Názáret iskolája VIII. – 7. lecke: Názáret, a családi és közösségi élet iskolája

Írta: Barsi Balázs OFM

,,Názáret figyelmztessen arra, hogy mi a család, mi annak a szeretetközössége, komoly és ragyogó szépsége, szent és sérthetetlen sajátossága. Mutassa meg, milyen szeretetteljes a családban a nevelés, amelyet semmi más nem helyettesíthet. Tanítson meg arra, hogy mi a család alapvető kötelezettsége a társadalmi rendben.”

Isten egyszerű és szegényes életkereteket választott az isteni Ige megtestesüléséhez: Betlehemben egy istállóban született, sötét éjszaka, egy vidéki kisvárosban nevelkedett. Mindenről lemondott az Istenember, amikor erre a világra jött, mindenről, csak Máriáról és Józsefről nem, vagyis arról, hogy szerető családba szülessen és abban nevelkedjen. A szeretet roppant fényűzéséről nem mondott le az Isten, mert úgy gondolta, hogy az minden embernek kijár; enélkül megőrülnénk, s még Isten Fia sem lehetne normális ember. Ezért kiválasztotta azt a lányt, akinek szíve a világon a legfogékonyabb volt Isten csodálatos működésére, és azt a férfit, aki a történelemből valószínűleg egyedül volt képen elfogadni Szűz Mária titkát. Isten nem olyan szűlőket választott Fiának, akik két diplomával rendelkeznek, nem fővárosiakat, nem gazdagokat, hanem szegényeket, egyszerűeket, tanulatlanokat, akik ugyanakkor zseniálisak voltak Istenre, és úgy tudtak szeretni, ahogy csak ember szeretni tud a földön. Mária és József között olyan mélységes szeretet volt, melyhez fogható nem volt azelőtt, s nem is lesz soha többé férfi és nő között. Mária főállású anya és feleség, József pedig ugyancsak főállású atya és férj volt.

Ha szép gyermekkorunk és családi otthonunk volt, akkor egészen biztos tapasztalatunk van az édenkertről, mert a boldog gyermekkor hiteles képe, mintegy szentségi jele a paradicsomi állapotnak. A bőrünkön éreztük, hogy feltétlenül szeretve vagyunk, és magától értetődő temészetességgel elfogadtuk, hogy létezésünkre igent mondtak. Szüleinknek semmi hasznuk nem volt akkor belőlünk, semmi céljuk nem volt velünk, elfogadtak, szeretetük elérte létezésünk legmélyét, és ennek fénye mindent beragyogott körülöttünk. Ez az édenkerti megvilágítás. Az a kisgyermek, aki valaha voltunk, úgy tudta, hogy öröktől fogva és mindörökké szeretve van, hiszen a szeretet legbenső természetéből fakadóan örökkévaló.

Nagyon messzire vezet ez a felfedezés. Nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten elsősorban az emberen, az emberi szereteten keresztül van jelen a világban. Isten az embert a saját képére teremtette, pontosabban – és ez a látásmód Szent Ferenctől Boldog Scotus Jánoson át napjainkig a szegény ferences rend legnagyobb kincse – a megtestesült Ige képére. Isten legtökéletesebb jelenléte a világban maga Jézus Krisztus. Földi létének csaknem kilenctized része, harminc év csendes tudomásulvétele annak, hogy szeretve van; nyilvános működésének három éve annak kimondása, hogy minket is szeret az Isten általa; háromórányi szenvedése pedig, amikor megbocsátja bűneinket, arra való, hogy bűneink ellenére se féljünk a szeretettől.

S mert Isten úgy akarta, hogy Krisztus legyen az ő jelenléte a világban, és mivel az ő képére formált bennünket, úgy tervezte, hogy az ember is az ő jelenléte legyen a világ számára Krisztusban. Ebben a csodálatos teremtésben Isten nem úgy akart jelen lenni, amint a pogányok elképzelik, állandó jelenések által. Ez nem az ő stílusa. Nagyon ritkán jelenik meg az Ószövetségben, mert tudja, hogy az ember, főleg a bűnös ember, megijed tőle. Inkább azt akarja, hogy általunk legyen jelen a másik ember számára, a növények és az állatok számára.

A ferences elmélkedés vizuális. Lépjünk hát be a názáreti házba: érezzük ezt a hasonlíthatatlan atmoszférát? Ahogyan ez a három ember, Jézus, Mária és József együtt él? Véglegesen döntöttek Isten akarata mellett, lemondva minden emberi nagyságról.

Mi bűntől sebzett tudatunk mélyén állandóan olyanok akarunk lenni, mint az istenek. Nem kell ahhoz zseninek vagy kiváló tehetségű embernek lennünk, hogy gigantikus álmaink legyenek, esetleg csak öntudatlanul. Valamivé akarunk lenni; csakhogy amikor nagyon szeretnénk valamivé lenni, akkor nem lehetünk valakik. Szent Ferenc rájött erre: ha valakivé akar lenni, akkor mindenről le kell mondania. Mivel nem valami, hanem valaki akart lenni, még a rend vezetéséről is lemondott, és így nevezték: ,,a testvér”. Az lett az ő hivatása, hogy emberré legyen, valakivé legyen.

Óriási kísértés tör ma az emberre, a ,,Szindbád-kísértés”: mindent átélni, mindenné lenni, mindent megtapasztalni. Ezért jön jól a lélekvándorlás meséje, ezért vannak azok a szörnyű elferdülések, hogy alapvető emberi kategóriákat át akarunk lépni. Ez a megtestesülés nem ismerése, illetve ellene való lázadás, ez Názáret tagadása és egyben az ember pusztulása is. Jézus mindenről lemondott, ami fölébe emelné őt Máriának, Józsefnek, rokonainak, kortársainak. Lemondott a csodákról. Az Atya adja kezébe a csodákat, és ő felujjong, hogy ilyen nagy tetteket ad kezébe, saját életét viszont nem menti meg csoda által, hanem képes belehalni az Atya iránti feltétlen bizalomba.

Názáret küszöbét az lépi át, aki nem valamivé akar lenni. Nem arról van szó, hogy a fiataloknak ne legyenek terveik, de ne ragaszkodjanak hozzá görcsösen. Semmivé sem akarunk lenni, csak szeretni és szolgálni akarunk megtanulni. Átlépni a názáreti ház küszöbét azt jelenti, hogy megadjuk magunkat a felfoghatatlan, a megérthetetlen Istennek. Nem leckéztetjük, nem vizsgáztatjuk többé! A Szentírás végső megértése az, hogy megtesszük mindazt, amit Isten kér tőlünk, bármilyen nehéz, akár véres szakítások árán is. Nem csak hasonlat az, hogy ha megbotránkoztat jobb kezed, vágd le. Inkább készek volnánk levágni egyik kezünket, mint hogy szakítsunk bizonyos bűnökkel. Mégis meg kell tennünk, különben nem ismerjük meg Istent.

Az az édesanya lépi át Názáret küszöbét, aki képes lemondani a karrierről szeretteiért, és sohasem tesz szemrehányást emiatt sem Istennek, sem a férjének, sem a gyerekeinek. Persze nem arról van szó, hogy egy asszonyt be kell zárni a négy fal közé. Mária élete nemigen tetszhet a feministáknak, pedig királynőként élt a családban a két férfi társaságában. Ő adott nekik enni, ő ruházta őket. Ez az igazi méltóság! Az angyalok irigykednének, ha képesek lennének rá.

Az a férj lépi át Názáret küszöbét, aki minden nap újra elfogadja feleségét, gyermekeit, életkörülményeit, s nem akar más lenni, mint férj és atya. Van más hivatás férfiember számára? A pap, a szerzetes is jegyesi miszlériumot él meg, és lelki atyává válik.

Az a szerzetes lépi át Názáret küszöbét, aki nem csupán szerzetesdit játszik, hanem kész meghalni magának, hogy a mindennapok vértelen vértanúsága által Krisztus életét bontakoztassa ki saját életében. Ez nagyon sokba kerül, de jutalma is nagyon nagy: a szívbéli békesség. A szerzetesség nem egy meghatározott feladatra kiképzett ütőképes csapat, hanem elsősorban testvéri család, melyben a tagok Krisztus iránti szeretetből egymás alárendeltjei.

Az a pap lépi át Názáret küszöbét, aki megtalálja az igazi papi lelkiséget, ami csak egy van, egyetlenegy: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Nincs más papi lelkiség, csak a misézés, annak félelmetesen nagy kihatásaival, ahogyan lassan átjálja a pap idegeit, testét-lelkét, emberi kapcsolatait, amikor is a pap a Krisztus-misztériumba emel mindenkit, akivel találkozik. Hiteles papság is csak közösségben képzelhető el, mint az apostolok korában.

Egy család, egy közösség akkor válik Názáretté, ha megszületett az alapdöntés Isten mellett, és aztán mindennap ennek az erőterében él. Názáretre hatalmas csönd borul. Odaadtuk az életünket, és most éljük a hétköznapokat, és a testvérek közötti kommunikáció is a mélyben zajlik. Názáret lakói Isten irgalmas szeretetének csöndjében élnek. Történetük olyan közösséggé válás, mely közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ez Názáret legvégsőbb mondanivalója.

Természetesen Jézus ráhagyatkozhatott Józsefre és Máriára, mert ők Istenbe kapaszkodtak. És itt van az ifjúság nevelésének legnagyobb problémája. Igenis kell a tekintély, de ha az a tekintély nem kapaszkodik Istenbe, ha egyszeregyszer bűnt is megenged vagy arra buzdít, semmit sem ér! A tekintélynek mindenestül Istenből kell élnie, különben minden esetben megromlik és megront. Olyan lesz az engedelmességem, amilyen a szeretetem, és olyan lesz a szeretetem, amilyen az engedelmességem. XXIII. János pápa jelmondata így hangzott: ,,Obœdientia et pax" – engedelmesség és béke. Borromeo Szent Károlyt tanulmányozta fiatal éveiben, és egy kitűnő püspök mellett volt titkár. Csak így érlelődhetett jó pásztorrá.

Ez is Názáret feladata: a hiteles tekintély kinevelése. A hiteles tekintély arról ismerszik meg, hogy bár nem hiba nélküli ember, de élete mindenestül az Istenben gyökerezik. Az ilyenből válhat csak zseniális nevelő, aki tudja a legfontosabbat, amit nem lehet megtanulni pedagógiából és pszichológiából. Elég egy egyszerű, hat elemit végzett földműves férfi és annak a felesége, két tanulatlan ember, aki bármilyen egyetem, akadémia nélkül mindig az élő Isten kezét fogja. Zsenik! Mindent tudnak és mindent átadnak. Mellettük valóban növekszik a gyermek.

Názáret egy újfajta vérségi kapcsolat létrejöttét is jelenti, mely a család, a test és a vér kötelékének túlhaladásával kezdődik. Civilizációtól, kultúrától, vérmérséklettől függ az, hogy menynyire éljük meg a vérrokonságot. Jézus korában a zsidóság számára ez igen sokat jelentett. Mégis, amikor egyszer igehirdetés közben szóltak Jézusnak, hogy anyja és rokonai várnak rá és beszélni szeretnének vele, ő megkérdezte: ,,Ki az én anyám és kik a rokonaim?” Aztán kitárta tanítványai felé karját és így szólt: ,,Ezek az én anyám és testvéreim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.” (vö. Mt l2,46-50) Ez nem Mária megtagadása – hiszen a Szűzanya a legkiválóbb módon teljesítette a mennyei Atya akaratát, s így lelkileg is igazi édesanyja lehetett Jézusnak, meg nővére és legtökéletesebb tanítványa is --, hanem felszólítás arra, hogy ne a test és vér köteléke tartsa össze legmélyebben a családot, hanem Isten akaratának közös keresése és teljesítése. 

A testvérek kapcsolata egészen sajátos földi és égi kapcsolat. Bár a nemiség hozza létre a vérségi családot, a testvériségben van a legkevesebb a nemiségből. A testvérek kapcsolata az örök életben megvalósuló kapcsolatokra emlékeztet, ezért az Egyházban a hívek kezdettől fogva testvérnek nevezték egymást. Boldog a férfi, aki így találkozik a női nemmel. Nemcsak az édesanyjában, hanem nővérében, húgában, akinek szépségét nem a férfi szemével nézi, hanem a testvér tekintetével, és így képes őt Isten szemével megpillantani. (Hasonlóképpen, ha a gyermek, illetve a testvér szemével nézzük Máriát, csodáljuk szépségét, ez Mária-tiszteletünk hiteles emberi alapja lehet.) 

Nem mindennapi esemény a vértestvérrel való felnőttkori találkozás. Kedvelt irodalmi téma, hogy ikrek, akiket külön neveltek, felismerik egymást. Testüket-lelküket forróság járja át. Jézus számára az Atya akaratának teljesítése az az éltető véráram, mely egész lényét átjárja. Ezért az az ő ,,vérrokona", akit szintén a legkiválóbb módon teljesítette a mennyei Atya akaratát, s így lelkileg is igazi édesanyja lehetett Jézusnak, meg nővére és legtökéletesebb tanítványa is –, hanem felszólítás arra, hogy ne a test és vér köteléke tartsa össze legmélyebben a családot, hanem Isten akaratának közös keresése és teljesítése. 

A testvérek kapcsolata egészen sajátos földi és égi kapcsolat. Bár a nemiség hozza létre a vérségi családot, a testvériségben van a legkevesebb a nemiségből. A testvérek kapcsolata az örök életben megvalósuló kapcsolatokra emlékeztet, ezért az Egyházban a hívek kezdettől fogva testvérnek nevezték egymást. Boldog a férfi, aki így találkozik a női nemmel. Nemcsak az édesanyjában, hanem nővérében, húgában, akinek szépségét nem a férfi szemével nézi, hanem a testvér tekintetével, és így képes őt Isten szemével megpillantani. (Hasonlóképpen, ha a gyermek, illetve a testvér szemével nézzük Máriát, csodáljuk szépségét, ez Mária-tiszteletünk hiteles emberi alapja lehet.) 

Nem mindennapi esemény a vértestvérrel Való felnőttkori találkozás. Kedvelt irodalmi téma, hogy ikrek, akiket külön neveltek, felismerik egymást. Testüket-lelküket forróság járja át. jézus számára az Atya akaratának teljesítése az az éltető véráram, mely egész lényét átjárja. Ezért az az ő ,,vérrokona", akit szintén az Atya akaratának teljesítése éltet. Gondoljunk csak bele, hogy nincs mélyebb egyesülés Jézussal, mint az, hogy mi is azt a világot, az Isten országát akarjuk építeni, amit ő, vagyis az Atya akaratát keressük. Ez nem csupán értelmi-érzelmi-erkölcsi egység, hanem olyan, mintha közös lenne a vérünk Jézuséval. A vér persze csak hasonlat, még mélyebb egységet teremtő valóságról van szó. 

Mi tehát Názáret? Olyan közösség, ahol elfogadjuk egymást azzal a titokkal, hogy a másik elsősorban, éspedig minden értelmet meghaladó módon az Istené. Ahol mindenki az Atya akaratát keresi, s ez a mélyebb vérrokonság kapcsolja egybe a testvéreket. Minden egyházközségnek Názáret mintájára kellene alakulnia, ahol a másik jobban vérrokonom, mint akivel egy apától és egy anyától születtem, mert az Atya akaratát keresi, akárcsak én. Ez az egység örökre megmarad. 

A tanítás, amit Názáretben kaptunk, itt most véget ért, de a tanulás folytatódik ahogy VI. Pál pápa is mondja, tovább kell mennünk és tovább kell elmélkednünk ezekről a titkokról, hogy elsajátítsuk Názáret szellemét. Igyekezzünk minden erőnkkel annak az élő és igaz Istennek szolgálni, aki megközelíthetetlen fényben lakozik, akinek útjai megismerhetetlenek, kifürkészhetetlenek, kimondhatadanok, felfoghatatlanok, de aki kinyilatkoztatta önmagát Krisztusban, s akinek megértettük a ránk vonatkozó akaratát. Igyekezzünk ezt az akaratot átkarolni, magunkévá tenni, és újra meg újra beiratkozni a názáreti otthon fönséges iskolájába, ahol a szeretettől indíttatva megtanulhatunk kilépni önmagunkból, s így megízlelhetjük a földi és az örök otthon békéjét. Ezzel és csak ezzel veheti kezdetét egy új világ építése. Így kellene felkészülniük a házasoknak, így a szerzeteseknek és papoknak. Názáret nem a tökéletesek gyülekezete, de igenis azoké, akik egyedül Istenért akarnak élni, akik szüntelenül abban akarnak lenni, ami az Atyáé. Alkossatok hát testvéri csoportokat, legyetek élő sejt, ahonnan kiindulhat a várva várt új evangelizáció. 

Innen nézve nem ijesztenek meg a negatív számadatok, ijesztő statisztikák, aggasztó előrejelzések az Egyház sorsára vonatkozóan. Haldoklik az Egyház? Nézőpont kérdése. Ha úgy vesszük, Pünkösd másnapja óta haldoklik, s haldokolni is fog az utolsó napig. Énszerintem egyébként születőben van. A rejtekben új Názáretek keletkeznek, és megállíthatatlanul növekednek Isten csöndjében. 

~ Vége. ~