikus szervezetet. Talál is egy tökéletes kispapot hozzá, a szintén fiatal és lelkes Schuller Istvánt. Azonban valami mégsem jó...

„Amikor Balló Ilonka beállított Fulda hittanár úrhoz, az szerető jósággal fogadta. Már mindenről informálva volt. 

– A püspöki aulában beszéltek magáról és az alapításáról – szólt elismerőleg. – A titkár úr különösen örült, hogy nem hiába pártolta magát, ha egy kicsit furcsa is volt az a maga felkérése. Huszonhárom lelkileg elhagyott gyári leányt összehozni igazán szép dolog. Örülök, hogy maga lesz minálunk az első katolikus patronázs megalapítója. 

– De jó volna egy papi vezető is – nyögte ki Médi –, aki hittant tanít. 

– Nem jó az a Schuller-fiú? Hisz úgylátom nagyon összebarátkoztak. Legalább is ő olyan nagy lelkesedéssel beszélt magáról.

– Éppen az a baj – válaszolt hirtelen Médi. 

Fulda Jenő pár percig hallgatott és sokáig nézte a még félig kislány alapítónőt. Tekintetében nemcsak jóság és szeretet volt, hanem valami atyai büszkeség és megelégedés is. – Most látom Balló, hogy maga igazán az Úr Jézust keresi. És azt is látom, hogy van elég esze és akaratereje.

Az asztalhoz ment, keresgélt a fiókban. Szentképeket vett elő és egy bankjegyet. 

– Ezt fogadja el tőlem az alapításához. A pénz az egyesülete szegényeié, a kép a magáé. A püspök úrnál pedig elintézem, hogy az egyik szalvatoriánus atyát küldje el maguknak. 

Összefonta a karját a mellén és pár pillanatig csendben nézte Médit, azután újra megszólalt:

– A Schuller-fiú nagyon buzgó és nagyon helyes gyerek. De talán még túlságosan nagy gyerek. Nagyobb mint maga, Ilonka. Ne felejtse el: a férfi sokszor nagyobb gyerek, mint a nő. És olyankor mindig a nő kell, hogy okosabb legyen. 

Médi csodálkozva nézett fel hittantanárára. Nagy bizalomnak jele volt az, hogy keresztnevén szólította, amit alig tett mással. És még nagyobb bizalomnak volt jele az, amit mondott. 

Ilonka szeme könnyes lett, amikor kezetcsókolt.

És ez a belső meghatottsága sokkal, sokkal igazabb volt, mint a tegnap esti. Amikor hazament, betért a templomba, egy kicsit el is sírta magát a Fájdalmas Szűz szobra előtt. 

De azután olyan csendes békesség szállt a szívébe, hogy maga is elcsodálkozott. Nem tudta, hogy mitől van ez. Pedig nem is kezdett még hozzá az igazi »új élet«-hez. Életgyónást se végzett, a házioltárt se csinálta készre, a szekrénye is rendetlen... és a szvetter miatt pedig hazudott a mamájának. És mégis olyan nyugodt most. Vajjon miért? 

Akkor még nem gondolt arra, hogy az Isten nem szokott adós maradni azoknak, akik őérette feláldoznak valamit...

Mikor Schuller István megtudta, hogy Balló Ilonka mást kért helyette, úgy érezte, hogy csalódott a világban. Napokon át csak arról beszélt, hogy a papok élete csupa csalódás a meg nem értő, álnokul szeretetet mutató és azután a papot kajánul cserbenhagyó, hálátlan hívek között. A nőkről pedig mint farizeusokról, képmutató színésznőkről, a legnagyobb megvetéssel beszélt. 

És mégis... sok, sok év mulva a szentmiséje mementójában azok közé sorolta Balló Ilonkát is, akikről mint jótevőiről emlékezett meg. Mert így van az. Sokszor hosszú évek, néha évtizedek kellenek ahhoz, hogy megértsük egymásban a cselekedetek mélyén lappangó lelket...”

A szemérmes öltözködés vagy a nem közeli rokon férfiakkal való bizalmaskodás kerülése olyan téma, amelyről manapság nemigen hallani a katolikus Egyházban. Épp ezért tudom, hogy sokaknak megdöbbentő vagy akár nevetséges is lehet. Mégis arra kérlek titeket, gondoljátok és imádkozzátok át mindazt, amit írtam. Vigyázzunk magunkra és a férfiakra, köztük papjainkra is! Ha igazán szeretjük őket, meg kell ezt tennünk, még akkor is, ha szembe megy a korszellemmel, és talán ők maguk se értik, ahogy a regény fiatal atyája se értette, míg bölcsebb nem lett.