Az imaélet kilenc szintje (2. rész)
Írta: Eric Sammons
Ezen sorozat első részében felsoroltam az imádság kilenc szintjét és leírást készítettem az első négyről, amely az ún. „megtisztulás útjával" jár kéz a kézben. Most, a második részben az imádság második és harmadik útját – a megvilágosodás és megtisztulás útját – fogom górcső alá venni, ezeken belül pedig az ima utolsó öt szintjét, amelyek megvalósulása a tökéletesség felé való emelkedés során lehetséges a lelki életben.
MEGVILÁGOSODÁS ÚTJA
Az érzékek sötét éjszakája
A legtöbbek számára ismerős lehet Keresztes Szent János A lélek sötét éjszakája c. munkája. Azonban azok már nincsenek túl sokan, akik el is olvasták ezt a művet, vagy valóban megértették, mit ért a szent „sötét éjszaka" alatt. Először is, igazság szerint két sötét éjszaka van: az érzékek sötét éjszakája és a lélek sötét éjszakája. Az első a megtisztulás és a megvilágosodás útja között képez hidat, míg a második a megvilágosodás és az egyesülés útja közötti híd.
Sajnos a sötét éjszaka mára tág fogalommá vált, amelyet bármiféle nehéz vagy nyomasztó időszak leírására alkalmazunk. De Keresztes Szent János nem ezt a jelentést adta a sötét éjszakának. Ez a két szakasz nem külső események következménye, mint pl. egy állás elvesztése vagy egy szeretett személy halála. Ellenkezőleg, ez egyedül Istentől ered, aki a sötét éjszakákat arra használja, hogy megtisztítsa a lelket az e világ dolgaihoz való ragaszkodástól.
Nézzük csak meg az első éjszakát, amely az érzékeké. Amint fentebb írtam, az imának ez a szintje az imádság negyedik és ötödik foka között képez hidat, vagy másképp fogalmazva a megtisztulás és a megvilágosodás útja között. Itt Isten válik az ima elsődleges kezdeményezőjévé, nem pedig az ember. Míg a megtisztulás útja során az ember elsődleges kötelessége, hogy aktívan együttműködjön a kegyelemmel, ezen a szinten már az a feladata, hogy passzívan befogadja a kegyelmet.
De miből áll az érzékek sötét éjszakája? Elsősorban lelki szárazságok hosszú sorát foglalja magába, amelyben a lélek közömbösséget tapasztal az imádságban. Ez egy fájdalmas állapot, amely próbára teszi a lelket, hogy kiderüljön, vajon a vigasztalások miatt vágyik-e az imára, vagy azért, mert magát Istent kívánja. Ebben a szakaszban az elmélkedés nehézzé, sőt fájdalmassá válik, mivel nem terem gyümölcsöt. A Szentlélek azt kívánja, hogy a lélek az elmélkedésből a szemlélődésbe lépjen át.
Miért van szükség erre a fájdalmas szakaszra? Miért ez a híd a tisztító és a megvilágosító út között? Azért, hogy a lélek megtisztuljon a benne még meglévő hibáktól, amelyek megakadályozzák, hogy a lélek passzív befogadójává válhasson Isten kegyelmének. Ebben a szakaszban a személy erőteljesen lelki beállítottságú, és alapvetően erényes életet él. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a léleknek nincsenek még olyan hibái, amelyek távol tartják Istentől. Melyek lehetnek ezek a hibák? Három fő hiba van:
(a) Lelki falánkság: A lélek rendezetlenül kötődik a vígasztalásokhoz és célként kezd rájuk tekinteni, nem pedig eszközként, amelyek a célhoz segítik.
(b) Lelki restség: Lustaság, amely abba a lélekbe férkőzik be, aki nem törekszik már tovább a tökéletességre, hanem megelégszik a lelki életben a középszerűséggel.
(c) Lelki gőg: Mivel aki ezen a szinten van, már igencsak előre jutott az erényekben, könnyű, hogy spirituális értelemben véve kevéllyé váljon és lenézzen másokat. De természetesen a gőg a legrosszabb bűn és távol tart minket Istentől.
Ez a szint is veszélyes lelki értelemben véve, talán a legveszélyesebb. Eddig a sötét éjszakáig a lélek növekedett az erényekben, a szentségben és az imádságban. De itt úgy tűnik, mintha visszaesne: a vígasztalások eltűnnek, a kísértések nagyobbakká válnak és az elmélkedés száraz lesz. Emiatt lehet, hogy menekülni fog a sötét éjszaka elől és az ima alacsonyabb szintjeire esik vissza. A megfelelő válasz a meghátrálásra való kísértésre ellenben az, hogy megújítsuk a bizalmunkat Istenben, továbbra is gyakoroljuk az összeszedettség imáját, tagadjuk meg magunktól a vígasztalások keresését, és forduljunk tanácsért egy jó lelki vezetőhöz.
Ha sikeresen túlestünk az érzékek sötét éjszakáján, a megvilágosodás útjára léphetünk, melyben Isten válik az elsődleges kezdeményezővé.
Az ima ötödik szintjével a lélek keresztül haladt az érzékek sötét éjszakáján és eljutott a megvilágosodás útjára. Az általa kezdeményezett imától elért az Isten által kezdeményezett imához. Vagy másképp az elmélkedésből átlépett a szemlélődésbe.
5. szint: Belénk öntött szemlélődés
Ezzel a szinttel kapcsolatban a legfontosabb, amit meg kell jegyeznünk, hogy minden keresztény meg van hívva rá. Általános tévhit, hogy csak a kontemplatív rendekbe tartozó apácák és szerzetesek hivatottak a belénk öntött szemlélődésre; azonban minden krisztuskövető tud – és kell –, hogy végül elérkezzen az imának ezen szintjére.
Mi a belénk öntött szemlélődés? Isten tapasztalati ismerete, amelyet Isten önt a lélekbe. Más szavakkal az, hogy a lelket birtokba veszi a természetfeletti. Ebben a szakaszban a lelket betölti és átjárja Valaki más. Ne feledjük, hogy ennek a szintnek az eléréséhez a léleknek a megszentelő kegyelem állapotában kell lennie; valaki, aki halálos bűnben van, nem lehet befogadó edény a Szentlélek számára. Továbbá ne feledjük azt se, hogy az a lélek, aki eléri az imádságnak ezt a szintjét, nem hagyja abba az erény vagy a szeretet gyakorlását; sőt, mindez általában fokozódik az életében.
Számos jellemzője van ennek az imaszintnek, többek között:
(a) Lehetetlen, hogy ezt a misztikus tapasztalatot valaki a saját erejéből legyen képes gerjeszteni. Senki se tudja magától elkezdeni vagy befejezni a belénk öntött szemlélődést.
(b) A lélek sokkal inkább passzív, mint aktív. Az ima korábbi szakaszaiban a lélek aktívan törekedett Isten felé; itt viszont a lélek „hátradől" és vár Isten befogadására.
(c) A tudás, amelyben a belénk öntött szemlélődés során részesülünk, leírhatatlan. Szent Teréz vagy Keresztes Szent János írásait olvasva gyakran feltűnik a számunkra, hogy ezek a szentek mennyire küszködtek azzal, hogy szavakba tudják önteni misztikus tapasztalataikat. Metaforákat használnak, de még ezek is messze nem voltak elég jók.
(d) A keresztény erény drámaian új megélése. Ebben a szakaszban lehet igazán véghez vinni azt, amiről Szent Pál oly gyakran ír: „Krisztusban" élni. Valóban „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem".
6. szint: Nyugalom imája
Az ima következő szakaszában, a „nyugalom imájában" az ember még mindig a belénk öntött szemlélődést gyakorolja, de ez már magában foglalja az akarat különleges megragadását. Ez úgyszólván a „belénk öntött szemlélődés extra”. Az imának ez a szintje nagy lelki gyönyörrel jár, mivel a lélek elmerül Isten jelenlétének szemlélésében. Míg az ötödik szinten az értelem (az isteni dolgok ismerete), addig ezen a szinten az akarat (az isteni dolgok szeretete) kap különös hangsúlyt. Az ötödik és hatodik szint és a második és harmadik szint között analógia van: a második és ötödik szint elsősorban az értelem színterén működik, míg a harmadik és hatodik szint az akaratot vonja be.
Az ima ezen szintjének egyik nagy előnye, hogy gyakran úgy is megtapasztalható, hogy egyébként az értelem foglalkoztatva van. Pl. egy földműves is megtapasztalhatja a nyugalom imáját, aki épp a kertjével foglalatoskodik, e munkája közben. Szent Teréz azt mondta, hogy ezen a szinten olyan benső békét és nyugalmat tapasztalunk meg, amelyet nem lehet szavakkal kifejezni.
A nyugalom imája a megvilágosodás útjának legmagasabb foka; a következő állomások az egyesülés útjának részét képezik. És amint volt egy híd a megtisztulás és a megvilágosodás útja között, ugyanúgy van egy híd a megvilágosodás és az egyesülés útja között is, és ez is sötét éjszaka: a lélek sötét éjszakája.
EGYESÜLÉS ÚTJA
A lélek sötét éjszakája
A lélek sötét éjszakája egy általánosságban használatos kifejezés, de pont mint az első sötét éjszaka (az érzékeké) esetében, ezt is gyakran félreértik és rosszul használják. Az igazi lélek sötét éjszakája a híd a megvilágosodás és az egyesülés útja között, amelyen a léleknek nem az alacsonyabb elemei tisztulnak meg (amelyek már meg lettek tisztítva), hanem az értelem és az akarat magasabbrendű képességei.
Ezen a szinten még a belénk öntött szemlélődés sem lehetséges; a lélek minden képessége téren szárazságot tapasztalunk. Sok szempontból ez olyan, mint egyfajta halált megelőző purgatórium. De Isten felfedi Önmagát ebben a sötétségben, teljes egységre vezetve Önmagával.
De miért van erre szükség? Ahogyan az első sötét éjszaka, ez is különböző hibáktól szabadítja meg a lelket. Lehet, vannak, akik azt gondolják, hogy az imának ezen az előrehaladott fokán már nincs is valódi hibája, de ez nincs így. Néhány hiba, amelytől a lélek sötét éjszakája megszabadít:
(a) Akaratlan szórakozottság az imában: Ezen a szinten még lehet olyan tapasztalatunk, hogy nem vagyunk képesek az értelmünket és az akaratunkat megfelelően összpontosítani.
(b) Belefásulás az imába: Ahogy az ember hozzászokik a belénk öntött szemlélődéshez, megeshet, hogy híján lesz a teljes érzékenységnek a lelki dolgok iránt. Ez a lelki restség egyik formája.
(c) Kísértés a túlbuzgóságra a szeretet helyett: Természetes dolog, hogy azt kívánjuk, keresztény testvéreink is mind részesüljenek azokban az örömökben, amelyekben nekünk részünk van. De ez a fajta buzgóság ahelyett, hogy Istenre hagyatkozna abban, hogy előre mozdítsa a többieket, megpróbálja maga előrébb erőltetni őket.
A lélek sötét éjszakája alatt az akarat végső megtisztulását tapasztaljuk meg. Minden tudatos vagy tudattalan önzés helyébe Isten akaratának teljes elfogadása lép. És ez ennek a szakasznak a lényege: akaratunk teljes mértékű egyesítése Isten akaratával, hogy a lélek ne akarjon mást, csakis azt, amit Isten akar.
Miután az ember átjutott a lélek sötét éjszakáján, az ima utolsó szakaszaihoz, vagyis az egyesülés útjához ér. Ez a „tökéletesek" útja, azoké, akik teljesen átadták magukat Istennek és az Ő szent akaratának. Ezeken a szinteken a lélek nem tapasztal olyasmit, ami elvonná a figyelmét, és teljes bizonyosságot nyer az Istennel való bensőséges egyesülésről. Az imádságban nincs unalom vagy fáradtság, pedig ezen a szinten elég intenzív. Ez a megtisztulás legmagasabb szintje, és a szent csak a hit puszta cselekedetét képes véghez vinni. Nem függ semmilyen vigasztalástól, legyen az érzékeké vagy az értelem, az akarat vagy az emlékezet magasabb rendű képességeié; más szóval, nem azért hisz Istenben és nem azért szereti Őt, amit Isten tesz érte, hanem egyszerűen azért, mert Ő Isten.
7. szint: Egyszerű egyesülés
Az egyszerű egyesülés imája során minden belső képesség, beleértve az értelmet és az akaratot is, sorra meghódol, és Istennel kezd foglalatoskodni. Mi nem hódolt még meg? Csak a külső, testi érzékszervek. Egyébként a lélek teljesen egyesült Istennel.
8. szint: Hasonlóvá tévő egyesülés
Ezt „lelki eljegyzésnek" is nevezik, ahol mind a belső, mind a külső érzékek elmerülnek az isteni jelenlétben. Ezen a szinten az ember ‚extázisban" van - a test már nem reagál a külső ingerekre, és teljesen rabul ejti Isten.
9. szint: Átalakító egyesülés
Ha a nyolcadik szint a „lelki eljegyzés", akkor a kilencedik szint a „lelki házasság". A hasonlóvá tévő egyesülés az akarat beleegyezése az egyesülésbe; az átalakító egyesülés viszont maga az egyesülés. Ez a legmagasabb fokú tökéletesség az imádságban, és ahogy Keresztes Szent János mondta, „nem más, mint az Istenné való átalakulás". Ezen a fokon következik be a megistenülés, és a kegyelem által a lélek inkább istenivé, mint emberivé válik. Az ember egész lényét magával ragadja Isten, és minden, amit tesz, teljesen egyesül Istennel. A lélek és Isten ebben a szakaszban annyira egyesül, hogy nem lehet őket elválasztani egymástól. Ez az a cél, amely felé minden katolikusnak törekednie kell. [természetesen ezt nem úgy kell érteni, ahogy a szolipszisták tanítják - a ford.]
A cikkek figyelmes olvasójának feltűnhet, hogy sokkal kevesebb helyet szántam ennek a három utolsó szintnek a leírására, mint a másik hatnak. Ennek az oka egyszerű: annyira túlmutatnak az emberi nyelven, és olyan kevesen tapasztalták meg őket, hogy részletes magyarázatuk lehetetlen. Ezeken a szinteken egyszerűen csak követni kell Isten sugallatait, ahogyan Ő a lelket a Vele való teljes egyesülésbe vezeti.
Következtetés
Ha ez a sorozat meghozta az étvágyadat ahhoz, hogy többet tudj meg a keresztény imáról, akkor a következő könyveket ajánlom, hogy segítsenek ebben a folyamatban.
Természetesen egy téma tanulmányozásakor mindig az elsődleges forrásokat a legjobb elolvasni, így ezek a könyvek jelentik a legjobb kiindulópontot imahagyományunk megértéséhez:
- Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja (személyes kedvencem)
- Avilai Szent Teréz: A belső várkastély
- Keresztes Szent János: A Kármelhegy útja
- Keresztes Szent János: A lélek sötét éjszakája
Időnként azonban nehéz elmerülni az elsődleges forrásokban, ezért ha jobban meg akarjuk érteni ezen írások mögött rejlő tanításokat, akkor Thomas Dubay atya könyveit ajánlom. Ezek olyan áttekintést nyújtanak, amelyek segíthetnek jobban megérteni a spanyol szentek műveit:
- Thomas Dubay: Fire Within: St. Teresa of Avila, St. John of the Cross, and the Gospel-On Prayer
- Thomas Dubay: Deep Conversion, Deep Prayer
[Vagy magyarul többek között:
- a ford.]
Persze messze a legjobb módja az imádság megismerésének az, ha te magad is imádkozol. Íme egy klasszikus forrás, amely elvezet a napi elmélkedéshez:
- Gabriele Di S. M. Maddalena: Benső végtelen
Bármit is teszel, győződj meg róla, hogy az ima a mindennapi életed szerves része - hiszen életünk célja az Istennel való egyesülés, és az egyetlen út, amelyen elérhetjük ezt a célt, az ima útja!
A fenti szöveg Eric Sammons The Ascending Way of Prayer, Part II c. cikkének fordítása.
Kapcsolódó:
